Ország-Világ, 1959. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1959-07-08 / 27. szám
Manolisz Glezoszért a építész — ha Görögországról hall — előbb aranylóra érett márvány oszlopokat lát ultramarin égre rajzolódni: a Parthenont vizionálja, s körötte az athéni Akropolis romjaiban is ragyogó együttesét. És máris Periklés nagyszerű korára gondol, az ókori görögség halhatatlanjaira, tudományban és művészetben — Anaxagorasra meg Merodotosra, Euripidésre meg Sophoklésra, Iktinosra meg Pheidiasra — arra a szellemvilágra, amelyből Európa, kultúrájának java kinőtt. Aztán az asszociációk Időgépén pillanatok alatt vagy huszonhárom évszázadot száguld előre és a hősi szabadságharcra emlékezik, amelyet ez a nép folytat akkori urai, a törökök ellen. A korra gondol, amikor Európa értelmiségének elitje érez, sőt küzd együtt — mint Byron — e néppel talán a roppant kultúra-adósság törlesztéseként is. Innen már csak kis gondolat-ugrás addig a másik szabadságharcig, melyet e nép a fasiszta barbarizmus ellen vívott. S ennek a harcnak egyik hőse most vérbíróság elé kerül? Az az ember, aki az Akropolisra tűzött fasiszta zászló letépésével, a görög nemzeti lobogó kitűzésével — ezzel a szimbolikus jelentőségében óriási tettel — az ellenállás hősévé emelkedett. Tiltakozzunk és harcoljunk Glezoszért! Tiltakozzunk, mert — a Parthenonért és Glezoszért — mi is adósai vagyunk a görög népnek!. MAJOR MATE Kossuth díjas egyetemi tanár MAJOR MATE (Farkas Tibor felv.) Drenyovszki István anyagszállító munkás a Georghiu Dej Hajógyár hajóépítő műhelyének röpgyűlésén tiltakozik az ellen, hogy Glezoszt hadbíróság elé állítsák (MTI Fotó : Lajos György felv.) Kozlov a New York-i kikötőben. Balról: Barry, a vendéglátó hajóstársaság elnöke, Wagner, New York-i polgármester, Kozlov, a Szovjetunió első miniszterelnökhelyettese, Winston, New York város protokolfőnöke és Tupoljev akadémikus Képtárból érkezett He hagyjuk, emberek! E kemény tekintetű, meleg szívű kazánkovén csők jöttek össze a Ganz-Mávag kovácsológyár műhelyének vörös termében s feszült figyelemmel hallgatták az előadó szavait. Egyszerre lendült magasba százötven kar, hogy igazságot követeljen. Nem hivatalos tiltakozás volt ez: az érzelmek megnyilvánulása tovább fodrozódott még a munkapadoknál is. — Hihetetlen — szakadt fel a harag Borsi Józsefből. — Hihetetlen elképzelni, hogy egy embert a saját hazájában azért üldözzenek, mert szereti hazáját. Barna, olajos képű idős férfi lép Borsihoz, Nagy Mihály, az öreg drekus: — Ugye, szaki, megrendítő dolog ez? Hetek óta olvasok a görög hazafiról, aki letépte a náci lobogót és kitűzte helyére a görög nemzeti zászlót. Nálunk az ilyen embert nemzeti megbecsülésben részesítenék, Manolisz Glezoszt pedig hadbíróság elé akarják állítani. Hát nem égbekiáltó igazságtalanság? S miközben a műhely asztalánál a tiltakozó távirat szövegét fogalmazzák, mindenki erre gondol a teremben: meg kell menteni Glezoszt! G. Z. AMERIKAI UTAZÁS Trszlov szovjet miniszterelnökhelyettes J_ tizenegyéves kislánya, Olga, nemsokára egy életnagyságú hajasbabát szorít majd a karjai közé. Amerikai baba lesz ez, amelyet egy New York környéki játékgyár munkásai adtak át az édesapjának. Amikor Kozlov átvette a babát, megjegyezte: nagyszerű lenne, ha az egész világon csak a játékgyárakban készítenének tankot, ágyút és bombázót... Ettől a mi feszültségek-szaggatta világunk még nagyon-nagyon messze van. De Kozlov útja mindenesetre egy lépést jelent afelé, hogy Olga nyugodtan játszhasson a meszsziről jött babával. Hiszen Kozlov személyében a szovjet külpolitika ismét a nemzetközi feszültség alapkérdéséhez, a szovjet—amerikai viszonyhoz nyúl gyógyító kézzel. Nemcsak Eisenhowernek, Nixon alelnöknek és Herter külügyminiszternek — de még egy washingtoni nagyáruház oroszul tudó elárusítónőjének is azt mondta: »Ha a mi két népünk barátságban fog élni, sohasem lehet háború.« Ahhoz azonban, hogy az amerikai— szovjet viszony megjavuljon — le kell olvasztani a jeget a State Department és a Pentagon politikájáról. És ahhoz, hogy ez leolvadjon, át kell szakítani a Szovjetunióval kapcsolatos hamisításnak, rosszindulatúnak és ferdítésnek szürke függönyét, amelyet a hidegháború propagandistái vontak — és vannak — "■John Doe", az amerikai átlagember szeme elé. A TU 114-es, amelyhez rekord repülése után még a New York-i repülőtéren sem találtak elég nagy lépcsőfeljárót — nagy rést vágott ezen a függönyön. És oszlatja a ködöt, százezrek szeméről, a New York-i Coliseum három emeletét megtöltő szovjet kiállítás is. Hogy a Kozlov-látogatásnak, a körút hátterét alkotó szovjet kiállításnak milyen lélektani hatása van, azt talán legjellemzőbben a szovjet államférfi San Franciscó-i fogadtatásának egy epizódja mutatta. Christopher, a város polgármestere felajánlotta városát a csúcsértekezlet színhelyeként — mit sem törődve azzal, hogy az amerikai hivatalos politika a csúcstalálkozót még feltételekhez köti... Hogy ezekből a feltételekből mennyit "olvaszt le, Kozlov az amerikai politika vezetőivel folytatott tárgyalásokon, az még nyílt kérdés. Olga Kozlova és milliónyi gyermek a világ minden országában, a washingtoni áruházi kiszolgálónő és megszámlálhatatlan kolléganője mindenesetre örülne, ha az amerikai külügyminisztérium végre egyetértene ebben a dologban — a San Franciscoi polgármesterrel .... Látogatás a Fehér Házban. Balról jobbra: Herter amerikai külügyminiszter, Eisenhower, Kozlov és Menysikov washingtoni szovjet nagykövet Képtárbon érkezett