Nyírvidék, 1882 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1882-03-26 / 13. szám

ITI. évfolyam. Nyíregyháza.­­ szám. Vasárnap, 1882. márczius hó 26. (SZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAPON Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó-hivatalunkban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten, Hausenstein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveiez fővárosaiban is. Egész évre 4 írt. Félévre 2 „ Negyedévre 1B A. községi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő fölszólamlások Piringer János és Jóba, Elek kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-debre­czeni­ utcza 1551. szám) intézendők. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fo­gadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek vis­sza. Hirdetési dijak: Minden négyszer halálozott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirde­tés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krujezár. Előfizetési feltételek: postán vagy helyben házhoz hordva . A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Felhívás Szabolcsmegye tisztelt gazda­közönségéhez. A felső-tiszavidéki gazdasági egyesület I. 1882. évi márczius 16-án tartott igazgatóválasztmányi ülésében elhatározta, hogy Szabolcs megye állatte­nyésztése emelése érdekében, a megye négy­ pont­ján borjú díjazást fog tartani s ezen czélra a nagy­méltóságú földmivelés-, ipar- és m. kir. minisztériumtól is segélyt kereskedelemügyi eszközölt ki. Élénk tudatával bír annak a megye gazdakö­zönsége, hogy a szarvasmarha tenyésztés, mezőgaz­daságunknak sok tekintetben létkérdése s annak vezetésére mily sokoldalulag befolyt, s habár a ló iga, az ökör iga rovására folyton szaporodik is; mindazonáltal nálunk az még soká fog használtat­ni. A szarvasmarha kellő számbani tartása s meg­felelő táplálása kényszeríti a gazdát, hogy több és jobb takarmányt termeljen, földjét javítsa s amit annak táperejéből a termés alakjában évente kivesz, rendszeres trágyázás által visszapótolja; mert a takarmánytermeléssel megkímélt és trágyázással megjavított föld, a gazda fáradságát és szorgalmát kellően hálálja meg. Az észszerű gazdálkodásnak ezen elvét azon­ban, gyakorlatilag csak ugy foganatosíthatjuk, ha magyarfajta marhánkat, amelyben megbecsülhetet­len igás erőt bírunk, kellő számban fogjuk szapo­rítani, s különösen annak nevelésére kellő gondot fordítunk. A növendék állat nevelésétől igen sok függ, amiért ezen korban kell a táplálással és gon­dozással hatni arra, hogy a csontok szilárdsága, az izmok ereje és a test helyes alakulása kellően ki­fejtessék s ha mindezteket elmulasztottuk, miként kívánhatjuk, hogy állatjaink a czélnak, melyet azok­kal elérni óhajtunk, megfelelhessenek. A nagyobb uradalmak, amelyeknek helyzete, a kis gazdaságokkal szemben, más szempont alá esik, rendszeres állattenyésztést űznek s igy jutalmazá­sokra igényt sem tarthatnak; azonban jó példával elüljárniok mulhatlanul szüks­éges s azért örömmel fogadja egyesületünk, ha ezen díjazásoknál növen­dék állatjaikat bemutatják. Ezen díjazások f. évi május hava második fe­lében, az egyesület által később meghatározandó s a gazdaközönséggel közlendő napokon fognak meg­tartatni Nyíregyházán, Nyir-Bátorban, Kis-Várdán és Tisza-Dobon. A kiosztandó dijak következőleg állapíttat­tak meg: Egy éves úsz­ó borjuk : Első dij 5 drb 10 frankos arany. Második „ 4 „• „ Harmadik „ 3 „ Egy éves bika borjuk: Két éves üsző borjuk: Első dij 5 drb 10 frankos arany. Második „ 4 „ „ Harmadik „ 3 „ „ Szerények ugyan ezen dijak, de azért nincs kétsége egyesületünknek, hogy a gazdaközönség, te­kintvén az ügy fontosságát, növendék állatjait kész­séggel fogja a működő bizottságoknak bemutatni. Czélunk egyrészről jobb tenyészállatok kiosztása, másrészről növendék állatok díjazása által, hozzá­járulni állattenyésztésünk emeléséhez s ha a gazda­közönség jóakaratú támogatása nem fog hiányozni, his­szük, hogy ezen czélt erőnkhöz képest meg is közelítjük. Hazafias üdvözlettel maradtam Nyíregyházán 1882. márczius 20-án. A felső-tiszavidéki gazdasági egyesület nevében: Szentkirályi János, gr. Dessewffy Aurél, e. titkár, egyesületi elnök. A­ felső szabolcsi árm­entesitő társulat által, a Nyirviz-csatorna épitésénél állítólag el­követett hibák és visszaélések megvizsgálá­sására kiküldött bizottság gyűléséből. Nyíregyháza, márcz. 20. A küldöttség teljes számban jelent meg. Jelen vol­tak : a nagymélt. közlekedési minisztérium részéről Péch József építészeti felügyelő és miniszteri tanácsos; Ro­honczy Gedeon, Sárközi Aurél országgyűlési képviselők ; a megye részéről Fráter Sándor, Liptay Károly, id. Mi­kecz János, Frankei Sámuel, Virányi János, Gonda Ba­lázs megyei bizottsági tagok és Koczok László, királyi mérnök; a felső szabolcsi tiszaszabályozási társulat kép­viseletében, Szőgyény Emil társulati igazgató, Kállay András társulati alelnök, a társulati mérnök, pénztárnok és 18 igazgató-választmányi tag; a nyirvízszabályozó társulat részéről Jármy Ödön igazgató, Szeszich Lajos főmérnök és Bertalan Lajos kir­folyammérnök. Az elnöki széket, egyhangú felkérés folytán, Zoltán János alispán elfoglalván, rövid üdvözlet után, a küldött­ség mikénti megalakulását tűzte ki tárgyul. Péch József miniszteri kiküldött felügyelő, hivatkoz­va megbizatására, tiltakozik az ellen, hogy a gyűlésen rajta kívül más elnökösködjék. A megyei küldöttek viszont egyhangúlag tiltakoztak az ellen, hogy a megindítandó vizsgálatot azon hatóság kö­zege vezesse, amely hatóság (a közlek. minisztérium) a tiszai szerencsétlenségekben s az itt uralgó nyomorúsá­gokban szintén érdekelve van. arany. Első díj 5 drb 10 frankos Második „ 4 „ „ „ Harmadik „ 3 „ A „NYIKYIDEK" TÁRCZÁJA. Az anyai szeretet. — Rajz. — Kandomoki J. Józseftől. Mandula vágású szép szemei voltak Árva Julis­kának. Nagy, szép, okos szemek, mint az őzikéé. Búzavirágszínű sötétkék szempárja, mint az ég azúrja. A mellett lágy, finom, szőke selyem­ haja. Színe aranysárga. Szabályos arczéle. Szoborszerü orra. Csókra ter­mett szája: mosolygó eperszem. Hát még minő álla, mint az elefántcsont. Angyali kedélye mindenkit elbű­völt. Angyali jó szive példabeszéddé vált. Csavargó Péter is sokat kerülgette . Tüzes bogár­szemeit rajta is feledte. Látta s megszerette. Feleségül vette. Szüret után mindjárt lakadalmat ültek, mikor a bor forrot. Boldog egy pár lettek. Ugy éltek egymással, mint szerelmes gerle. A nő anyává lett. (Csavargó Pétert egy szép piros kis fiúval örvendeztette meg. Épen Péter Pál napján. Boldogság tanyája lett a kicsiny kunyhó szalma fö­delével, ahol a kis gyermek alacsony kicsiny, homályos ablakon pillantá meg a palotákra úgy, mint kis kunyhók­ra egyaránt letekintő , mosolygó napnak jótékony suga­rát. Bölcső hiányában szegényt teknőbe fektették. Rozo­ga teknőbe. De még­ s mosolygott. Keresztanyja a maga ünneplő nagy kendőjét tet­té rá, mikor keresztelőre vit­ték , hol a keresztségben a Pál nevet kapta. Csakhamar fel is nőtt, mint a vad virágok, Isten kegyelméből s az édes anyának gondos szeretete mindig mellette volt. De hogy is szerette az az édes anya­ sa­ját szive vérét, szerelmes magzatát: tűrt, fáradott, nél­külözött, csakhogy a kis Palkónak, kiért életét is kész lett volna feláldozni, annak az egyetlennek ne legyen sem­miben hiánya, hogy számára kényelmet, jólétet eszközöl­hessen. Oh, mint mondogatta sokszor altató dalként, sok­szor mikor lefektette, m­ikor fölkeltette s keblére szok­tá: »Kisded hajlékunknak kedves kis vendége jer, jer hadd szorítson anyád kebelére!* Jer, édes szerelmem! hiszen ugy szeretlek ! Remélem nem is vonja kétségbe senki az anyai sze­retetet, mert csak egyetlen szeretet van, mely teljesen ment minden önzéstől, mely egészen tiszta, egészen isteni s ezen szeretet: az anya szeretete gyermeke iránt. Boldog, kinek édes anyja van! Boldog ki még mon­datja: kedves, jó anyám ! Ezt a boldogságot érezte a kis Palkó egészen, za­vartalanul, osztatlanul, boldogan egy darabig. Egészen addig, míg egyszer az apja Csavargó Péter több vásárosok­kal együtt elment a vásárra, hova egy pár tinót hajtott Ott jó vásárt csinált , mivel a tinókat jó pénzért eladta, vagyis drága áron. Hazajövet aztán betért a korcsmába, ahol sokan voltak a nagy mihaszna Pinkelesz Schmüle zsidó korcsmárosnál, kit magok közt csak Hasli zsidónak, vagy egyszóval: »dörölye fülűnek” neveztek. Ott mulatott a »Csórag« korcsmában: Isztronga Liklába Monori Csül­kös Kis István, számadó juhász; Csiba Ffrkó, a falu ka­násza, Hegyke Nagy Jóska, Kapa Csali Macsali Jancsi, Devecseri Rikancs Gábor, Bakajsza Kakuszi Gyuri, Ba­kocs Csulak Imre Pista, ismeretes duhajok; továbbá Du­dali Dudás Miska bakter, másként kisbíró. Harangláb Istók részeges harangozó ;­­(mindig Hangtalan rekedt) s a laboda lábú Fugyivásárhelyi Vigyori Gyuri. Ezen válogatott társaságba keveredett Csavargó Pé­ter , a szép Árva Juliska férje. Egymásután üritgeté hallgatagon a poharakat. De már a harmadik liternél a füle töve vörösödött. Unta az éktelen lármát, a duhajok kurjongását; a három szál czigány: Csollák Peti, Mara­di Dankó Gyuri, és­ a Ragyás Vörös Jóska ezm­ozogását. Felkapott egy literes üveget a mint a juhász és a De­vecseri Rikkancs Gábor tánczoltak ott a falu Héberrel Siránkozó Sárika és Nyalka Bögyös Ragyás Terával és közibük vágta. Erre mindnyájan felugráltak ; de Péterünk sem volt rest: felkapott egy jó, kemény, tölgyfaszéket s azzal mind kiverte a mulatozókat. Ezek éktelen lármát csaptak. A lármára végre két pandúr érkezett s ezek se­gélyével most csavargó Pétert a földre legyűrték s kezét hátra kötve elkísérték a szolgabíró elé s ott Pétert törvény elé állították, s mivel dulakodás Csavargó közben kettőt megsebesített, egyet pedig ugy talált leütni fogd­megei közül, hogy életben maradásához semmi reményt sem kötöttek az orvosok : elitélték fél évre. Még alig töltötte ki a rabságot, onnét a börtönből — mert jónak találták — katonának vitték. A katonaságnál nem sok időt töltött szegény Csa­vargó Péter , Árva Juliska férje. Kitört a háború. Őt is oda vitték s az első csatában az elsők sorában, — hogy vité­zül küzdött —legott letem­ték. Ott hagyta a fogát. Maga után hagyva Árva Juliskának s szép kicsiny fiának nagy szo­morúságot — és még nagyobb gondot az, hogy neveli már fel azt a kicsiny árvát? Bizony bu , baj­, gonddal. Pedig a fiúcska napról napra szépült, egyre növeke­dett s a mint erősödött — ideje is volt már— feladta az anyja, járjon iskolába, tanuljon valamit. De a fiu rosz volt ott az iskolában. Társaival mindig czivakodott. Sokszor véresre karmolva került jó anyjához. És az édes­anya (ki gyöngéden szeret) könyökkel mosta le s csókkal gyógyitó fia vérző sebét s szép szavakkal kérte : vigyázzon magára. De hiába kérte. A fiu több­ször is, másszor is, százszor is véresre karmolva jött­ m­eg az iskolából. A fiu folytonos czivakodásban volt ta­nuló társaival, nagy nehezen töltötte el, húzta ki a 4 évet, míg kikerült az iskolából. Most még nagyobb gondot adott az édes­anyának: mi legyen fiából ? Még»béres«­nek gyenge, még be sem fogadnák; de még szolga le­gyen? anyja nem akarta. Tehát mit csináljon ? töpren­gett magában, törte marta kezét. Nyugtalan nap után álmatlan éjt töltött s a mosolygó hajnal már talpon ta­lálta. Kis fia még aludt, az ő kis Palkója,a kit tanuló társai csak Rontó Palkónak hivtak, mig anyja nevezte szive szerelmének, édes gyermekének. Lábujjhegyen ment ki a kisded szobából , fia fel ne keljen. Gondolkozott tovább Isten szabad ege alatt; mit tegyen fiával ? (Folytatása következik.)

Next