Népújság, 2005. november (57. évfolyam, 256-281. szám)
2005-11-01 / 256. szám
_ NÉPÚJSÁG _ * Hitest értene! Ma MARIANNA, holnap ACHILLES napja. MARIANNA: a latin Marianus név női Mariana párjának módosult formája. ACHILLES: a görög Achilleus latinosított alakja, jelentése: a kígyó fia. 5 nap hírei Méltó székhely a népi kultúrának A Román Nemzeti Televízió csütörtöki, bukaresti gyűlésének egyik döntése értelmében a közeljövőben használatba kapja a marosvásárhelyi Egyesülés mozi épületét a Maros Megyei Tanács. Az épület a televízió tulajdona, és mint azt Lokodi Edit megyei tanácselnök elmondta, a megyei testület a megye népi kultúrájának házát szándékszik benne berendezni, népszínházzal, népzenei, népitánc-előadási lehetőségekkel egyetemben. Az épületben végre próbatermet kap a Maros Művészegyüttes, valamint olyan helyiségeket kívánnak berendezni, amelyekben népi fesztiválok szervezhetők, a ház tematikájával kapcsolatos előadások tarthatók. A tanács reményei szerint mindez az idén megvalósul, jövőre színpadot is kívánnak a „folklórházban” építeni. Vezetőváltás a dicsői kórházban A dicsőszentmártoni kórház élére ideiglenesen dr. Ovidiu Butucot nevezték ki - döntött a kórház igazgatótanácsa pénteki gyűlésén. Az új igazgató dönt majd a kórházépületek felújítási munkálatairól, hiszen mint Lokodi Edit megyei tanácselnök múlt héten kijelentette, az idén kiutalt 1 milliárd Tejből csupán 350-et költött el eddig a kórház. A fennmaradó összegből még idén nekifognak bizonyos munkálatoknak - jelentette ki dr. Silviu Morariu, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője tegnapi sajtótájékoztatóján. Kezdődik az Alter-Native! Holnap délután kezdődik a 2005/2006-os marosvásárhelyi művészeti évad egyik legnívósabb eseménysorozata, az immár 13. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál. A marosvásárhelyi MADISZ által szervezett rangos filmseregszemle első napján versenyprogramban szereplő alkotást még nem láthat az érdeklődő közönség, nagyjátékfilmekből viszont kedvére válogathat. Levetítik Groó Diana Csoda Krakkóban, valamint Cristi Puiu Lázarescu úr halála című filmjét, este héttől pedig Földes László, azaz Hobo lép fel József Attila-estjével a Kultúrpalotában. A filmvetítések 17 órakor kezdődnek, a napijegy 5 új lejke, a heti bérlet 13 új lejbe kerül. Tudományos magánytól a közjó szolgálatáig Bolyai Farkas születése 230. évfordulójának kapcsán 2005-ben több rendezvénynek otthont adott az egykori tanáráról elnevezett középiskola. A legújabb és egyben soron következő eseményre ma 14 órakor kerül sor Oláh Anna, Budapestről érkezett Bolyaikutató tart előadást a líceum dísztermében Tudományos magánytól a közjó szolgálatáig címmel. Művészetisek kiállítása Hagyományosan ősszel szervezik meg a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum diákjainak évi kiállítását. Az idei tárlat november másodikén, szerdán délután öt órakor nyílik meg a Kultúrpalota földszinti galériáiban - a tradícióhoz híven ez évben is a kisebb diákok rajzokkal, festményekkel, a nagyobbak választott képzőművészeti műfajuk szabályai szerint alkotott munkákkal jelentkeznek a holnap nyíló kiállításon. Miben segíthetünk? A Marosvásárhelyi Rádió szerda déli Miben segíthetünk? című műsorának e heti meghívottja dr.Kolozsvári Zoltán városi tanácsos, akivel városgazdálkodásról, a téli szezonra való előkészületekről, valamint a közszállításról beszélget a műsorvezető Tóth Béla. A műsor holnap délben negyed tizenkettőkor kezdődik, a hallgatók a 307-777-es telefonszámon kapcsolódhatnak a beszélgetésbe. Tanítói továbbképző Szovátán Háromnapos továbbképző tanfolyamot szervez a szovátai Teleki Oktatási Központ elemi iskolákban tanító tanítók, illetve pedagógiai főiskolai hallgatók számára e hét csütörtöke és vasárnapja között. A kritikai gondolkodás fejlesztése elnevezésű, akkreditált program szerint zajló harmincórás továbbképzőre az ország majdnem minden szegletéből érkeznek résztvevők. Koós Ferencre emlékeznek November harmadikén, délután öt órától ünnepi rendezvényt szervez a szászrégeni Petru Maior Municípiumi Könyvtár és a Kemény János Művelődési Társaság a könyvtár nagytermében. Az est keretén belül Koós Ferencre, Szászrégen szülöttére emlékeznek, halálának századik évfordulóján. Közreműködik Bíró Donát tanár, valamint Nemes Árpád református lelkész. Szünetel a vízszolgáltatás Az Aquaserv Kht. értesíti a fogyasztókat, hogy november 2-án, szerdán 8 és 20 óra között vízvezeték-cserélési munkálatok miatt szünetel a vízszolgáltatás a T. Vladimirescu (58-70. számok között), Kertészek (18. sz.), Liliom, Petrila, valamint a Predeal (1-13., 2-10.) utcában. A szolgáltató felhívja a fogyasztók figyelmét, hogy a vezetékek üzembe helyezése után a víz lerakódásokat tartalmaz és elszíneződhet, de háztartási célokra megfelelő. Az érintett városrészek: a régi és az új Tudor negyed, az 1918. Dec. 1. út mellékutcái, valamint a Predeal utca. Az Aquaserv ugyanakkor értesíti a fogyasztókat, hogy november 2-án, szerdán 8 és 15 óra között javítási munkálatok miatt szünetel a vízszolgáltatás a főtér környékén is, azaz a Győzelem tér 5-10. számok között, a Tusnád utcában (1., 1., 1. és 3. szám), valamint a Bolgárok terén (2. és 3. szám). A szolgáltató köszöni az érintettek megértését. Megverték a taxisofőrt Október harmincadikén, este 10 óra körül az ötvenéves, szászrégeni M. Alexandru taxisofőr két ismeretlen személyt szállított az Apatina negyedbe. Kiszálláskor a szállított egyének bántalmazták a Celamar Kft. alkalmazottjaként munkáját végző taxist, és elvették 150 új lej értékű mobiltelefonját. A megvert és kifosztott férfit a szászrégeni kórházba szállították, ahol többrendbeli fej-, és mellkassérülést, valamint bal alkartörést diagnosztizáltak. A nyomozás folyik a tettesek azonosítása, az elrabolt javak viszszaszerzése végett. Hírszerkesztő: Nagy Botond 1., kedd A Nap kel 6 óra 52 perckor, lenyugszik 17 óra 6 perckor. Az év 305. napja, hátravan 60 nap. HÍREK-TUDOSITÁSOK 2005. november 1., kedd A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közössége mély megrendüléssel búcsúzik LŐRINCZY IGA színművésznőtől, aki 2005. október 30-án az öröklétbe távozott. 1946 októberétől, tehát csaknem az alapítás pillanatától volt a Marosvásárhelyi Székely Színház, majd a Marosvásárhelyi Állami Nemzeti Színház művésznője. Tartalmas karrierje során részese volt a Székely Színház legemlékezetesebb pillanatainak. Dolgozott neves rendezőkkel, mint Tompa Miklós, Szabó Ernő, Gergely Géza, Harag György, de kedvelt szereplője volt Hunyadi András rendezéseinek is. Olyan emlékezetes előadásokban lépett színpadra, mint Vaszary Gábor: Bubus, Maxim Gorkij: Kispolgárok, Gogol: A revizor, Sarkadi Imre: Szeptember, Tennesee Williams: A vágy villamosa, Sütő András: Pompás Gedeon, Örkény István: Tóték, Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Egyszerre volt a közönség kedvence és a színházi szakma elismert művészegyénisége. LŐRINCZY IDA emléke előtt kegyelettel hajt fejet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közössége. Karaván a daganatos betegségek leküzdésére A rák jelen pillanatban európai és világszinten egyike a legnagyobb egészségügyi problémáknak. A statisztikák szerint évente kétmillió európait diagnosztizálnak daganatos elváltozásokkal, s ez a betegség tehető felelőssé az európai elhalálozások több mint egynegyedéért. Becslések szerint Romániában jelenleg mintegy 400.000 személy szenved különböző rákos megbetegedésben, számuk rohamosan növekszik. Az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint 2020-ig 50 százalékkal nőhet a megbetegedések száma. Ezeket a lehangoló számadatokat ismertették tegnap a Daganatos Betegek Egyesületeinek Szövetsége által szervezett sajtótájékoztatón. Az első országos karavánt kezdeményező szövetséget öt szervezet alkotja, közöttük a Romániai Rákosok Egyesületének vásárhelyi fiókszervezete. Mint elmondták, az október 17. és november 19. között zajló eseménynek több állomása van. Először Konstancán, majd Brassóban tartottak felvilágosító előadásokat. November 6-ig Marosvásárhelyen tartózkodnak. A Romániai Rákosok Egyesülete Közös Sorsok csoportjának Marati utca 38. szám alatti székhelyén tegnap délután onkológiában szakosodott orvos tartott előadást a limfómás ödémáról. Ma 15 órakor a rákos betegek jogait dolgozzák fel, szerdán 15 órától a limfómás ödéma gyógyítási módozatát ismertetik, csütörtökön 16 órától a nem kormányzati szervezetekkel lesz találkozó, pénteken 10 órától az Al. Papiu Ilarian Gimnázium XI. osztályos tanulói számára tartanak ismertető előadást, vasárnap Palotailván találkoznak a hölgyekkel. A karaván következő állomásai Kolozsvár és Bukarest. Stela Hanusz, a Romániai Rákosok Egyesülete marosvásárhelyi szervezetének elnöke elmondta, a csoportot 150, melldaganattal műtött személy és tíz önkéntes alkotja. Tevékenységük gyógytornát, évente egy tíznapos kirándulást foglal magában, valamint sajtótájékoztatón ismertetik a limfómás ödémának az életminőséget romboló hatását. „A rák kezelése rendkívüli traumákat okoz, s a beteg olyan kérdésekkel bombázza az orvost, amelyre annak nincs ideje válaszolni. Az orvosi rendszerben hiányzik az erre szakosított személyzet. Ilyenkor nyújt segítséget egyesületünk, amelynek célja a rákos betegek szellemi és fizikai támogatása, protézisek beszerzése, jogaik ismertetése” - mutatott rá az elnök. Benedek István, a Hematológiai Klinika vezetője szerint három tényező játszik közre a rákos beteg gyógyulásában: támogató család (ezt az egyesület helyettesítheti), az orvos iránti bizalom, valamint az orvos tudása, felkészültsége. „A rák nem feltétlenül egyenértékű a halállal” - emelte ki az orvos. Mindannyian genetikailag kódolva születünk, mindannyian hajlamosak vagyunk a rákra. A környezet szennyezettsége, a sugárzás, a stressz, a dohányzás, a szeszes italok növelik a rizikót. Fontos szerepet játszik a betegség megelőzésében az időszakos orvosi vizsgálat. Az Egészségügyi Minisztérium részéről ígéret van rá, hogy alapokat különítenek el az otthoni beteggondozás támogatására. Corina Alexandru a konstancai onkológiai egyesület részéről szólalt fel. „A különböző onkológiai központok között aránytalanul osztották el a rákos betegek kezelésére kiutalt egészségügyi alapokat. Ezeknek átszámítását, újraelosztását kérjük. Az is igazságtalanság, hogy nem biztosítják ingyen a protéziseket, valamint a beteg számára hátrányosan történik a rokkantsági besorolás”, mutatott rá a felszólaló, aki maga is rákban szenved. Nagy Annamária Fotó: Szász Károly Utasocska fagyvárosban, avagy az egzakt tudományok reggeli varázsa Kora reggel az ember fia álmosan fölkel az ágyból a megszokott rituálé dramaturgiája szerint megissza a feketét, rendbe teszi magát, aztán kiviharzik a házból, mert (már megint) késő van. Igaz, van még húsz perc egészig, kényelmesen beér (ne) a belvárosba, e tény azonban sohasem biztos... Kint kutyakanyarbatörő, farkasordító és egyéb nyelvi lelemények útján leírható hideg fogadja, majd a megállóhoz ér és vár. És vár. És vár. Mígnem kényelmesen begördül az első maxitaxi. A kisbusz, a közszállítás forradalmasító valósága. Emberünk nagy dilemmába esik: szálljon-e föl, vagy inkább várjon egy „rendes" fuvarra, egy autóbuszra, amelyen mégis könnyebben talál helyet magának, ahol nagyobb térfogat oszlatja szét, ha szétoszlatja a koncentrált fokhagymaszagot, egyes indiszkrét humanoidok reggelijének árulkodó és gáznemű maradványát, amelyben kevesebb a szumó, és amely gyorsabb is. Tekintve azonban a tényt, miszerint immár tíz perce álldogál a fagypont körül, fölszáll. Bérlete van, minden rendben, leül. Fölszáll egy másik áldozat, majd egy harmadik Emberünk órájára néz, még tíz perc van egészig, indulni kéne. De nem... A sofőr kényelmesen megszámolja a jegyeket, bekapcsolja a rádiót és vár. Eltelik egy perc, két perc, majd öt perc, mire elindul, akkor is komótosan cammog végig a főúton, megvárja a pirosat, sietős utasait a szívbaj környékezi, mire elér a fortunai megállóig. Itt is felszáll vagy három emberszabású, azonban - sofőrünk és utasai pechjére - emezek is bérletet mutatnak Úgyhogy várunk A rádióban bemondják a kilenc órát, járművezetőnk tovább vár és telefonál, majd amikor egy szerencsétlen jegyvásárló kérezkedik fel a mindenható vasra, morcosan elindul. Komótosan, továbbra is lesve az útszéli, potenciális klienseket. Akik jó, minő bájos naivitás - szintén sietnének ők, úgy látszik, nem tapasztalt „maxisok”. Mert a tapasztalt maxis tudja, hogy reggelenként háromnegyed órával korábban kell kimenni a megállóba: tíz perc várakozás, majd öt perc a járműben, jegyfizető utasokra várva, ugyebár. Öt perc a Corinától a Fortunáig, ahol további tíz perc várakozás, további jegyfizető utasokra. Onnan szintén tíz perc, ameddig a Budai negyed fölötti megállóhoz érünk, ahol emberünk, meglehetősen agresszívan, leszáll. A fönnmaradó tíz perc programja édesmindegy, hiszen már úgyis bőven elkésett, úgyhogy lenne idő akár sétára is, ha áldozatunk nem dühöngene csendesen, magában. Nos, ezért gondolkodott az autóbuszváráson. Mert paradox módon, e járműóriás jóval gyorsabb a kisbuszoknál, ráadásul helye sincs várakozni a megállóban, így bő húsz perccel korábban érhetünk oda, ahova elérni szeretnénk Kis, reggeli matek(fél)óra... Nagy Botond