Tiszavidék, 1870 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1870-05-23 / 21. szám
IV évfolyam. Szerkesztői iroda: NYÍREGYHÁZÁN, N.-Kállóintczában 1018. sz. a. tUadú hivatal ifj. Csállfy Károly könyvkereskedéseiben Debreczen és Nyíregyháza. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Vegyes tartalmú hetilap. 21. szám. Hétfő, május 23. 1870. Nyílt tér alatt minden három hasábos garnondsor 25 kr. és 30 kr. bélyegdij. Előfizetési dij: Kiadóhivatalban egész évre 5.50 Házhoz vagy postán küldve 6.— Félévre . . . . . . 3.— Évnegyedre........................1.50 Hirdetések dija : minden 5 hasábos petit sor egyszeri igtatásánál 5, többszörinél 4, — bélyegdij 30 kr. El "fizethetni Nyíregyházán és Debreczenben ifj. Csáthy Károly könyvkereskedéseiben, Pesten Grill Károly m. k. udvari könyvárusnál . S.-A.-Ujhelyben Löwy A. könyvkereskedésében, Bereghszászban Csauder Mórnál, hol egyszersmind hirdetések is felvétetnek. TARGIA. Egy őrült nő története. Eredeti rqatély. (Folytatás.) III. Ottilia egész tavasáig a legveszélyesebb betegségek egyikében szenvedett, majdnem öt hosszu hónapon keresztül nem láttam a kedves gyermeket; midőn atyját e rideg s minden fájdalmat leküzdeni bíró stoikust, szobámban olykor könyökűt láttam, s fájdalmas panaszait hallottam egyetlen leánya életéhezi csekély reménye felett: kínos lelkifurdalásokat éreztem, s egyedül kimélytelen eljárásomat, s ostoba őszinteségemet tartottam betegsége egyedüli okának, s az önvád kínzó körmei összetépték lelki nyugalmamat. Kínzó lelki gyötrelmeim csak akkor kezdettek némi szünetet tartani, midőn főnökömet nyugodtabb arczczal, s a felgyógyulás mind erősebb reményével szemlélhettem. Alig volt életemnek néhány keserűbb napja, mint midőn Otíliát először láthattam felüdülése után az ebédlő teremben ! ah nagyobb blintelést nem mérhetett volna ream szép rokonom, mint azt, hogy magát a betegség által szétá lult arczával megnytilalá. Nem szerett egy hangot sem, szemeit sem emelte ream, de az meg így szólott: nézd mivé tettél engemet! Bárhol találtam volna rokonomat, föl nem ismertem volna, oly irlözlaló pusztítást vitt rajta véghez a lázas betegség; elhervadt színtelen arczán az öleletek semmifelé nem mutatkozott, a csontos mélyedések közzül kiülő színtelen szemekre aláhulló pillák motszanása jelezte csak az Idill «6 * törvnybífeági töményjifálat kérdésében. (Némi felelet és felriligontós a Nyíri Közlöny 20-dik »imában megjelent vezérczikkre.) Aligha van törvény mely a nemzetnek minden tagját oly közvetlenül és szükségkép érdekelné, mint a törvényhatóságok és községek rendezéséről szóló törvény, s elodázhatóan szükség ezt úgy az időszaki sajtó terén, valamint a megyei, városi, községi közgyűléseken beható tárgyalás alá venni, s azon nézeteket, melyekben végre e tárgyalások folytán a törvényhatóságok megállapodnak, annyival inkább tudomására juttatni a kormánynak és az ország képviseletének, mert a kormány még a javaslatnak az országgyűlés elé beterjesztése alkalmával nem mondván ki végszavát, óhajtandó, hogy számba vegye a megalakulandó közvélemény indokolt követeléseit. Ezen a törvényhatóságok és községek rendezésének kérdése az, amelyben a sine nobis, de nobis elvét elvetendőnek tartjuk, s épen ezen kérdés eldöntésénél óhajtjuk és követeljük, hogy a törvényhatóságoknak gondos vitatás után határozott alakban kifejtett megalapdásai a kormány és az ország képviselet részéről figyelembe vétessenek. Különben a mint jól értesült körökből hallottuk, a kormány elvi kérdésben semmi engedékenységre nem hajlandó, sőt e törvényjavaslatnak a kormány kívánsága szerint még ez ülésszak alatt keresztül kell hajtatni. Ha tehát a törvényhatóságok és ezek képviselete által a nemzet elég eréllyel nem tiltakozik az új törvény létesítése ellen, lesz reform a közjogi téren, lesz, de is hiszen minél kevesebb köszönet lesz benne, mert e törvényjavaslat szerint rövid időn csak nevei ha megmaradnak Magyarországon a törvényhatóságoknak. A törvényhatósági képviseletek oly elemekből lesznek összealkotva, melyek érdekei egészen külömbözők és szétágazók, mindenek felett a vagyon foglalja el majd a főszerepet, míg a polgárságnak, a népnek legfeljebb is csak az uszályhordozás jut. it a vakszerencse földi javakkal áldott meg, hiányozzék nála bár a képesség és jóakarat, döntő befolyással fog bírni a közügyek elintézésében, s igy a nép bizalmát a vaksors, s a népképviselőt a birtokképviselet fogja helyettesíteni. Csaknem az osztálykülönbség helyreállítása ez, melynek eltörlése egyik legnemesebb vívmánya volt az 1848-diki dicső napoknak. Képzeljük ehhez még a főispáni omnipotentiát, melytél élők és holtaik felett, elcsaphatja a már a nélkül is igen kevés vagy semmi bizalmat nem gerjesztő módon alkotott képviselet által választott tisztikart, s azt tetszése szerint helyettesítheti; s ha tudjuk azt, hogy a főispán ismét egyenesen a ministertől veszi utasításait, mint amelynek felelős csupán, akkor tisztán áll előttünk az önmagából kifordított alkotmányos haza képe, melyben eddig a törvényhatóságok, mint önálló testületek az alkotmányos szabadság védbástyái voltak, mig igy nem lesznek azok egyebek végrehajtó közegeknél, melyek be fogják hajtani az adót, csináltatják az utakat, megszabják a bus árát, minden önállóság, minden önakarat nélkül, figyelve a fölébök helyezett hatalmas ur szavára, pillantására, ki legmagasabb kedélyének egyik ingerült pillanatában ajtót mutathat nekik, s helyettesítheti őket, törvényesen, így tisztviselőinkből hivatalnokok lesznek, s az országból rendőri állam, s ma 1848-diki élelel, közel oly ’ovinyak és elaszottak rabnak, hogy nem mertem reájuk tekinteni. Alig hittem hogy a kínzó találkozásnak vége legyen. Egész délután futottam egyik helyről a másikra, kínzó lelkiismerelem rémei üldöztek mindenütt, horbta akartam fojtani fájdalmamat, de csak üldöző rémeim növekedtek; végre is lázas álmaim után azon gondolatban nyugodtam meg, hogy Otília minden veszélyen túl van, a válságot kiállotta, s ezután bizonyosan javulni fog, s szépéségét visszanyerendi. Otíliának légváltoztatásra volt szüksége, s az orvos még a korai tavasz kezdetén a mehádiai földet ajánlotta használat véget, s pár napi készülődés után édesanyjával el is utaztak. Ezen szomorú napok alatt, midőn még a cselédség kedélye is oly bus, oly csüggedt vala, csak Lenkém szerelmet lehelő sorai nyújtottak vigasztalást és boldogító reményt. Otíliának a mehádiai fürdőre történt utazása után pár nappal, azon meglepő tudósítást kaptam Lenkétől, hogy mivel édesanyja gyógyítása véget főrdőbe kelletett utaznia, leveleimet ezután Szobránczra utasítsam, mivel pár holnapot ott fognnk tölteni. Megvallom, hogy e hir annyival meglepőbb volt reám nézve, mert Lenke soha sem említette leveleiben anyjának betegségét, s nagyon is egészségesnek gondoltam azt. Semmi okom azonban nem lévén, leveleimet Szobranczra czimeztem, és én viszont onnan kaptam tőle azokra feleletet, tele szerelemmel, tele rajongással, tele a jövő boldogságával. Ugyan azon botok valának ezek, ugyanazon kézzel írva, de le nem küzdhetném lelki aggodalmimat, melyeknek nevet adni nem valók képes: éreztem hogy e sorok, szerelme többé nem oly éltető, nem oly fényes mint ezelőtt vala, virágai mintha sírokon nőttek volna szépek és élénkek voltak ugyan, de nem takarhatók éli törvények pedig egy elmúlt szép korsóknak 1 boldog álmát fogják képezni csak. T. laptársunk a Ny. K. városunk szempontjára térve át, irja, hogy e törvényjavaslat ha nem oldozza is fel tökéletesen, a rendezett tanácsú községeket a megyei befolyás alól, nyújt kétségtelenül anyi előnyt hogy a megyei és községi hatáskör szigorú körvonalozása által a mostani sok tekintetben lealázó, s önkormányzatot sértő helyzetnek határt szab. Téves e felfogás már csak azon tekintetben is, mert éppen az önkormányzat ellen van a legsúlyosabb, csapás mérve ezen törvényjavaslatban, és habár e törvényjavaslat a rendezett tanácsú községeknek saját házi ügyeik intézésében több tért engedne is, mint aminővel eddig bírtak, félre kell tennünk a particuláris érdekeket ott, hol országos érdekeknek veszélyeztetéséről, egy dicső és nagy korszak legszebb és legértékesebb vívmányainak elveszítéséről van szó. Az, hogy Nyíregyháza előrehaladási törekvéseiben mint czikkíró állítja vajmi ritka esetben volt szerencsés találkozni Szabolcs megye jóindulatával, s hogy pártfogás és támogatás helyett, mostoha bánásmóddan és részvétlenséggel találkozott a megye részéről, a fájdalom nem egészen alaptalan állítás, de a midőn az új törvényjavaslat a megyei kötelékből — mi reánk nézve valóban nyűgöző volt, s most is az — kibontakozni reményl tet bennünket, ez nem lehet ok arra, hogy ezen az egész ország jóllétte kérdése mellett eltörpülő particuláris előny miatt hozsannát kiáltsunk az uj törvényjavaslatnak, mely közjogi életünket tökéletes megsemmisítéssel lényeged. Adja isten, — bár ez a tapasztalás szerint hiú remény, — hogy a törvényhatóságok fölegészen « halál tanyáját. Végre is őrülteknek tartom tétovázó gondolataim«t, s aggodalmai leküzdötten. Májusnak egy szép férgesén nagybátyám nyitott szobámba, midőn épen öltözködéssemet elvégeztem, s értésemre adá hogy pár heti szabadság időt eszközölvén ki, azonnal indulni akár családja után, s nekem is tetszésemre bizá, hogy vagy hazamenjek rokonaim látogatására, vagy kisérjem el Mehádiába; s ha ez utóbbit választom, azonnal podgyászoljak mert a kocsi fél óra múlva várakozni fog reánk, mely az egy óra múlva induló gőzhajóhoz vzend bennünket. Bármikor jött volna e szabadság, tul boldoggá teendett legalább alkamam lett volna Lenkét megláthatni :de most, miért menjek haza, és miért menjek Mehádiába? Otthon nem találom szivem angyalát, és a Iávokfürdőben> minek okozzak én látásommal talán újabb gyötrelmeket az üdülő Otíliának? Válaszomban haboztam nagybátyám előtt s kinyilatkoztatám, hogy inkább szeretnék hon maradni. De bátyám, hajtatlan maradt, vagy haza vagy vele kellett mennem! Én tehát nagy lelki küzdelem után, de engedve egy ismeretlen belső ösztönnek, a Mehádiába menetelt választottam. A szükségeseket utazó táskámba hirtelen bepakolván, íróasztalomhoz ültem, hogy Lenkét eltávozásomról értesítsem; de midőn a tollat kezembe fogtam, jött bátyám s intett, hogy kövessem, mert már a kocsi kapunk előtt várakozik. Le kelle a tollal lennem, bőründkiHel az inasnak átadva siettem nagybátyám után, s alig félóra mulva a Duna hullámai felett ringatott bennünket a gőzhajó. Utazásom éleményeiről s kellemetlenségéről nem szólok előtted, minek untatnálak, oly aprólékos események leírásával, melyek a tárgyhoz nem tartoznak. Orsováig a gőzhajón utaztunk, innen pedig fogadott kocsin érkeztünk czélunkhoz. De el nem hallgathatom a nagyszerű meglepetést, melyet éreztem, midőn Mehadio gyönyörű panorámáját