Evangélikus Leánygimnázium, Nyíregyháza, 1921

IIV. Karoly. I Nagy Magyarország utolsó királya távol száműzetésben meghalt. Ez a név, ez az esemény az, amely hangtalan komor nagyságban mö­göttünk állva, elfödi előlünk a szenvedéseknek azt a kínos, meredek útját, amelyen nyolc hosszú év alatt végighajszoltak bennünket s amelyen életerőnket s lelkünk, bizalmunk javarészét odabagytuk. Úgy tűnik fel, mintha álom volna minden más elmúlt szenvedésünk, csak az utolsó volna valóság, betetőzve egy évezred óta ismétlődő magyar sorsunk egész tragikumát. Idegenben, elhagyottan hah meg, ugyanaz a részvétlen, távoli nyugat zárta le koporsóját, amely nekünk elárvult magyaroknak megásta a nagy trianoni temetőt. Gyászoljunk és imádkozzunk, mert temelő a magyar föld, amely felett négyszázados kisértetek suhogtatják komor szárnyaikat. Az ország feldarabolása, a királyválasztás miatt pár­tokra szakadt nemzet, a mohácsi mező emléke: ki ne rémülne tfl, amint felismeri uj életre ébredt régi átkainkat! Gyászoljunk és imádkozzunk és tartsunk távol lelküntől minden olyan gondolatot, amely kicsinyessé­gekkel megzavarná gyászunk nagyszerűségét 1 És gondoljunk fájdalmas, hűséges kegyelettel meghalt királyunkra, akinek' koporsójával nemzeti egységünk egyik nagyszerű kora zárult le!

Next

/
Thumbnails
Contents