Az Érem, 1924 (2. évfolyam)

1924 / 1. szám - Dr. Alföldi András: A római császár-kor pénzei a történettudomány szolgálatában

II. EVF. BUDAPEST, 1924 A római császár-kor pénzei a történettudomány szolgálatában Akik az elmúlt régi idők emlékeként őrzik az avult monétákat, azok szemében egy kopott, jelentéktelen kis ezüstdénár is fontos históriai dokumentum lehet. Ami a római kort illet', kérdezhetné valaki, hogy azokra az időkre, amelyeket Livius és Tacitus mesteri tolla örökített meg, mi szükség volna a pénzek tanúskodására? Nagy tévedés volna azonban e felfogást osztani: mert míg az antik írók sutba dobják a történeti igazságot az irodalmi hatás kedvéért és még saját generációjuk megítélésében is elho­mályosítja látásuk tisztaságát a szubjektivitás, addig a pénzek hiteles állami okmány jellegét bírják és ezért minden gyér- és szűkszavú adatuk nagyértékű. Persze, azon századokban, melyekből kitűnő irodalmi források bő előadása, feliratos kövek ezreinek gazdag bizony­ságai állnak a kutató rendelkezésére, ott bizony aránylag kevés kérdezni valónk van a pénzektől; de a késői időkben, amikor az auktorok felmondják a szolgálatot vagy jórészt elvesztek számukra, amikor a felíratok meggyérülnek, akkor azután kincset ér a numizma­tika segítsége. Egészen az utóbbi évtizedekig azonban ezt a nagy históriai értéket elhanya­golták a céhbeli történészek — aminek viszont a numizmatika módszereinek fejletlensége volt okozója. Mert az érem-feliratok és ábrázolások éppen azon időkben kezdenek sablo­nossá és semmitmondóvá válni, amikor az irodalom is cserben hagy: a harmadik Kr. u. század második felében. A modern szakemberek úgy segítettek e bajon, hogy pénzverdék szerint időrendbe sorakoztatták a késői veretek óriás tömegét, új mezőt nyitván ezzel a históriai kronológia támaszául, tömérdek alkalmat nyújtva új megfigyelésekre. Az egyes pénzek tanulságait persze már réges-régen felhasználták a tudósok, így elsősorban Eckhel, a tudományos numizmatika megalkotója jó száz esztendővel ezelőtt, Lássunk erre most néhány példát. A római köztársaság idejében tilos volt élő ember képét megörökíteni a pénzeken, de mikor elkezdődik a monarchikus mozgalom, Caesar szakít e tradícióval. Ez még nem volna új dolog, de az az érdekes, hogy a régi szabadság álarca alatt fellépő gyilkosa, _ Brutus is egyeduralomra tört, mert — ő is ráverette képmását dénárjaira, aranyaira. És ezért csak logikus következés, hogy Kr. e. 43-ban nyugodtan nézte az itáliai igazi republikánusok pusztulását Cicero vezérlete alatt1). Nemsokára ezután jön Augustus, aki republikánus köntösbe bujtatta egyeduralmát, megteremtve a prineipátus államformáját. Mai napig veszekednek rajta a tudósok, hogy mi volt ez inkább, monarchia, vagy republika? Itt is fonos a pénzek tanúskodása. Magyarázatul előrebocsátjuk, hogy a császár most már az uralkodói család tagjain és elsősorban saját magán kívül a pro- konzuli hatáskör jogán nem engedi más halandó arcvonásait megörökíteni az érmeken. Ellenben voltak más prokonzulok is, akiket következésképpen szintén megilletett volna e jog; és tényleg, amíg az ifjú Caius Caesar meg nem halt, le is vonta alkotmánya e kon­zekvenciáját Augustus dinasztiája érdekében, mert Kisázsia és Afrika prokonzulainak képe megjelenik ezen években a lokális vereteken2). Már a prineipátus alatt erősen nyilvánul az a tény, hogy a kormányzat valóságos propaganda eszköznek használta fel a pénzverést. A pénzforgalom viszi szét a tartományokba az új uralkodók szentnek tisztelt képmását, 1 Rosenberg, Einleitung u. Quellenkunde zur röm. Geschichte (1921), 53. 1. 2 U. o. Lásd még Mommsen, Ges. Schriften IV., 189. 1. i Laptulajdonos : a Magyar Numiz­matikai Társulat Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, Vili., Csepreghy utca 4 Megjelenik időközönként Ára: Társulati tagoknak 10.000 K Nem tagot nak : 15.000 K Póstatakarékpénztári számla: 51.010. ___________ gg. a- sí - i á x z niiKíit KÖZLEMÉNYEK RÉGIPÉNZ- ÉS EMLÉKÉREMGYÜJTŐK SZÁMÁRA SZERKESZTÉSÉRT ÉS KIADÁSÉRT FELELŐS: SZENTGÁLI KAROLY

Next

/
Thumbnails
Contents