Nimród, 1997 (85. évfolyam, 1-12. szám)
1997-01-10 / 1. szám
Köszöntő Új év - új remények Kedves vadász, erdész, földtulajdonos és természetkedvelő barátaim! Várakozásteli, rendkívül küzdelmes év áll szeretett szakmánk, hobbink mögött. Úgy gondolom, senki sem vitatja, hogy 1996. a magyar vadgazdálkodás és vadászat történetében olyan mérföldkő, amely ki tudja, milyen évtizedet indít útjára vadállományunk és vadászaink számára. Éveken át vártuk az új törvényt. Kimondva vagy kimondatlanul mindenki tudta, hogy előbb-utóbb megszületik. Sokan sürgették is, mert érezhető volt, hogy a bizonytalanság talaján már nem lehet vadgazdálkodni és vadászni sem. Vártuk a törvényt, és június 18-án megszületett. Kellett ez nekünk? Még ma is sokan kérdezik. A válasz többek részéről egyértelmű: nem! Még akkor is, ha tudtuk, hogy át fog rendeződni, és alapjaiban meg fog változni a jelenlegi rendszer. A tulajdon szentség lett Magyarországon, a demokrácia velejárója, de hosszú idő kell ahhoz, hogy a vadállomány és a vadász is tudomásul vegye. Talán jobb lett volna egy átmeneti időszak — vélekednek sokan, és bizonyára nekik is igazuk van. Egyszerre ez a változás soknak tűnik. Nem kritizálni akarjuk ezzel a törvényhozókat, hisz nem kis mértékben magunk is részesei voltunk e folyamatnak. Érdekek feszültek, ütköztek, sokszor direkt módon, olykor alattomosan, és öldöklő harc folyt egy-egy fontos szakmai elképzelésért. Az alapkérdéssel a vadászati jog földtulajdonhoz kötésével -, amely politikai döntés volt, sok minden eldőlt. Ettől kezdve már csak a részletkérdéseken kellett vitatkozni, és ebből a vadászlobby jelesre vizsgázott - állították a politikusok és a szakemberek egyaránt. Sokat gondoltunk közben a vadállományra, mert a vadat senki sem kérdezte meg, pedig a vadállomány áll a törvény középpontjában. Az intelligensebb vadfajok - a minimum 300 hektáros vadászterület hallatán - már azon gondolkodtak, mely irányba hagyják el az országot, de nyugatra semmiképp sem vágytak. A minimum 3000 hektáros vadászterület és a vad állami tulajdona aztán nyugalomra intette őket, most már csak azt várják, hogy ki lesz a gazdájuk. Jó gazda kellene nekik! A lehetőség erre is megvan, de vajon azok lesznek-e a gazdák, akiknél a szakmai elvek érvényesülnek a végrehajtás során, vagy netán más szempontok döntik el a vadászati jogosultságot, például olyanok, amelyek veszélyeztethetik vadállományunk mennyiségi és minőségi fennmaradását. A kompromisszumok árán létrejött törvény az érdekelteknek: a vadnak, a földtulajdonosnak, a vadásznak, az erdésznek is megteremti a lehetőséget, de tudunk-e majd élni a társadalmi közmegegyezés igényével és lehetőségével? Akarunk és tudunk-e hatni azokra, akiket szűk csoportérdekek vagy más érdekek orientálnak a területek kialakításában? A törvény elfogadását követően még csak sejtettük, hogy ez egy kiindulási pont, és a neheze a végrehajtás során következik. Az elmúlt hónapokban döbbentünk rá igazán, hogy az érdekek rendkívül sokrétűek, és már nem csak a szakma, a sport, a gazdálkodás van előtérben, hanem meghatározó szerep jut az oly sokszor kiváló kapcsolatokat, barátságokat felborító - pénzeszközöknek is. Földtulajdonos, erdész, vadász vív ádáz harcot a vadászati jogért, ki-ki más célt maga elé tűzve, busás hasznot remélve az ágazatból. Aki ezt reméli, azt nagy csalódás fogja érni, mert majd rádöbben, hogy a szakma már nem produkál olyan eredményeket, amelyekért érdemes lenne veszekedni, igaz barátságokat felrúgni, egzisztenciákat elveszíteni. Mindannyiunknak tudomásul kell venni, hogy a vadgazdálkodás és vadászat egyre költségesebb gazdálkodás és sport lesz, de ezen keretek között is szeretnénk, ha minél több magyar vadász hódolhatna szenvedélyének. Júliustól kezdve hihetetlen munka, adminisztráció zajlott le a vadászterületek határainak kijelölésével, a földtulajdonosi közgyűlések megszervezésében. És mennyi munka van még hátra a vadászati jog hasznosítási módjának végleges eldöntéséig, az új rendszer életbelépéséig! Mindezek közepette újabb politikai fellángolások érzékelhetők, pedig jó lenne, ha most már csak a szakma orientálná a végrehajtást. Vadásztársadalmunknak hinni kell abban, hogy az elmúlt évek veszteségeit lehet pótolni, s ha hitünk van, érdemes küzdeni vadállományunkért, lesz értelme a tisztességes munkának, és lesz jövője a magyar vadászatnak. Meggyőződésem, hogy csak akkor tudunk a még meglévő vadállományért tenni, ha a megszólítottak közös erővel, azonos elveket vallva végzik szakmai munkájukat. A magam részéről még mindig bízom egy olyan, e szakmában érintettek közötti megegyezésben, amelynek alapján március 1-jével megkezdődhet az az új korszak, amely megfelel az erdőgazdálkodási, vadgazdálkodási és természetvédelmi elvárásoknak, és a magyar vad világhírnevének megőrzésére kötelez bennünket. Kedves barátaim! Az új év küszöbén arra kérlek benneteket, hogy legyen az vadász, erdész, földtulajdonos vagy természetkedvelő, tekintse közös ügynek természeti értékeink védelmét. Barátságban, egymást megértve és támogatva azon fáradozunk, hogy ez az érték a következő generáció számára is fennmaradhasson. Mindezek jegyében kívánok mindannyiótoknak és családotoknak, az Országos Magyar Vadászati Védegylet nevében eredményekben és sikerekben gazdag boldog új esztendőt! Pechtol János főtitkár Nimród 1/1997. 4