Az Érem, 1922 (1. évfolyam)
1922 / 1-2. szám - Dr. Gohl Ödön.: Elhanyagolt gyűjtési ágak
Elhanyagolt gyűjtési ágak. Ha egy félszázaddal ezelőtt a sajtót méltán nevezték el nyolcadik nagyhatalomnak, úgy hasonló joggal mondhatjuk kilencediknek a divatot, amely az etnikának bizarr virághajtása. A divat hatalma kiterjed a gyűjtés összes ágaira s így az éremgyűjtésre is. Az éremgyűjtés terén megnyilatkozó divatok azonban nem puszta szeszélytől, hanem a művészi megértéstől és a tudományos kutatások irányzataitól és eredményeitől függnek, ezekből pattannak ki. A XVII—XVIII. századbeli magyarországi éremgyűjtemények pl. túlnyomóan ókori pénzeket tartalmaztak, azonkívül a dinasztiára és a hazai történetre vonatkozó medáliákat (emlékérmeket). A magyar középkori pénzek gyűjtésének divatja Schönwisner és Rupp munkái nyomán fakadt. A tallérok és aranypénzek gyűjtése korábbi keletű, de ez viszont a vagyongyűjtés körébe is tartozik. Papírpénzeket 25 év előtt még alig gyűjtött nálunk valaki, legföljebb mellékesen. A Jedlicska-féle bécsi gyűjtemény magyar részének megszerzése a Nemzeti Múzeum számára eseményszámba ment. A barbár pénzekért ugyanazon időtájban átlag 2—3 forintot fizettünk darabonként. Amint a Numizmatikai Közlöny megindult és néhány közlemény reájuk terelte a figyelmet, nemcsak ezek gyűjtőinek száma gyarapodott meg, de áruk is nagyot szökött. Horváth Ákos volt tagtársunk gyűjteményének eladása volt az első alkalom, hogy addig igazán hallatlan uzsoraárakat kérjenek értük, amin úgy Dessewffy Miklós gróf, mint én is szörnyen megbotránkoztunk. A filigránművű ezüstkeretes keresztelő érmeket a háború elején még senki sem gyűjtötte. Felhasználtam a «konjunktúrát» (ma ez a divatos fogalom és kifejezés) és pár hónap alatt darabját 10—15 koronájával, összegyűjtöttem a Nemzeti Múzeum számára néhány fióknyit, a legjavából. Erre észbe kaptak a kereskedők is ; nemsokára 100—300 koronát kértek a gyöngébbekért is. De egyelőre már nekem elég volt belőlük. Vannak numizmatikai tárgycsoportok, melyeknek gyűjtése ma is pang. Ilyenek az újkori rézpénzek, a kisebb fajta ezüstpénzek, különösen a garasok, a frisachi és bécsi fillérek, a nálunk oly gyakori lengyel pénzek, a modern külföldi, különösen más világrészbeli pénzek, a keleti pénzek, a hamisítványok, az iskolai és részben a sport érmek is, a vallásos tárgyú érmek (melyekre Ausztriában és Németországban már több súlyt fektetnek), ilyenek továbbá a nehezebben gyűjthető, de nagy néprajzi értéket képviselő amuletek, a bűbájos és alchimista érmek (ezeket külföldön már élénken keresik), a régi pénzsúlyok, aranysúlyok, az ipari zsetonok, a régi számoló bárcák, régi szükségpénzek, Rautpfennigek, az ellenjegyes pénzek, egyes medaillerök oeuvrerei (teljes sorozatai) stb. Mindezeket ma is még nálunk alig keresik. Egynémelyiküket — amelyek inkább csak külföldön kaphatók — igaz, hogy nehezebb most beszerezni, de van afelsorolt csoportok közt elég olyan, melynek anyagát itthon kevesebb költséggel, esetleg több utánjárással, lehet megszerezni. Nem hallgathatom el, hogy a magyar középkori pénzek iránt is utóbb megcsappant az előbb oly élénk érdeklődés. Természetesen, nem az alkalomszerűség az a fő szempont, amely után indulva valaki a saját gyűjtési körét megszabja, hanem evvel is számot kell vetni, kivált a jelen sanyarú, a gyűjtésnek nem kedvező viszonyok közt. Mindenkinek a saját, fokozatosan kifejlődött hajlama, esztétikai ízlése és tudományos érdeklődésének köre kell hogy meghatározza a gyűjtési körét. Viszont pedig nagyon kívánatos, hogy az egyszer megkezdett iránynál megmaradjon, gyűjtési körét ne változtassa a gyűjtő, mert az ilyen átnyergelésnél tömérdek energia, tapasztalat, szaktudás vesz kárba, nem is szólva azon kisebb vagy nagyobb kulturális veszteségről, amely ezenfelül egy gyűjtemény feloszlatásával, szétszóródásával, esetleg egyes ritka vagy fontos daraboknak ismeretlen kezekbe jutásával, eltűnésével kapcsolatos. Mert lebontani könnyebb, mint fölépíteni. Sed revocare gradum . . . hic labor, hoc opus est! Dr. G. Ö.