Nyírvidék, 1882 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1882-03-26 / 13. szám
ITI. évfolyam. Nyíregyháza. szám. Vasárnap, 1882. márczius hó 26. (SZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAPON Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó-hivatalunkban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten, Hausenstein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveiez fővárosaiban is. Egész évre 4 írt. Félévre 2 „ Negyedévre 1B A. községi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő fölszólamlások Piringer János és Jóba, Elek kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-debreczeni utcza 1551. szám) intézendők. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek vissza. Hirdetési dijak: Minden négyszer halálozott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krujezár. Előfizetési feltételek: postán vagy helyben házhoz hordva . A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Felhívás Szabolcsmegye tisztelt gazdaközönségéhez. A felső-tiszavidéki gazdasági egyesület I. 1882. évi márczius 16-án tartott igazgatóválasztmányi ülésében elhatározta, hogy Szabolcs megye állattenyésztése emelése érdekében, a megye négy pontján borjú díjazást fog tartani s ezen czélra a nagyméltóságú földmivelés-, ipar- és m. kir. minisztériumtól is segélyt kereskedelemügyi eszközölt ki. Élénk tudatával bír annak a megye gazdaközönsége, hogy a szarvasmarha tenyésztés, mezőgazdaságunknak sok tekintetben létkérdése s annak vezetésére mily sokoldalulag befolyt, s habár a ló iga, az ökör iga rovására folyton szaporodik is; mindazonáltal nálunk az még soká fog használtatni. A szarvasmarha kellő számbani tartása s megfelelő táplálása kényszeríti a gazdát, hogy több és jobb takarmányt termeljen, földjét javítsa s amit annak táperejéből a termés alakjában évente kivesz, rendszeres trágyázás által visszapótolja; mert a takarmánytermeléssel megkímélt és trágyázással megjavított föld, a gazda fáradságát és szorgalmát kellően hálálja meg. Az észszerű gazdálkodásnak ezen elvét azonban, gyakorlatilag csak ugy foganatosíthatjuk, ha magyarfajta marhánkat, amelyben megbecsülhetetlen igás erőt bírunk, kellő számban fogjuk szaporítani, s különösen annak nevelésére kellő gondot fordítunk. A növendék állat nevelésétől igen sok függ, amiért ezen korban kell a táplálással és gondozással hatni arra, hogy a csontok szilárdsága, az izmok ereje és a test helyes alakulása kellően kifejtessék s ha mindezteket elmulasztottuk, miként kívánhatjuk, hogy állatjaink a czélnak, melyet azokkal elérni óhajtunk, megfelelhessenek. A nagyobb uradalmak, amelyeknek helyzete, a kis gazdaságokkal szemben, más szempont alá esik, rendszeres állattenyésztést űznek s igy jutalmazásokra igényt sem tarthatnak; azonban jó példával elüljárniok mulhatlanul szükséges s azért örömmel fogadja egyesületünk, ha ezen díjazásoknál növendék állatjaikat bemutatják. Ezen díjazások f. évi május hava második felében, az egyesület által később meghatározandó s a gazdaközönséggel közlendő napokon fognak megtartatni Nyíregyházán, Nyir-Bátorban, Kis-Várdán és Tisza-Dobon. A kiosztandó dijak következőleg állapíttattak meg: Egy éves úszó borjuk : Első dij 5 drb 10 frankos arany. Második „ 4 „• „ Harmadik „ 3 „ Egy éves bika borjuk: Két éves üsző borjuk: Első dij 5 drb 10 frankos arany. Második „ 4 „ „ Harmadik „ 3 „ „ Szerények ugyan ezen dijak, de azért nincs kétsége egyesületünknek, hogy a gazdaközönség, tekintvén az ügy fontosságát, növendék állatjait készséggel fogja a működő bizottságoknak bemutatni. Czélunk egyrészről jobb tenyészállatok kiosztása, másrészről növendék állatok díjazása által, hozzájárulni állattenyésztésünk emeléséhez s ha a gazdaközönség jóakaratú támogatása nem fog hiányozni, hisszük, hogy ezen czélt erőnkhöz képest meg is közelítjük. Hazafias üdvözlettel maradtam Nyíregyházán 1882. márczius 20-án. A felső-tiszavidéki gazdasági egyesület nevében: Szentkirályi János, gr. Dessewffy Aurél, e. titkár, egyesületi elnök. A felső szabolcsi ármentesitő társulat által, a Nyirviz-csatorna épitésénél állítólag elkövetett hibák és visszaélések megvizsgálásására kiküldött bizottság gyűléséből. Nyíregyháza, márcz. 20. A küldöttség teljes számban jelent meg. Jelen voltak : a nagymélt. közlekedési minisztérium részéről Péch József építészeti felügyelő és miniszteri tanácsos; Rohonczy Gedeon, Sárközi Aurél országgyűlési képviselők ; a megye részéről Fráter Sándor, Liptay Károly, id. Mikecz János, Frankei Sámuel, Virányi János, Gonda Balázs megyei bizottsági tagok és Koczok László, királyi mérnök; a felső szabolcsi tiszaszabályozási társulat képviseletében, Szőgyény Emil társulati igazgató, Kállay András társulati alelnök, a társulati mérnök, pénztárnok és 18 igazgató-választmányi tag; a nyirvízszabályozó társulat részéről Jármy Ödön igazgató, Szeszich Lajos főmérnök és Bertalan Lajos kirfolyammérnök. Az elnöki széket, egyhangú felkérés folytán, Zoltán János alispán elfoglalván, rövid üdvözlet után, a küldöttség mikénti megalakulását tűzte ki tárgyul. Péch József miniszteri kiküldött felügyelő, hivatkozva megbizatására, tiltakozik az ellen, hogy a gyűlésen rajta kívül más elnökösködjék. A megyei küldöttek viszont egyhangúlag tiltakoztak az ellen, hogy a megindítandó vizsgálatot azon hatóság közege vezesse, amely hatóság (a közlek. minisztérium) a tiszai szerencsétlenségekben s az itt uralgó nyomorúságokban szintén érdekelve van. arany. Első díj 5 drb 10 frankos Második „ 4 „ „ „ Harmadik „ 3 „ A „NYIKYIDEK" TÁRCZÁJA. Az anyai szeretet. — Rajz. — Kandomoki J. Józseftől. Mandula vágású szép szemei voltak Árva Juliskának. Nagy, szép, okos szemek, mint az őzikéé. Búzavirágszínű sötétkék szempárja, mint az ég azúrja. A mellett lágy, finom, szőke selyem haja. Színe aranysárga. Szabályos arczéle. Szoborszerü orra. Csókra termett szája: mosolygó eperszem. Hát még minő álla, mint az elefántcsont. Angyali kedélye mindenkit elbűvölt. Angyali jó szive példabeszéddé vált. Csavargó Péter is sokat kerülgette . Tüzes bogárszemeit rajta is feledte. Látta s megszerette. Feleségül vette. Szüret után mindjárt lakadalmat ültek, mikor a bor forrot. Boldog egy pár lettek. Ugy éltek egymással, mint szerelmes gerle. A nő anyává lett. (Csavargó Pétert egy szép piros kis fiúval örvendeztette meg. Épen Péter Pál napján. Boldogság tanyája lett a kicsiny kunyhó szalma födelével, ahol a kis gyermek alacsony kicsiny, homályos ablakon pillantá meg a palotákra úgy, mint kis kunyhókra egyaránt letekintő , mosolygó napnak jótékony sugarát. Bölcső hiányában szegényt teknőbe fektették. Rozoga teknőbe. De még s mosolygott. Keresztanyja a maga ünneplő nagy kendőjét tetté rá, mikor keresztelőre vitték , hol a keresztségben a Pál nevet kapta. Csakhamar fel is nőtt, mint a vad virágok, Isten kegyelméből s az édes anyának gondos szeretete mindig mellette volt. De hogy is szerette az az édes anya saját szive vérét, szerelmes magzatát: tűrt, fáradott, nélkülözött, csakhogy a kis Palkónak, kiért életét is kész lett volna feláldozni, annak az egyetlennek ne legyen semmiben hiánya, hogy számára kényelmet, jólétet eszközölhessen. Oh, mint mondogatta sokszor altató dalként, sokszor mikor lefektette, mikor fölkeltette s keblére szoktá: »Kisded hajlékunknak kedves kis vendége jer, jer hadd szorítson anyád kebelére!* Jer, édes szerelmem! hiszen ugy szeretlek ! Remélem nem is vonja kétségbe senki az anyai szeretetet, mert csak egyetlen szeretet van, mely teljesen ment minden önzéstől, mely egészen tiszta, egészen isteni s ezen szeretet: az anya szeretete gyermeke iránt. Boldog, kinek édes anyja van! Boldog ki még mondatja: kedves, jó anyám ! Ezt a boldogságot érezte a kis Palkó egészen, zavartalanul, osztatlanul, boldogan egy darabig. Egészen addig, míg egyszer az apja Csavargó Péter több vásárosokkal együtt elment a vásárra, hova egy pár tinót hajtott Ott jó vásárt csinált , mivel a tinókat jó pénzért eladta, vagyis drága áron. Hazajövet aztán betért a korcsmába, ahol sokan voltak a nagy mihaszna Pinkelesz Schmüle zsidó korcsmárosnál, kit magok közt csak Hasli zsidónak, vagy egyszóval: »dörölye fülűnek” neveztek. Ott mulatott a »Csórag« korcsmában: Isztronga Liklába Monori Csülkös Kis István, számadó juhász; Csiba Ffrkó, a falu kanásza, Hegyke Nagy Jóska, Kapa Csali Macsali Jancsi, Devecseri Rikancs Gábor, Bakajsza Kakuszi Gyuri, Bakocs Csulak Imre Pista, ismeretes duhajok; továbbá Dudali Dudás Miska bakter, másként kisbíró. Harangláb Istók részeges harangozó ;(mindig Hangtalan rekedt) s a laboda lábú Fugyivásárhelyi Vigyori Gyuri. Ezen válogatott társaságba keveredett Csavargó Péter , a szép Árva Juliska férje. Egymásután üritgeté hallgatagon a poharakat. De már a harmadik liternél a füle töve vörösödött. Unta az éktelen lármát, a duhajok kurjongását; a három szál czigány: Csollák Peti, Maradi Dankó Gyuri, és a Ragyás Vörös Jóska ezmozogását. Felkapott egy literes üveget a mint a juhász és a Devecseri Rikkancs Gábor tánczoltak ott a falu Héberrel Siránkozó Sárika és Nyalka Bögyös Ragyás Terával és közibük vágta. Erre mindnyájan felugráltak ; de Péterünk sem volt rest: felkapott egy jó, kemény, tölgyfaszéket s azzal mind kiverte a mulatozókat. Ezek éktelen lármát csaptak. A lármára végre két pandúr érkezett s ezek segélyével most csavargó Pétert a földre legyűrték s kezét hátra kötve elkísérték a szolgabíró elé s ott Pétert törvény elé állították, s mivel dulakodás Csavargó közben kettőt megsebesített, egyet pedig ugy talált leütni fogdmegei közül, hogy életben maradásához semmi reményt sem kötöttek az orvosok : elitélték fél évre. Még alig töltötte ki a rabságot, onnét a börtönből — mert jónak találták — katonának vitték. A katonaságnál nem sok időt töltött szegény Csavargó Péter , Árva Juliska férje. Kitört a háború. Őt is oda vitték s az első csatában az elsők sorában, — hogy vitézül küzdött —legott letemték. Ott hagyta a fogát. Maga után hagyva Árva Juliskának s szép kicsiny fiának nagy szomorúságot — és még nagyobb gondot az, hogy neveli már fel azt a kicsiny árvát? Bizony bu , baj, gonddal. Pedig a fiúcska napról napra szépült, egyre növekedett s a mint erősödött — ideje is volt már— feladta az anyja, járjon iskolába, tanuljon valamit. De a fiu rosz volt ott az iskolában. Társaival mindig czivakodott. Sokszor véresre karmolva került jó anyjához. És az édesanya (ki gyöngéden szeret) könyökkel mosta le s csókkal gyógyitó fia vérző sebét s szép szavakkal kérte : vigyázzon magára. De hiába kérte. A fiu többször is, másszor is, százszor is véresre karmolva jött meg az iskolából. A fiu folytonos czivakodásban volt tanuló társaival, nagy nehezen töltötte el, húzta ki a 4 évet, míg kikerült az iskolából. Most még nagyobb gondot adott az édesanyának: mi legyen fiából ? Még»béres«nek gyenge, még be sem fogadnák; de még szolga legyen? anyja nem akarta. Tehát mit csináljon ? töprengett magában, törte marta kezét. Nyugtalan nap után álmatlan éjt töltött s a mosolygó hajnal már talpon találta. Kis fia még aludt, az ő kis Palkója,a kit tanuló társai csak Rontó Palkónak hivtak, mig anyja nevezte szive szerelmének, édes gyermekének. Lábujjhegyen ment ki a kisded szobából , fia fel ne keljen. Gondolkozott tovább Isten szabad ege alatt; mit tegyen fiával ? (Folytatása következik.)