Népújság, 1980 (24. évfolyam, 1-51. szám)

1980-01-10 / 1. szám

Hasznosítani a szerzett­et Már jó néhány hónap múlt el a Semmi sem lephet meg bennünket nevű sikeres, össz­társadalmi akciótól, a megmoz­dulás azonban nemhogy vesz­tett volna, hanem csak nyert időszerűségében. Ha akkor, szeptember utolsó napjaiban voltak is olyanok, akik tamás­kodva néztek az egész ak­cióra, akkor azoknak most, napjainkban, be kell látniuk, hogy aggodalmuk és aggályos­kodásuk fölösleges volt. Igaz, a több mint három és fél évti­zede tartó béke egy kissé min­dannyiunkat kényelmessé tett, de annyira semmi esetre sem, hogy adott esetben ne tudnánk megfelelő módon reagálni, legyen árvízről vagy légitámadásról szó. kommentárunk A Semmi sem lephet meg bennünket akciót köztársaság­­unkban az elmúlt év szep­temberében szervezték meg első ízben (Horvátországban már kétszer volt ilyen meg­mozdulás). Az év utolsó hó­napjában a lendvai község társadalmi-politikai szerveze­teinek fórumai is megtárgyal­ták, milyen tanulságokat von­hatunk le belőle. A megmoz­dulás hordozója és szervezője a Szocialista Szövetség lend­vai községi választmánya volt, s az év utolsó napjaiban meg­tartott ülésén elemezték a kül­döttek, milyen mértékben si­került, hol mutatkoztak hiá­nyosságok. Az első és a legfontosabb megállapítás az volt, hogy a legegyszerűbb emberek is megértették, miről is van szó tulajdonképpen a Semmi sem lephet meg bennünket akció­ban, és ez a legnagyobb ered­mény, amelyre méltán lehe­tünk büszkék. Mindebből következik a másik kedvező megállapítás: jóformán sehol, egyetlen kör­nyezetben sem maradtak pasz­szívak az emberek, komolyan, felelősségteljesen kapcsolód­tak be a segélynyújtásba, a hírszolgálatba és más, az ak­cióval kapcsolatos feladatok­ba. De nemcsak a felnőttek, hanem a pionírok és az ifjú­ság is alaposan kivette részét a munkából: illegális nyomdá­kat szerveztek a »megszállt« területeken, illetve sikeresen vettek részt a hírszolgálat meg­szervezésénél, amikor »árvíz­ről« volt szó. Mindebből arra következtethetünk, hogy a Semmi sem lephet meg ben­nünket akció valóban összné­pi akció volt és a legkisebbek­től kezdve mindenki erejéhez és képességeihez mérten részt vett benne. Mindez persze ta­lán nem sikerült volna ilyen szépen, ha a községi koordi­nációs bizottság nem fordít oly nagy gondot a szervezés­re. Az elmúlt év áprilisától kezdve tartott ugyanis az ak­ció, amelynek keretében szám­talan megmozdulás volt és a szeptember végi riadógyakor­lat mindezeknek a csúcspont­ja volt. Voltak természetesen hiá­nyosságok is és olyan lappan­gó fogyatékosságok, amelye­ket csak így, az akció mene­tében lehetett felismerni. A Szocialista Szövetség lendvai községi választmányának ülé­sén is felhívták a figyelmet több tennivalóra ezzel kapcso­latban. A lakosság ivóvízzel való ellátása kulcsfontosságú kérdés, és ezért a szaporodó falusi vízvezetékhálózat elle­nére sem szabad elhanyagol­ni az ásott kutakat, szemét­gödörnek használni őket. A másik kérdés, amelynek me­goldása szintén szervezés kér­dése: a funkciók halmozása. E téren pontosan meg kell állapítani, hogy egy-egy pol­gár hol töltsön be felelősség­­teljes funkciót: a munkaszer­vezetében-e vagy a lakóhe­lyén, a helyi közösségben? Ja­vaslatok merültek fel ezenkí­vül arra, hogy az iskolákban is fokozottabb gondot kellene fordítani az ifjúság honvédel­mi nevelésére. Mindent összevetve a kül­döttek megállapították, hogy semmiképpen sem szabadna megállni az első próbálkozás­nál, hanem a szerzett tapaszta­latokat egy újabb akcióban kell hasznosítani. Az első ilyen megmozdulás próba volt a polgárok, de a szerve­zők számára is, és a szerzett tapasztalatokból arra követ­keztethetünk, hogy a legköze­lebbi Semmi sem lephet meg bennünket akció még eredmé­nyesebb lesz. B.K.Zs. ÚJÉVTŐL KEZDVE: Házassági tanácsadó A házasságkötésről és a családtagok egymás közti vi­szonyáról szóló törvény egy újdonságot hozott köztársasá­gunkba a házasulandóknak. Újévtől kezdve a házasságkö­tés előtt álló pár köteles megjelenni a házassági tanácsadó­ban. Az említett törvény már több éve készült és általános megítélés szerint szükség van rá. A házassági tanácsadó alapítója a lendvai községben is a községi szociális gondozási közösség, amely a Partizán utca 120 szám alatt van (a régi egészségház épületében). A célja az, hogy a házasulandó feleket tanáccsal lássa el a közös életet illetően, mert az eddigi szociológiai és pszicho­lógiai felmérések arról tanúskodnak, hogy e téren még igen hiányos ismeretekkel kötnek házasságot különösen a fiatalok. A tanácsadásnak különösen a kiskorúak esetében lehet és kell, hogy jelentős szerepe legyen, hiszen velük kapcsolatban még fokozottabban érvényesek a fenti megálla­pítások. A tanácsadó ezenkívül szaksegélyt nyújt az érdekelt fiataloknak valamint a házastársaknak is, akik egymás közti viszonyaikat, vagy gyermekeik iránti viszonyukat szeretnék rendezni, vagy a házaséletben adódó más szociális, pszichológiai, jogi kérdéseket. A házassági tanácssal kapcsolatban még egyszer szeret­nénk felhívni olvasóinkat figyelmét, hogy az kötelező. Ja­nuár elseje után a házasulandóknak bizonylatot kell hozniuk az anyakönyvvezetőhöz arról, hogy a tanácsadáson részt vettek. Mindezzel kapcsolatban azonban az illetékes szervek hangsúlyozni kívánják: a házasság előtti és a házassági ta­nácsadással nem akarnak az egyén magánéletébe avatkozni, hanem csak segíteni szeretnének ott, ahol arra szükség mutatkozik. B.K.Zs. MURAVIDÉK: Fejlesztési lehetőségek A muravidéki gazdaság e­­gyik nagy problémája a nem megfelő összetétel, s ez nagy­ban hátráltatja a fejlődést. A múltban legtöbbször a nem megfelelő technológiát fejlesz­tették, és a következmények hamarosan érezhetőek is let­tek, így jelenleg több olyan munkaszervezet van, amely nem bír érvényesülni a pia­con, hiszen termékei nem kon­kurensek, sem korszerűek. Az új technológiák bevezetése a kiút a jövőben. Ebből a megállapításból ki­indulva készülnek a községek­ben a jövő évi, valamint az elkövetkező öt évre vonatko­zó tervek. A gazdaság össze­tételének részbeni megválto­zásában kell keresni a kiutat, s a beruházások a jövőben ez irányban folynak majd. A mezőgazdaságban az állat­tenyésztés terén vannak leg­nagyobb tervek, hiszen a Po­murka rakicsani alapszerveze­tében több új sertésfarm lé­tesítését tervezik, úgy, hogy az elkövetkező öt év során több mint száz százalékra nö­velik a sertéstenyésztést. E­­zenkívül nagy erőfeszítések vannak a nagyobb takarmány­termelés irányában is, hiszen csak a hazai takarmánnyal le­het gazdaságosan termelni. Ez elsősorban a kukoricater­melésre vonatkozik. Az elkö­vetkező öt év során, az ez i­­rányú termelést meg kell két­szeresíteni, ha ki akarjuk e­­légíteni a keresletet és a szük­ségletet. Az iparban a legnagyobb beruházás a lendvai új kőolaj finomító építésénél lesz. Hosz­szú huza­vona után végre el­dőlt a kőolaj finomító sorsa. A szlovén kőolajipari központ alapjai már itt le vannak té­ve, és a további fejlesztésre is meg vannak a lehetőségek. A textilipar mellett még nagy lehetőségek vannak az élelmiszeriparban, a fémipar­ban stb. e­p Az adottságokhoz mérten fejlesztik a falut A Mura parti füzesek ölé­ben meghúzódó kis falu ihlet­te meg a filmrendezőket, hogy itt vegyék szalagra Miško Kranjec elbeszéléseit, költé­szettel átszőtt reális történe­tek: egy részlet az itteni em­berek életéből, a szerelmében csalódott leány, aki a Mura hullámaiban keresi a véget. József és Anna, a két öreg valahol a Mura szigetén elke­rülhetetlenül találkozik az emberi gyengeséggel, fájó emberi viszonyokkal. Két, a lendvai község ki­sebb falva fogadta a filmező­ket. A széles mozivásznakon világszerte vetítették a filme­ket, történeteket, amelyhez e­­gyedüli keretnek szolgált a táj szépsége. Itt, ebben a sze­met-szivet elgyönyörködtette vadregényes tájban élnek a kótiak, küzdenek nap-nap u­­tán gondokkal, bajokkal, ö­­rülnek az eredményeknek, terveznek a jövőre. Az egykori fertályos job­bágyok ükunokái ma újra itt­hon vannak, új életerő lüktet itt. A felszabadulás utáni idő­szakban a sztafisztika a falut már félig a múlténak tartot­ta. Ebben volt is sok igazság, mert csak az idősebbek ma­radtak itthon. A fiatalok tö­megesen költöztek a városok­ba és nem ritkaság, hogy egy vagy más intézmény élén ép­pen kóti van. Amikor egy vagy két középiskolát végzett ember ritkaságnak számított a muravidéki falvakban, a kó­ti fiatalok több mind hatvan százaléka középiskolát, e­­gyetemet látogatott. És ma ezek az alkotóerejük delén lévő emberek újra költöznek haza. Az egykori kis falusi há­zak helyén a legkorszerűbb lakások épülnek. Az utóbbi néhány évben vízvezetéket, aszfaltos utat kapott a falu. De ez csak a kezdeti. Lipics József, a kéti falusi tanács el­nöke, a helyi közösségben a küldöttség vezetője és még több más tisztséget viselő ke­zi születésű és itt élő, a kö­vetkezőket mondotta a jelen­legi falufejlesztési célkitűzé­sekről: — Helyi járulékot az 1976- os évben vezettük be és még­pedig a következő módon: a munkaviszonyban lévők jö­vedelmük 2,5 százalékát, a katasztrális jövedelem 6 szá­zalékát, háztartásonként a pausai összeg évente 800 di­nár, a traktortulajdonosok és a gépkocsitulajdonosok 200 dinárt fizetnek. A külföldön dolgozók havonta 50 dinárt fizetnek. A helyi járulék öt évre szól. Az eddig össze­gyűjtött eszközöket a falusi utak aszfaltozására fordítot­tuk, az utolsó részletet a múlt év decemberében fizettük ki. — Mire fordítják, a meg­maradt összeget? — A helyi járulékkal össze­gyűjtött összegből körülbelül 18 000 000 régi dinár megma­radt, amelyet a faluotthon és a tejcsarnok építésére fordí­tanánk. Kótnak ugyanis nincs egy közhelye sem, ahol összegyűlhetne a falu népe. — Felépült az új transzfor­mátor? — Az új transzformátor már felépült, most csak vár­juk, hogy megkezdődnék a villanypóznák lerakása. Erre már égetően szükség van, mert így végre jobb lesz a a falu villanyellátása, örömmel mondhatjuk el, hogy nem kell a költségeket fejében fedez­nünk, hanem csak 3 millió régi dinár erejéig. Két a helyi, közösség leg­kisebb falva, hiszen 43 ház­tartásba összesen 136 ember él. De mindez nem hátráltatja a falusiakat a fejlesztési cél­kitűzésekben: minden téren a jobb holnapért küzdenek. A villanyhálózat rende­zésével párhuzamosan beve­zetjük az utcai világítást. A­­daptálni kell a halottasházat és gyászkocsi vásárlását szá­mítjuk. — És milyen problémákkal találkoznak a kótiak? — Már előbb is, de most mióta bejár az iskola-autó­busz egyre többször felvető­dik a Kót-Kapca útszakasz sorsa. Egyik legnagyobb prob­léma ez az útszakasz aszfal­tozása. Ugyanis falusi út, a­­mely a kapcai határban van. A kapcaiaknak nem érdekük aszfaltozni, a kótiak pedig nem bírják, már azért sem mert a falusi aszfaltburkolat­ra új réteget kell húzni és a már felsorolt terveket is sze­retnénk megvalósítani... Mint látjuk Kotka, a vad­regényes táj szépségéhez pá­rosul a fejlődés is. A fiatalok sokat ígérnek, szívesen bele­­segítenek a közmunkába, csak meg kell szervezni őket. Egy kulturegyesületeről gondol­kodnak. A na­gymultu falu i­­rányítását a fiatalok vették át, az idősebbek tapasztala­taiból kiindulva. Pivar Ella A községek A muraszombati község az utóbbi években számos szlo­véniai és jugoszláviai község­gel, valamint a szomszédos országok több városával vette fel a baráti kapcsolatokat, így már huzamosabb ideje van kapcsolata a tolmini község­gel is, amely sok mindenben hasonlít a muraszombati köz­séghez. Az is határmenti és kevésbé fejlett község, küzd a foglalkoztatottság kérdésével, a rossz gazdasági helyzettel és a Szlovén Szocialista Köz­társaság egyöntetűbb regio­nális fejlődése kapcsán ké­szített tervpolitika következe­tes megvalósítására törekszik mindkét község. Hétfőn reggel Muraszom­batban találkoztak a két köz­ség képviselői. A beszélgetés folyamán, amelyet a két köz­ségi elnök, Karel Kukič és Stane Kovačič vezettek, meg­vitatták a két községnek a köztársasági rezolucióval kap­csolatos állásfoglalását, aztán beszéltek a stabilizációs és a takarékossági intézkedések­ről, amelyek az idén várnak ránk. Úgy vélekedtek, hogy ezeknek az intézkedéseknek nem lenne szabad túlságosan leszűkíteni a beruházásokat a kevésbé fejlett határmenti te­rületeken, főleg azokat a be­ruházásokat nem, amelyek a gyáripar összetételében olyan intézkedéseket ígérnek, hogy nagyobb hangsúlyt fektethet­nek a technológiailag követel­ményesebb termelési program­ra, a tudásra. A továbbiakban elhangzott, hogy a köztársa­sági önigazgatású érdekközös­ségeknek a stabilizációs intéz­kedésekre hivatkozva nem lenne szabad a kevésbé fej­lett községekkel szembeni szolidaritást megszüntetni, a­­mi még nagyobb különbséget idézhet elő a fejlett és a ke­vésbé fejlett községek között. A két község képviselői be­széltek a határmenti együtt­működésről is, hiszen a tol­mini község az olaszországi határmenti területekkel, a mu­raszombati község meg az ausztriai és a magyarországi határmenti területekkel műkö­dik közre. Megállapították, hogy ez az együttműködés ke­vés konkrét gazdasági ered­ményt nyújt. Úgy véleked­tek, hogy ebbe a többi szlo­vén községeknek is be kelle­ne kapcsolódniuk, nem csu­pán azoknak, amelyek közvet­lenül határosak a szomszédos országokkal. A tolmini község képviselői látogatásuk második napján, kedden ellátogattak a mura­­szombati tejpor­gyárba, ezt követően még a Panonka Me­zőgazdasági Szövetkezet kép­viselőivel beszélgettek. K. R. Kulturegyesület Csentében és Völgyifaluban A múlt év vége felé jelen­tős eseményként könyvelhető el többek között az is, hogy Csentében és Völgyifaluban — a két szomszédos faluban — újra megalakították a kul­turegyesületet. Az alakuló gyűlésen meg­állapították, hogy hajdaná­ban mind a két faluban az ak­kori kulturegyesületek kere­tében élénk kulturélet folyt. Az akkori műkedvelő csopor­tok tagjai évente legalább egy-egy színművel léptek a közönség elé. Ezenkívül a té­li hónapokban gyakran vi­dámestekkel is szórakoztatták a helybelieket. A betanult színdarabokat, azután a kör­nyező magyarlakta falvakban is bemutatták. Egyebek között az alkotó gyűlésen elhangzott hozzászó­lások is alátámasztották azt a tényt, hogy a falusi műked­velő csoportok munkájjában is elsődlegesen ápoljuk anya­nyelvünket, és ugyanakkor a műkedvelő csoportok a ma­gyar nemzetiség anyanyelvén terjesztik saját valamint a ju­goszláv népek és nemzetisé­gek kultúráját itt a SzSzK- ban, a Muravidéken élő ma­gyar nemzetiség soraiban. Mint ismeretes, úgy Csenté­re mint Völgyifalura jellemző, Lipics József: »Sok vár ránk a jövőben. Terveink az adott­ságokhoz, mértek. Ha a Kót­­-Kapca útszakaszt átrangol­­nák a községi utak kategóriá­jába és aszfaltoznák, a legna­gyobb problémánk meg lenne oldva..., hogy a falu kulturélete hosz­szú ideig szundikált. A helyi közösségek szervei­nek támogatása által mind a két község megalakította sa­ját kulturegyesületét. A csen­tei kulturegylet Muravidék szülöttének, az elhunyt költő nevét, Vlaj Lajos nevét vet­te fel. Különösen nagy számú kö­zönség gyűlt össze Völgyifa­luban az egyesület alakuló gyűlésén, ők úgy állapodtak meg, hogy a helyi kulturegye­sület a Petőfi Sándor nevet fogja viselni, tekintettel arra, hogy a valamikori kulturegye­sület a legnagyobb magyar költő nevén szerepelt. Mindkét egylet alakuló gyű­lésén jelen voltak a községi kulturmunkások képviselői is. Csentében a Kulturközösség titkára, Pausics Olga és Fehér Ferenc a nemzetiségi érdekkö­zösség titkára, Völgyifaluban a Községi Kulturszervezetek Szövetségének titkára Rajko Stupar, a nemzetiségi érdek­­közösség részéről pedig Fe­hér Ferenc, akik ismertették a kulturegyesületek szabály­zatát, statútumát és tanácsot adtak az egyesületek műkö­désére vonatkozólag. Az alakuló ülésen megvá­lasztották az egyesületek ve­zetőségeit a VB, azzal a fel­adattal, hogy még az 1980-as és elején elkészítik az egye­sületek évi művelődési ter­vét. A kulturegyesületek vezetői Völgyifaluban: A VB tagjai: Zay József, elnök, Tuboly Jó­zsef, alelnök, Adorján József, titkár, Kocon Endre, pénz­táros, Kovács Médi, Szabó Herbert, Gyurica Ferenc. Az ellenőrző bizottság tag­jai: Gerebic István, elnök, Sós László és Tóth Gabriella. A csentei kulturegyesület végrehajtó bizottságának tag­jai: Adorján Magda, elnök, Berke József, pénztáros, Vida Éva, alelnök, Kocon József, titkár, Lázár István. Az ellenőrző bizottság tag­jai: Fordán Tibor, elnök, Gaál József, Györkös Jenő, Fehér Ferenc NÉPÚJSÁG 3

Next