Néptanítók lapja 56. évfolyam, 1923
1923-0101
1. szám. Néptanítók I.apjá ról, melyekben házasságra lépő szülők rendszerint vagy tájékozatlanok,, vagy mindennemű elavult szokások és megrögzött előítéletek öntudatlan rabjai. A test ápolása és edzése mellett az erkölcsi nevelés az, melynek legnagyobb része a családot illeti. A család etnikai légköréből sarjadzanak a legszebb emberi erények. A vérségi kötelékből és az állandó együttlétből, úgyszintén a kölcsönös egymásrautaltságból eredő bensőséges együttérzés, a hagyományok, eszmények és szokások közössége az erkölcsi érzület kialakulásának hatalmas megindítói és legszilárdabb megalapítói, de csak akkor, ha a szülők maguk is tudatában vannak a családi élet nemes összhangjából fakadó nevelő hatásoknak és tudatosan alkalmazzák azokat az eszközöket, melyek e hatásokat előidézik. A szülőknek például ismerniök kellene a szoktatás lélektani alapjait; tudniok kellene, hogy minden szokás nem egyéb, mint bizonyos képzet és a velejáró cselekvés együttességének begyakorlás segítségével létrejött állandósága, azaz : nem egyéb, mint az asszociációnak egy neme, melyet erősíteni csak folytonos gyakorlás útján lehet. A szoktatás óriási jelentőségéről s arról, hogy az emberi életben (s a nevelésben is) a begyakorlás útján keletkezett automatizmusokra — épp a szabad kezdeményezés lehetővé tétele érdekében — mily nagy szükség van, hogy a következetlenség e részben is mily súlyos károkat okoz, minderről ugyan hány szülő elmélkedett komolyan? s hányan gondolkoztak az élő példa szuggesztív erejéről? s hányan ismerik a büntetések tanát, vagyis például azt, hogy mi jellemzi minden körülmények közt a pedagógiai büntetést? milyen feltételek mellett, mily esetekben, milyen módon kell azt foganatba venni? Azután, mire kell ügyelnünk, ha jutalmazzuk a gyermeket? minőnek kell lennie a felügyeletnek, hogy többet ne ártson, mint amennyit használ? hogyan lehet alkalmat adni a gyermekeknek a cselekvésre, vagyis az erény gyakorlására? minőnek kell lennie az erkölcsi nevelés tónusának, akcentusának, ritmusának ? Mit kíván a nevelői tapintat, különösen serdültebb gyermekekkel szemben? Mi a szülők teendője a hazafias és vallásos érzület meggyökereztetése érdekében? Hogyan járulhat hozzá a szülői ház is a társas erények fejlesztéséhez? Kik és mik az erkölcsi nevelés ellenségei? Hogyan lehet velök megküzdeni? Hogyan kell megelőzni az erkölcsi veszedelmeket stb.? Hogyan lehet megalapozni a jellemességet, mely az erkölcsi akaratnak idegen befolyásoktól való függetlenségét biztosítja? Hogyan kell hozzáférkőzni a gyermekhez, hogy úrrá lehessen indulatain és majdan az igazi belső szabadságra szert tehessen? Hogyan kell érzéki ösztöneit szabályoznunk, hogy el ne hatalmasodjanak és el ne fajuljanak? Mit kell tennünk,, hogy a gyermeket az önmegtagadásban gyakoroljuk, vagyis önzetlen cselekvésre képessé tegyük? Aki mindezekről egy hozzáértő pedagógus felvilágosításait meg nem hallgatta vagy legalább egy idevágó jó könyvet el nem olvasott, sokszor egészen tanácstalanul fog szemben állani azokkal a nehézségekkel, melyek minden gyermek nevelésében felmerülnek. Az erkölccsel szoros kapcsolatban van a jó ízlés. Rousseaunak e sokszor idézett mondását, mely nagy igazságot tartalmaz, minden szülőnek meg kellene szívlelnie. Tudniok kellene, hogy az apának és anyának erkölcsileg szép, azaz harmonikus magatartása nem tévesztheti el hatását a gyermek ízlésére sem. A szülők legyenek széplelkűek s így gyermekeik is hozzájok hasonlókká válhatnak. A jó ízlést, mely erkölcsösít, nemcsak a művészet alkotásaiból, hanem az egész családi élet stílusából is megtanulhatja a gyermek. Szép tárgyakat, szobrokat és festményeket nem minden család gyermeke láthat, szép muzsikát nem mindenütt hallhat, de ízléses életformák szemléletére, művelt érintkezésre, nemes érzület nyilvánulására a legtöbb szülő alkalmat adhat a gyermekének, ha kellő felvilágosításban nem volt hiány. Az iskola, amióta fennáll, elsősorban mindig az oktatást tekintette a maga sajátos feladatának. És ha tervszerű oktatásról van szó, valóban semmi más nem pótolhatja a jó iskolát. Tévedés volna azonban azt hinnünk, hogy az értelmi nevelésben a családnak és illetőleg a szülőknek semmi vagy akár csak alárendelt szerepük van. A gyermek nemcsak az iskolában szerez ismereteket, hanem otthon is, alkalomszerűen, minden irányban. A családi kör hathatósan támogathatja az iskola munkáját: ha egyebet nem tesznek is a szülők, mint hogy megértő tiszteletet tanúsítanak az iskola oktató munkássága iránt, közvetve hozzájárulhatnak gyermekek értelmi gyarapodásához. Még sokkal inkább lendítenek rajta, ha mindig foglalkoznak gyermekeikkel, figyelemmel kísérik szellemi haladásukat, minden alkalmat megragadnak, hogy tudásvágyukat kielégítsék, látókörüket tágítsák, kételyeiket eloszlassák, tévedéseiket helyreigazítsák. A szülőknek ismerniök kell gyermekeik érdeklődésének irányát: tudniuk kell, mivel szeretnek foglalkozni? milyen játékaik vannak? milyen könyveket szeretnek olvasni? hogyan olvassák őket? szeretik-e a természetet? milyen szemmel nézik a gyakorlati élet jelenségeit? Hogyan tanulnak? Azokra a feleletekre, melyeket a szülők e kérdésekre adnak át maguknak, kell ala-pítaniok alkalomszerű felvigításaikat, oktru salgásukat, intelmeiket, útbaigazításaikat. Könnyű volna a felsorolt kérdéseket szaporítani, s még részletesebben előadni, hogy mi mindent kellene tudniok, mi mindenre gondolniuk, mi mindenről elmélkedniük a szülőknek, hogy a nevelés, melyben gyermekeiket részesítik, ne csak elmosódott fiatalkori emlékekre, jól-rosszul ellesett fogásokra, esetleg pusztán tekintélyi érvekre hagyatkozzék, hanem a célok és eszközök világos tudatával menjen végbe. De e bevezető előadásomnak nem is az volt a célja, hogy tárgyamat kimerítsem, hanem az, hogy általában rámutassak a pedagógiai ismeretek egyetemes szükségességére. Különösen azt akartam igazolni, hogy férfiaknak és nőknek, mielőtt házasságra lépnek, legalább valamelyes pedagógiai belátásra szert kellene tenniök. Sosem akarnék túlzásokba tévedni (melyeket mindenütt és minden vonatkozásban helytelenítek), nem is kívánom, hogy kövessük az északamerikaiak példáját, kik már az Anyák iskoláit is megszervezték (habár cifrálkodó, léha életet élő, lelkiismeretlen anyáknak éppen nem vagyunk szűkében), de ha törvényhozó volnék, leendő házasfelek számára pedagógiai tanfolyamokat szerveznék, melyekben hozzáértő, hivatásos pedagógusok felvilágosítanák a mindkét nembeli hallgatókat a gyermeknevelés legfontosabb feladatairól és eszközeiről. Jól tudom, hogy ily intézkedések egymagukban még távolról sem biztosíthatják a helyes nevelést, de mindenesetre hozzájárulhatnának az állapotok javulásához. A terv korántsem utópisztikus, mint ahogy talán első tekintetre látszik. Ha ezek a felvilágosító tanfolyamok . 3