Nyírvidék, 1881 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1881-06-30 / 26. szám

II. évfolyam. Nyíregyháza, 26. szám. Csütörtök, 1881. junius hó 30. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. Főmunkatárs: VITÉZ MIHÁLY. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó hivatalunkban (nagy-debreczeni-utcza 1561. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Hansenstein és \oglor irodájában Pécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Előfizetési föltételek: postán vagy helyben házhoz hordva. Kgdus évre.....................................................4 frt. Félévre ..........................................................2 „ Negyedévre..................................................1 « A községi jegyző és tanító urak mik egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap A lap szellemi részét képező küldemények, a .. ,. , „ ., ,, . szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. szétküldése tárgyában teendő felszólamlások 1 Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fé­l?K­iojfer János és Jóba Elek kiadótulajdonosok köny­vnyomdájához (nagy-debre­­gadtnt­nk el. A kéziratok Csak világos kívánatra s az illető ezeni­ uteza 1551. szám) intézendök­ j költségére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Minden négyszer halálozott petit-sor egyszer közlése 6 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirde­tés után 80 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajezár.­­ A választások után. Rövid időn lezajlanak, s megyénkben már el is múltak a mozgalmas napok, melyek annyi szivet tartottak heves izgatottságban s melyeknek titkát a kö­zelebb megejtett képviselőválasztások derítették fel. A különböző pártok bevonták zászlóikat, vi­dám hangulattal l­n győztek, borongó sötét kedél­­­lyel hit vesztettek, s az életnek darabig nagy hul­lámokkal duzzadó folyama lassankint vissza­tér régi rendes medrébe. Talán tehát, miután registráltuk a megejtett választásokat, térjünk mi is a szokásos napirendre! Még nem. A sajtó hivatása, sőt kötelessége minden ki­magasló eseményt alaposan tanulmányozni, még­pe­dig nem­csak fejlődését és folyamát, hanem vége­redményét is illetőleg tanulmányozni. Mi is azért alkalmat veszünk még magunknak nézeteinket a választások után előállott helyzetre vo­natkozólag is nyilvánítani. A képviselőválasztások, mint átalában minden választási aktusok, történjenek bármi mérséklettel és tapintattal, rendesen sok keserűséget hagynak hátra maguk után, még­pedig részint a veszteség érzete, részint főleg egyesek, a győztesek, vagy vesztesek túlhajtásai következtében. És hogy e ke­serűségek a választások megtörténte után azonnal elveszítsék élüket és falánkjukat, túl esik a való­színűség határán, s az emberi természet gyarlósága miatt nem is kívánható. Hanem az igen is kívá­natos, hogy a keserűségek ne idézzék fel a külön­böző pártnézetek hívei között ama nyílt ellenséges­kedést, vagy alattomos torzsalkodást, mely elfojtja az összetartozandóság érzetét, megbénítja a közszel­lemet, s mint valami elmozduthatlan sziklatömb állja útját a társadalmi nagy czélok létesítésének. Van nekünk különben is elég bajunk, — minek szereznénk még többet a széthúzás, a gyűlölködés által! ha testvérek lehetünk, miért lennénk ellensé­gek? Az egyetértés élet, a szétszakadozás halál, s a világtörténelem lapjain nem egy helyen látjuk be­igazolva a végzetes jesszózatot: „omne regnum in se dissolutum desolabitur.“ A közelebb elválasztott képviselők elfoglalják majd székeiket az ország házában, s határoznak, talán hosszú időre kihatólag, a nemzet sorsa s jö­vője felett. Nem szándékunk figyelmeztetni őket állásuk fontosságára és teendőire, hanem azért nem lehet kifejezést nem adnunk azon óhajtásunknak, hogy tartsák fent folytonosan a szellemi köteléket, melyben a választókerülettel állanak, egyszersmind pedig megyénk specificus érdekei, népünk anyagi és szellemi felvirágzása szempontjából tevékenységük egész súlyát mérlegbe vetni ismerjék hazafiúi kö­telmükül. Hisszük is, hogy nem leend egy sem kö­zöttük, ki ellen alapos vádpanasz emelkedhetnék, az őt bizalmukkal megtisztelők soraiban. Mi pedig mindnyájan, kik itthon maradunk, szinte ismerjük kötelességül, a fentebb jelzett ér­dekeket, híven lelkiismeretesen szolgálni. E végett mindenek előtt gyógyuljunk ki, a nálunk annyira szokásos betegségből, mely mindent a mi jó és köz­hasznú, a törvényhozástól vár, sőt követel, — várja mint Horatius parasztja: „dum defluat amnis,“ ahe­lyett, hogy önerejére támaszkodva s a társulásban rejlő hatalmat érvényesítve, igyekeznék jobb jövőt alkotni úgy önmagának, mint a társadalomnak. — Ne legyünk többé Mindenváró Ádámok, hanem le­gyünk hívei a munkának, mely nélkülözhette» fel­tétele a haladásnak, — hívei a takarékosságnak, mely egy szellemdús íróként: a „gazdagok bölcse­­sége és a szegények gazdagsága,“ — ápolói és fejlesztői a közszellemnek, mely nélkül semmi nagy és nemes nem létesülhet, — bátor harczosai a köz­­értelmiség és közerkölcsiség magas eszméjének, rö­viden: tegyünk meg körünkhöz állásunkhoz méltó­­lag mindent, mit a közjó érdekében tennünk kell, „hogy mondhassuk csend és viharban: szent ha­zánk! megfizettük, mind mivel csak tartozónk.“ Egy választó polgár. A föld és az ember. (Folytatás.) A történetírók megdöbbenve azon, hogy Spanyol­­ország V. Károly óta oly bámulatosan hanyatlott, kü­­lönbözőképen próbálgatták ezt kimagyarázni. Némelyek szerint a nemzet e romlásának a fő oka Amerika ara­nyának a fölfedezése volt; mások szerint az inquisitió által szervezett vallási üldözés, a zsidók és mórok kiűzé­se s az eretnekek véres auto-da­fé-ja okozta volna azt. Hasonlóképen az alcabala igazságtalan adat és a franczia A „NYlRVIbftr TÁRCZÁJA. Meg volt írva. — Beszély. — Dr. Pápay ImretíÜ. (Folytat­ás.) János töprengett, habozott, megmondja-e? Végre elhatározta magát. — Úgy van ! Én nem foghatom fel, miért lennénk boldogtalanok, mikor boldogak is lehetünk. Persze hogy lehetünk. Egyedül rajtunk, illetőleg csak rajtad áll, hogy azok legyünk ! — Mit tegyek, az Istenért mondd, mit tegyek ? — Ha már enyém a szived, légy az enyém ma­­­­gad is, légy az enyém egészen! Hagyd itt anyádat, s jöjj el velem, jöjj el hozzánk. Apám, apád lesz néked is.­­ S anyád? Ejd majd meg békét a maga kenyerén. Elhallgatott, s várta, szorongó szívvel várta Mari válaszát. Mari azonban mit se szólott. János a hallga­tást beleegyezésnek véve, lelkesült hangon folytatá : — Szivembe foglallak, tenyeremen hordozlak. Sze­­me világa leszesz atyámnak is. Nem leend egyetlen gondolatod, óhajtásod, mit ki ne találnánk, mit azon­nal ne teljesitenénk, osztályosok leszünk örömben és búban; áldott lesz minden perez, mit együtt élünk át ! Hagyd itt anyádat s jer velem ! Halk zokogás válaszolt az ifjú szavára. — János! - szólt Mari elfojtva zokogását. — Te csak­ugyan nem tudod mit beszélsz, meg­bocsátom szavaidat, melyeket higgadtan átgondolva te sem helye­selhetsz ! Elhagyjam anyámat, megszökjem tőle, kinek egyedüli gyám­ola, kinek mindene vagyok ? Jó hírneve­­met elveszítve, gyalázat és megvetéssel tetézve: elvin­­nél-e igy engemet atyádhoz? Síromig üldözne gyaláza­tom, s elhagyott anyámnak átka! Nem ! Ily áron nem leszek boldog soha, inkább a halál. — Elég! Elég már, meg­értettelek, te magad sem akarod, hogy az enyém lehessél. — Bár rajtam állana! Bár a tied lehetnék! — Csakis te rajtad áll! Hagyd itt gonosz anyá­dat s jer velem! — János! János! Az Istenért ne beszélj így! lenni. — Nem jösz velem ! Tehát nem akarsz az enyém Jó! mégis enyém leszesz! Ha a poklon kell át­gázolnom, át­gázolok azon is. Mégis enyém leszesz! Szólt s vadul elrohant. — János! János! — sikolta Mari. — Ne hagyj igy el! Eszméletét veszítve, ájultan rogyott a vén bodza­fa mellé. János nem hullott, nem látott semmit sem, ka­lapját is elhagyá, azt sem vette észre Rohant tovább, hajadon fővel, lángoló arczczal a holdvilágos utczákon. III. Archimédesi csavar. Bús Pál ur megszüntette ablakrázó horkolását, a mi se többet se kevesebbet nem jelent, minthogy fel­ébredt. Úgy van felébredt, s épen nem közönséges szu­­szogás közt a másik oldalára fordult, álmát teljesen és tökéletesen befejezendő. Fordulás közben azonban szemei véletlenül felnyíltak, s a nyitott szemekbe özön­lő világosság azon meggyőződésre juttató az érdemes félnit, miszerint álmát, tudtán kívül igen szépen be ta­lálta fejezni. Bizony meglehetősen is megviradt. A hálószoba keletre nyiló függönytelen ablakán hatalmas sugárnya­láb szűrődött át, az át­szűrődött sugarak épen az éb­redező orvos termetes orrát keresték ki megállapo­dási helyül, minek következtében a jeles férfiút irgalmat­lan prüszkölés rohanta meg. Kénytelen volt felkelni, hogy kellőképen kiprüszkölhesse magát. Ezt elvégezve, hivatalos, kimért lassúsággal öltözködni kezdett. Az alatt míg a derék férfiú öltözködik, vessünk egy pillantást a színhelyre, és pedig nem puszta szo­kásból, hanem főleg azért, mivel ezen történet lelkiisme­­retes előadója teljesen meg van győződve a­felől, hogy minden egyes bútordarab, mely lakásunkat ékesíté, egy egy hierogliph, melyeknek kibetüzése, egybevetése, jelle­münk felismerésére vezeti a figyelmes észlelőt. Magas négyszögletü kis szoba vala ez, meglepő fehérségű falain néhány vadászatot ábrázoló képpel. Egy fenyőfa ágy, felette a falra akasztva egy revolver, két régi kard, egy rendes, egy mosdó-asztal két tölgy­fa-szék: ime Bús Pál úr háló­szobájának összes bútorzata De mi ez ? Minő sajátságos hangzavar riaszt fel szemlélődésünkből? Gőz­gépek sustorgása, kígyó szis­e­r­gése, földrengés tompa moraja, kiszakadt fúvó pana­­­­szos czuszogása, megbomlott óra lármája, mind, mind ; egyesülve e sajátságos hangzavarban, mely egyszerre­­ hirtelen támadva, kifejezhetlen zűr­zavarral tölté be a napsugáros kis szobát. Honnan e sajátságos lárma ? Hát bizony Bús Pál úr most fogott a mosdáshoz, mi­kor pedig ő mosdik, mindig ily borzasztó lármát szokott­­ csinálni. E sajátszerű concert eltart egy óranegyedig, hat­hatós bizonyságot téve a jeles férfiú lelkiismeretessé­­géről, s működésében levő orgánumai kitűnő voltáról Nehány perez még és a derék orvos teljes dísz­ben áll előttünk, úgy a mint a csillagosban látjuk őt. Házi sapkáját kerek fejére borítva, az ebédlőbe ment át, ahol kedves élete párja már ké­zen várta a regge­livel. Alván ez egy k­ete kávéból és 4 darab hatalmas pirításból. Pál úr jó reggelt kívánt, megcsókolta feleségét, megkérdező hogy aludt, csak azután fogott a reggelizőéhez

Next