Gróf Dessewffy Miklós barbár pénzei (1910)

Előszó (Dr. Gohl Ödön)

P­ÁR évtized előtt nálunk Magyarországon a barbárpénzeket még alig és jobbára kurió­­zum­képen gyűjtötték, a szakirodalomban pedig, így különösen az Archaeologiai Érte­sítő régibb évfolyamaiban s az Archaeologiai Közlemények, köteteiben, a jövő nemzedékek számára, általuk feldolgozandó anyagul, egyszerűen regisztrálták a fölmerült leleteket. Kritikai méltatásukat egy évszázad előtt Schoenwisner apát, úgy rövid úton, kedvetlenül, a „teljesség kedvéért“ megkísérelte magyar numizmatikai kézikönyvének, a Notitiának egy fejezetében, nagyobbára még Eckhel Doctrinájára támaszkodva. Neki azonban még oly kevés megbízható adat állt rendelkezésére a lelőhelyek felől, hogy eredményt még akkor sem érhetett volna el, ha egyáltalában ezen az alapon kereste volna. Megvoltak ugyan már akkor is a tipológiai kutatás csirái, de még szunnyadoztak és a barbár pénzek föl­derítésének kulcsát a némelyiken olvasható és nagyrészt személynevekből álló feliratokban, a klasszikus történetírók kapcsán keresték. Az antik numizmatika, melynek rendszerét nem sokkal előbb állapította meg Eckhel, örökbecsű alapvető munkájában, a Doctriná­ban, a klasszikus kultúra világának szorosabb értelemben vett körében mozgott és ennek határait egyszersmind az elérhető eredmények Thuléjének tekintették. Nem is igen remélték akkor, hogy a „Thulén túli királyok“ és feje­delmek fognak még szerepelni az antik érmészetben s a dolog, ennélfogva, évtizedeken át ennyiben maradt. Időközben, évtizedek múltával, mindinkább gyarapodott a hazai múzeumokban és magángyűjteményekben a leletekből előkerült barbár pénzek száma, régészeink tudo­másul vették és följegyezték a leleteket és egyeseknek tudnivágyását, érdeklődését, részben valószínűleg a franciaországi kutatások befolyása folytán, fölkeltették a közzétett adatok s az összegyűjtött anyag. A mag csírázni kezdett és egyesek összefoglaló tanulmányokat írtak egyes éremcsoportokról. Bielz a dáciai barbárpénzeket dolgozta föl, Neudek pedig, a trszternai lelet kapcsán (melyet zsolnai leletnek nevezett), az általa tévesen kvád pénzeknek tartott eraviszkus pénzek sorozatát állította össze. De ezek a tanulmányok is még csak elszigetelt, szórványos jelenségei voltak a lassan kint ébredező érdeklődésnek. Csak egy évtized múlt el azóta, hogy előbb az Archaeologiai Értesítőben, majd pedig a Numizmatikai Közlönyben mindig gyakrabban megjelenő közlemények és tanul­mányok révén új stádiumba jutott a hazai barbárpénzek tanulmányozása és hogy kitartó adatgyűjtés alapján, tipológiai analízisre és geográfiai szintézisre támaszkodó kritikával behatóbban foglalkozunk e legrégibb hazai veretű pénzekkel.1*

Next