Néptanítók lapja 56. évfolyam, 1923

1923-0101

1. szám. Néptanítók I.apjá­ ról, melyekben házasságra lépő szülők rendszerint vagy tájékozatlanok,, vagy mindennemű elavult szo­kások és megrögzött előítéletek öntudatlan rabjai. A test ápolása és edzése mellett az erkölcsi nevelés az, melynek legnagyobb része a családot illeti. A csa­lád etnikai légköréből sarjadzanak a legszebb emberi erények. A vérségi kötelékből és az állandó együtt­létből, úgyszintén a kölcsönös egymásrautaltságból eredő bensőséges együttérzés, a hagyományok, esz­mények és szokások közössége az erkölcsi érzület kialakulásának hatalmas megindítói és legszilárdabb megalapítói, de csak akkor, ha a szülők maguk is tudatában vannak a családi élet nemes összhangjából fakadó nevelő hatásoknak és tudatosan alkalmazzák azokat az eszközöket, melyek e hatásokat előidézik. A szülőknek például ismerniök kellene a szoktatás lélektani alapjait; tudniok kellene, hogy minden szokás nem egyéb, mint bizonyos képzet és a vele­járó cselekvés együttességének begyakorlás segítségé­vel létrejött állandósága, azaz : nem egyéb, mint az asszociációnak egy neme, melyet erősíteni csak foly­tonos gyakorlás útján lehet. A szoktatás óriási je­lentőségéről s arról, hogy az emberi életben (s a nevelésben is) a begyakorlás útján keletkezett auto­matizmusokra — épp a szabad kezdeményezés lehe­tővé tétele érdekében — mily nagy szükség van, hogy a következetlenség e részben is mily súlyos károkat okoz, minderről ugyan hány szülő elmélke­dett komolyan? s hányan gondolkoztak az élő példa szuggesztív erejéről? s hányan ismerik a büntetések tanát, vagyis például azt, hogy mi jellemzi minden körülmények közt a pedagógiai büntetést? milyen feltételek mellett, mily esetekben, milyen módon kell azt foganatba venni? Azután, mire kell ügyelnünk, ha jutalmazzuk a gyermeket? minőnek kell lennie a felügyeletnek, hogy többet ne ártson, mint amennyit használ? hogyan lehet alkalmat adni a gyermekeknek a cselekvésre, vagyis az erény gyakorlására? minőnek kell lennie az erkölcsi nevelés tónusának, akcentusá­nak, ritmusának ? Mit kíván a nevelői tapintat, különösen serdültebb gyermekekkel szemben? Mi a szülők teendője a hazafias és vallásos érzület meg­gyökereztetése érdekében? Hogyan járulhat hozzá a szülői ház is a társas erények fejlesztéséhez? Kik és mik az erkölcsi nevelés ellenségei? Hogyan lehet ve­lök megküzdeni? Hogyan kell megelőzni az erkölcsi veszedelmeket stb.? Hogyan lehet megalapozni a jellemességet, mely az erkölcsi akaratnak idegen be­folyásoktól való függetlenségét biztosítja? Hogyan kell hozzáférkőzni a gyermekhez, hogy úrrá lehessen indulatain és majdan az igazi belső szabadságra szert tehessen? Hogyan kell érzéki ösztöneit szabályoz­nunk, hogy el ne hatalmasodjanak és el ne fajulja­nak? Mit kell tennünk,, hogy a gyermeket az önmeg­tagadásban gyakoroljuk, vagyis önzetlen cselekvésre képessé tegyük? Aki mindezekről egy hozzáértő pedagógus felvilágosításait meg nem hallgatta vagy legalább egy idevágó jó könyvet el nem olvasott, sokszor egészen tanácstalanul fog szemben állani azokkal a nehézségekkel, melyek minden gyermek nevelésében felmerülnek. Az erkölccsel szoros kapcsolatban van a jó ízlés. Rousseaunak e sokszor idézett mondását, mely nagy igazságot tartalmaz, minden szülőnek meg kellene szívlelnie. Tudniok kellene, hogy az apának és anyá­nak erkölcsileg szép, azaz­­ harmonikus magatartása nem tévesztheti el hatását a gyermek ízlésére sem.­­ A szülők legyenek széplelkűek s így gyermekeik is hozzájok hasonlókká válhatnak. A jó ízlést, mely erkölcsösít, nemcsak a művészet alkotásaiból, hanem az egész családi élet stílusából is megtanulhatja a gyermek. Szép tárgyakat, szobrokat és festményeket nem minden család gyermeke láthat, szép muzsikát nem mindenütt hallhat, de ízléses életformák szem­léletére, művelt érintkezésre, nemes érzület nyilvá­nulására a legtöbb szülő alkalmat adhat a gyermeké­nek, ha kellő felvilágosításban nem volt hiány. Az iskola, amióta fennáll, elsősorban mindig az oktatást tekintette a maga sajátos feladatának. És ha tervszerű oktatásról van szó, valóban semmi más nem pótolhatja a jó iskolát. Tévedés volna azonban azt hinnünk, hogy az értelmi nevelésben a családnak és illetőleg a szülőknek semmi vagy akár csak alárendelt szerepük van. A gyermek nemcsak az iskolában szerez ismereteket, hanem otthon is, alkalomszerűen, min­den irányban. A családi kör hathatósan támogathatja az iskola munkáját: ha egyebet nem tesznek is a szülők, mint hogy megértő tiszteletet tanúsítanak az iskola oktató munkássága iránt, közvetve hozzájárul­hatnak gyermekek értelmi gyarapodásához. Még sok­kal inkább lendítenek rajta, ha mindig foglalkoznak gyermekeikkel, figyelemmel kísérik szellemi haladásu­kat, minden alkalmat megragadnak, hogy tudás­vágyukat kielégítsék, látókörüket tágítsák, kételyei­ket eloszlassák, tévedéseiket helyreigazítsák. A szü­lőknek ismerniök kell gyermekeik érdeklődésének irányát: tudniuk kell, mivel szeretnek foglalkozni? milyen játékaik vannak? milyen könyveket szeretnek olvasni? hogyan olvassák őket? szeretik-e a természe­tet? milyen szemmel nézik a gyakorlati élet jelensé­geit? Hogyan tanulnak? Azokra a feleletekre, melye­ket a szülők e kérdésekre adnak át maguknak, kell ala-­­pítaniok alkalomszerű f­elv­i­gí­tásaikat, oktru salgásukat, intelmeiket, útbaigazításaikat. Könnyű volna a felsorolt kérdéseket szaporítani, s még részletesebben előadni, hogy mi mindent kellene tudniok, mi mindenre gondolniuk, mi mindenről el­mélkedniük a szülőknek, hogy a nevelés, melyben gyermekeiket részesítik, ne csak elmosódott fiatalkori emlékekre, jól-rosszul ellesett fogásokra, esetleg pusz­tán tekintélyi érvekre hagyatkozzék, hanem a célok és eszközök világos tudatával menjen végbe. De e bevezető előadásomnak nem is az volt a célja, hogy tárgyamat kimerítsem, hanem az, hogy általában rá­mutassak a pedagógiai ismeretek egyetemes szüksé­gességére. Különösen azt akartam igazolni, hogy férfiaknak és nőknek, mielőtt házasságra lépnek, leg­alább valamelyes pedagógiai belátásra szert kellene tenniök. Sosem akarnék túlzásokba tévedni (melyeket mindenütt és minden vonatkozásban helytelenítek), nem is kívánom, hogy kövessük az északamerikaiak példáját, kik már az Anyák iskoláit is megszervez­ték (habár cifrálkodó, léha életet élő, lelkiismeretlen anyáknak éppen nem vagyunk szűkében), de ha törvényhozó volnék, leendő házasfelek számára peda­gógiai tanfolyamokat szerveznék, melyekben hozzá­értő, hivatásos pedagógusok felvilágosítanák a mind­két nembeli hallgatókat a gyermeknevelés legfonto­sabb feladatairól és eszközeiről. Jól tudom, hogy ily intézkedések egymagukban még távolról sem bizto­síthatják a helyes nevelést, de mindenesetre hozzá­járulhatnának az állapotok javulásához. A terv korántsem utópisztikus, mint ahogy talán első tekin­tetre látszik. Ha ezek a felvilágosító tanfolyamok­­ . 3

Next