Néptanítók lapja 56. évfolyam, 1923
1923-0101
A Néptanítók Napja 2—3. szám. a szabadoktatás keretében — jól megszerveztetnek és állandósíttatnak, remélni lehet, hogy lassanként mind nagyobb és nagyobb érdeklődést fognak kelteni azokban, kik egész életre szóló frigyet kötnek egymással, melynek fő célja testileg és lelkileg egészséges gyermekek felnevelése. A házasságra való előkészület ne csak a kelengye beszerzésére szorítkozzék, hanem ez az előkészület terjedjen ki a lelkekre is. Meg kell éreztetni és meg kell értetni a leendő hitvestársakkal, hogy nincsen emberhez méltóbb, de egyszersmind nehezebb feladat a gyermeknevelésnél. Mert mi célja van értünknek, ha nem az, hogy utódainkban mind nemesebbé tegyük emberi nemünket é£" megvalósítsuk Kantnak szózatát az Educatio nagy titkáról, szem előtt tartva az evangélium mondását: Legyetek tehát tökéletesek, miként a ti mennyei atyátok tökéletes?! A közgazdaságtan és társadalomtan módszere, írta : Geőcze Sarolta. A kommün tapasztalatai mindenkit meggyőztek arról, hogy a vezető osztályok ifjúságát kellő közgazdasági és társadalomtani tájékoztatás nélkül az életbe kiengedni nem lehet. De a megváltozott életviszonyok, a társadalmi rétegek eltolódása, a pusztuló középosztály elhelyezkedésre való törekvése a gyakorlati pályákon, viszont az új középosztály kialakulása — mindez szinte követeli az ifjúság számára a megbízható útmutatót a mai társadalmi és gazdasági élet feladataival szemben. Ez a belátás érlelte meg azt a sokáig vajúdó kérdést : kell-e társadalomtani oktatás az iskolákban? A tárgy tanítását a 200.884/1919. sz. rendelet átmenetileg el is rendelte. E napokban már törvényjavaslatot is nyújtott be a kultuszminiszter e tárgy tanítására (1. Népt. Lapja 49—52. sz.) Csak az maradt eldöntetlen : mely iskolanemben mit és hogyan tanítsanak? A Pedagógiai Társaság 1921. évi vitasorozatán a kérdést a legilletékesebb tényezők vitatták meg; az ellentétes nézetárnyalatok dacára egységes felfogás gyanánt alakult ki, hogy igenis a kellő tájékoztatást meg kell adni s a társadalomtani ismereteket a közgazdaságtanhoz, illetve a történelemhez kapcsolva véglegesen be kell iktatni a tantervekbe. Azóta már tankönyvek is jelentek meg; a tanítás folyik úgy a középiskolában, mint a tanítóképzőben s a polgári iskolai és tanítóképzői tanárképzőben. Hátra van azonban a miként kérdése, a módszer. Pedig a tanítás sikere ezen fordul meg. Mert itt nem elég az ismeretek közlése — azt megadták Piklerék és Kunfiék is. Itt világnézet kialakítás a feladat; a társadalmi és gazdasági etnikai felfogás begyökereztetése a jövő nemzedék gondolkozásába; de egyéb is: a nemzeti és a pozitív keresztény erkölcsi szempont érvényesítése az egész vonalon. Mert e tárgy tanítása egyúttal preventiva is:megelőzése a nemzetre nézve egyszer már halálos veszedelmet hozott balra való kilengéseknek. S amellett a tudományos tárgyilagosság megóvása. Végül alkalmazkodás az illető tanulók fejlettségi fokához és tapasztalatához. E szempontokból fogjuk itt a tárgy módszerét vizsgálat alá venni, egy-két példán gyakorlatilag is kimutatva, hogy és mily módszeres eljárással lehet ugyanazt az anyagot a különböző iskolákban különféle korú, nemű és előképzettségű tanulókkal úgy megértetni, hogy az vérükké váljék s egyrészt szociális érzéküket fejlessze, másrészt abból biztos irányítást nyerjenek az életre. Kultúrpolitikai kérdések. Bodó János nemzetgyűlési képviselő beszéde. Az indemnitásról szóló törvényjavaslat tárgyalásakor. Bodó János nemzetgyűlési képviselő igen értékes beszédben foglalkozott a magyar közoktatásügy minden kérdésével. A képviselők nagy figyelemmel hallgatták, a beszéd végeztével elismerésüket fejezték ki, hogy volt aktív katona létére ily behatóan foglalkozik kultúrpolitikai kérdésekkel. A beszédet hely hiánya miatt csak kivonatban közölhetjük : T. Nemzetgyűlés! Az indemnitási javaslat keretében bátor leszek néhány kultúrpolitikai kérdés taglalásába bocsátkozni, mert meggyőződésem, hogy a gazdasági erősödés csak úgy érhető el, ha azzal párhuzamosan és egyforma mérvben a kulturális erősödés kérdésével is foglalkozunk, a kulturális erősödést is minden tekintetben előmozdítjuk. Hiszen amint nincs gazdasági erősödés kulturális erősödés nélkül, épúgy nincs kulturális erősödés gazdasági erősödés nélkül sem. Ha visszatekintünk a béke fél évszázadára, amikor visszanyertük függetlenségünket és művelődésünk sorsa a kezünkben volt, megállapíthatjuk, hogy a közművelődés terén, sajnos, nem végeztük el azokat a fontos feladatokat, amelyek kötelességszerűen ránk hárultak. A múlt nagyjai, tehát Kossuth, Eötvös, Széchenyi, mint legfontosabb nemzeti feladatot hangoztatták, hogy a kultúrpolitika terén intenzíven cselekedjünk, dolgozzunk. Deák Ferenc már az 1833. évi országgyűlésen panaszkodik, hogy : «Sajnos, a tapasztalásnak keserű oktatása mélyen meggyőzte nemzetünk képviselőit arról, hogy a népnevelés és közművelődés ügyében munkátlanul vesztegelni oly vétkes mulasztás, amely századokon keresztül gátat vet a nemzet erkölcsös és polgári kifejlődésének.» Később, az 1830-tól 40-ig tartó országgyűlésen felhívja a karok és rendek figyelmét arra, hogy neveljék a népet, mert a népoktatás célja az, hogy kifejlessze a népet, biztosítja a törvények szentségét és az embereket jobbakká és boldogabbakká teszi. 1848-ban Kossuth a népoktatási törvényjavaslat tárgyalásánál különösen kiemeli a falusi népoktatás szükségességét, mondván (olvassa): «Kérem a Házat, fejlessze a községet minél inkább, mert ebben fekszik a státusszabadságnak legbiztosabb, leghatalmasabb talpköve.» Az 1848-as időkben e kor két kiváló elméje, Eötvös és Horváth Mihály voltak birtokosai a kultuszminiszteri tárcának, majd pedig az alkotmányosság helyreállásával ismét Eötvös vette át a kultuszkormányzatot. 1868-ban a XXXVIII. t.-cikkel megalkotta közoktatásunk legfontosabb törvényét, amelyet, ha ezalatt a béke fél évszázada alatt komolyan hajtottunk volna végre, a művelődésnek magasabb fokára jutottunk volna el. És így nem lehetett volna az, hogy még a legutolsó időkben is kétféle nemzetiségi kérdéssel kellett foglalkozni, nem történhetett, volna meg az őszirózsás szomorú forradalom, a Kun Béla-féle kommunizmus és most nem fordulna felénk a 14 megyés csonka haza felé négy millió elszakadt vérünk minden panaszával, szenvedésével és kínlódásával. A múlt politikájának nagy hibája volt, hogy nem követtük Széchenyi intését, amikor mondja : «Ha valami fölemelheti még a hazát, az semmi egyéb, mint a nemzetiesség és a közértelmesség, vagyis a nemzeti műveltség.» Sajnos, a múlt államférfiai, de maga a társadalom sem fogta fel teljes tudatában és teljes helyességében a nemzeti művelődés fontos kérdéseit és csak ilyen módon történhetett az, hogy közművelődési állapotaink, sajnos és őszintén megvallva, meglehetősen szomorú képet tárnak elénk. A történelem tanúbizonysága annak, hogy minden életképes faj a megalázás korszakában, amennyiben ősi faji ereje még megvan, egyesült erővel, nemzeti öntudatra ébredéssel, ha nem is rövid időn belül, de végeredményben visszaszerzi régi hatalmát. A német nemzeti gondolat a napóleoni háborúk