Népújság, 2007. január (59. évfolyam, 1-24. szám)
2007-01-04 / 1. szám
2 NÉPÚJSÁG JANUÁR 4., csütörtök A Nap kel 7 óra 52 perckor, lenyugszik 16 óra 49 perckor. Az év 4. napja, hátravan 361 nap. Ma TITUSZ, LEÓNA, holnap SIMON napja. TITUSZ: latin eredetű, jelentése vitatott, vagy tisztelt, becsült, vagy mezei galamb is lehet. SIMON: a Simeon rövidülése. Az eredetileg héber név görög és latin közvetítéssel érkezett hozzánk. Jelentése: pisze. Értelemszerűen az ünnepek szokásrendjéhez tartozik, hogy ilyenkor a szolgáltatók is módosított program szerint dolgoznak, hiszen őket is megilleti az ünneplés joga. Ám könnyű átesni a ló túloldalára, amikor a munkarend lerövidítése már átlép a jóérzés határán, és ez fogyasztói oldalon egyenesen úgy köszön vissza, hogy az adófizető joggal úgy érezheti, az ő érdekeit semmibe veszi. Idevágó példa a közszállítási vállalat szilveszteri programja. Ilyen emlékezetünk szerint még nem volt az üzemanyag-takarékosság legnehezebb időszakában sem (ha még emlékszik rá valaki), hogy ennyire nyilvánvalóan a szolgáltató kényelmére szervezzék át a járatok menetrendjét. Az év utolsó napján este nyolckor indultak az utolsó járművek, és másnap reggel nyolcig tartott a szilveszteri szolgáltatásszünet. Fogyasztói, szemszögből viszont az világos, hogy ezzel az utazóközönség érdeke sérül, mert a félnapos szünet hosszabb az indokoltnál. Főleg ha beszámítjuk a városperemen működő cégek alkalmazottjait, ahol a tulajdonosok nem valószínű, hogy amegszokott ünnepi programhoz képest is lerövidítik a munkaidőt, csak azért, hogy az alkalmazott a közszállító szolgáltató járművével hazamehessen. De nem kell semmiféle indoklásba bocsátkozni annak illusztrálására, hogy a mi pénzünkből jól élő és a mi pénzünkért szolgáltató vegyesvállalat ezúttal egy tollvonással faképnél hagyta közönségét. Kíváncsi lennék arra, hogy a polgármesteri hivatal mely tisztségviselője adta jóváhagyását a közszállításiak eme páratlan újítására, így hát az ünnep alatt a taxisoknak állt az üzlet, arattak, nem kétséges, este 8 után, meg elsején a hajnali órákban. A fogyasztói oldalról nézve, utazni van mivel, csak drágábban. Nem utolsósorban ugyanazon árukapcsolás szolgáltató autóival, hiszen a városi közszolgáltató vállalattal egybefonódott magáncégnek jócskán vannak taxijai is. Joggal merül fel az utazni vágyó polgárban, hogy netán azért állítják le hamarabb az autóbuszokat, hogy a közszolgáltatásban társvállalkozó magáncég szolgáltatói veszteségéből valamennyi kompenzálódjon. Mert hiszen forgalom van az év utolsó estéjén, az átlagnál nagyobb. Vagy netán olyan meggondolás is leselkedhet a háttérben, hogy ha már euroszilveszter, akkor fogjunk hozzá idejében a mulatáshoz, menjünk hamarabb az évbúcsúztató és Európa-köszöntő partira, mert ez egyedi alkalom lesz. De így, viccesen vagy anélkül, gyalog masíroztunk be Európába hús januári hajnalon, ha a bérautóra való europezsgőre ment előző éjszaka. Benedek István /MT.a.0^| ______________________________ Megemlékezés a Don-kanyari áldozatokra Az EMKE Maros megyei szervezete és az unitárius egyház a Don-kanyari offenzíva 64. évfordulójára és a Maros megyei harcokra emlékezve szervezi meg Benkő József II. világháborús relikviákat és személyes tárgyakat bemutató kiállítását. A megnyitó január 7-én, vasárnap 12 órakor lesz az unitárius egyházközség Bolyai téri tanácstermében, majd ezt követően 13.30-tól a római katolikus temetőben tartanak megemlékezést a doni áldozatok emlékművénél. Gyulai Líviusz kiállítása a Bernády Házban Nagy érdeklődésre számot tartó tárlat nyílik ma délután 5 órakor a marosvásárhelyi Bernády Házban. Kossuth-díjas érdemes művész, az erdélyi származású budapesti grafikus, Gyulai Líviusz alkotásaiból láthat reprezentatív válogatást a helybéli közönség. Első idei rendezvényét a ház a Magyar Köztársaság nemrég felavatott sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központjával közösen szervezte. A megnyitón az új intézmény vezetője, Hadnagy Miklós szól a közönséghez. Gyulai Líviusz művészetét, grafikai, könyvillusztrátori és animációs filmalkotói munkásságát Nagy Miklós Kund szerkesztő méltatja. Még érvényesek a tavalyi nyugdíjasbérletek A 2006-os évre érvényes nyugdíjasbérletekkel a hónap végéig közlekedhetnek a nyugdíjasok a helyi tömegközlekedési eszközökön, a 2007-es évre szóló bérleteket pedig január folyamán vehetik át az igénylők. Mától üzemel a bogdáni sípálya Tegnap óta sűrűn havazik a hegyekben, így a Parajd és Bucsin-tető közötti Bogdánon mától beindítják a sífelvonókat. Az árak a tavalyiak, a napi bérlet 25 lej, egy felvonás pedig 1,5 lejbe kerül. A menedékházban egy éjszakai szállás személyenként 20 lej. A korszerű pályakezelő gépnek köszönhetően a sízők ideális körülmények között űzhetik kedvenc sportjukat. Ünnep utáni fogyókúráról és az újévi tervekről A Marosvásárhelyi Televízió Érv-velő című, szerda délutáni adását ma 15 órától ismétlik. A műsor első felében Szucer Ervin meghívottja dr. Szabó Mónika, aki az ünnepek alatt felszeredett pluszkilók leadási lehetőségeiről próbál felvilágosítást nyújtani, majd a műsor második felében Csegzi Sándor marosvásárhelyi alpolgármester a városháza idei terveiről számol be. Megvásárolhatók az úthasználati matricák A gépkocsivezetők jelenleg a megyei postahivatalokban vásárolhatják meg az úthasználati díj kifizetését igazoló matricákat, ugyanis a benzinkutaknál január 15-ig nem árusítják ezeket. A gépkocsikra az úthasználati díjat idén is egy évre lehet fizetni, kivételt csak a 3,5 tonna feletti járművek képeznek, amelyekre négy részletben lehet törleszteni a megszabott összeget. Idén az európai normáknak nem megfelelő gépkocsikra 81,56 lejt, az euro-1-esekre 71,36 lejt, míg az euro-2-es és e feletti gépkocsikra 57,09 lejt kell fizetni. Marosvásárhelyen a Hahota A Hahota színtársulat január 6-án, szombaton és január 9-én, kedden este 7 órától a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében ismétli meg nagy sikerű Pecázás a zavarosban című zenés szilveszteri kabaréműsorát. Jegyek a Kultúrpalota jegypénztárában kaphatók. Nyárádszeredában a Gruppen-hecc Január 6-án este 7 órától vendégszerepel Nyárádszeredában a Gruppen-hecc társulat EU-Kúrták című új, zenés-táncos kabaréműsorával. Fellépnek: Nagy István, Kárp György, Szélyes Ferenc, Henn János, Biluska Annamária, Fülöp Bea, Fodor Piroska és Somody Hajnal. Jegyek a nyárádszeredai kultúrotthon jegypénztáránál vásárolhatók. Petárdaárusokat fogtak el December 30-án a marosvásárhelyi közrendészet járőrei az 1848. úton érték tetten a marosvásárhelyi P. Andrást, miközben petárdákat árult. Öt doboz robbanóanyagot találtak nála, amelynek értéke 7,5 lej. A férfi ellen bűnvádi eljárást indítottak robbanóanyag birtoklásának vádjával. Elaludt a volánnál Az óév utolsó napjára virradó éjszakán értesítették a marosszentgyörgyi rendőrséget, hogy a községben közúti baleset történt. A helyszínre érkező rendőrök a vizsgálatok nyomán megállapították, hogy a marosvásárhelyi gépkocsivezető elaludt vezetés közben, s az alkoholszint-mérési vizsgálatok kimutatták a vérében az alkoholt. Hírszerkesztő: Menyhárt Borbála Közszolgálat saját kényelemre HÍREK-TUDÓSÍTÁSOK 2007. január 4., csütörtök Kezdeti érdeklődés az eb-kártyák iránt A Maros Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnál tegnap már jócskán volt érdeklődés az európai biztosítási kártya kiváltásához szükséges kérdőívek iránt. Mint ismeretes, az Unió országaiban az illető ország biztosítási rendszerének megfelelő sürgősségi ellátásban részesül az a személy, aki rendelkezik a kártyával. Kiváltásához a pénztárnál levő kérdőívhez csatolni kell a biztosítási járulék napirenden történő fizetéséről (fizetési vagy nyugdíjszelvény) szóló iratot valamint a személyazonossági igazolvány (gyerekek esetében a születési bizonyítvány) másolatát és ki kell fizetni a 2,166 lejt. Az iratok benyújtása tegnap zavartalanul folyt, s a kérelmezőknek hét munkanapon belül postán küldik el a biztosítási kártyát - tájékoztatott dr. Csíki Zsuzsanna vezérigazgató. Befordultam a konyhára, Fa leszek, ha fának vagy virága... énekelték a sokak által kedvelt megzenésített verseket azok, akik az új év első napján úgy döntöttek, részt vesznek az EMKE Maros megyei szervezete által rendezett Petőfi Sándor-emlékünnepségen. „Arra a férfira emlékezünk, akinek neve összeforrott a forradalommal és a szabadsággal” - köszöntötte a szép számban összegyűlt jelenlévőket Nagy László unitárius lelkész a Kossuth utcai Petőfiszobornál. „Azok hiányoznak ma innen, akiknek át kellene adnunk a Petőfi szellemet, a tenni akarást, azok, akik hozzájárulhatnának ahhoz, hogy ez az utca újra a Kossuth Lajos nevet viselhesse” - hangsúlyozta a lelkész, a marosvásárhelyi fiatalság csekély képviseletére utalva. „A tenni akarást kellene beültetnünk gyermekeink életébe, hogy fiatal nemzedékünk ne kelljen lesütött szemmel megálljon majd és azt mondja: féltünk tenni, nehogy azt is elvegyék. Úgy adta a sors, hogy Bécsben tölthettük a szilvesztert. Az év utolsó napján készülődtünk, bevásároltunk, feldíszítettünk néhány hidegtálat, majd elhatároztuk, hogy kószálunk egyet a belvárosban. Szabadjegyünk lévén járműről járműre szálltunk, csodáltuk a pompásan kivilágított várost, a forgatagot. Csak úgy sodródtunk ebben az otthonosnak érzett idegen világvárosban. Hirtelen ötlettől vezérelve a Mariahilfestrasse felé vettük utunkat könnyűvérű lányokat nézni. Hát volt mit nézni! A szerencse sem hagyott el bennünket. Lacika, a társaság benjáminja, még nőtlen fiatalember, leányos arcával elöl ment, s rámosolygott minden szemrevaló lányra. Az egyik kapualja mink van” - tette hozzá. Ezt követően a jelenlévők koszorúkat helyeztek el a költő szobránál, majd közeben egy gyönyörű fekete bundába öltözött csinos hölgy cigarettázott. Lacikának leesett az álla. Csak állt és nézte megbűvölten. A hölgy elegáns mozdulattal felemelte szipkás cigarettáját, mélyen beleszívott, és úgy fújta ki a füstöt, mint Vivien Leigh A vágy villamosában. Addigra mi is odaértünk. Hát látjuk, hogy a nő, sőt A Nő, megsimogatja Lacika arcát, s a kezébe nyom egy papírpénzt. Mondott is neki németül egy röpke mondatot. Valami ilyesmi lehetett: - Menj, kisfiú, vegyél magadnak fagylaltot! Jól fogott az ötveneurós, ugyanis pénzünk már fogytán volt. Elhatároztuk, hogy testvériesen elosztjuk, s ki-ki azt vesz rajta, amit kíván. Bementünk egy éjjel-nappaliba Én a söröspolcokat césen énekelték közismert, megzenésített verseit. Menyhárt Borbála láztam meg, a többiek másfele mentek. A pénztárnál volt a gyülekező. Mindenki ott volt, kivéve Lacikát. Rosszat sejtettünk. Itt megint valami nő lesz a dologban. Nem csalódtunk. A kekszes polcoknál akadtunk rá, amint kipirult arccal magyaráz az egyik fiatal elárusító kisasszonynak. Az nem érti, de kedvesen mosolyog, majd felénk fordul segítségért. Mi kérdőn nézünk Lacikára aki megismétli a kérdést: - Sagen sie bitte, sós keksz aveti? Előbb értetlenül nézünk, aztán nevetésben törünk ki. A nagy izgalom hatására Lacika három nyelven kérte kedvencét, a sós kekszet. Azóta szállóigévé vált közöttünk a mondat, s ha meglátok egy kekszes zacskót, rögtön ez jut eszembe. Meg az is, hogy roszszul mondják, hogy Európába tartunk. Nem kérem, mi vagyunk Európa! Demeter Ignác Attila Az úrbéli magyar A gyulafehérvári Caritas minden évben egy szociálisan hátrányos helyzetű célcsoport megsegítésére szervezi meg a hagyományos Szent Erzsébet-gyűjtést Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez legközelebb eső vasárnapon. Idén november 19-én a katolikus templomokban a nehéz helyzetben élő családok megsegítésére gyűjtöttek. Maros megyei adatok a Caritas-gyűjtésről A gyulafehérvári Caritas marosvásárhelyi kirendeltségének területén az idei Szent Erzsébet gyűjtésből befolyt adományok értéke 15.854 RON. A gyűjtés lebonyolításában és felhasználásban a katolikus egyházközségek működtek közre. A befolyt összegből karácsony alkalmával 600 szükséget szenvedő család részesült támogatásban élelmiszercsomagok formájában. További 60 hátrányos helyzetű személy részesült a novemberi és decemberi hónapokban a Caritas különböző szociális szolgáltatásaiból (otthoni beteggondozás, idősek nappali foglalkoztatója, kisbabák korai fejlesztője). Köszönet mindazoknak, aki hozzájárultak, hogy Maros megyében 660 család megérezze karácsony közeledtével Isten szeretetét! Ludescher László, Maros megyei ügyvezető igazgató