Katolikus gimnázium, Nyitra, 1885
emberi auctoritás: a király, a pap, a tanár, a szülő, a hatóságok, a társadalom, a család felelősek érte és miatta vannak megállapítva. A fegyelem, a tanítás, a tudományok, a vallás, a munka és erény minden jutalma sőt maga az isteni gondviselés is érte és miatta van itt, mert ő maga az Istentől és az Istenért van teremtve. Íme az okok, melyek miatt minden embernek a világon kötelessége a gyermek helyes nevelési munkájában részt venni, abban hatékonyan segédkezni. Kívánja ezt a saját, a társadalom, az egyház, a haza érdeke. Vizsgáljuk most, kihez és mennyiben tartozik ezen kötelesség elősorban. Pestalozzi a híres paedagogus mondja: „Az egyedüli biztos talaj, a melyen az ember a tiszta humanitás czélját elérheti a szülő szive. Egyedül a család szentélyében tartható főn és biztosítható a fejlődésben levő emberi erők egyensúlya. Ezen pontra kell a nevelés művészetének hatni, ha áldást gyümölcsözzön.“ Ha valaha úgy napjainkban válik különösen ezen alapelvnek fölelevenítése szükségessé, mert átalában csak kevés szülő igyekszik egy jó nevelést annak útmutatásait komolyan tanulmányozni, hogy magát valamint minden miheztartását ezen irány felé intézze. Kevés szülő látszik tudni azt, hogy a családban a gyermekek nevelési módja egészen és mindenkor a ház vezetőjének lelki állapotától kapja jellegét, és hogy e szerint csak a vallásos és erkölcsös szülő hordozza magában mindazon legszükségesebb kellékeket, melyek egy jó nevelőhöz tartoznak. Csak ilyen szülőben van meg a gyermek lelke iránti becsülés, melynél fogva azon, bárminemű szennyfoltot soha megtűrni nem fog. Csak ilyen szülő fog gyermekének jó példával előljárni , és azon lenni, hogy annak lelkét és szívét minden jók kútforrásával, tehát az Istennel és az isteni félelemmel betöltse. Meglehet azonban, hogy a szülő gyermekei nevelésénél ezen fontos feladatát felfogta, tehát igyekezni fog minden ezzel járó követeléseknek eleget is tenni. De a nagyobb része tenni fogja ezt csak addig, mig a gyermek és különösen a fiú közvetlen és kizárólagosan az ő szárnyai alatt van, és ezen kötelmek alól fölmentettnek hiendi magát mihelyt a fia azon borba lép, a melyben neki a magasabb oktatásban kell részt vennie, azaz mihelyt megkezdi a czélirányos magasabb iskolázást. Ilyenkor kényszerítve van a szülő a fiút némikép kezéből kibocsájtani, gyakran az egész évre magától, családjától, házától elszakítani és átadni másoknak. Ekkor, midőn a gyermek, mint egy a szülői szemnek táköréből kimozdíttatik, érzi magát följogosítva a szülő a semmittevésre. Ekkor állnak be azon válságos symptomák, melyek a helyes nevelés folytatására ép úgy, valamint a szellem czélhoz vezető kiművelésére, tehát a tanulásra a legkárosabb befolyással szoktak lenni. Ezen időben a szülő vagy nem törődik behatóan többé gyermekével, vagy pedig nagyon is korán emeli azt a saját niveaujára, ami még rosszabb . Mily veszedelmessé válhatik mind a két körülmény a gyermekre, nyilvánvaló.