Katolikus gimnázium, Nyitra, 1885

A középiskolai tanárok természetes szövetségesei a nevelés oktatástan. Concordia parvae res crescunt, discordia autem mau­raae dilabuntur. Sallust. Minden nép és kor története bizonyítja, hogy a kiskorúságban lévő ember nevelése és képzése úgy magára az emberre, valamint az államokra nézve nagy fontosságú. Az ifjúság szívének és szellemének elhanyagolása rendesen pótolhatlan , és azon államok, a­melyeknek polgárai a czélirányos nevelést nélkülözik, min­den tekintetben sokkal hátrább állnak azoknál, a­melyekben a legtöbben ezen előnynek örvendenek , mert amazok legfeljebb szigor és erőszak által kormányozhatók, m­ig ezek a bölcsesség és józan méltányosság intéseit követendik; amazok önmagukat dúlják fel lassankint, m­ig ezek a benső szel­lemi erő és erkölcs által fogják magukat föntartani. A képző intézetek tehát, vagyis az iskolák minden jól berendezett állam­nak legfontosabb, legégetőbb gondját fogják képezni , a­melyekben mindazok, a­kik a képzés és nemesítésre alkalmasak, azt meg is kaphassák.­­ Azonban, ha azt akarjuk, hogy az ember nevelésének és kiképzésének műve áldásos sikerű is legyen, akkor nem elég ezen nehéz és fölötte fontos feladatnál csupán a tanárt és a tanulót szemügyre vennünk, hanem szükséges, hogy mindazok, a­kiket ezen ügy megillet, minden erejük és tehetségükkel ezen közös czél elő­mozdításához járuljanak. Lássuk tehát, kik legyenek azok, a­kiket ezen fontos feladat megillet. A kérdés megoldása magában a feladat tárgyában foglaltatik. Képzeljünk ugyanis egy gyermeket, a­kit nevelni kell, s ha ezen gyermeket, valamint ezen szónak „nevelni“ mivoltát jól megtekintettük, úgy pillanatig sem fogunk kételkedni abban, hogy ezen gyermeknek joga van az egész emberiség segé­lyéhez. Mert mi ezen gyermek? Kétségkívül a nevelés előtt az egész emberi nem képviselője, tehát ő az ember maga a szó legszebb értelmében, sem több sem kevesebb. Mint ilyennek azonban joga van minden tekintély gondoskodá­sához, minden erő és hatalom jótéteményeihez. Neki jogában áll igénybe venni minden becsülést, valamint ő is azzal mindenkinek adózik. Minden isteni és 1*

Next