Nyelvünk és Kultúránk - A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának folyóirata, 91-92. szám (1995)

A magyar kultúra terjesztése - Petőfi Sándor: A régi jó Gvadányi

A MAGYAR KULTÚRA TERJESZTÉSE mint a későbbiek. Annak a tanúi, hogy a magyar nyelvű írásbeliség kezdetei nem annyira a latin írásbeliség hatását igazolják, hanem az élőbeszédet követik, századokkal megelőzve gyakorlatában azt a pázmányi nyilatkozatot, amelyet a főpap tiltakozásul tett a fordítások „repedezett homályossága” ellen, mondván: úgy kell írni, mintha először magyar nyelven szólt volna a gondolatok írásba foglalója. A királyi intézmények írásbelisége a latin volt, tehát egyházi és világi, poltikai és kultu­rális írástudói legföljebb kényszerűségből iktattak szövegükbe (például oklevelekbe) magyar szavakat és szószerkezeteket. Ezek a dokumentumok ugyanis nem a „népnek” szóltak. De amit a népnek mint tanítást óhajtottak átadni, azt „közérthető” népnyelven kellett megfo­galmazni még akkor is, ha nem közvetlenül szánták őket felhasználásra, hanem az egyházi gyakorlat így kívánta meg, s ezért mintákat adtak a papoknak a félreérthetetlen, sőt könnyen felfogható közlésmódra. Ugyanakkor drámaiság hatja át már a HB. szövegét is nemcsak kötőszótlansága miatt, hanem a párbeszédes forma miatt is (kérdés és felelet egysége ugyanis szövegformáló ténye­ző). Az OMS. mélységes érzelmi töltésű mondatok egymásutánja a kötőszónélküliség erejé­vel válik szívettépő lírává. A „prózai” HB. több helyen elhagyja az alanyt, amikor az odaért­hető (szemben a latinnal, amely például az Isten alanyt következetesen kiteszi). A szerzőnek az a megállapítása, hogy „ebben a korban még nem lehet a mai értelemben vett tudatos, gazdaságos szövegszerkesztésről beszélni”, s így a szövegösszefüggés megkívánta visszautaló névmások elhagyása takarékossá (inkább úgy mondanám: sűrítetté) teszi a stílust. Érdekes a ritmikusság szövegösszetartó stiláris hatásának az elemzése, amelynek formái hol az egyfor­ma hosszúságú mondatokban, hol a szinonimák halmozásában, a kezdő rímek lendületet érzékeltető hatásában, valamint a minden emlékben előforduló figura etymo­log­icákban (legszebb példája a HB.-ben: halainak halálával holsz), az OMS. gondolat- és mondatpárhu­zamaiban mint a ritmikai kohézió hatáskeltő eszközeiben rejlett. — A Gyulafehérvári So­rok — mint prédikációvázlat — szóismétléseivel, gondolati ellentéteivel, hármas és négyes szólamúságú soraival esztétikai igényességre utal. Első szövegeink írói tehát szerencsésen ötvözték az érthetőséget a művészi igénnyel. Szende Aladár • • • Petőfi Sándor A régi jó Gvadányi Illendőképpen aki nem tud beszélni És fundamentomos magyarsággal élni, Ki kellene minden olyat küszöbölni, Nem kellene hagyni magyar nyelvet élni. • 43 • (részlet)

Next