Néptanítók lapja 8. évfolyam, 1875
1875-09-16 / 17. szám
-lex 2900- a reál- szakoktatás emberei. Amazok eszményképei a szabadkézi rajz virtuózai, ezek előtt a vonalzó, körző és szögmérővel felfegyverzett mérnökök, építészek, iparosok lebegnek. Melyikre bízzuk a népiskolát, vagy egyáltalában bízzuk-e valamelyikre ? Egyikökre se! Hanem nézzünk egy kissé komolyan szemébe az ellentétnek, de ne általános tárgyi, hanem a növendékek alanyi szempontjából. Van-e szépészeti érdeke a nép gyermekének ? Igen is van. De elhanyagoltatott a legnagyobb mértékben. Átalánosságban is ése fejletlen. Épitkezésében, telkeinek, kertjeinek berendezésében, bútorzatának, gazdasági eszközeinek előállításában, elhelyezésében, diszítményeiben csaknem kivétel nélkül hiányzik a szabályosság, csín, rend és szépség. Még tisztaság tekintetében is csak ösztönszerűleg válik ki közülök egy- egy. S hogy a szellemiket se hagyjuk érintetlenül: hány tanítónak sikerül növendékeivel egy völgynek, síkságnak, hegyvonalnak, vidéknek, rög- és estalkonynak megragadó szépségeit haszonnal szemléltetni ?! Vagy említsük-e a tájképeket, egy-egy monumentális épület tervrajzát? S honnan van e nagy mérvű, egész az együgyüségig menő gyarlóság? Képesség, érzékhiány ? Korántsem! Keressük csak, mert a csirát megfogjuk mindenütt találni s a belülről kifejlesztés nagy mesterének tanácsát követve mind megannyi új érzékkel ruházhatjuk fel növendékeinket. A rajztanítás pedig e téren semmivel sem pótolható. S a szépészeti irány híveinek itt elvitázhatatlanul erős álláspontjuk van. Csak elégedjenek meg aztán ők is a relatív eredménynyel. S a reál-irány ? Ennek fontosságát napjainkban nem méltányolni, rövidlátóság. Ma már a hasznosság elve annyira uralkodóvá lett, hogy a művészi elemet is szolgálatába terelte. Joggal-e ? Az itt alig jöhet tekintetbe. A művészek e miatt a művészet hanyatlásán panaszkodnak. S való is, hogy ez áramlat a privilegizált művészetnek nem kedvez. De tán elegendő kárpótlás lesz azért egy általános fejlettebb, nemesült ízlés, mely a hasznosság köpenyege alatt oda is belopódzik, szétterjed, hol a művészek kezének hatalma soha sem volt. Ne féljünk tehát teljességgel a reál- iránytól. Az elemi rajztanítás mind a kettőnek egyenlően jó szolgálatokat tehet. Nagyon sok függ természetesen a tananyag megválasztásától. Mindenek felett óvakodjunk a túlságos eszményzéstől. Amely rajzalakoknak az életben megfelelő valódi tárgyakat nem szemléltetünk, azok semmiféle irányban sem fognak képzőleg hatni a népiskolában. A gyermek előtt a természet főbb szépségei csak akkor válnak azokká, ha az egyszerűbbekben rejlő szépséget sikerült már felfedeznie. Továbbá: közeliről a távolira, egyszerűről az összetettre; itt éppen oly jogosult, mint bármely tantárgyánál a népiskolának. Távoli és ismeretlen s szövevényes szerkezetű tárgyképek teljesen azonosak az eszményileg távoliakkal. Tehát egy fűz a pálmának, egy nyíl a vontcsövűnek, egy cserépedény a chinai vázáknak, egy méhkas a kiállítási palota kupolájának, egy földész telke a legszebb angol parkoknak stb. mindig eleibe teendő az elemi rajzolásnál. S ha még ezekhez szabályként vesszük, hogy az illető vidék, életmód és foglalkozás eszközei és igényei mindig figyelemre méltandók, azt hisszük, hogy kijelöltük a két irány között azon középutat, melyen mindkettőnek érdekei kellő méltatásban részeltethetők. De ezen útról aztán se jobbra, se balra le nem léphetünk, mert ismételnünk kell, hogy a népiskolát sem művészeti-, sem reál- szakiskolává nem tehetjük. Az absolut művészek menjenek Münchenbe vagy Düsseldorfba, az absolut realisták pedig ipariskolába, vagy polytechnikumra. Ezen az állásponton már most röviden körvonalazzuk, hogy mit tartunk az elemi rajztanítás közvetlen feladatának. Első: a szem gyakorlása a térbeli alakok és azok elemeinek pontos és biztos felfogásában. Második: a kezet kellő iskolázás mellett alkalmassá tenni a szem közvetítésével felfogott alakok előállítására. Harmadik az alakok felfogása és előállítása közben azok arányossága és szabályosságában folytonosan keresni, feltalálni és megvalósítani igyekezni a szérpet. Ezen elvek szerint a rajzolás nemcsak külső, gépies, hanem belső, lelki munkásságot is igényel. Figyelmes gondolkodásra ösztönöz és az illető tehetséget fejleszti. A másolási ügyesség fölé lassanként fölépül az öntudatosság és önállóság. S e tantárgynak legfőbb paedagogiai jelentőségét ezek kölcsönzik. Hogy azonban mindezt általa elérhessük, föltétlenül szükséges a szintoly öntudatos nevelői tapintat a vezetésben.