Népújság, 1992. január-június (36. évfolyam, 1-25. szám)
1992-01-10 / 1. szám
KILATO A magyar kisebbség integrálódásán van a hangsúly GÖNC LÁSZLÓ BERZSENYI DÁNIEL IRODALMI DÍJAT KAPOTT December 19-én Budapesten a Rátkai klubban kiosztották a Berzsenyi díjat. Az említett díjat a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság 1988. decemberében alapította. A Társaság szabályzata szerint »Az elismerés odaítélhető itthon, kisebbségben és diaszpórában élő személynek, aki a romlás, szétszóratás és szétszóródás annyi ténye ellenében is, kis közösségek szellemi összetartozását, emberség és magyarság jegyében példaszerű erkölcsiséggel szolgálja és képviseli. Az idén mindhárom díjazott az egykori Jugoszlávia térségéből való. Berzsenyi-díjat kapott Csörgits József, költő, a Horvátországi Magyarok Szövetségének elnöke, Dudás Károly, szabadkai író, a VMDK egyik alapító tagja, valamint Gönc László, a Muravidéki Magyar Nemzetiségi Közösség titkára. Az ünnepi díjkiosztás után megkérdeztük Gönc Lászlótól, hogy milyen gondolatok jegyében vette át Budapesten ezt a magasfokú magyarországi irodalmi díjat. - Mindenképpen a meghatódás szellemében, de nagyon vegyes érzésekkel. Elsősorban azért, mert éppen a díjátvétel előtti napokban vettünk tudomást arról, hogy a muravidéki magyarság száma ezerrel csökkent. Ha az ember a legtöbbet teszi is a munkahelyén, mégis fel kell tenni a kérdést, hogy eleget teszünk-e a muravidéki magyarságért. Másodszor meg azért, mert ezt a díjat Muravidéken más is megkaphatta volna és ezért én e díjat a kisebbségi politika terén valamennyiünk által vállalt harc és küzdelem eredményének tartom. A Berzsenyi Társaság ezzel a gesztussal próbált elégtételt tenni a magyarság szempontjából s katasztrofális helyzetének, hogy az egykori Jugoszlávia magyarlakta területeiről szedte össze a díjait. - A muravidéki nemzetiségi közösség szakszolgálata valóban megtett-e mindent a magyarság megmaradása érdekében? - A muravidéki magyarság elsőrendű és legnagyobb nehézsége a kis létszámban van. Ebből eredően nálunk olyan problémák merültek fel az egyébként ideálisnak minősített jogi deklarációk mellett, amelyek egy nagyobb létszámú kisebbségi közösségen belül nem észlelhetők. Ettől függetlenül meg kell állapítanunk, hogy követtünk el hibákat a nemzetiségi politika terén is. Itt nem annyira némely személyek általi hibákra vagy azok lépéseire gondolok, hanem inkább arra, hogy sohasem sikerült az adott lehetőségeknek megfelelően egyfajta kisebbségi centrikusságból eleget tenni a kihívásoknak. Mindenképpen a leggátlóbb tényező a magyarság egykori helyzetében lelhető, amikor egy ilyen közösség egy lepattant sziklaként bázisa, tűzhelye nélkül maradt és csak arra építhetett/ha épített?/, amit a többségi nemzet biztosított számára. Ennek folytán öntudatzavarok csúsztak be hétköznapjainkba, amikor máról holnapra az átmentés politikáját vállaltuk magunkra és nem tudtunk gyökeres változásokat kieszközölni. A vajdasági magyarok megalapították az elmúlt időszakban a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségét, a horvátországi magyarok is alapítottak magyar pártot csak itt Szlovéniában nem sikerült eredményesen szervezkedni, talpraállni és erőteljesebben bekapcsolódni a demokratikus folyamatokba. Mindezt mivel magyarázhatod? - Ezt követően a helyzet igen komplikált és összetett. Én úgy vélem, hogy a muravidéki magyarságnak (ha ez még lehetséges) belsőleg, azaz tartalmilag kell megújulnia. Az nyilvánvaló, hogy szinte valamennyi területen kilátástalan problémákkal állunk szembe. Az is biztos, hogy az újonnan bekövetkező társadalmi viszonyok közepette és a közösség sem lehet olyan amilyen eddig volt. A jelen kérdése az, hogy hogyan kellene átalakítani és tartalmilag megtölteni. Szerintem ez a jelen legfontosabb kérdése. Másutt a miénkhez közel álló szervezetek mint a CSEMADOK, a KMKSZ, stb. továbbra is megmaradtak, ugyanakkor valójában kisebbségi pártszervezetek is alakultak mellettük. Valamennyi szervezetnek és közösségnek egyfajta integrált szerepet kell betöltenie a művelődés, az oktatás és a tájékoztatás terén. Mindkét díjazott társad író és nemzetiségi politikus. Te hivatásos nemzetiségi politikusként működsz. Hol jelentek meg műveid, cikkeid és tanulmányaid? - Valahogy mindig a kisebbség ügyes-bajos, mindennapi teendőivel foglalkoztam. Számomra nagyon fontos kérdés volt az összmagyar és egyéb kulturális értékek megismerése. Kisebbség a tömbtől elszakított közösség és ezért fejlődése csak az anyanemzettel való további integráció szellemében valósul meg, ezért tanulmányaim során legtöbbször a kisebbség és az anyanemzet viszonyát és összmagyarsági vonatkozásait boncolgattam. Ezek a cikkek és tanulmányok a muravidéki újságban, folyóiratokban, valamint a vajdasági és horvátországi és némely magyarországi központi lapokban jelentek meg. Most éppen a Kapuban jelenik meg egy írásom a muravidéki kisebbségről. A díjazottak a Rátkai klubban találkoztak Cseres Tiborral a Vérbosszú Bácskában című könyv szerzőjével, aki a jugoszláviai nemzetiségi viszonyok és megtorlások alapos ismerete- Szúnyogh Sándor Gönc László Még megmenthető Ha az anya a gyermekének ad valamit, azt a gyermeknek illedelmesen meg kell köszönnie. Igen, ha ünnepkor, például újévkor vagy születésnapjára kapja azt, de nem köszöngethet reggeltől estig, mivelhogy mindent a szülőtől kap. A hálálkodásnak inkább abban kell kifejeződni, hogy majd a gyermek is a saját gyermekének az életétől kezdődően minden tőle telhetőt megad. A közelmúltban olyan bírálatot kaptam, hogy a családfa egyikét megemlítve, nem emeltem ki az össz Magyarország utóbbi időben nyújtott segítségét a tények felsorolásával. Amikor aztán egy anyaországbelinek azt a kérdést feltettem, hogy valóban minden segítséget kötelesek vagyunk-e külön-külön megköszönni, ő harsányan válaszolta: nem. Talán inkább az anyaországnak kellene jó édesanya módjára magához melengetni azt a gyermekét, aki nagyon sokáig alig érezte, hogy van édesanyja, mert az vasfüggönyes elzárkózott előle és nem is vett róla tudomást. Talán szégyellte ennek a gyermeknek a kicsinységét, gondolván, ez a satnya magzat ha el is tűnik, nem jelent nagy veszteséget a családnak. Az erősebbekért kell inkább harcolni. Meg az akkori rendszerben lehetetlen volt az anya körül lévő ágakkal való törődés. Ez a vérszegény, vézna gyermek azonban nem hagyta magát. Az anya, miután látta, hogy a másik édesanya az ugyanolyan vézna gyermekével kezd odaadóan törődni, ráeszmélt a kötelességére. Közben fizikailag satnyult a gyermek, de szellemileg nem hagyta magát. Habár a tíz év alatt két falunyival megcsappant, még van benne élet, még érdemes vele foglalkozni, habár már odáig jutott, hogy eléggé elhagyja magát, már csak a kisebbik fele mutat életerőt. Most azt a gyógyszert kell felfedni és behatóan alkalmazni, amellyel visszanyerheti akaraterejét, önbizalmát. Érzi a gyermek, hogy ez az anyanyelvápolás. Ezt nem szabad elfelejteni, mert akkor mindennek vége.. Igen, és ezt meg kell azokkal is értetni, akik már a gyermeküknek nem is beszélnek magyarul. Őket kell visszamenteni, hogy megálljon, vagy legalább jobban lelassuljon a beolvadás. Van még erre remény? Van. A hetven éves is hozzáláthat az idegen nyelv megtanulásához, akkor az anyanyelvet is meg lehet tanulni egy kis akarattal, könyvek olvasásával. Mutassuk meg az »anyának«, hogy van bennünk akarat és öntudat, hogy még életerősek vagyunk. Korcsmár R. Abizalom zarándokai EURÓPAI IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ BUDAPESTEN Az ünnepek között Budapesten szervezték meg a 14. európai katolikus ifjúsági találkozót, amelyen sikerült nekem is résztvennem. A Sportcsarnokban ökonomikus istentiszteletet hirdetett a Taize közösség. A világ húsz országából érkeztek fiatalok, hogy hirdessék a békét. E közösséget 1940-ben alapította a burgundiai központban Roger testvér. Azóta követői esztendőről esztendőre más országban találkoznak. Ezek az összejövetelek a bizalom zarándokútjai, így jöttek össze fiatalok Párizsban, Rómában, Londonban, Barcelonában, Kölnben, majd Kelet- Európában folytatódott tovább legutóbb tavaly Prágában tartották meg. A közösség soha nem akart mozgalmat indítani, hanem arra ösztönözte a fiatalokat, hogy odahaza saját egyházközösségükben éljenek elkötelezett életet. A vallásos elmélkedés alapulszolgált 75 000 összegyűlt fiatal mindennapi életében. Az ember csodálkozó szemmel fedezi fel messzi országok fiataljait, akiket megbénít a csüggedt kilátástalanság. Az igazi emberi remény elvesztése mintha megdermesztette volna egész életünket. A fiatalok mégis törekednek arra, hogy felismerjék életük értelmét, s önmagukhoz szólnak: »Indulj! Kezdd újra! Lépj ki a csüggedésből! Hagyj föl a reménytelenséggel! Engedd élni lelkedet!« Ezt a lendületet sohasem szerezzük meg egyszer s mindenkorra. Egész életünkben, gyermekéveinktől kezdve egészen öreg korunkig szükségünk van erre a merészségre, hogy egyszer is nekivágjunk az útnak. Ez a lendület átsegít a kétség óráin, amelyekben a hit elgyengülni látszik. A Taizéi Közösség Kelet-Európában 1962 óta van jelen, a legnagyobb titoktartás közepette tett látogatások által. A keresztények, mint annyian, miközben Krisztusban hisznek, megmaradnak a megosztottságban. Tulajdonképpen a találkozónak az volt a célja, hogy a fiatal lányok és fiúk, akik ártatlanok a történelmi megosztottságban, újra találkozhassanak, és építsék a kiengesztelés útjait. Ne vesztegessék az idejüket magyarázkodással, s ne késlekedjenek annak keresésével, hogy vajon, ki tévedt és kinek van igaza, hiszen ennél semmi sem bénítja jobban az alkotóegészséget. Az elsődleges kérdés a következő volt: »Építed-e majd a bizalom és a kiengesztelődés útjait az emberiség családjában, ugyanúgy mint a saját egyedülálló közösségében. »A világ állandó megpróbáltatások között él. Európában is a megrázkódtatások korszaka uralkodik, de ugyanakkor az újjáépülésé is. Nem futhatunk el a felelősség elől, amely a béke, a szabadság és a kiengesztelődés építésére kötelez. Nem egyszerű ez az út, főleg a fiataloknak. Csuka Judit NÉPÚJSÁG 1992. január 10.