Népújság, 1976 (20. évfolyam, 1-51. szám)
1976-01-09 / 1. szám
NAPI 1 '76 NÉHÁNY GONDOLAT A SZLOVÉNIAI MAGYAROK IDEI SZEMLÉJÉRŐL Ismét megjelent a várva-várt naptárunk, ismét örömmel lapoztunk bele és tettük le elégedetten vagy egy kissé csalódottan. Ha az ember a kezébe veszi az idei naptárt, minden bizonyára az az első benyomása, hogy egy kicsit soványka, hiszen az ember valamivel többet, terjedelmesebbet várt. Ha aztán átlapozza, tartalmi szempontból vizsgálja, ugyanoda lyukad ki: jó az, ami benne van, szükséges, aktuális de sajnos KEVÉS. Vagy mindenesetre nem annyi, mint amennyit képes (és nem utolsó sorban köteles megírni a murántúli magyar értelmiségi. Mivel a naptárunk a Szlovéniában élő magyarok szemléje, természetes dolog, hogy elsősorban azokkal a kérdésekkel kell foglalkoznia, amelyek az itt élő magyarság politikai, társadalmi,gazdasági, kulturális és közművelődési helyzetét befolyásolják. Éppen ezért örömmel állapíthatjuk meg, hogy az idei naptár ezeknek a problémáknak nagy figyelmet szentelt. Különösen a Népújság problémáiról szóló írást kell méltatnunk, amely ugyan sajnos nem a lap nagy léptekkel való fejlődéséről, inkább egy helyben topogásáról ad képet, így talán némileg meg tudjuk érteni, hogy a lap miért nem fejlődött az elmúlt 20 esztendőben, vagyis abban az időszakban, amikor az összes jugoszláviai nemzetiségi sajtó óriási fejlődést és felvirágzást ért el. Sajnos, azonban nem világlik ki az írásból az, hogy vajon hogy lesz a jövőben, mi a biztosítéka a fejlődésnek, vagy az előttünk álló 20 esztendő elteltével is ilyen sajnálatos megállapításokat kell olvasnunk majd? Amint már említettem, helyesnek és talán a képanyagot kivéve aktuálisnak tartom a naptár anyagát. Csupán azt szeretném felsorolni, ami ezeken kívül véleményem szerint nagyon is a naptárba kívánkozik, vagy amit én nagyon hiányolok belőle. Talán nem lesz felesleges, ha egykét szóban megemlítjük azt is, milyen nemzetiséget érintő témákkal foglalkozik a osztrák Karintiában élő szlovénok, valamint a Magyarországon élő délszlávok idei nemzetiségi naptára. A karintiai szlovénok naptáráról szóló ismertetés első helyen szögezi le, hogy a naptár cikkei taglalják mindazokat a gazdasági és politikai kérdéseket, amelyek kihatnak az Ausztriában élő szlovén nemzeti közösség életére, így például részletesen foglalkozik az ott élő szlovén szervezetek munkájával és feladataival. Muravidéki vonatkozásban is nagyon helyes lenne, ha a mi naportárunk is kitérne a tavaly megalakult magyar érdekközösség munkájára, feladataira, tevékenységével kapcsolatos problémákra A másik ilyen probléma, ami nagyon is naptárba kívánkozik, a muraszombati község kétnyelvű iskolahálózatának kérdése. Hadd említsem meg továbbá, hogy a magyarországi délszlávok nemzetiségi naptára például foglalkozik azoknak a falvaknak a szláv és magyar neveivel, amelyekben a nemzetiségi lakosság él. Véleményem szerint egy szakavatott cikkben ki kellene térni a magyar falvak jelenlegi nevére is, annál is inkább mivel néhány jelenleg hivatalosnak tartott elnevezés (Hodoš, Lendva, stb.) felemás megoldást tükröz, és nyelvi szempontból helytelen. A következő dolog, amit nagyon hiányolok a naptárból a néprajzi vonatkozású írások és az ezzel kapcsolatos képanyag. Már az előbb is említettem, hogy a naptár képanyaga egyrészt terjedelmi szempontból túl kicsi és nem eléggé időszerű. Ami a naptár irodalmi részét illeti, helyes, hogy helyet ad a nemzetiség soraiból kikerülő tollforgatóknak. Szerintem azonban be kellene itt mutatni egy-két élő, elismert magyar irodalmár versét, írását, és nem utolsósorban ide kívánkozik egy-két fordítás a modern szlovén irodalomból is. Továbbá az előző évi naptárok bemutattak egy-egy nemzetiségi művészt, festőt, szobrászt, ez az idei naptárban elmaradt, pedig véleményem szerint — ha az amatőr művészek múlt évi lendvai kiállítására gondolok — helyes lenne bemutatni egy-két amatőr művészt is. Ezek azok a dolgok, vagyis mondhatnám legfontosabbnak tartott dolgok, amiket fel kellene ölelni a naptárnak. Hadd említsem meg, hogy véleményem szerint ismertetni kellene a naptárnak azokat a kutatásokat is, amelyeket a múltban egyes nyelvészek (dr. ördög, dr. Kaszás) végeztek Muravidéken. Sokszor ugyan hallani azt is, hogy miegymás benne volt az újságban is, minek még egyszer imni róla, de én ezt a megjegyzést nem fogadom el, mivel az újság nagyon rövid életű valami, esetleg csak egykét nap lapozgatják az olvasók, amíg a naptár tartós olvasmány, amit az emberek év közben is sokszor a kezükbe vesznek. Vörös József Az italt pedig, hogy más országban jégbehütve hozzák fel, úgy őnála kis ezüst katlanba felforralva hozták, hogy csak úgy butort, alant az edényben izzó parázs volt, úgy merített belőle Arzena kanállal és tölté a vendége serlegébe: »tessék, igyék kegyelmed!« — De még azonkívül is úgy meg volt az az ital fehérborssal erősítve, hogy gyönge szivü ember, amint egy kortyot leszalasztott belőle a torkán, majd a lelkét prüszkölte ki tőle. Jónás urfi nagy gyönyörűséggel szürcsölgette biz azt. — Fölséges egy ital! De hogy még jobban érezzék a zamatját, kivette a katlanból egy égő parazsat, és azt is lenyelte utána. Arzena kisasszony kezdte észrevenni, hogy mesterére akadt. Az egész lakoma mind ilyen veszedelmes fogásokból állott: pirospaprikát hoztak, keserű mandulával töltve s lánggal égő krámpámpulit, amibe mazsolát, fügét dobáltak s abból halászták ki, úgy ették meg égve. A végén azt mondta Jónás urfi, mikor az izlandi zuzmóval kevert feketekávét megitatták vele, hogy most még csak egy kis arzenikum volna az asztalon, hogy a kisasszony nevének tiszteletére azt is a kávéjába hinthetné. Ez után a »lakoma« után pedig kártyát hozatott elő Arzena kisasszony, s felhívta Jónás urfit egy kis gyenge halbercvelyire. Hogyne állt volna rá. Aranyban játszottak. Jónás urfi engedte Arzena kisasszonyt nyerni. Ő volt a bankadó. Gondolta, ezzel kedvét lehet lelni a kisasszonynak. Aztán megint a kisasszony adott bankot. Jónás észrevette, hogy a kisasszony ért a csaláshoz. Hát ezt is megengedi az ember, azért, hogy kedvét keresse. Hanem aztán, mikor a kisasszonynak folyvást sikerül a csalás, kezdi kinevetni az áldozatát, s még gúnyolódik vele. — No, megállj! — mondá magában Jónás urfi —, ha csak az kell, hogy ki tud jobban paklizni? Egypár forduló után Jónás urfi elnyerte a bankot. Akkor aztán Arzena kisasszony tűzbe jött :erőltetni akarta a szerencsét, lassankint minden pénzét elvesztette. Még jobban nekihevült, lekapcsolta nyakából a hét sor aranypénzt, azt tette fel. Az is odaveszett. Hiába folyamodott minden csalási furfanghoz, Jónás még nagyobb mester volt ebben. Utóbb feltette a kártyára a pártáját: az is a Jónásé lett. Egész halmaz arany állt már előtte. — Ekkor Arzena kisasszony egész nekiveresedett arccal kiáltá: »áll az egész bank!« s azzal lerántva lábáról az egyik hímzett papucsát, odaveté az asztalra. — Tartom! — mondá Jónás urfi, s aztán egész mosolyogva nézegetett Arzena arcára, amig a kártyát osztá, úgy, hogy ebből a tekintetből megérhette Arzena a szándékát; ezt a játékot meg hagyta neki nyerni. A kisasszony visszakapta az egész vesztességét! Jónás bég odatolta eléje az egész aranyhalmazt; a kis papucsot azonban elébb megcsókolta, amiért Arzena kisasszony a papucs talpával a körmére koppantott: »hogy merte kegyelmed megcsókolni, ami nem a magáé«. Hanem aztán mégis oly kegyes volt, hogy odaültette maga mellé ugyanarra a kerevetre, s nargiléket hozatott s aztán úgy pipáztak együtt, egymással szemközt fordulva ketten, a kerevet vánkosaira vetve hátra a fejüket s verekedtek benne, hogy melyik tud szebb karikát fújni a füstből? Arzena kisasszony aközben folyvást tartotta mesékkel Jónás urfit, rémségre, kísértetjárta, rablógyilkosságtól borzasztó mesékkel, amik mind nagyon alkalmasak arra, hogy valakinek az éjszakai álmát elrontsák. Jónás urfit, rémséges, kisérhett a kísértetekben és a boszorkányokban. Aztán mentül jobban bealkonyodott, annál ijesztőbb regéket suttogott Arzena vendégének, s mikor már jó sötét volt a szobában, akkor bizalmasan közli vele, hogy ez a kastély, amiben ők laknak, szintén ilyen kísértetektől lakott elátkozott hely. A hajdani várkisasszony, aki menyegzője napján halt meg, kisért a szobákban, s valahányszor valami kérő jön a házhoz, annak éjfélben megjelen, mindenféle pokolbeli ijesztő zaj mellett, odamegy az ágyához, rálehel a fejére, s ahol az a lehelet érte, reggelre tiszta fehérre őszül egy tincs haja a fiatalembernek. Ezért nem is mennek a vendégurak éjjel a szobáikba aludni, hanem együtt mulatnak az ivószobában, s csak a harmadik kakaskukoritás után feküsznek le. Már tudniillik az olyan urak, akik leánynézőbe jönnek ide. — Én pedig leánynézőbe jöttem — mondá Jónás urfi. — Az ivók közé azonban nem megyek, mert inni nem tanultam, abban nincsen tudományom. Tehát majd csak ott aluszom, ahol a szép kisértet jár. — Kegyelmed talán nem hiszi, hogy sirava valósággal itt jár a kastélyban? — De nagyon hiszem. Csakhogy én tudom, hogyan kell vele beszélni. — Hát hogyan kell? Mondja meg, igen szépen kérem. — Hát megfordítva! — Megfordítva? Hogyan megfordítva? — Nem tudom jobban megmagyarázni. Megfordítva! Éjfélre várván az idő, Jónás bég elment lepihenni abban a nagy puszta szobában, ahol ágyat vetettek a számára. A kardja, puskája (amit Feuerstein bárótól vett el) oda volt téve az ágya mellé. Mikor az éjfél ütötte az óra, egyszerre nagy zsivaj riasztja fel, mindeféle állati hangok, bömbölés, visitás, ördögök röheje. Nosza felkapja a puskát: akkor veszi észre, hogy az a cső végig tele van öntve szurokkal, rángatja a kardját, az meg nem jön ki a hüvelyéből, meg van babonázva. Azután jön az, hogy láthatatlan kerekek gördülnek gördülnek végig a szobájában, csörömpölés hangzik körülötte, s mintha patkós macskák nyargalnának végig csapatostól. Mikor ez is elmúlik, kisértetes nyögés támad a tornácban, feltárul az ajtó és sírbolti világosság dereng át a sötéten. Jónás urfi egy hoszszú fehér ruhába öltözött hölgyalakot lát lassú csoszogásal közeledni, akinek a fejét körös-körül leomló menyasszonyi fátyol takarja. A nyakából vékony ezüstlánc csüng alá, egy nagy világító kő, ami a sötétben megától sugárzik, az derengeti azt a sírbolti világot. Jónás urfi tudta azt nagyon jól, hogyha a megátogat férfi olyan erős szivű, hogy nem retten meg a kisértő alaktól, aztán bátran odamegy hozzá, és felveti a fátyolt a fejéről, hát egy csontkoponyát lát meg alatta, s akkor aztán a rémülettől igazán ónossá válik. Ennyi ismerete volt neki a tulviági dolgokról. Ellenben boldogult édesanyjától megtanulta azt, hogy ha kísértet jön ellene, azzal hogyan kell beszélni. Szemközt kell menni rá, csakhogy megfordítva, nem a talpaival, hanem a tenyereivel a földön s a fejével lefelé. Nem minden ember tudja ezt megcsinálni, de Jónás urfinak ez volt a kenyere nagy időn keresztül. Nosza hirtelen a két tenyerére vetette magát, s a talpaival az ég felé, elkezdett a tenyerein lépegetni a kisértő lélek felé. A kisértő lélek erre a fogadtatásra nem volt elkészülve. Amint a halandó embernek a két sarkát látta maga előtt a levegőben billegni, egészen megkonfundálódott: nem jött előbbre. Jónás rufi viszont lefelé lévén fordítva a feje, megpillantó a szemeivel kísértő lélek fehér uszálya alól kikandikáló papucsokat, azok voltak a szép igazgyönggyel és rubinttal kivárottak. (Folytatjuk)) Jókai Mór:(11) Cigánybáró éskössük! A NISPIJJSAGOT A kétnyelvű oktatás előszobájában LÁTOGATÁS A GYERTYÁNOSI ÓVODÁBAN — JÖVŐRE ELŐRELÁTHATÓLAG MÉG EGY TAGOZAT NYÍLIK — Gyertyánosban tizenegy évvel ezelőtt nyílt meg az óvoda. A lendvai községben ez volt az első, újonnan felépített óvodaépület; olyan létesítmény tehát, amelyet kizárólag erre a célra építettek. A gyertyános óvodának azonban fontos küldetése is volt: lehetővé kellett tennie, hogy a környék gyermekei felkészülten lépjenek a kétnyelvű iskolába. Ha emlékezetem nem csal, a kétnyelvűségi területeken ezután még Domonkosfán épült új óvoda, majd tavaly Lendván. A gyertyánosi óvodaépület tehát a legrégibb, amely a kétnyelvű oktatás bevezetése óta épült. A tizenegy év nyoma természetesen meglátszik az épületen, jóllehet a belső berendezés, az ízléses díszítés arra enged következtetni, hogy itt mindig arra törekedtek, kellemes, barátságos környezetet teremtsenek a gyermekek számára. A gyertyánosi óvodában jelenleg 20 gyermek van egyetlen tagozatban, óvónénijük, Pahor Metka elmondta, hogy közülük 11-en jövőre iskolába kerülnek. Miközben beszélgettünk, érkeztek a kis óvodások, volt aki egyedül, volt akit anyukája kísért be. Amikor tizenegy évvel ezelőtt a gyertyánosi óvoda megnyílt két tagozatot terveztek és jó ideig ez így is volt. Az idén azonban megcsappant a gyerekek száma jóllehet Pahor Metka elmondta, jövőre ismét számolnuk kell azzal, hogy két tagozatra való gyermek gyűlik össze. A gyertyánosi óvoda a helyben gyermekeket, valamint a kapcai, kéti és a két lakosi óvodáskorúakat öleli fel. Ha mindezt tudjuk, és ha tudjuk azt is, milyen nagy ez a körzet, bizony csekélynek tűnik a gyermek száma. Erre két magyarázatot is hallottam. Az egyik az, hogy a lakosi, a kóti és a kapcai gyermekek számára messze van az óvoda, a szülők nem szívesen engedik el egyedül őket a forgalmas Lendva-Muraszombat után, különösen ilyenkor télen, amikor a reggelek még sötétek. A másik ok az, hogy az óvodai ellátás díját sokalják. Ottjártamkor elmondták, hogy a jelenlegi 20 gyermek közül 34-en fizetnek maximális összeget (valamivel több mint 300 dinárt havonként), a többiek kevesebbet. A gyerekek közül 5-en származnak földművescsaládból, a többiek esetében legalább az egyik szülő munkaviszonyban van. Úgy gondolom, a felsorolt két ok közül mind a kettő érthető és elfogadható. S ha tudjuk, hogy a kétnyelvű óvoda előkészítő szerepe menynyire fontos a későbbi, iskolai oktatás során, akkor okvetlenül felmerül a megállapítás, valamint tenni kellene annak érdekében (és nem csak a gyertyánosi óvoda esetében), hogy a szülők számára vonzóbbá tegyék az óvodát. Ezúttal szeretném felhívni ismét a figyelmet a lendvai község nemzetiségi érdekközössége közgyűlésének egyik észrevételére, nevezetesen arra, hogy mivel a kétnyelvűségi területeken két évvel az iskolábalépés előtt kötelező az óvodai oktatás, ezt lényegesen olcsóbbá kell tenni a szülők számára. Ezzel valóban megvalósulna az óhaj, hogy a gyermekek egyforma tudással induljanak az iskolába A megoldás e téren, természetesen, nemcsak a lendvai óvoda igazgatóságán múlik, úgy gondolom, itt közös akció megszervezéséről kellene gondoskodni, amelybe a helyi és községi tényezőkön kívül be kellene kapcsolódniuk az illetékes köztársasági fórumoknak is, amelyek a kétnyelvű oktatás körüli többletkiadásokhoz az eszközöket biztosítják. A kétnyelvűségi területeken ugyanis az óvodát nem pusztán gyermekvédelmi intézményként kell számon tartanunk, hanem mint az oktatás lényeges és pótolhatatlan tényezőjét. Ha a gyakorlatban sikerül ezt megvalósítani, akkor a gyertyánosi óvodakörzetben lakó szülőket sem lesz nehéz meggyőzni arról, hogy csakis gyermekük javát szolgálják azzal, ha idejében óvodába adják. A gyerekekkel bizonyára nem lesz baj az óvodábajárás körül, ment mint Pahor Metka elmondta, az újévi télapóünnepség alkalmával meghívót küldtek azoknak a gyermekeknek is, akik nem járnak óvodába. Akkor bizony nem egy kislány és kisfiú mondta szégyenlősen, vagy éppen követelőzve, hogy ő mindig óvodába szeretne járni, nem csak akkor, amikor a télapót köszöntik ... B.K.Zs.! NÉPÚJSÁG 3