Ország-Világ, 1959. január-július (3. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-07 / 1. szám
Dobog a VEGYSZÍV. Viharként dúl a derékszélességű csövekben a fizikai reakció, az üzemekben tartályokba szelídítik a klórt, a hidrogént, a nátront. A savakat. A huszonöt méter magas desztilláló torony tetejéről, mint ziláltan hömpölygő folyam, tárul elém a Hungária Vegyiművek gyártelepe. Harminc hold területen nyúlik el végtelennek látszó távvezetékekkel, kisebb, nagyobb üzemrészekkel, örökké izzó munkában. Mert itt nincs megállás: éjjel-nappal, szombat-vasárnap működnek a kompresszorok, desztilláló készülékek, lengő műszerek, a kémiailag összefüggő részek. Nem lehet megszakítani a kényes folyamatokat, hővel kell táplálni a vegykonyha kielégíthetetlen üstjét. — Szinte minden üzemrész külön életet él — magyarázza kísérőm — s együtt a2 egészet adják. Mint a milliónyi apró fény a csillagos égboltot. Új üstökösként fényesedik aKoprolaktám-üzem, amely csak néhány hete — december elején — lépett a Hungária bolygói közé. Az első üzem hazánkban, ahol műanyag pólyámód szálakat gyártanak, a perionrosz alapanyagát, amelyből fogaskerekeket, csapágyakat, horgászzsinórokat, szitaszöveteket, játékokat készítenek. Fiatal üzem. Fiatalok szabályozzák a műszerfal segítségével az elemek és vegyületek átalakulását. Most érettségiztek. Hirdetésre jöttek a Hungáriába. Százharmincat vettek fel az új üzemrészbe. Közülük száz tett érettségit Ezernégyszáz-ezerötszáz forintot keresnek havonta. Fiatalos kíváncsisággal figyelik, hogyan termel a tudomány. Ismerik Goethe megállapítását amely szerint «szellemország nincs bezárva«. Szórády Tibor, üzemvezető, vegyészmérnök vezetgeti őket a tudomány és a gyakorlat útjain. AZ ÚJ ÜZEMBŐL egy régi műhelybe vezet kísérőnk. De itt sincs híja az *új-«-nak. Az ólmozó- és PVC-műhelyben november elsejétől csökkentették a 48 órás munkaórák számát A műhely vidám „kongresszusa” határozott: a negyvenórás munkahetet napi nyolc órára osztják be és szabad a szombat-vasárnapjuk, öt napig tart a hét. De van úgy, hogy csak négy napig — havonta egyszer — ha az állandó inspekció ezt lehetővé teszi. És havonta egyszer így is történt. Bálint István, a műhelyvezető, s az ólmozók, az óriástermetű Nagy János, a tréfáskedvű Banga László, Hús Sándor, Legendi János és Voller Jánosné az ötnapos dolgozói a műhelynek. Keresetük nem csökkent az új munkaidővel. Kétezeregyszáz-kétezerkétszáz forintot vesznek fel havonta, naponta meg fél liter tejet és fél kiló gyümölcsöt — a védőételeket Mondja is Nagy János: „Én azelőtt a hajózásnál lóttam. Csurgatott a folyó sok országba. Láttam és tapasztaltam. Én csak annyit mondok: jó most nálunk a ~melós~-nak." Volemé, a brigád legtestesebb tagja már a bevásárláshoz készülődik. Az újév utáni napon sok minden kell a kétnapos víkendre. S ma már olcsóbban vásárolhat, mint két nappal előbb, az év utolsó napján. Nevetve is mondja társainak, hogy így könnyebb "kosárpénzt" csinálni. Több ropogós papírt lehet fiasztatni a fehérnemű szekrényben. Meg nem áll a kezük a munkában. A szájuk sem, örökké tréfálkoznak. Az egyik: „Voller mami! öngyújtót is vehet már, olcsóbb lett a bernin!” A másik nálunk két hétig rétes lesz! Mennyit spóroltunk, mami, hogy nem a múlt héten réteseztünk be?” A harmadik az olcsó borsnak örül: „Én egész kis malommal őrlök belőle a levesember — Na, Jani! ,Jieked sem kell már spórolni a szalonnával, öt forinttal lett olcsóbb. Negyedkiló helyett fél kilót uzsonnázhatsz.” Aztán a gyomorról a nylonokra terelődik a szó, majd átcsap a házépítésre: „Ablakra, ajtóra már telne.” Amíg ők jólesően tréfálkoznak, műszakot váltanak a hat órát dolgozók. A trielin üzemben már két éve csökkentették a munkaidőt. Négy műszakban dolgoznak. KILÉPNEK A SZÉLES KAPUN. Tekintetük hiába keresi Szeöts bácsit a portást aki tíz éven át a házőrző hűségével silbakolt a bejáratnál. Még szokatlan, hogy már nem Szeöts bácsi fogadja a köszönésüket nem ő kíván nyugodalmas „vekendet”. December elsejével nyugdíjba ment Elégedetten mutatja Szász Károly utcai lakására érkezett első nyugdíját hatszáz forintot Fizetésének hatvan százalékát. Poros Tamás igazgató az elektrolízist a gyár szívének nevezte, amely akkor keletkezik, ha fémsók, savak oldataiba áramot vezetnek. A pozitívek a katédhoz, a negatívok az anódhoz vándorolnak, miközben vezetik az áramot és valahol kiválnak. Így dobog a gyár szíve. A központi áramvezeték működteti, erővel látja el a gépeket és kiválasztja, pihenteti a már elfáradt vegyi folyamatokat Gépek és emberek közt egyaránt Mindezt emberek és elemek megelégedésére, Gál Zoltán A Hungária Vegyiművek látképe, a hismilliméteres desztillált toronyból Bida bécsi elégedetten mutatja az el a« nyugdíj nyugtét A »viktivil-brind«. Vollerné az ólmozottnak (elolvassa az Árleszállításról szóló közleményt (Schiller Alfréd, /oto.)