Nővilág, 1860. július-november (4. évfolyam, 27-48. szám)

1860-07-01 / 27. szám

Vasárnap Julius 1-én 1860. 27-ik szám. Negyedik évi folyam. Előfizetési díj : Vidékre postán, vagy házhoz hordatva . Félévre (júliustól december végéig) 4 ft. uj pénz. Negyed évre (júliustól September végéig) 2 ft. uj pénz. HEJ AZ A BERLIN! Beszély BALÁZS SÁNDOR-ról. I. Fekete Ferencz uram és Erzsikéje.­ bavár legcsöndesebb külvárosá­ban fekszik azon boldog tanya, a melyet képzelődésünk fölkeres. Zöld méh-lepte zsindely fedi a kis lakot, melynek titkait kifecsegni szán­dékozunk; udvara merő pázsit; gyönge léczkerítését és kapuját nem őrzi láto­gatót riasztó komondor. —­ nyílásain át háborútlanul gyönyörködhetik a kandiság a négy szép eperfán, mely a kis lakot örök árnynyal fedi, fehér falain bátor fecskék rakták le fészkeiket, mintegy figyelmeztetve a belépőt : jó tanya ez itten, szeretet vidám­ság és nyugalom van itt a szivekben, a lég­ben; ezt beszélik a galambbá!) fehér lakói is a szerény csűr jobbján; ezt csicsergi a veréb, mely háborútlanul üli lakomáját a gránát­­gyümölcsökből; a nyújtózkodó kandúr a pit­­лаг küszöbén, s a „méla arczu két tehén a pajtában , melynek szűk terét érdemben megvénült paripával osztják meg, mely már csak emlékeinek él, s szomorú nyerítésével ritkán riasztja fel békés szomszédait merengő elmélkedéseikből. Igazat mond a galamb, igazat mond a veréb, nem hazudik a kandúr : e házban, e légben szeretet, nyugalom lakik gyermekük­kel , a vidámsággal. Miként is ne lenne nyugalom már az öreg Fekete Ferencz szivében? Megadja azt a szent idő minden szivnek, habár ez áldást fehér fürtű­ agynak csak lomha esztendők viszik lassú czammogással. Boldog fiatalság! Számodra e kincset fürge napok röpítik szellőnél serényebb szárnycsattogással! És miként ne lakna vidámság a kis Er­zsike galambénál nem sokkal hangosabb szivében. Nem mosolyog-e a tavasz? a virág? S nem tavasz és virág-e egy tizenötéves gyermek szive? S miként ne lenne csöndes, zajtalan és nyugodt a ház, a kert, az udvar, midőn a sürgő forgó város zajából mi sem hatol idáig, mint a harangok méla éneke? Haragos szó­váltás itt nem riasztgatja a csöndesség né­ma tündéreit, s a nevető, vidám dal, mely a kis Erzsike szivéből mint madár a fészekből olykor olykor felszáll, miként zavarhatná meg a hallgatagság öszhangját? Madár az, mely végig röpül a láthatáron, a nélkül, hogy sebet ejtene a légben; s alig gyermek szellő csupán, mely illatot hoz, illatot visz.

Next