Népszava, 2023. április (150. évfolyam, 77-99. szám)

2023-04-01 / 77. szám

2 I ______________________________________________________REFLEKTOR Visszatérés finom áthallásokkal • ANTRE Pár éve elgyászolta a szakma, ám most ismét megnyílt az Ódry Színpad, s újra működik az SZFE összes egykori játszóhelye. ROSZNÁKY VARGA EMMA Bár a felirat továbbra sincs kint az épületen, az esti közönség nyil­ván tudta, hova érkezett. Akárha meg sem szakadt volna a folyamat, ahogy ez premierkor lenni szokott: diákok, tanárok, szülők, barátok gyülekeznek a Vas utcai előtér­ben. Még érezhető a feszültség: a kultúrpolitikai csörte legnagyobb elszenvedői az oktatók és diákjaik voltak, a tavalyi és azelőtti évben felvettek nyugalma sem felhőt­len, mivel az SZFE-ügyből szinte morális kérdést csinált mindkét politikai oldal: azt is támadták, aki maradt, azt is, aki elment. Az Odry megnyitása - ahogy azt maga Rátó­­ti Zoltán is hangsúlyozta szeptem­berben - nagy dolog. Jelenthetne akár pacifikálási folyamatot is. Szerda este hétkor ismét meg­nyitotta kapuit az Odry Színpad; majdnem három éven át nem ját­szottak egyetlen vizsgaelőadást sem a Színház- és Filmművésze­ti Egyetem (SZFE) legnagyobb múltú és legfontosabb színpadán. A pauza oka közismert: az Odry Színpad 2020 októberében vált az egyetemfoglalás szimbolikus he­lyévé, hallgatói fórumoknak adott otthont. Az SZFE új, kuratóriumi vezetése 2021 januárjában záratta be az Ódry Színpadot. A hírre töb­ben mécseseket és virágokat he­lyeztek a Vas utcai épület bejárata elé. Több kiváló színházi ember köszönt el a helytől, köztük a Kos­­suth-díjas Szinetár Miklós, akinek az első rendezésével nyitott meg az Odry Színpad 1959-ben. Minden viszontagság ellenére az élet ment tovább az egyetemen, az új veze­tés az Uránia Nemzeti Filmszín­ház színpadát jelölte ki az Odry utódjául, de az mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Bár szándék volt rá, hogy a Vas utcai épületegyüttes egy részét a kura­tóriumi vezetés visszaadná a Ma­ Novák Eszter és Selmeczi György osztályának Operettme­sék című előadásával nyitott újra az SZFE játszóhelye. gyár Református Egyháznak - az épületet 1950-ben államosították, a visszaadásról tárgyalások folytak az egyház képviselőivel­­, ebből végül nem lett semmi. Új könyvtár létesült, itt működött az Odry Pad­lás, és a Doktori Iskola is vissza­költözött. Rátóti Zoltán, az SZFE rektora már a szeptemberi tanév­nyitón jelezte a nyitást, de pontos dátumot hónapokig nem lehetett tudni. Szerdán lapunk elsőként írta meg, hogy ismét kinyit a ját­szóhely Novák Eszter és Selmeczi György osztályának Operettmesék című előadásával. A negyedéves zenés színművész osztály Operettmesék előadásá­ban csillogó tehetségeket láthatott a közönség. Selmeczi György zenei irányításával A cigánybáró, a Szép Heléna és A mikádó operettekből készült háromszor egyórás, rövidí­tett verzió. „Az operett korunkban végletesen megosztó színházi je­lenség” - áll az előadás szinopszi­sában. „Sokan kritikátlanul rajon­ganak érte, mások szemében vörös posztó, de­­ akár szeretjük, akár nem - vitathatatlanul a magyar színháztörténeti örökség meg­határozó műfaja.” Novák Eszter és Forgács Péter rendezésükben remekül bántak az anyagokkal, igazán élővé formálták az olykor csicsás és eltúlzott darabokat. Az operettmatéria finom áthallások­kal mesélt az elmúlt évekről, mint­ha újra visszakapta volna régi fé­nyét a Vas utca. Az operettma­téria kicsit az elmúlt évekről is szólt Az Ódry megnyitása jelenthetne akár pacifiká­lási folyama­tot is '<o2 's a­ Z­Z­OO NÉPSZAVA-INTERJÚ „Kádár alatt is működött az Ódry Színpad” ÖRÖKSÉG Fischer Gábor a hírek­ből értesült az Ódry Színpad újbó­li megnyitásáról. A névadó Odry Árpád dédunokája, örököse, aki az egyetemfoglalás ideje alatt azt kér­te az új vezetéstől, dédapja szob­rát adják át a tiltakozó diákoknak, most úgy fogalmazott: örömteli, hogy megnyílik a színpad. Azon elcsodálkozott, hogy minden ugyanott és ugyanúgy nyílt meg, hi­szen mikor 2021 januárjában nyilat­kozatot adott ki a színpadnál álló Ód­­ry-szoborról, Szarka Gábor kancellár úgy reagált a szavaira: „Nem az Ód­­ry-hagyaték vagy Ódry Árpád öröksé­­ ge ellen vagyunk. Semmiképpen sem szeretnénk azt eldugni vagy eltüntet­ni." Mit gondol minderről a szerdai nyitás tükrében? Én nem tekintek úgy magamra, mint az események fontos résztve­vőjére, a nyilatkozatommal legin­kább dédapám örökségét akartam védeni és továbbvinni. Az örökség pedig, mondanom sem kell, nem konkrétan magát a tárgyi öröksé­get, hanem a szellemiséget és az az iránti tiszteletet is jelenti. Egykor, az egyetemfoglalás idején a szo­bor szerepe szimbolikus volt, azt tartottam volna helyesnek, ha az egyetemfoglalók birtokába kerül. Magának a szobornak a sorsáról se tudok; időközben olyan informá­ciók is eljutottak hozzám, hogy az Odry-szobornak szeretnének va­lami méltó helyet adni. Bár most, hogy ismét működik egy Odry Színpad, ahol színművészetisek játsszák az előadásaikat, úgy gon­dolom, hogy a szobor a helyén van a leendő színészek játszóhelyén. Úgy látja, minden visszatért a rendes kerékvágásba? Ezt így nyilván nem lehet ki­jelenteni, történt, ami történt, az SZFE-t elfoglalták úgy és akképp, ahogy azt nem lett volna szabad. Odry Árpád nem érdemelte vol­na meg, hogy csak úgy kisöpörjék, mert gyakorlatilag ez történt pár éve, egy háború. Mindemellett azt gondolom, hogy az Ódry Színpad sohasem a működtetőiről szól, ha­nem a diákokról és a nézőkről. Akik erre az egyetemre jelentkeznek, azok a szakmát akarják kitanulni, azt a mesterséget, amelynek déd­apám mint színész, rendező és a jogelőd Színiakadémia főigazgató­ja, jeles képviselője volt. Az Ódry Színpad maga is szimbolikus hellyé vált az egyetemfoglalás alatt, itt tartották a gyűléseket, bezárásá­nak hírére gyászmécsesek és virágok borították el a Vas utcai épület előte­rét. Színészgenerációk tanultak itt... Ez a hely a hallgatókat és az ok­tatókat illeti meg; ha így nézzük, teljesen mindegy, hogy ki veze­ti az egyetemet, kié a hatalom. A tanulók nem tehetnek róla, hogy milyen évben születtek, és arról sem, hogy színészek vagy filmesek akarnak lenni. Az elmúlt időszak­ban gyakran elfelejtették, hogy bár a színművészeti csak pár éves idő­szakot jelent, de ezek az évek meg­határozzák az ott tanulók életét, arról nem is beszélve, hogy milyen nehéz erre az egyetemre bekerül­ni. Tudok több olyan hallgatóról, akit az új érában vettek föl, aki semmilyen szinten nem ért egyet az egyetem einstandjával, de oda­jár most is az SZFE-re, és igyekszik jól végezni a dolgát, lelkesedni, hi­szen erre készült mindig is. Úgy gondolom, ez egyáltalán nem el­ítélendő. Öröm, hogy végre megint van egy nagy méretű játszóhely, ahol ki tudják magukat próbálni a diákok. A hallgatók munkáját vé­leményezni az egyetem aktuális vezetősége miatt pedig egyértelmű butaság. Ha belegondolunk, Kádár alatt is működött az Ódry Színpad. ROSZNÁKY VARGA EMMA Ódry Árpád örökö­se, Fischer Gábor szerint dédapja szobra jó helyen van Játszóhelyek Az SZFE-nek több játszóhelye is van (az Ódry Padlás és az egye­tem épületeiben található kisebb színházi termek mellett az Uráni­át is használják), de az Ódry szín­padi a legjobb, nagyszínpadi vizs­gákra is alkalmas hely. Kerestük az egyetemet az újranyitással, a felújítással kapcsolatban. Rákér­deztünk a Karinthy Színházban a jövő héten látható, Gyémántbá­nya eladó! címet viselő bemuta­tóra, melyben a másodéves zenés színész osztály látható, érdeklőd­ve afelől, hogy csak egy egyszeri alkalom lesz-e, vagy a jövőben is várható együttműködés a két intézmény között. Kérdéseink­re közleményben adtak választ, melyet kérésükre változtatás nél­kül közlünk: „A Színház- és Filmművészeti Egyetem minden szükséges fel­tételt biztosít hallgatóinak, hogy minél több helyszínen, minél több alkalommal megmutathas­sák tehetségüket. Az Ódry Szín­pad mellett továbbra is egyetemi játszóhelyként üzemel az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Padlás és az egyetem épületeiben talál­ható kisebb színházi termek. Az intézmény az egyetemi gyakor­lóhely (Ódry Színpad) technikai felszereltségét a szükséges mér­tékben korszerűsítette az elmúlt időszakban, mobil professzioná­lis hang- és fényrendszer segíti hallgatóink munkáját. További felújítás történt a proszcénium­fal kárpitozásával és új nézőté­ri körfüggöny felszerelésével. Ugyanakkor az eddigi gyakor­latnak megfelelően a jövőben is lesznek olyan vizsgaelőadások, melyeket együttműködés kere­tében, külső játszóhelyen muta­tunk be. A Gyémántbánya eladó! című előadás önálló produkció­ként, hallgatói kezdeményezésre jött létre, amelyet a Színház- és Filmművészeti Egyetem a Mű­vészeti és Produkciós Bizottsága útján támogat. A Bizottság olyan pályázatokat segít, melyek nem képzési követelményként létre­jövő önálló színpadi vagy filmes produkciókat valósítanak meg, ezzel is teret adva az alkotómű­vészi kibontakozásnak." <~n oOZ Ooocü

Next