Népújság, 1991. július-december (35. évfolyam, 25-49. szám)

1991-07-05 / 25. szám

Gondolatok a megszállásról VILLAMOSSÁGI MÉR­NÖK - Elítélem a hadsereg erőszakos beavatkozását Szlovénia függetlenségébe. Ezt békés úton is meg lehe­tett volna oldani. Az új szlo­vén állam létrehozásában a hadseregnek nincs mit keresni. Végül is a diplo­mácia és a politika lesz az, amely gyógyírt és megol­dást kell, hogy találjon a szörnyű állapotok elhárí­tására. Kár az emberáldo­zatokért. Szlovéniában és Muravidéken békeszerető emberek élnek, de ezúttal is bebizonyították, hogy szi­lárd akarattal és elszánt­sággal védik területüket. Abban sem vagyok teljesen biztos, hogy a nemzetisé­gek nagyobb jogokat élvez­hetnek, mint eddig­­nyian, hiszen abban a meg­győződésben tettük, hogy védelmünkről van szó, most ezeket a fegyvereket ellenünk fordítják. Egy­másra uszítják a fiatalokat. A szomszédban az egyik fi­úgyerek a hadseregben van, Rijekán, a másik meg itt, a területvédelemben. Nem marad más hátra, mint bízni a józan észben... KÖZGAZDASÁGI TECHNIKUS - A Gornja Radgona-i vámhivatalban dolgozok. Még a délelőtt folyamán, amennyire tud­tunk, normálisan dolgoz­tunk. Délután azt a felhí­vást kaptuk, hogy hagyjuk el a munkahelyünket. Merre menjünk? A város­ban tankok, csupán a ha­tárátkelő volt még nyitva. Szerencsémre nálam volt az útlevél, de akinél nem volt, személyi igazolvány­nyal is átléphette a határt, átmentünk Ausztriába. Gyalog mentünk Radgo­­náról Gederovcira. Ott fé­lelmetes volt a helyzet! A bolt előtt a területvédelmi katonák, 50 méterre arrább pedig a megszállók. Légi riadó! Vártam, majd elin­dultam gyalog Muraszom­bat felé. Útközben egy fia­talember felvett kocsijába, így hamarabb a városba ér­tem. Haza már mindenféle probléma nélkül eljutot­tam. A köztársasági kor­mánynak mindezek után ki kell tartani a határozat mellett, hiszen nagy árat fizettünk érte. Az együttes élet nem jelentene szép jö­vőt. NYUGALMAZOTT PE­DAGÓGUS: - Tulajdon­képpen nem lep meg, hogy így alakultak a dolgok. Várható volt, de mégis összeszorul a szívem ha el­gondolom, hogy Kosovón is így kezdődött. És még min­dig tart. Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy egy ilyen kis nép, egy ilyen kis köztársaság kikiáltsa füg­getlenségét, de azt hiszem, hogy a tényleges, gazdasági függetlenség nem lesz ol­csó. Nagyon sok függ majd attól, hogy milyen - nem csak harci - hanem erköl­csi, azaz diplomáciai ered­ményeket sikerül elérni a szlovén függetlenség elis­merésére. Én már átéltem egy háborút és őszintén, el kell mondanom, meglep, hogy milyen nyugodtan és fegyelmezetten viselked­nek az emberek. ÉPÍTÉSZ­MÉRNÖK: -Mursko Srediácéről Lend­­vára járok dolgozni. Eddig is tudtam, hogy Lendva és Mursko Središče között ha­tár van, de semmiképp nem gondoltam arra, hogy ez életemet veszélyeztetheti. Az, hogy mit éltünk át a múlt hét végén, hogy jár­tunk be dolgozni, örökké emlékezetemben fog ma­radni. Reggel a hotizai kompnál álltuk a sort, dél­után a Križevcinél, volt aki gyalog indult át a vasúti hídon. Minden tiszteletem a szlovén kormánynak, de elkeserít az, hogy mindez ilyen idegfeszítő dolgokkal jár. Egyben szomorít az a tény is, hogy a horvát kor­mány passzív maradt. Az önállósulás útján minded­dig együtt haladt a két köz­társaság, most meg úgy ér­zem, hogy cserben hagyták Szlovéniát. Visszaút a fö­­derációba nincs, ki kell tar­tani az önállósulás mellett. Vendégmunkások le­­szünk-e majd ezután? Ezt még egyenlőre nem tudni, de legfontosabb az, hogy békében éljünk. VÁLLALATI TISZTVISE­LŐNŐ - Egyszerűen nem tudok magamhoz térni... Az elsötétítés, a légi riadó, az aláaknázott Mura-híd... Aztán ez a szörnyű csönd... Itt lakom a főútvo­nal mentén és szinte félel­metes, hogy alig járnak az utcán emberek, autók. Soha nem hittem volna, hogy nálunk ilyesmi is elő­fordulhat még. Hosszú éve­ken át korszerűsítettük a hadsereget, micsoda nagy pénzeket adtunk mindany­ NÉPÚJSÁG 1991. július 5. BELPOLITIKA Egy képviselőházi ülésről, amelyről nem láthattak jelentést Szombaton volt. Mögöttünk már a háború 3 napja. Legszörnyűbb volt a muraszombati bom­­atámadás. A mezőkön, a kertekben és az utcá­kon alig láthatók emberek. Mindenki a híreket hallgatja. Mintha akaratukat, erőnket megbi­lincselte volna ez a szörnyűség, ami köröttünk történik. A muravidéki képviselők titkos úton, rejtjellel kaptak meghívást Ljubljanába. A rendőrség a legnagyobb óvatossággal és körültekintéssel szervezte meg az utat. Mégis csak groteszk kép: saját földünkön titkban, titkos időben éjszaka ülésezzék a szlo­vén parlament. Az ülés sügős volt, határozatra volt szükség, összehívni a képviselőket veszé­lyes dolog volt. A képviselőházban és annak környékén foko­zott biztonsági intézkedések. Ali­g felfegyvere­zett őrség, felhúzott ravaszokkal. A képviselők az események súlya alatt levertek. Mindenki magával hozta a vidéke tragikus eseményeit. Csoportokba verődve halkan beszélgettek. Úgy érzem leomlottak közöttünk a falak. A hatal­mon lévő koalíció és az ellenzék tagjai egyetér­tésben, türelemmel viseltettek egymás iránt, csak emberek voltak, akik nagyon-nagyon ag­gódtak országunk, vidékünk, falujuk és család­juk sorsáért. 10 órakor megérkezett Szlovénia legmagasabb politikai vezetősége. Egy perc hallgatással adóztunk az elhunyta­kért. Úgy éreztem, nagyon kevés a részvét a kioltott életekért. Beszámolókat hallgatunk meg. Milan Kučan elnök beszámolója volt az első. Többek között elmondta, mire adta a beleegyezését az Európai Közösség három képviselőivel folytatott tanács­kozáson. Lélekben, testben nagyon megviselt embert láttunk. Nagyon fájhatott neki, hogy oly embertelenül megvádolták a horvát Hina hír­­ügynökség rosszul közvetített információi­ mi­att. Három pontban összpontosítható a tárgyalás: 1. Mindkét oldali azonnali fegyverszünet 2. Mesič államelnökké választása 3. Három hónapos moratórium az önállósági tevékenységekre. Ez a pont magyarázatra szorul. Az elnök nem vont vissza semmit. Az önállósulás eddigi hatá­rozatai, lépései eredményei érvényben marad­nak, de három hónapig nem foganosítunk új határozatokat, hanem tárgyalunk az önállósu­lás útjairól. Kučan elnök szavai szerint az Eu­rópai Közösség képviselői nem is követelték, hogy vonják vissza az önállóság kinyilvánítását. Kučan elnök beszámolóját hatalmas tapssal fogadták a képviselők. Már ez a gesztus is bizonyította, hogy hiszünk szavának. Úgy­szin­tén megelégedéssel hallgattuk Peterle kormány­elnök beszámolóját, aki a feladatok operatív megoldásáról beszélt. A képviselők legnagyobb elismeréssel adóztak Janša hadügyminiszter, Bavčar belügyminiszter tevékenységéről, de egyetértettek Dimitrij Rupel külügyminiszter jelentésével is, aki a szlovén tragédia nemzet­közi ismertetésével tevékenykedik. Minden frakcióvezető értékelte a beszámoló­kat. Legjobban a legmagasabb politikai vezetés összhangját dicsérték. Vezetőink okosan csele­kednek annak érdekében, hogy megmentsék az életeket. További tárgyalásokra hatalmaztuk fel őket. Állásfoglalást fogalmaztunk meg amelynek értelmében folytathatják a tárgyalá­sokat. Éjfél után 3 óra tájban egy szünetben beszél­tem Kučan köztársasági elnökkel. Holt fáradt­nak, elgyötörtnek nézett ki, de az első kérdése az volt, hogy vagyunk Muravidéken. Én bizto­sítottam arról, hogy együttérzéssel, azt a szót használlam, hogy csodálattal követjük tevé­kenységét. Jól esett neki. Aznap éjszaka fegyvertámadások voltak Ljubljana különböző körzeteiben, lőttek a par­lament közvetlen közelében. Helikopter több­ször átrepülte Ljubljanát, a gyűlést megszakítva a pincehelyiségbe kellett menekülnünk. Az ülés főképp pedig az utazás körülményei az AVNOJ-ra emlékeztettek. Aztán hajnali öt­kor fegyveres kísértettel mezei utakon indul­tunk haza. Ennek az ülésnek a megrázó bensőséges él­ményét meg akartam osztani a Népújság olva­sóival. Pozsonec Mária Esőben is megünnepelték az önállósulást Lendván Június 26-án este Lendván is készültek a szlovén szuverenitás kikiáltásának meg­ünneplésére. Sajnos azonban a zuhogó eső miatt, mintha a természet már akkor fi­gyelmeztetett volna az elkövetkező napok tragédiájára, az ünnepi műsor forgató­­könyvét meg kellett változtatni, így a Go­­renje-Commerc előtti térről — ahol a hársfa elültetését és az új szlovén, valamint a magyar nemzetiségi zászló felvonását ter­vezték - át kellett költözni a községi kép­viselő - testület székházának nagytermé­be. A nagyterem és a galéria túl kicsinek bizonyult, így néhányan a folyosón marad­tak. A szlovén himnusz elhangzása után, amelyet a lendvai kétnyelvű iskola kórusa énekelt el, Ciril Pucko, a lendvai képvi­selő-testület elnöke mondott ünnepi be­szédet. Felszólalásában kihangsúlyozta a szlovén állam önállóságának és szuvereni­tásának szükségszerűségét, valamint fi­gyelmeztetett arra a történelmi igazságta­lanságra, hogy a szlovén népnek eddig, kis létszáma ellenére, mindent magának kel­lett megtenni saját fennmaradása és fejlő­dése érdekében, így a legnagyobb tett meg­valósítása esetében is csak önmagára szá­míthat. Hangoztatta azt is, hogy bízik demokratikus folyamatok érvényesülésé­ben az ésszerűtlen lépésekkel szemben, va­lamint figyelmeztetett arra, hogy az állam önállóságának teljes elismeréséig még na­gyon sok önfeláldozó munkára lesz szük­ség. Véleménye szerint a szlovén államnak meg kell találni a helyét ebben az európai térségben, ehhez pedig szükséges, hogy valamennyi európai állammal de elsősor­ban a volt jugoszláv tagköztársaságokkal szorosan együttműködjön. Ciril Pucko beszéde ezt követően ma­gyar nyelven is elhangzott, majd rövid kulturális műsorra került sor, amelyben a már említett általános iskolai kórusán kí­vül még ugyanazon iskola szavaiéi, vala­mint a felsőlakosi népdalkor, lépett fel. A hársfa elültetése, mivel közben az eső elállt, szimbolikusan megtörtént. G. L. 3

Next