Nimród, 1997 (85. évfolyam, 1-12. szám)

1997-01-10 / 1. szám

Köszöntő Új év - új remények Kedves vadász, erdész, földtulajdonos és termé­szetkedvelő barátaim! Várakozásteli, rendkívül küzdel­mes év áll szeretett szakmánk, hobbink mögött. Úgy gondo­lom, senki sem vitatja, hogy 1996. a magyar vadgazdálkodás és vadászat történetében olyan mérföldkő, amely ki tudja, mi­lyen évtizedet indít útjára vadál­lományunk és vadászaink szá­mára. Éveken át vártuk az új tör­vényt. Kimondva vagy kimon­datlanul mindenki tudta, hogy előbb-utóbb megszületik. So­kan sürgették is, mert érezhető volt, hogy a bizonytalanság tala­ján már nem lehet vadgazdál­kodni és vadászni sem. Vártuk a törvényt, és június 18-án meg­született. Kellett ez nekünk? Még ma is sokan kérdezik. A válasz többek részéről egyértelmű: nem! Még akkor is, ha tudtuk, hogy át fog rendeződni, és alapjaiban meg fog változni a jelenlegi rendszer. A tulajdon szentség lett Ma­gyarországon, a demokrácia ve­lejárója, de hosszú idő kell ah­hoz, hogy a vadállomány és a va­dász is tudomásul vegye. Talán jobb lett volna egy átmeneti időszak — vélekednek sokan, és bizonyára nekik is igazuk van. Egyszerre ez a változás soknak tűnik. Nem kritizálni akarjuk ezzel a törvényhozókat, hisz nem kis mértékben magunk is részesei voltunk e folyamatnak. Érdekek feszültek, ütköztek, sokszor di­rekt módon, olykor alattomosan, és öldöklő harc folyt egy-egy fontos szakmai elképzelésért. Az alapkérdéssel­­ a vadászati jog földtulajdonhoz kötésével -, amely politikai döntés volt, sok minden eldőlt. Ettől kezdve már csak a részletkérdéseken kellett vitatkozni, és ebből a vadász­­lobby jelesre vizsgázott - állítot­ták a politikusok és a szakembe­rek egyaránt. Sokat gondoltunk közben a vadállományra, mert a vadat senki sem kérdezte meg, pedig a vadállomány áll a tör­vény középpontjában. Az intelli­gensebb vadfajok - a minimum 300 hektáros vadászterület halla­tán - már azon gondolkodtak, mely irányba hagyják el az orszá­got, de nyugatra semmiképp sem vágytak. A minimum 3000 hek­táros vadászterület és a vad álla­mi tulajdona aztán nyugalomra intette őket, most már csak azt várj­ák, hogy ki lesz a gazdájuk. Jó gazda kellene nekik! A lehetőség erre is megvan, de vajon azok lesznek-e a gaz­dák, akiknél a szakmai elvek ér­vényesülnek a végrehajtás során, vagy netán más szempontok döntik el a vadászati jogosultsá­got, például olyanok, amelyek veszélyeztethetik vadállomá­nyunk mennyiségi és minőségi fennmaradását. A kompromisszumok árán létrejött törvény az érdekeltek­nek: a vadnak, a földtulajdonos­nak, a vadásznak, az erdésznek is megteremti a lehetőséget, de tudunk-e majd élni a társadalmi közmegegyezés igényével és le­hetőségével? Akarunk és tu­­dunk-e hatni azokra, akiket szűk csoportérdekek vagy más érdekek orientálnak a területek kialakításában? A törvény elfo­gadását követően még csak sej­tettük, hogy ez egy kiindulási pont, és a neheze a végrehajtás során következik. Az elmúlt hó­napokban döbbentünk rá iga­zán, hogy az érdekek rendkívül sokrétűek, és már nem csak a szakma, a sport, a gazdálkodás van előtérben, hanem meghatá­rozó szerep jut­­ az oly sokszor kiváló kapcsolatokat, barátságo­kat felborító - pénzeszközök­nek is. Földtulajdonos, erdész, va­dász vív ádáz harcot a vadászati jogért, ki-ki más célt maga elé tűzve, busás hasznot remélve az ágazatból. Aki ezt reméli, azt nagy csalódás fogja érni, mert majd rádöbben, hogy a szakma már nem produkál olyan ered­ményeket, amelyekért érdemes lenne veszekedni, igaz barátsá­gokat felrúgni, egzisztenciákat elveszíteni. Mindannyiunknak tudomásul kell venni, hogy a vadgazdálkodás és vadászat egy­re költségesebb gazdálkodás és sport lesz, de ezen keretek kö­zött is szeretnénk, ha minél több magyar vadász hódolhatna szenvedélyének. Júliustól kezdve hihetetlen munka, adminisztráció zajlott le a vadászterületek határainak ki­jelölésével, a földtulajdonosi közgyűlések megszervezésében. És mennyi munka van még hát­ra a vadászati jog hasznosítási módjának végleges eldöntéséig, az új rendszer életbelépéséig! Mindezek közepette újabb politikai fellángolások érzékel­hetők, pedig jó lenne, ha most már csak a szakma orientálná a végrehajtást. Vadásztársadal­munknak hinni kell abban, hogy az elmúlt évek veszteségeit le­het pótolni, s ha hitünk van, ér­demes küzdeni vadállományun­kért, lesz értelme a tisztességes munkának, és lesz jövője a ma­gyar vadászatnak. Meggyőződésem, hogy csak akkor tudunk a még meglévő vadállományért tenni, ha a meg­szólítottak közös erővel, azonos elveket vallva végzik szakmai munkájukat. A magam részéről még min­dig bízom egy olyan, e szakmá­ban érintettek közötti megegye­zésben, amelynek alapján már­cius 1-jével megkezdődhet az az új korszak, amely megfelel az erdőgazdálkodási, vadgazdálko­dási és természetvédelmi elvárá­soknak, és a magyar vad világ­hírnevének megőrzésére kötelez bennünket. Kedves barátaim! Az új év küszöbén arra kérlek benneteket, hogy legyen az va­dász, erdész, földtulajdonos vagy természetkedvelő, tekintse közös ügynek természeti érté­keink védelmét. Barátságban, egymást megértve és támogatva azon fáradozunk, hogy ez az ér­ték a következő generáció szá­mára is fennmaradhasson. Mindezek jegyében kívánok mindannyiótoknak és családo­toknak, az Országos Magyar Vadászati Védegylet nevében eredményekben és sikerekben gazdag boldog új esztendőt! Pechtol János főtitkár Nimród 1/1997. 4

Next