New Yorki Magyar Élet, 1970 (23. évfolyam, 29-52. szám)

1970-11-21 / 47. szám

Nem sokaság, hanem Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.. • Febr.70,1,2,3,4, 663,w.Wellington * * * CHICAGO III 60657 USA NEW YORKI HUNGARIAN LIFE MAGYAR ÉLET Vol.­­23. No. 47. XXIII. évfolyam, 47. szám, 1970. nov. 21. szombat. Az Odera—Neisse határvonal „véglegessége” ... Lengyel-német egyezmény Az USA enyhíti Kína-ellenességét Félmillió hajléktalan Pakisztánban Egy hurrikán­ hajtotta, félelmetes arányú szökőár a bengáli öböl Dubla nevű szögetét, 13.000 zarándokkal együtt elseperte a Föld színéről. A kelet­­pakisztáni hajléktalanul maradottak száma félmillióra tehető, az UNO, a nemzetközi Vöröskereszt és az OXFAM azonnali segély megszavazását sür­gette a világ kormányainál. — Pompidou és Podgornij szovjet elnök de Gaulle temetése után Nixonnal találkozott. — Chile és Kuba — hatéves megszakí­tás után — újra felvették a diplomáciai kapcsolatot, Salvador Allende, marx­ista újonnan megválasztott elnök sürgetésére. Az OAS (Organization of Ame­rican States — Amerikai Államok Szervezete) 21 tagja — Mexikót kivéve, még 1964-ben megszakította a diplomáciai kapcsolatokat a havannai kor­mánnyal, amikor a Castro-kormány Venezuelában a gerilla­mozgalmat nyíl­tan pártolni és támogatni kezdte. — Izrael újabb javaslatot óhajt tenni, melynek értelmében mélyebben visszavonulna a Sínai-félszigeten, hogy a Szuezi-csatornát újra megnyithassák és az egyiptomi csatornamenti falvakat Kairó újra birtokba vehesse. Ennek cseréjében Tel Aviv garanciát kérne az oroszoktól, hogy a csatornától északra az arabok nem töltenék fel hadianyag­gal és rakétakilövő állomásokkal a kiürített területet.­­ (Egyébként ez a részleges visszavonulás megsemmisítené a szovjet rakétaállomások közvet­len gyilkos tüzét, mert ezek akciórádiusza mindössze 25 mérföld. — Szerk.) — Minichiellot, a leghosszabb légikalózkodás „hősét” hét és félévre ítélték. — Egy USA­ College footballcsapat egy DC—9 fedélzetén­­. Virginiában lezu­hant, a halottak száma 75. — Santa Claus a hétvégén, — 600.000 érdeklődő sorfala között — bevonult Toronto belvárosába. ■ A NÉMET—LENGYEL EGYEZMÉNY Nyugat-Németország és Lengyelország megállapod­tak abban, hogy az egyezmény-terveze­tet, — mely az Odera- Neisse határról, mint Lengyelország végleges és megtám­adhatatlan határvonaláról emlé­kezik meg — novem­ber 18-án közjegyzik. A tervezet fogalmazói: Walter Scheel, Nyugat-Né­­metország külü­gyminisz­­tere és Stefan Jedrychows­­ki, lengyel kollegája. A var­sói tárgyalások 11 napig tartottak. Az egyezmény-tervezet új, eddig ismeretlen pont­ja: Bonn kérése, hogy a va­laha teljesen németlakta területekről a németajkúak szabadon kivándorolhassa­nak, ha úgy óhajtják. Ezzel a „nagy határki­árusítás” protokoll-ré­­sze lezárult. A többit: a szomorú gyakorlatot Brandtnak és kormá­nyának fogja felróni az utókor. ■ ÚJ USA POLITIKA VÖRÖSKÍNÁVAL SZEMBEN Köztudomású, hogy Ka­nada és Olaszország a kö­zelmúltban elismerte Vö­­röskínát, Belgium­, Auszt­ria, Luxemburg, Chile a közeljövőben teszi ugyan­ezt. A múlt évben az ENSZ megszavazta azt, hogy Kína felvétele „fontos kérdésnek" számít és ezért kétharmados többséget írnak elő a Közgyűlésen. A múlt év arányszáma 71:48 volt, 4 tartózkodással. Az idén — bár Kanada és Olaszország a kínai tagfel­vétel támogatói közé sorol, a formázai követ mégis ki­emelte, hogy Kambodzsá­ban és Fidzsi-szigetén olyan politikai változások történ­tek, amelyek ellensúlyoz­zák a két „nyugati”­ állam szavazatát. E változások az USA po­litikáját is érintették, mert ez évben az amerikaiak a „két­ Kínás” politika hívei lettek — és ez va­lóban nóvumnak szá­mít. MOSZKVÁT AGGASZTJÁK A KÍNABARÁT JELEK megduplázták minden ed­digi kísérletüket arra néz­ve, hogy minél mézesebb­­mázosabb szavakkal visz­­szaédesgessék Pekinget a „szocialista táborba". Nyilvánvaló, hogy az oroszok attól­ a vélt vagy valóságos veszély­től tartanak, hogy az USA és Kína — Moszk­va háta mögött —­ ki­békül s ezáltal a Szovjetuniót tel­jesen elszigetelik. (Tudnunk kell, hogy a legutóbbi évek folyamán az oroszok voltak a legéle­sebb ellenzői — a kulisszák mögött — Vöröskína Egye­sült Nemzetek-beli tagsá­gának. Most­­ azért, hogy a kínaiak ne vádolhassák őket Amerika-barátsággal, időnként jóval szigorúbb diplomáciai hangot ütnek meg az USA-val szemben indokolatlanul, lásd leg­utóbb a Beechcraft könnyű felderítő gép áttévedése és a­z USA tábornok kései szabadonbocsátása.) ■ A SZÍRIAI államcsíny KÖVETKEZMÉNYE Bsafez al Asszad, Szmná ultranacionalista hadügymi­niszter­e, a légierők mar­­sallja, a hétvégén az éj leple alatt az uralkodó Baath-párt marxista irány­zatú kormányát embereivel meglepetésszerűen foglyul ejtette. Mivel a Baath-párt legutóbbi kongresszusán úgy döntöttek, hogy Asz­szadnak le kell mondania, a hadügyminiszter, ezt meg­előzendő, letartóztattatta Nyureddin Atassi államel­nököt, Jusszuf Zayzen mi­niszterelnököt és Jadid ve­zérőrnagyot, a párt helyet­tes főtitkárát. Asszad ugyancsak birtokba kerí­tette az állami rádió, tele­vízió és a két damaszkuszi újság székházát is. Asszad marsall a marxis­tákat vádolta az 1967-es há­borúban elszenvedett szí­riai vereségért, továbbá az életszínvonal csökkené­séért. Asszad azt is felhány­torgatta a Baath-párt marx­ista vezetőségének, hogy legutóbbi jordániai gerilla­­­segítségnek szánt expedíció —, melynek során Husz­szein király csapatai kiver­ték a szíriaiakat az ország­ból — ugyancsak a Baath tehetségtelen vezetésének következménye volt. (A „szocialista” Baath­­párt 1963-ban ragadta ma­gához a hatalmat, amikor ultrabaloldali tisztek meg­buktatták a kormányt. Szí­ria egyébként nem írta alá az USA által előterjesztett közel-keleti tűzszünetet. Szerk.­ • Az oroszok nyomban úgy reagáltak a „két­ Kína” amerikai politikára, hogy iiiiiiiiiiiiimiiiiiiiminmiiiiiiiiiiiaiiiiiiHiiiniiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiniimii­iiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiuuiuiiiiiiminiimiiiuiiiniiniiiiiiiiniiiiiiiiinimiiii ff i- 1 A Szabadságharcos Szövetség állásfoglalása a „hídépítés” megalkuvó politikai kísérleteivel szemben Északamerikai Magyar Testvéreink! Az elmúlt években a pesti kormány egyre jobban felismerte a szabad világban élő magyarság politikai és gazdasági súlyát és jelentőségét. A budapesti támogatással megjelenő, Kanadában kiadott Új Szó 1968 júniusában elítélte az emigráció­nak azt a részét, amely politikai menekültnek tartja magát és „kultúránk és népi­ hagyatékunk megőrzése céljából" úgynevezett politikamentes emigrációs ma­gyar szervezkedést javasolt, vagyis szülőhazánk katonai megszállását és gyarmati kizsákmányolását nem ellenző szervezeteknek alapítását, a meglévő és a magyar nem­zet érdekeit képviselő egyesületeink megbontását tűzte ki feladatul. A Magyar Hírlap, a budapesti kormány hivatalos lapja 1968 szeptemberében a Magyar Szabadságharcos Szövetség elveit és a magyarság jobb sorsának kialakí­tására tett javaslatait, melyeket első Üzenetünkben szö­geztünk meg, komolytatlan érvekkel, durva hangon visz­­szautasította. A Budapesten átszervezett „Magyarok Világszövet­sége” nemsokára „kedves honfitárssá" léptette elő a sza­badföldi magyarságot anélkül, hogy ugyanezt a cí­met Erdély, Felvidék és a többi utódállam magyarságá­ra is kiterjesztette volna. Majd Szent István magasztos emlékét, magyar nyelvünk iránt érzett szeretetünket, békére, igazságra, emberiességre irányuló vágyainkat, akarták erőszakos uralmuk szentesített elfogadására felhasználni. Néhányan elhitték, hogy a hatalom bitor­lói felé való egyoldalű­ hídépítéssel, egyoldalú kultúr­­cserével, elveik revíziójával a magyarság jövőjét szolgál­ják és nem vették észre, hogy ezáltal a bennünket — őket is — számkivetelbe kergető kommunizmus Lenin által találóan körülírt „hasznos idiótáivá” váltak. Ennek a propaganda hadjáratnak legutóbbi ködö­sítő hadművelete ez év augusztusának elején Debrecen­ben zajlott le. Lőrincze Lajos nyelvész „kizárólag nyel­vészeti célokat­ szolgáló” amerikai útjának eredménye volt a 62 külföldön élő magyar nyelvész részvételével megrendezett Debreceni Anyanyelvi Konferencia, mely­re a kisebbségi sorban élő magyarok millióit természe­­t­esen nem hívták meg. A konferencia „politikamentes­ségét” Kárpáti József, a Magyarok Világszövetségének főtitkára, Bognár József, Boldizsár Iván, a rendszer két kipróbált propagandistája és Szántó Miklós újságíró, aki­ a Magyar Nemzet hasábjain cikksorozatban (szep­tember 13. és 16.) számolt be a Konferencia politikai ■jelentőségéről, biztosította. Lőrincze is, ott volt, aki nem sokkal a Konferencia utáni rádiónyilatkozatában (szeptember 14.) barátságos amerikai fogadtatását a magyar emigráció Kádár János és rendszere iránti meg­változott, megbékélő érzelmeivel magyarázta. Számo,a Konferencia egyik otthoni szervezője és résztvevője a Magyar Nemzet szeptember 16. számában idézi az egyik Kanadából meghívott­­ honfitársát: „Mi nem vagyunk emigránsai, azaz politikai menekültjei a mai Magyaror­szágnak”. Nem tudjuk, kinek a nevében beszélt a kana­dai honfitárs, de furcsának tartjuk, hogy a konferencia szabadföldi résztvevői részéről cáfoló nyilatkozatot ed­dig nem hallottunk, így lettek politikai menekültekből külföldre szakadt „honfitársak” s számukra a nyelvésze­ti konferencián való résztvétel ára kifejezetten a Kádár rendszer jóváhagyása és ötvenhat elveinek megtagadá­sa volt. A mai, erkölcsi mércét alig ismerő világban az elvhű­ség és áldozatvállalási készség az elvi merevség vádját vonja maga után. Egyesek számára a magyar politikai becsület és becstelenség határvonala elmosódott, látszó­lag nincs princípium, amely a feketét a fehértől elvá­lassza és egyre többen lesznek azok, akik a kényelmes és csak egyéni érdekeiket szolgáló szürkében keresik, mind maguk, mind szülőhazájuk boldogulását. Mi nem tesszük ezt! A Magyar Szabadságharcos Szövetség nemcsak jogának, de kötelességének tartja, hogy ötvenhat szent öröksége védelmében, az elesett magyar tízezrek útmutatása alapján a külföldi magyar­ság történelmi, földrajzi és szellemi helyzete, szabadsá­ga adott lehetőségével élve, felelősségének tudatában el­ítélje mindazokat, akik a magyar föld, a magyar gyárak népének ,ifjúságának megkerülésével a megszálló szov­jet hadsereg által odaültetett elnyomókkal bármilyen közvetlen kapcsolatot teremtenek, vagy érdekközössé­get vállalnak. Ezek a magyar nép elnyomóival való együttműködésükkel kiközösítik magukat történelme egyik legsúlyosabb válságát élő magyar népünk sorai­ból. A Magyar Nemzet, A Magyar Hírek, az Amerikai Magyar Népszava és a Szülőföldünk híradásai szerint a Konferencia résztvevői többek között javasolták egy kommunista támogatással Amerikában működő ma­gyar középiskola felállítását, könyvkiadó vállalat alapí­tását, Budapesten szerkesztett folyóirat rendszeres amerikai szétosztását, Budapesten 1970-ben nyomott magyar tankönyvek szabadföldi magyar iskolai haszná­latát. Lenin 1917-ben megfogalmazott elvét: „ a szocialis­ta kultúra megteremtése hatalmi kérdés”. 1970-ben Debrecenben a magyar nyelv „megőrzése” címén alkal­mazták. Fehér Pál, a kultúrakció célját a budapesti rá­dióban így foglalta össze: „Mi a kultúrát nem tekintjük, nem is tekinthetjük öncélnak. A kultúra, a politika, a társadalmi harcok, a gazdasági fejlődés mellett a szo­cialista embertípus formálásának egyik fontos eszkö­ze. Ezért hatalmi kérdés nálunk a kultúra s ezért van szükség arra is, hogy a kulturális életben a szocialista eszmék hegemóniáját a magyar művelődés szerves fej­lődésének betartásával érjük el, mert csak így lehet tar­tós alapot építeni további fejlődésünkhöz.­’ (Szeptem­ber 21.) (Folytatás a hatodik oldalon) FORRONGÁS A SZOVJETUNIÓBAN Két igen figyelemremél­tó esemény történt a Szov­jetunióban: • 1. Mitiszláv Rosztropo­­vics, a világhírű orosz gor­donkaművész nyílt levelet intézett a négy vezető szov­jet hírlaphoz, melyben azt követeli, hogy a szovjet kormány szüntesse meg Alekszander Szolnyezicsin idei Nobel-díjas író üldöz­tetését. Rosztropovics leve­lében „illetéktelen, szolgalel­­kű bürokratákról" ír, akiknek semmi köze a tehetséges emberek el­hallgattatásához, különösen akkor nem, ami­kor az egész világon elis­merik Szolnyezicsin tudá­sát. (Az idei Nobel-díjas író két regénye, a CANCER WARD és a FIRST CIRC­LE — a Szovjetunióból va­ló kicsempészésük után — bestsellerekké váltak a nyugati világban. Szerk.) • 2. Az Institute of Je­wish Affairs londoni iro­dája hírt ad arról, hogy a Szovjetunióban nemsokára megkezdődik a legnagyobb arányú zsidóellenes kira­­katper, amelyet a legutób­bi évtized ismert, t. i. ko­holt vádak alapján letar­tóztattak egy sereg zsidót, azzal a váddal, hogy egy repülőgépet akar­tak eltéríteni útjából, ugyanakkor ez a­­ csoport még odáig sem jutott el, hogy megvásárolja a repü­­lőjegyét. (Ha egyáltalán lehetne ott csak úgy vásá­rolni, külföldre szóló jegyei­ket . . .) A bűnük mindösz­­sze az volt, hogy mindany­­nyian ki akartak vándorol­ni Izraelbe. Bár a szovjet titkos rendőrség azt állít­ja, hogy ezek az emberek már a Szmolnij repülőté­ren voltak, Leningrád mel­lett, ugyanakkor­­ mind­egyik letartóztatott és be­vádolt zsidónak kitűnő ali­bije val­: földrajzilag, tér­­ben és időben távol voltak minden repülőtértől. Ára: 20 cent u.s. . U.S.S.R. •WKllllUh§§il »ttt&lMMi wmmm 1 m im ■ 1 igElE § ROMSWS­­. | 9* 'Jfc& SOM*«S­­ ~ ifiif| '| ■'I ■ | || 11 $MG SALT A HARMADIK MENET Mint a nagy ökölvívók között, a SALT (Strategic Arms Limitation Talks — stratégiai fegyvercsökkentési megbeszélés) a harmadik meneté­be lépett Helsinkiben. Jelenleg, — mint a kimutatásból látható, az HSA nehézbombázók (435) és tengerből kilőhető rakéták (656) terén fölényben áll. Nixon ez év júniusában átfogó tervet terjesztett az oroszok elé, amire a finn fővárosban valamilyen formában Moszkvának válaszolnia kell. ....................................................................................................................................... Köröndi András: Fél vereség, háromnegyed győzelem k­lég sokáig fogják elemezni és érté­­kelgetni a november 3-i amerikai választásokat jobbról is, balról is, mind­két oldal a maga javára magyarázva a szavazók megnyilatkozását. Ebből azon­ban nem föltétlenül következik, hogy az eredmény tehát döntetlen. Igaz, úgy rémlik, az Elnöknek és Al­­elnöknek időközi választásokkor példa nélkül álló erőfeszítésével nem áll arányban a kivívott részleges siker, de talán nem is annyira Nixon és Agnew hatalmas lendületéhez képest, hanem miatta látszik csekélynek az eredmény. Elszánt részvételük nélkül viszont való­színűleg az időközi választások meg­szokott eredményét hozta volna az idei szavazás is: a kormányon­ lévő párt je­lentős törvényhozási veszteségét. (Eb­ben a században mindössze egyszer for­dult elő, hogy­ a kormánypárt nem gyön­gült volna az elnökválaszt­ó­k'TeTeidejé­'' ben.) AMI NEM SIKERÜLT t­agadhatatlan, hogy a Fehér Ház ere­­■ heti reménye nem vált be, a szená­tusban nem, sikerült megszerezni a többséget. Fájdalmas vesztesége Nixon­­nak, hogy a republikánus kormányzók közül is kettővel több hullott el a várt hétnél. Pártja a képviselőházban is ve­szített nyolc—kilenc helyet. Mindez nyilván nem következik be, ha a „néma többség’’-be vetett remény hiúnak nem bizonyul, s ha az ún. „déli stratégia” jobban beválik. Ha Nixon és Agnew magával tudja ragadni a szava­zót s rávenni arra, hogy kisebb — egyé­ni, vagy helyi érdekű — szempontjait félretéve, csak a legnagyobb kérdéseket tekintve válasszon a jelöltek közül. Ilyen országos — vagy, ha úgy tet­szik, világnézeti — szempontokra fi­gyelve azonban a nem parlamentáris gondolkodású amerikai inkább csak el­nökválasztáskor szokott szavazni. S ki­váltképp így van, ha az országos (vagy nemzeti) szempontra csupán az általá­nosabb kampányt folytató elnök és al­­elnök figyelmezteti, de helyi jelöltjei — tehát azok, akikre ténylegesen szavaz is majd — nem. S minthogy a helyi — a konkrét — választási harcban több­nyire e nem-világnézeti kérdések kerül­nek csak a gyújtópontba, a világnéze­tiek a homályos szélekre szorulva mel­lékesnek látszanak. (Hogy mennyire így van, igen jól mutatja a mostani válasz­tásoknak is nem egy példája. Massa­chusetts államban kétharmados több­séggel újraválasztották Edward Kenne­dy szenátort, a rögtöni vietnámi kivonu­lás egyik legfőbb szorgalmazóját, de ugyanazok a szavazók ugyancsak két­harmados többséggel leszavazták a Vietnámból való azonnali kivonulást pártoló javaslatot, s helyette Nixon ter­vét hagyták jóvá. Kaliforniában pedig ugyanazok a szavazók, akik újraválasz­tották Donald Reagan kormányzót, Amerika egyik legkonzervatívabb re­publikánusát, megbuktatták a konzer­vatív republikánus Murphy szenátort s egy liberális demokratát választottak a helyébe. Mert liberális ? Aligha. Talán inkább azért, mert Murphy 64 éves, gé­gerák műtétjekor elveszítette hangját, ellenfele pedig egy csurom energia fia­talabb ember. S családi nevén kívül ez a lázas lendületessége persze nagy tő­kéje az előbb említett Kennedynek is. Emlékezetes nyári botránya lefaragott ugyan szavazatából, jó 10%-ot, de — amint láttuk ,— békeharcossága aligha szerepelt szavazóinak meggondolásai közt, s ugyanígy nem ártottak neki ré­gebbi gyöngéd nyilatkozatai sem, ame­lyekkel a zendü­lő diákok pártjára kelt: a szavazó nem óhajtja elhinni igazán, hogy az ő Kennedyje az ország belső, vagy külső biztonságát veszélyeztethe­ti.­ AMI VISZONT SIKERÜLT A magyarázat azonban csak magyará­zat. Számítani csak a számok szá­mítanak. S ezek mégiscsak azt indokol­ják, hogy — miként cikkünk címében utalunk már rá — a választások ered­ményéből valamelyest több sikert, mint kudarcot olvasunk ki. Mert, ha leghőbb kívánsága Nixon­­nak nem teljesedett is be — a „néma többség" nem kért fel, hogy elsöpörje­­az összes választás­ alá kerülő liberális szenátorokat —, legfőbb célpontjait si­került kilőnie. Azokban az államokban, ahol a konk­rét helyi jelölt is világnézeti alapon lé­pett fel ellenfelével szemben, sikerült a hivatalban lévő radikális liberális sze­nátort kibuktatni. Kibukott Albert Gore szenátor, a libe­rálisok déli szócsöve, aki ellen Agnew talán a legkeményebben harcolt. Kibu­kott Tydings szenátor, aki a Nixon­­gyűlölők egyik fő vezére volt. Joseph Duffey, a szélsőbaloldali Ame­ricans for Democratic Action elnökével szemben sikerült behozni szenátornak a republikánus Lowell Weicker­t, és a liberális- demokrata Metzenbaummal szemben sikerült szenátorrá választatni az ifjabbik Robert Taftot, akinek ha­sonló nevű néhai apja — szintén Ohio-i szenátor — a Mr. Republican mellékne­vet viselte. A republikánus Murphy (Kalifornia) és Smith (Illionis) szenátorok kibuká­sát, valamint négy új republikánus sze­nátor megválasztását összegezve tehát, Nixon pártja két szenátusi szavazattal gyarapodott. Azaz, helyesebben szólva, hárommal. A MEGNYERT NEW YORKI CSATA* "V Tixon legádázabb ellensége ugyanis nem demokrata párti volt, hanem — címkéje szerint — republikánus: Charles Goodell szenátor, akit annak­idején Rockefeller kormányzó nevezett ki a meggyilkolt Robert Kennedy sze­nátor hátralévő terminitásának kitölté­sére. Goodell, kinevezése előtt, képviselő volt, New York állam felső részének egyik kerületét képviselte, jobbára kon­zervatív választói szája íze szerint: a kö­zéptől némileg jobbra állott. De alig ül­tette be Rockefeller a szenátori székbe, Goodell tüstént megkezdte a balra hú­zódást, hogy most már az egész állam kegyeit is elnyerhesse. New York pe­dig tudvalévően Amerika egyik leglibe­­rálisabb állama, így a népszerűséget ke­reső Goodell hamarosan felcsapott — talán mint Robert Kennedy örököse is — a békeharcosok vezérének. Gáncsot vetett Nixon minden fontosabb törvény­­javaslatának, ellene szavazott legfelső­­bírósági jelöltjeinek. Rockefeller, — aki kormányzói rang­jánál fogva az állami republikánus párt feje — továbbra sem ejtette el emberét, sőt, a megyei pártvezetők többségének óhaja ellen kierőszakolta most már ki­­(Folytatás a harmadik oldalon)

Next