Népújság, 1973 (17. évfolyam, 1-48. szám)
1973-01-12 / 1. szám
Minden nyelv építőanyaga a beszédhang. Ezért célszerű fejtegetéseinket köznyelvünk hangtani sajátságainak fölvázolásával kezdenünk. Köznyelvünk hangtani rendszere eltér a családban megtanult nyelvjárás hangtani rendszerétől is, de méginkább eltér a szlovén nyelv hangtani rendszerétől. Az eltérés mind a magánhangzóink, mind a mássalhangzóink terén jelentős. Vegyük sorjában a főbb eltéréseket mindkét hangfajtánál külön-külön, úgy, hogy mindig vessünk egyegy pillantást a nyelvjárás és a szlovén nyelv hangtani sajátságaira is, hisz ezeknek a jelenléte, hatása érvényesül a mi esetünkben. A magyar köznyelvben rövid-hosszú magánhangzó párokat különböztetünk meg. Hogy e rövid-hosszú magánhangzó párok az időtartamukon kívül még miben térnek el egymástól, most ne firtassuk. Egyelőre tényként fogadjuk el, hogy vannak rövid és vannak hosszú magánhangzóink. Elkülönítésük azért fontos, mert értelemhordozó, értelem-megkülönböztető szerepük van. Mást jelent a kar és a kár, a fel és a fél, a kor és kór, a tör és tőr, a huzat és a huzat, s így tovább. Az a-á és e-é páe hangpárnál értelem-másitó nem ütközik különösebb nehézségbe sem köznyelvi sem nyelvjárási szinten. Az i-í pár esetében már nehezebb a megkülönböztetés, de szerencsére e hangpárnál értelem-másitó zavar nem igen támad, ha netán összekevernénk is őket egymással, még köznyelvünkben sem, még kevésbé a nyelvjárásban. Az o-ó és ö-ő párok megkülönböztetése ejtésben és írásban azonban egyaránt fontos, ha nem is könnyű. A nyelvjárás a hosszú ó és ő helyén többnyire kettőshangzót (diftongust:) vagy más hangot ejt, pl. óra helyett: uora; kertből helyett: kertbü. Az u-ú és ü-ű hangpárok összecserélése ugyancsak nem jár értelemzavarral, s csak helyesírási normáink ragaszkodnak hozzájuk, az élet, a gyakorlati nyelvhasználat már alaposan elmossa különbségüket. De a szlovéniai magyarok köznyelvének magánhangzó rendszerére nemcsak a nyelvjárás hat, hanem ennél még erősebb formában hat a szlovén nyelv jelenléte is. Itt termesztésen nem térhetünk ki minden sajátságra és különbségre, csak a lényegesebbek közül említsünk meg néhány szembeötlőt. A szlovén nyelvben pl. nincs sem ö-ő, sem ü-ű pár. Mivel e hangpárok a szlovén artikulációba nem épültek bele, nem is okoznak zavart a magyarok ejtésében, akik bár beszélik a szlovént, de e hangok képzésekor nem lép föl homogén gátlás. Nem ugyanez a helyzet már pl. az a-á hangpárok esetében. Bár a szlovénban is van rövid a és hosszú á, sőt még egy átmeneti változat is közöttük, a magyar a-á-t mégis alig különítik el egymástól azok a magyar anyanyelvűek is, akik bár a családban anyanyelvként a magyart tanulták meg, de iskoláztatásuk révén igazán a szlovént ismerik magasabb szinten, s ennek artikulációs bázisát érvényesítik magyar beszédjükben is. Az a és á helyett a (palóc á) feleséget mondanak teljesen elmosva határukat, különbségüket, pl. a »jártam« helyett »jártam«ot. Nehézséget okoz mind a magyar, mind a szlovén anyanyelvűeknek, illetve kétnyelvűeknek általában a rövid-hosszú magánhangzópárok megkülönböztetése, s éppen ezért ejtésükben pontatlanok. Nem érzékelik a rövid-hosszúpárok különbségét A rövid és hosszú magánhangzó-párokat célszerű egymás mellett ejtve gyakorolni ilyen formán: i-í, o-ó, ö-ő, u-ú, ü-ű. Mikor már jól a fülünkben van különbségük, s beszédszerveink izommunkáján is érezzük képzési módjuk eltérését, azután írott szövegeket olvassunk hangosan, jól ügyelve a pontos ejtésre rövidségben és hosszúságban egyaránt. Kellő gyakorlás után beidegződik a hallási kontroll, az akusztikai ellenőrzésünk, s csak azután fogjunk az írásban történő, aktív gyakorláshoz. Erre legalkalmasabb diktandó szövegek írása, vagy ha erre nincs módunk, akkor szövegek másolása. Ez ugyan unalmas munkának tűnik, de csak látszatra az, s ne is arra törekedjünk, hogy sokat írjunk, hanem inkább keveset, de alapos figyelemmel és tudatossággal, mert lényegében egyetlen egy mondatban benne van vagy lehet minden fontos helyesírási tudnivaló. (Folytatjuk) PALKÓ ISTVÁN : A nyelvész rovata (2) Köznyelvünk hangtani sajátságai Nemeskürty István (17) Krónika Dózsa György tetteiről Dózsa kiadta a parancsot: szedelőzködjön a tábor. Ez a feladat legalább elfoglalta az embereket. Egész éjjel rendezkedtek, rakodtak, csomagoltak, sátrat bontottak. Magához kérette a pesti Száleresi Ambrust, közölte vele, hogy háromezer emberével Pesten marad, a tábort megerősíti, körülveszi szekerekkel, és őrizteti, amint tanulta. Várja a további parancsokat. Ne tegyen semmit, várjon. Szájeresi örült, hogy maradhat. Lőrinc pap prédikációja felkavarta, de meg is ijesztette. Idáig ő sohasem merészkedne el. Isten rendelése, hogy különböző rangok és méltóságok vannak, ez ellen semmit sem tehetünk. »Adjátok meg a császárnak, ami a császáré«. Bízzuk Istenre, kit büntet meg és hogyan. Övé a bosszú. Aztán Lőrinc papot meg a deákokat hivatta. Mely városokból nem érkezett még keresztes? Mely vidékről? Például Kassáról sem érkezett senki, mondja az egyik deák. Hát akkor levelet írunk Kassára, hogy küldjenek. A pápai bulla érvényes, azzal senki se dacoljon. De írunk Budára is. Még a nádornak is írunk, ha kell. Dózsa bizonyítani kívánta, hogy egyrészt nem sikerült őt megfélemlíteni, másrészt, hogy a pápai bulla és a pápai főhatóság jogi alapján áll. A keresztes hadjárat vezére, tehát ehhez a megbízatásához hű is marad. A Kassára küldött levelet Mészáros Lőrinc írta alá, kicsit fennhéjázóan és kicsit mosolyognivalóan naivul, mint »princeps«, tehát mint a keresztesek egyik főméltósága. Követeli, hogy küldjenek katonákat, ellenkező esetben megbünteti a kassaiakat. Nyilván több tucat ilyen levél íródott, de csak ez az egy maradt ránk. Másnap reggel a király újabb parancsot küld. Ez már fenyegetés. »A vezért és társait ellenség gyanánt tekinti, ha kötelességéhez vissza nem tér.« Ulászló olyan komolyan gondolja fenyegetését, hogy még aznap, május tizenötödikén elzálogosítja a budai harmincadjövedelmeket, és az így nyert egyezernegyvenöt forintot (akkoriban igen nagy öszszeg, de egy keresztes had szétverésére mégsem elegendő) a keresztesek ellen kívánja fordítani. A kormány ekkor talán nem is annyira parasztfelkeléstől tartott, mint inkább azt kívánta elérni, hogy a jobbágyok hazatérjenek. Bornemisza János budai várkapitány parancsot kap, hogy riadóztassa az embereit. Bornemisza huszártisztje, Tömöri Pál egész nap nyeregben van, felderítői Dózsa táborát fürkészik. Dózsát ez az újabb sürgetés elgondolkoztatja. Hiszen tudhatják odaát, a budai várban, hogy ő már készülődik. De ha tudják, miért fenyegetik? Semmi kétség: ürügyet keresnek, hogy a sereget szétverhessék. Az így szétvert sereg aztán hazaszéled, és a földesurak aratásra visszakaphatják — az elesettek, »csekély százalékának« levonásával — jobbágyaikat, akik talán még ijedtebbek és még engedelmesebbek lesznek, mint azelőtt. Ha viszont így van, tenni kell valamit. El kell kerülni a fölösleges vérontást, legalább addig, míg Bakócz érsek mint legátus nem szólal, meg nem érkezik vagy nem üzen. Dózsa érdekes és hatásos lépésre szánja magát: felajánlja katonáinak, hogy tetszésük szerint menjenek haza, vagy maradjanak a táborban. A dönést mindenkinek a szabad avi karatéra bízza. Kétségtelennek tarthatjuk, hogy Dózsa ezt bármiféle hátsó gondolat nélkül, a legőszintébb lelkiismeretességgel határozza el. Emberi és parancsnoki nagyságának imponáló bizonyítéka ez. Azok, akik maradnak, sokszorosan nagyobb katonai erőt fognak képviselni, hiszen az ijedtek, az otthon maradt család miatt lelkileg szorongatottak, a gyávák és a csalódott kalandorok hiányoznak közölük; akik viszont hazatérnek, gondoskodhatnak a legszükségesebb mezei munkák elvégzéséről, és ezzel elháríthatják egy nemesi támadás veszélyét, hiszen most már tényleg csak egy török ellen induló keresztes seregről van szó, mely ráadásul mozgásban is van a határ felé. Dózsa tehát május tizenötödikén délután megjelenik a már útra készülődő keresztesek között, felsorakoztatja őket, és kihirdetteti a királyi parancsot. Mindenkinek tudtára adja, hogy őt a király mire utasította s milyen ellenrendszabályokkal fenyegetőzik. Mikor ez megtörtént, egymástól pár száz méterre egyegy dombon két zászlót szúrat le. Lélegzet-visszafojtva figyelik az emberek, mi lesz ebből. Mikor már áll a két zászlórúd és lobogójukat frissen lengeti a szél, Dózsa megszóllalt: Bárki szabadon távozhat. Aki a királyi parancs ismeretében menni akar, mehet. A táni kívánók álljanak ehhez a zászlóhoz. A maradék meg amahhoz. Senki ne módja, hogy nem tudta, mi várhat rá vagy családjára. Rövid, mozdulatlan csend után morcolgás kezdődik, aztán jövés-menés. Sokan odaállnak ahazamenést jelentő zászló alá, de még többen kívánnak maradni. A korábban már említett, éppen akkor Pesten járt német kereskedő barátjához írott és Augsburgban mindjárt ki is nyomtatott levelében már csodáról is tudni vél: »Két zászlót tűztek ki, melyekre feszületet illesztettek, és kihirdették: aki velük akar maradni és a feszülettel tart, lépjen az egyik zászlóhoz, aki pedig hazakivánkozik a másikhoz. Sokkal többen voltak a hazakivánkozók, mint a többiek. Mikor a két zászlónál így álltak, a zászlóról a feszület arccal a földre esett, ismét föltették és erősen a rúdra kötözték, de másodszor is, harmadszor is leesett, így hát, akik hazaigyekeztek, tétovázni kezdtek. Együtt maradtak hát életre-halálra.« Dózsa a maradókat újra sorakoztatja, hadrendbe osztja, elrendeli a másnapi indulást. Irány: Cegléd, majd onnan tovább a Tisza mentén a déli határ felé. Dózsa György egyetlen vércsepp kiontása nélkül megnyerte élete első csatáját. (Folytatjuk) Palkó István: Matej Bor: Sei je popotnik skozi atomski vek - Átkelt a vándor az atomkoron. E kétnyelvű (bilinguis) kiadásban adta ki a Pomurska zalozba ez évben Matej Bornak Csuka Zoltán fordításában a budapesti Európa Könyvkiadóval közösen híres művét, amely a mai szlovén Urának, drámának és epikának egyik legkimagaslóbb alkotása A műben Matej Bor korunk egyik legégetőbb kérdéséről, az emberiség lenni vagy nem lenni nagy problémájáról, az atomhalál fenyegető látomásáról he lyet ugyancsak a fordító Csuka Zoltán tolmácsolt magyarra. Ez az írás fölvázolja Matej Bor munkásságát és művészi egyéniségét, s külön foglalkozik e poéma helyével és szerepével a szlovén és európai költészetben. E szerint Matej Bor poémája tiltakozás az emberiséget veszélyeztető atomhalál lehetősége ellen, és Bozidar Borko szerint a maga nemében szinte egyedülálló az egész európai irodalomban. A bevezető írónak ezzel a megállapításával vitatkoznunk kell, mert csupána magyar irodalomból is két világirodalmi művet említhetünk hirtelenében ugyanerről a témáról, mégpedig Illyés Gyula: Az éden elvesztése, és Juhász Ferenc: A titkok kapuja című műveire utalnék bizonyságul. Ez persze semmit sem von le Matej Bor írói érdeméből és nagyságából, csupán azt jelzi, hogy ez a valóban az egész emberiséget érintő kérdés nem egyes túlérzékeny és borúlátó írók problémája, hanem egyetemes érvényű. A műfordításról csak anynyit: mivel e poéma szabadverselésű, különösebb nehézséget nem jelentett a fordítónak, mint aminőt Preseren: Szonett koszorúinak a fordítása korábban, ahol bizony a szonetitikus forma kielégítésének több szöveghűségi engedményt kellett a műfordítónak tennie, amit egyesek, akiknek a műfordítás ilyennemű nehézségeiről sejtelmük sincs, állandóan kifogásolnak. Külön kell szólnunk e kétnyelvű kötet illusztrációiról is, amelyeket a szöveg élményanyaga alapján Nora Lavrin készített nagyon realisztikus, de drámai erővel rendelkező technikájával, kongeniálisan a műhöz és a kötet védőborítékának a tervezőjéről is, Franc Mesaricról is. Ez a magyar—jugoszláv könyvkiadási együttműködés keretében készült kötet valóban tényszerűen szolgálja népeink barátságának, egymás kölcsönös megismerésének tisztaszándékú ügyét. Mind a szlovén, mind a magyar nyelvű olvasóknak szíves figyelmébe ajánlathatjuk a remekművet, mint eszméltető figyelmeztetést az egész emberiség jövőjéről. A kötet bevezető tanulmányát Bozidar Borko írta, ame NAPTÁR 73 a szlovéniai magyarok szemléje Válasz vagy inkább kiegészítés Palkó István bemutató írásához, amelyben a Naptár '73-at értékeli. Jelenleg Jugoszláviában az »önmosakodás« korát éljünk; önmagunkat és másokat is bírálunk. Helyesnek tartom a bírálatot, ha az jószándékú, építő. Kétség nem férhet Palkó István lektor jószándékú, segítő, biztató és fejlesztő értékeléséhez, aki nemcsak szemlélője a muravidéki magyarság életének, de cselekvő részese is annak, hiszen írásaival, tanácsaival és előadásaival tevékenyen gazdagítja, irányítja és változtatja is értelmiségünk anyanyelvi kultúrájának színvonalát — igyekszik pótolni az évtizedes mulasztásokat. Szerintem is helyesen állapítja meg Palkó István, hogy a Naptár '73-ban sok a hiányosság; nyelvi-, tárgyi- és szerkesztési vonatkozásban. Azt hiszem, ő is egyezikvelem, nem elég csak megállapítatni a hibákat, vágyik a hiányosságokat, ismerni kell azokat a körülményeket is, amelyben a Naptár '73 íródott, szerkesztődött. Ami a szerkesztési-, nyelvi- és tárgyi-tartalmi hibákat illeti, könnyen kiküszöbölhetők, ha egy rutinosabb, hozzáértő, szakmabeli végzi el ezt a feladatot. Erről a szerkesztő bizottságnak kellett volna gondoskodnia, de időben! Véleményem szerint még gazdagabb, még teljesebb, még kifejezőbb lenne a naptár, a mi naptárunk,ha azt itt élő magyar értelmiség többet törődne anyanyelve ügyével és fejlődésével. Nem mindegy az, ha az anyagot egy embernek kell szinte kierőszakolni többszöri felszólítással és követeléssel, vagy ha egy közös érdekű célért küzdő csoport önkéntes tenni akarása biztosítja azt. Nem elég márciusban megígérni a szakkcikket, amit csak december 8-án adunk át in lektornak! Mit ér a főszerkesztő részére, ha a tizenöt megígért szakírás helyett csak a felét kapja? És mit lehet egyáltalán tenni, ha a naptár szerkesztésére, korrigálására, nyomtatására csak néhány hét áll rendelkezésre. Azután a nyomda... Ha azt akarjuk, hogy a naptár valóban a mienk legyen, többet kell vele törődnünk! Közösen! Néhány szót a helyesírási- és nyomdai hibákról. Előfordul, hogy a lektor »átszalad« néhány helyesírási-, nyelvivagy tárgyi hibán;nem javítja ki, de mittegyen, ha a kefelevonatban még több hibát talál, mint az eredeti szövegben, amit javított, s a következő lenyomat újabb és más jellegű hibákat eredményez a szedők jóvoltából, akik nem tudnak magyarul, a helyesírásról ne is szóljunk! Talán itt érdemes és szükséges megjegyezni, hogy a Pomurski tisk sajtó- és egyéb magyar nyelvű kiadványai az utóbbi időben egyre gyengébbek, ami a magyar helyesírást illeti. A nyomda, ha már magyar nyelvű kiadványokat is közread, köteles törődni anyanyelvünk törvényeivel, annak szépségével, helyességével! Újabban már csak rövid ékezeteketalkalmaz, pedig nem mindegy, ha valaki örül vagy örül, jelentéskülönbség van a tér és tőr szavaink között is. Szerintem éppen anyomdának kellene vigyáznia ezekre a lényeges dolgokra, hiszen a naptár és a Népújság jóformán az egyedüli anyanyelvi anyag, amit Muravidék magyarsága rendszeresen olvas. Végül még egy észrevétel: a Nemzetiségi Bizottságnak is kötelessége, hogy a Muravidéken élő magyarság életével behatóbban is foglalkozzon, és többek között írásos kultúráját is fejlessze! Varga József A NÉPÚJSÁG Jugoszlávia szerte megemlékeznek a Petőfi-évfordulóról A Jugoszláv Művelődési Szervezetek Közössége indítványozta tagjainak, hogy előadások és más alkalmi rendezvények szervezésével emlékezzenek meg Petőfi Sándor, a nagy magyar költő és forradalmár születésének 150. év fordulójáról.