Néptanítók lapja 8. évfolyam, 1875

1875-09-16 / 17. szám

-lex 290­0- a reál- szakoktatás emberei. Amazok eszmény­képei a szabadkézi rajz virtuózai, ezek előtt a vonalzó, körző és szögmérővel felfegyverzett mérnökök, építészek, iparosok lebegnek. Melyikre bízzuk a népiskolát, vagy egyáltalában bízzuk-e valamelyikre ? Egyikökre se! Hanem nézzünk egy kissé komolyan szemébe az ellentétnek, de ne általános tárgyi, hanem a növendékek alanyi szempontjából. Van-e szépészeti érdeke a nép gyerme­kének ? Igen is van. De elhanyagoltatott a leg­nagyobb mértékben. Átalánosságban i­s­­ é­s­e fejletlen. Épitkezésében, telkeinek, kertjeinek berendezésében, bútorzatának, gazdasági eszkö­zeinek előállításában, elhelyezésében, diszítmé­nyeiben csaknem kivétel nélkül hiányzik a sza­bályosság, csín, rend és szépség. Még tisztaság tekintetében is csak ösztönszerűleg válik ki közülök egy- egy. S hogy a szellemi­ket se hagyjuk érintetlenül: hány tanítónak si­kerül növendékeivel egy völgynek, síkságnak, hegyvonalnak, vidéknek, rög- és estalkonynak megragadó szépségeit haszonnal szemléltetni ?! Vagy említsük-e a tájképeket, egy-egy monu­mentális épület tervrajzát? S honnan van e nagy mérvű, egész az egy­ügyüségig menő gyarlóság? Képesség, érzékhi­ány ? Korántsem! Keressük csak, mert a csirát megfogjuk mindenütt találni s a belülről ki­fejlesztés nagy mesterének tanácsát követve mind megannyi új érzékkel ruházhatjuk fel nö­vendékeinket. A rajztanítás pedig e téren sem­mivel sem pótolható. S a szépészeti irány hívei­nek itt elvitázhatatlanul erős álláspontjuk van. Csak elégedjenek meg aztán ők is a relatív eredménynyel. S a reál-irány ? Ennek fontosságát napjaink­ban nem méltányolni, rövidlátóság. Ma már a hasznosság elve annyira uralkodóvá lett, hogy a művészi elemet is szolgálatába terelte. Jog­gal-e ? Az itt alig jöhet tekintetbe. A művészek e miatt a művészet hanyatlásán panaszkodnak. S való is, hogy ez áramlat a privilegizált mű­vészetnek nem kedvez. De tán elegendő kárpót­lás lesz azért egy általános fejlettebb, nemesült ízlés, mely a hasznosság köpenyege alatt oda is belopódzik, szétterjed, hol a művészek kezének hatalma soha sem volt. Ne féljünk tehát teljes­séggel a reál- iránytól. Az elemi rajztanítás mind a kettőnek egyenlően jó szolgálatokat te­het. Nagyon sok függ természetesen a tananyag megválasztásától. Mindenek felett óvakodjunk a túlságos eszmény­zéstől. A­mely rajzalakoknak az életben meg­felelő valódi tárgyakat nem szemléltetünk, azok semmi­féle irányban sem fognak képzőleg hatni a népiskolában. A gyermek előtt a természet főbb szépségei csak akkor válnak azokká, ha az egyszerűbbekben rejlő szépséget sikerült már fel­fedeznie. Továbbá: közeliről a távolira, egy­szerűről az összetettre; itt éppen oly jogosult, mint bármely tantárgyánál a népisko­lának. Távoli és ismeretlen s szövevényes szer­kezetű tárgy­képek teljesen azonosak az eszmé­nyileg távoliakkal. Tehát egy fűz a pálmának, egy nyíl a vont­csövűnek, egy cserépedény a chinai vázáknak, egy méhkas a kiállítási palota kupolájának, egy földész telke a legszebb angol parkoknak stb. mindig eleibe teendő az elemi rajzolásnál. S ha még ezekhez szabályként vesszük, hogy az illető vidék, életmód és foglalkozás eszközei és igényei mindig figyelemre méltandók, azt hisszük, hogy kijelöltük a két irány között azon közép­utat, melyen mindkettőnek érdekei kellő mélta­tásban részeltethetők. De ezen útról aztán se jobbra, se balra le nem léphetünk, mert ismé­telnünk kell, hogy a népiskolát sem művészeti-, sem reál- szakiskolává nem tehetjük. Az abso­lut művészek menjenek Münchenbe vagy Düs­seldorfba, az absolut realisták pedig ipariskolába, vagy polytechnikumra. Ezen az állásponton már most röviden kör­vonalazzuk, hogy mit tartunk az elemi rajztaní­tás közvetlen feladatának. Első: a szem gyakorlása a térbeli alakok és azok elemeinek pontos és biztos felfogásában. Második: a kezet kellő iskolázás mellett al­kalmassá tenni a szem közvetítésével felfogott alakok előállítására. Harmadik az alakok felfogása és előállítása köz­ben azok arányossága és szabályosságában folyto­nosan keresni, feltalálni és megvalósítani igyekezni a szérpet. Ezen elvek szerint a rajzolás nemcsak külső, gépies, hanem belső, lelki munkásságot is igé­nyel. Figyelmes gondolkodásra ösztönöz és az illető tehetséget fejleszti. A másolási ügyesség fölé lassanként fölépül az öntudatosság és ön­állóság. S e tantárgynak legfőbb paedagogiai jelentőségét ezek kölcsönzik. Hogy azonban mindezt általa elérhessük, föl­tétlenül szükséges a szintoly öntudatos nevelői tapintat a vezetésben.

Next