Nógrád, 1970. július (26. évfolyam. 152-178. szám)
1970-07-15 / 164. szám
fl Találkozás az olvasókkal Sztrájkok és gerillamozgalmak Latin-Amerkában (Folytatás az oldalról.) víz, tehát újabb fúrással, törpe vízmű létesítésével, vagy az Ipolyból vizet szállító regionális vízmű vezetékének leágaztatásával lehetne a vízkérdést megoldani, de ehhez nagyobbára kis létszámú községeink nem rendelkeznek a szükséges anyagi fedezettel. Az újabb közigazgatási egyesítések viszont biztatóak, mert lehetővé teszik az anyagi erőforrások koncentrálását. Másik örök témái: az utak meghökkentően rossz állapota. Nem egy olyan községben jártunk, ahol attól aggódtak, hogy már az autóbusz se közlekedik odáig, a bekötőutak kátyúi ugyanis nemcsak a járműveket rongálták, hanem közveszélyessé tették a közlekedést. Egyre több helyen kérték, hogy szálljunk síkra egy Nógrád megyei központú útfenntartó vállalat létrehozásáért. A kisebb községekben a művelődési otthon rossz állapota és hiánya foglalkoztatta a község lakosságát, főképpen a fiatalokat. Természetesen sok sajátos jellegű kérés és panasz is elhangzott a tanács vezetői és a tanácstagok részéről, akik meggyőződésünk szerint a községek többségében mindent elkövettek és elkövetnek, hogy valóra váltsák azokat az igényeket, amelyek a jelölőgyűléseken és a fogadónapokon elhangzottak. Az olvasók bizalmáról azonban még meggyőzőbben tanúskodnak az egyéni találkozások, vagy a fogadóórák, amelyeken az újságírók, és a panaszokat gondosan intéző munkatársnőnk jegyezte fel füzetébe a szükségeseket. Közügyekkel és magánügyekkel egyaránt baráti őszinteséggel és bátorsággal kerestek fel bennünket, s lapunk mindent elkövetett, hogy a jogos sérelmek megoldásához tevékeny segítséget nyújtson. Miért emeltünk szót a két esztendő leforgása alatt? Hozzájárultunk a földtörvény nehezen nyomon kísérhető, vitás ügyeinek tisztázásához, állást szereztünk, perecben vállaltuk a békéltetők szerepét, kijártuk, hogy klubhelyiséget kapjanak a község jobb sorsra érdemes fiataljai, tájékozatlan fiatalokat irányítottunk a mezőgazdasági pályára, amely ma is várja a rátermett, betanított és szakmunkástanulókat. Elhagyott öregekre hívtuk fel hatóságok és szervek figyelmét, hálátlan gyermekeket kerestünk fel, hogy rávegyük őket szüleik kézzel fogható, anyagi támogatására. Ki tudná felsorolni azt az ezernyi ügyet, amelyet a bizalom hatáskörünkbe utalt! S elvétve bár, de olyan eset is előfordult, hogy méltatlanügyhöz kérték támogatásunkat, amelyhez nem nyújthattunk segítséget, sőt bevalljuk, a vétkesek, a félrevezetők ellen foglaltunk állást. A problémák feltárása mellett nagy gondot fordítottunk a községbeliek örömeire, büszkeségeire is, nem titkoltuk el a szocializmus építésének, a lakosság közreműködésének sikereit sem. A szintézis, amely a sikerek és a gondok ellentmondásaiból létrejött, lényegében azonosnak bizonyult falvaink történelmével, amely a felszabadulás óta — bukkanókon, félreértéseken és ébvedéseken át is — mindig felfelé ívelt. Megyénkben is az állandó fejlődés forrásának bizonyultak a negyvenöt utáni politikai változások, s a későbbi közlekedés a tisztább lenini elvekhez. Lemérhettük a fejlődést a falu középületeinek építésében, az új művelődési házakban, mozikban, könyvtárakban, párt- és tanácsházakban, parkokban és kulturált üzletházakban is, de ennél is jellemzőbb az egyének, családok életének alakulása. A falvak csaknem valamennyiében új, nagy házakból lakónegyedeik, utcasorok épültek, a családi házakban — munkásoknál, parasztoknál egyaránt — megtalálhatók a korszerű háztartási gépek és a rádiók, televíziók, nem szólván a modern bútorokról, amiből kiállítást lehetne rendezni változatosságuk alapján. Még meggyőzőbb a kulturális igény növekedése, ami falvainkban ugyancsak általános, bár nem olyan mérvű, mint az anyagi, civilizációs fejlődés. A lét gyorsabban fejlődik, szoktuk mondani, mint a tudat, és ebben sok az igazság. Úgy érezzük, azért is tettünk valamit, hogy olvasóink változó, új életét tartalmasabbá tegyük. Nem titkoljuk a falubeliek igényét, sőt tápláljuk azt és fájlaljuk, ha kulturális téren megreked a sekélynél. Valahányszor megjelenik szerkesztőségünk brigádja valamelyik községben, mindig elsőként keressük meg a község párttitkárát, vagy pártszervezetének valamelyik tagját. Olyan ez nálunk, mint a meteorológusnál, vagy a geológusnál a szeizmográf, itt tudjuk meg bizonyosan, hogy hol leng ki a műszer, hol jelez nyugtalanságot, bizonytalan helyzetet. Mert szeretnénk a bizonytalanság helyett bizonyosságot vinni. Ezt megkívánja több esztendős kapcsolatunk, és kapcsolataink őszintesége, elvhűsége mindenkor. Lakos György Négyszázezer négyzetméterrel több síküveg is Folytatás az 1. oldalról, és a termelékenység is megfelelő ütemben emelkedett. A Zagyva I. üzem is több síküveget adott a tervezett, és vállalt mennyiségnél. Még ennél is jelentősebb eredmény, hogy a gyártási veszteséget, amit 9,9 százalékra kívántak csökkenteni, sikerült az első félévben 8,75 százalékra leszorítani. Szorgalmazták az év eltelt időszakában az új termékek gyártásának bevezetését. Bár a termelés a két új termékből — a csiszolt bútorüvegből és az üvegmozaikból — a kívánt szintet még nem érte el, de a kilátások biztatók. Az első hat hónapban már hatezer-kilencszáz négyzetméter csiszolt bútorüveget és 260 kilogramm másfélszer másfél centiméteres üvegmozaikot állítottak elő. Az év végéig a bútorüvegből még további húszezer négyzetmétert, az üvegmozaikból pedig 1500—1600 kilogrammot adnak a kereskedelemnek. Az első félév még egy figyelemre méltó eredményt hozott. A Zagyva II. kemence átépítését a tervezettnél — a testvérgyárak segítségével — 10 nappal hamarabb befejezték. Egynapos előnyre tettek szert az üvegcserép behordásával, majd a kemence felfűtésével is. Az üzem így tizenkét napi termeléssel adhat többet, ami — napi 13 000 négyzetméteres, mintegy 350 ezer forint értékű termelést alapul véve —, százötvenhatezer négyzetméter húzott síküveg, amelynek értéke meghaladja a négymillió forintot. K. s. A városi gerillaharc új módszerei és jelenségei miatt fokozottabb nemzetközi érdeklődés irányult Lattin-Amerikára az elmúlt hónapokban. A látványos gépeltérítések, vagy diplomatanablások érthetően nagyobb visszhangot váltottak ki, mint egy sikeres sztrájkakció. Számos nyugati lap részletesen elemezte a gerillataktika megváltozásának okait, és olyan nézeteknek adott helyt, hogy Che Guevara bolíviai akciójával lényegében lezárult a fegyveres forradalmi harc időszaka. A polgári sajtóban közölt kommentároknak az a beállítása, hogy az erejében szétforgácsolt baloldal most már csak elszigetelt szélsőséges akciókra képes, nyilvánvalóan szándékos, a valóság tényeinek elferdítésével kívánja szolgálni az USA-barát propaganda céljait. Valójában azonban ma sem lehet csak a városi gerillaakciókkal azonosítani a latin-amerikai baloldali erők mozgalmait. Az elmúlt időszak tényei sokkal inkább arról tanúskodnak, hogy az erősödő munkásmozgalom, párosulva az antiimperialista nézeteket valló polgári, elsősorban értelmiségi törekvésekkel egyre reálisabb közelségbe hozza néhány országban a demokratikus forradalom perspektíváját. Erre a következtetésre jutott a közelmúltban a moszkvai Pravda cikkírója, aki részletesen elemzi a latin-amerikai baloldali erők feladatait. 4 „Szövetség a haladásért” kudarca A baloldali erők helyzetét, erejét és feladatait országonként külön-külön kell vizsgálni. Hiszen eltérő célokat tűzhetnek ki azok a kommunista pártok, amelyek évek óta legális körülmények között tevékenykednek, illetve azok, amelyeket a fennálló rendszerek terrorral üldöznek. Az elmúlt évek igen bonyolult feladatok elé állították a latin-amerikai kommunista pártokat A kubai forradalom győzelmének időszakában, azaz a hatvanas évek elején a haladó erők jelentős sikereket értek el a kontinensen. A forradalmi fegyveres harc mellett a baloldali tömegmozgalmak nyomásának volt tulajdonítható, hogy számos polgári kormány tett ígéretet reformokra. A reakció azonban ellentámadásba ment át. A Kennedy-féle „Szövetség a haladásért” program, amelyet 1961-ben indítottak el, közvetett célként a kubaihoz hasonló forradalmi fordulat megelőzését kívánta biztosítani. Nem véletlenül írta a Washington Record, hogy a program a „kommunizmus elleni leghatékonyabb fegyverexportját jelentette, amelyet az Egyesült Államok az adott helyzetben Latin-Amerikába küldhetett”. A „Szövetség a haladásért” céljainak nyilvánvaló kudarca, a haladó erők további térhódítása azonban még durvább módszerek bevezetésére ösztökélte az imperialista-barát politikusokat. A demokratikus mozgalmak katonai-rendőri erőszakos elnyomása került előtérbe Brazíliában 1964-ben, Argentínában 1966-ban zajlott le ellenforradalmi katonai puccs, Dominikában pedig, sehol az Amerika-baráti csoportok nem rendelkeztek elegendő erővel a balratolódás megakadályozására, az Egyesült Államok tengerészgyalogsága avatkozott be nyíltan. Harc a baloldal egységéért Számos országban a katonai kormányok a felforgatás vádja címén nemcsak a gerillacsoportok felszámolására indítottak hadjáratot, hanem üldözték a szakszervezeti mozgalmak vezetőit, a haladó értelmiségieket és elsősorban a kommunista pártokat. A terror és teljes illegalitás körülményei között több pártban szakadás következett be annak következtében, hogy egyes ultrabaloldali, maoista csoportok még a rendkívül korlátozott körülmények között is a fegyveres harc feltétlen folytatása mellett foglaltak állást. A hivatalos, rendőrség részéről alkalmazott erőszakra adandó erőszakos válasz tétele oda vezetett, hogy például Brazíliában öncélú, vagy legalábbis a politikai harctól messze eső, végső soron a haladó erőkre káros terrorakciókat is végrehajtottak bizonyos csoportok. Ennek következményét egyelőre még nem tudta teljesen kiheverni valamennyi kommunista párt, a baloldali tömegmozgalom. Ennek ellenére — a polgári demokratikus államforma keretei között biztosított legalitás keretében — néhány pártnak, így a chileinek, az uruguayinak, a martiniqueinek, a guadelopeinek befolyása jelentősen megnövekedett. A Chilei KP napjainkban tömegpárttá fejlődött. Gyakorlatilag a legerősebb pártja az ország baloldali blokkjának, az Unidad Popularnak. A helyesen értelmezett taktikát mutatja, hogy a párt a szeptemberben esedékes elnökválasztásokra az Unidad Popular többi résztvevőjével folytatott tanácskozás után viszszavonta saját jelöltjét, Pablo Netudét, és támogatja Salvador Allendét, a baloldali tömörülés közös elnökjelöltjét. Szintén a reális helyzet helyes értékelésének köszönhető, hogy a venezuelai párt, amely még néhány éve — éppen a fegyveres gerillaharc aktualitásáról vallott nézeteltérések miatt — nehéz helyzetben volt, a válságot leküzdve, az 1969 áprilisi választásokon több mint 100 000 szavazatot kapott, öt alsóházi és egy szenátori helyet mondhat magáéinak. Az egyes pártok követendő taktikájának kidolgozásánál feltétlenül figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a kontinensen növekszik a munkásosztály ereje, sőt egyes államokban, mint Argentínáiban a szakszervezeteknek jelentős tradíciói vannak, követeléseiket sok esetben kénytelen teljesíteni a kormány. Csupán 1968-ban Latin-Amerikában 1200 nagyobb sztrájk volt, amelyben több mint ötmillió ember vett részt J de a munkásosztály ereje A latin-amerikai kommunista pártok taktikájuk kidolgozásakor a munkásosztály mellett potenciális szövetségesként számolnak az antiimperialista beállítottságú nemzeti burzsoáziával, s ahogy a chilei példa mutatja, a többi baloldali párttal létrehozandó szövetséggel A polgári demokratikus célkitűzések eléréséért folytatott harcban a baloldal szövetségesei lehetnek a kontinens több országaiban radikalizálódó katolikus egyházi körök is, s ennek jelentőségét Latin- Amerikáiban nem szabad lebecsülni. Lovas Gyula Hírek szerint július 23-án döntött a nyugatnémet minisztertanács arról, hogyan és mikor kezdjék meg a tárgyalásokat a Szovjetunióval az erőszakról való kölcsönös lemondás nagyon aktuális kérdéséről. A szociáldemokrata—szabaddemokrata koalíció ezzel új utat nyithat meg az NSZK és az európai szocialista országok viszonyában. Brandt és Scheer, a koalíció megszemélyesítői — úgy tűnik — a korábbi nyugatnémet politikával szemben valami újszerűt akarnak letenni az „európai asztalra.” A tárgyalási készség, az, hogy már megkezdődött a párbeszéd Bonn és Moszkva, Bonn és Varsó, valamint a két német állam között. Önmagában igen szép haladást jelent a mintegy két évtizedig tartó merev elzárkózás után. Arra mutat ez a tény, hogy napjainkban már lehetetlen Európában olyan politikát folytatni, amelyik nem számol a szocialista országok gazdasági és politikai erejével, nem veszi figyelembe ezeket az országokat, mint kontinensünk békéjének és biztonságának fontos szavatolóit. Ha megvizsgáljuk a mai nyugatnémet kormány törekvéseit, felmerül a kérdés: milyen vonalon jutott el odáig a Brandt-kabinet, hogy felelős képviselőit elküldje Moszkvába, s tárgyaljon azokról a kérdésekről, amelyekről a hivatalos Nyugat-Németország néhány éve még hallani sem akart. A jó szándékot nem szabad kétségbe vonnunk. Ez azonban a dolognak csak a kisebbik része, hiszen olyan országról van szó, amely aktív tagja a háborúra spekuláló NATO-nak, s tevékeny részese a nyugati gazdasági integrációnak. Függősége az Egyesült Államoktól közismert. Ezért nyom kevesebbet a latba ennek vagy annak a bonni politikusnak az egyéni jó szándéka. Sokkal inkább arról van szó, hogy a Brandt— Scheer-kettősre nem maradt hatástalan — nem is maradhatott — az európai szocialista országok súlyának és politikájuk népszerűségének növekedése. Különösen vonatkozik ez a Szovjetunióra, amelynek vezetői — híven a békés egymás mellett élés lenini elvéhez — mindent elkövettek és elkövetnek a vitás kérdések tárgyalások útján történő rendezéséért. Bonn előtt két választás lehetősége állt. A tavaly ősszel hivatalba lépett Brandt— Scheer-kabinet vagy megmarad a korábbi kormányok álláspontja mellett és akkor lekési Európában az „utolsó vonatot”, vagy pedig figyelembe veszi a földrészen kialakult valóságos helyzetet, és tárgyalásokat kezd azokkal az országokkal, amelyekkel egy sereg rendezetlen problémája van, s amelyeket nem lehet elintézni sem önelszigeteléssel, sem fenyegetéssel, sem pedig azzal, hogy nem vesznek róluk tudomást. Amikor hétfőn Brandt kancellár VI. Pál pápánál járt, azt mondotta, nincs más törekvése, mint hogy hozzájáruljon az európai béke és biztonság megteremtéséhez. Az ehhez vezető út kétségtelenül egyik legfontosabb állomása a küszöbön álló moszkvai tárgyalás. Ha a szövetségi köztársaság valóban képesnek bizonyul az európai realitások tudomásulvételére, akkor az változásokat hozhat a kelet—nyugati kapcsolatokban földrészünkön, s ugyanakkor nagy lépéseket jelenthet a biztonsági értekezlet felé vezető úton is. A tárgyalások előkészítése, az arra vonatkozó dokumentumok összeállítása,és egyáltalán az előzetes belső megállapodások azonban korántsem zökkenőmentesek. A nyugatnémet jobboldali ellenzék —, amely erősödött a hozzád csatlakozó neofasisztákkal — támadásba lendült a „nyitás kelet felé” politika ellen. A júliusi tartományi választásokat követően megtorpant a szociáldemokrata—szabaddemokrata koalíció. Választania kellett: mokrata párt ultráival és a lavírozáshoz folyamodik, vagy pedig nyíltan nemet mond a tárgyalások ellenzőinek. Végül azonban magukra találtak a szabaddemokraták, s erélyesen visszautasították a párt jobbszárnyának követeléseit. Korántsem szabad azonban feltételezni, hogy az NSZK- ban most már teljesen „vágányon van” a tárgyalások ügye. A jobboldal továbbra sem mondott le a megbeszélések megtorpedózásáról. Különösen azt nehezményezik, hogy várhatóan színt kell vallani az Odera—Neisse-határról, az NDK-val szemben követett politikáról. Az sincs ínyükre a revansra vágyó erőknek, hogy Brandt kancellár az utóbbi időben a korábbinál nagyobb érdeklődést szentel az európai biztonsági konferenciának. Ez kétségtelenül a Varsói Szerződés tagországai külügyminisztereinek értekezletén elfogadott memorandum hatása. Bonnban tehát július 23-án dönt a minisztertanács a tárgyalásokról. Ez a nyugatnémet haladó erők győzelmét jelenti. Azt, hogy két évtized soha nem szünetelő küzdelmeiben azok kerekedtek felül, akik kezdettől fogva világosan látják a Szovjetunió és az európai szocialista országok tiszta szándékait. Az elkövetkező időszakról azonban nem lehetnek mégsem illúzióink: a tárgyalások vonata csak most indul, s a szövetségi köztársaságban jelentős tényezőt képviselő jobboldal miatt a végállomás még igen messze van. ✓ Szolnoki István Ilona az utolsó vonat előtt 2 NÓGRÁD - 1970. július 15., szerda vagy számot vet a szabadde-t Megkezdődött a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka A Kremlben kedden megkezdte munkáját a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka. Helyi idő szerint délelőtt tíz órakor nyitotta meg a szövetségi tanács ülését Konsztantyin Fegyin író, a tanács egyik legrégibb tagja. A szovjet parlament jelenlegi képviselőit egy hónappal ezelőtt, június 14-én választották meg. A Legfelsőbb Tanács szövetségi tanácsa ma délelőtti ülésén egyhangúlag Alekszej Sityikovot választotta a szövetségi tanács elnökévé. Alekszej Sityikovot ez év januárjában negyedszer választották meg a Legfelsőbb Tanács képviselőjének. Az SZKP Központi Bizottságának tagja. A szovjet parlament szövetségi tanácsa délelőtti ülésén megválasztotta a mandátumvizsgáló bizottság 31 tagját. A bizottság elnöke Vitalij Tyitov karagandai küldős lett. Szervizek figyelem! HŰTŐSZEKRÉNYEKHEZ aggregátort és minden egyéb alkatrészt raktárról szállít a HŰTŐGÉPGYÁR I I