Katolikus gimnázium, Nyitra, 1880
Az encyklopédisták és befolyásuk Franciaország vallás erkölcsi, társadalmi és politikai életére. „Qui dixerunt: linguam nostram mapnificabimus, labia nostra a nobis sunt, quis noster Dominus est?“ Psalm. 11, 5* „Sepulchrum patens est guttur eoriim, Unguis suis dolose agebant.“ Psalm. 5, 11. I. Politikai úgy, mint társadalmi tekintetben alig találkozunk a történet tág mezején mozgalmasabb, de egyszersmind tanulságosabb időszakkal, mint a 18. század. Európa képe politikai és társadalmi tekintetben egyaránt megváltozik a kiüháborúk s a népeknek aléltságukból felocsúdása által, hangosan követelve a hatalom és jog eddigi monopol letéteményeseitől magok számára is azt, ami méltányos és örök jogon alapuló, t. i. emberi és társadalmi jogait és a saját élete s jóléte fölötti intézkedésben részvétet, — szóval alkotmányt s a társadalomban megillető helyet. — De sehol sem volt az eszmék e küzdelme izgatottabb, egy nemzetnél sem volt oly általános s elveinek következményeiben az egyetemes emberiségre kiterjedő, — mint Francziaországban. Itt egy részről a hiú külfény s álszenteskedés, másrészről a nyomor s a politikai és társadalmi elnyomatottság fokozták az ellenzék erélyét és izgatottságát; általánossá tették a visszahatást, mely, egy századig a szellemi téren maradva, előkészítette a 18. század utolsó tizedében a politikai téren is világra szóló ama mozgalmat, mely a legújabb kort megnyitja. Hogy e mozgalom mind bel- mind külterjében s következményeiben épen Franciaországban volt a legnagyobb, az egyrészt az itt túlságig vitt merev régi rendszernek, másrészt az ennek megdöntésére szövetkezett és síkra szállt — a „felvilágosodás“ és „szabadság“ színe alatt inkább az istentelenség új evangéliumát hirdető — úgynevezett bölcsészeknek tulajdonítandó. A 17. század második s a 18. sz. első felében nemcsak Angolországban jött létre az alkotmány, hanem a többi európai államok is nyertek némi, a népet legalább egy időre megnyugtató intézményeket ; — egyedül Franciaország volt az, mely azokat is elvesztette, melyekkel azelőtt talán birt, s az önkényes uralom átkos következetességgel tartotta magát s halmozta egymásra a visszaéléseket, különösen XIV. és XV. Lajos királyok alatt. XIV. Lajos, kinek példáját más uralkodók is megkísértették követni, mint tudjuk, leghívebb példányképe egy önkényes uralkodónak. Kormányelveit: „l’état c’est moi“ és „car tel est mon plaisir“ nemcsak következetesen keresztülvitte, hanem a legvégsőig kiterjesztette. Egyaránt útjában állottak absolutismusának: vallás, társadalmi állás és erkölcsielvek, miket mind saját céljaira igyekezett alkalmasakká tenni s kizsákmányolni. S az általa ily módon teremtett rendszert minden hiányával s átkos kinövéseivel hagyta utódjára, ki