Ország-Világ, 1959. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1959-07-08 / 27. szám

Manolisz Glezoszért­ a építész — ha Görögországról hall — előbb aranylóra érett márvány oszlopokat lát ultra­marin égre rajzolódni: a Parthenont vizionálja, s körötte az athéni Akropolis romjaiban is ra­gyogó együttesét. És máris Periklés nagyszerű korára gondol, az ókori görögség halhatatlan­jaira, tudományban és művészetben — Anaxa­­gorasra meg Merodotosra, Euripidésre meg Sophoklésra, Iktinosra meg Pheidiasra — arra a szellemvilágra, amelyből Európa, kultúrájának java kinőtt. Aztán az asszociációk Időgépén pillanatok alatt vagy huszonhárom évszázadot száguld előre és a hősi szabadságharcra emlékezik, amelyet ez a nép folytat akkori urai, a törökök ellen. A korra gondol, amikor Európa értelmiségének elitje érez, sőt küzd együtt — mint Byron — e néppel talán a roppant kultúra-adósság törlesztése­ként is. Innen már csak kis gondolat-ugrás addig a másik szabadságharcig, melyet e nép a fasiszta barbarizmus ellen vívott. S ennek a harcnak egyik hőse most vérbíróság elé kerül? Az az em­ber, aki az Akropolisra tűzött fasiszta zászló le­­tépésével, a görög nemzeti lobogó kitűzésével — ezzel a szimbolikus jelentőségében óriási tettel — az ellenállás hősévé emelkedett. Tiltakozzunk és harcoljunk Glezoszért! Tilta­kozzunk, mert — a Parthenonért és Glezoszért — mi is adósai vagyunk a görög népnek!. MAJOR MATE Kossuth díjas egyetemi tanár M­AJOR MATE (Farkas Tibor felv.) Drenyovszki István anyagszállító munk­ás a Georghiu Dej Hajógyár hajóépítő műhelyének röpgyűlésén tiltakozik az ellen, hogy Glezoszt hadbíróság elé állítsák (MTI Fotó : Lajos György felv.) Kozlov a New York-i kikötőben. Balról: Barry, a vendéglátó hajóstársaság elnöke, Wagner, New York-i polgármester, Kozlov, a Szovjetunió első miniszterelnökhelyettese, Winston, New York város protokolfőnöke és Tupoljev akadémikus Képtárb­ól érkezett He hagyjuk, emberek! E kemény tekintetű, meleg szívű kazánkové­­n­ csők jöttek össze a Ganz-Mávag kovácsoló­gyár műhelyének vörös­ termében s feszült fi­gyelemmel hallgatták az előadó szavait. Egy­szerre lendült magasba százötven kar, hogy igazságot követeljen. Nem hivatalos tiltakozás volt ez: az érzelmek megnyilvánulása tovább fodrozódott még a munkapadoknál is. — Hihetetlen — szakadt fel a harag Borsi Józsefből. — Hihetetlen elképzelni, hogy egy embert a saját hazájában azért üldöz­zenek, mert szereti hazáját. Barna, olajos képű idős férfi lép Borsihoz, Nagy Mihály, az öreg drekus: — Ugye, szaki, megrendítő dolog ez? Hetek óta olvasok a görög hazafiról, aki letépte a náci lobogót és kitűzte helyére a görög nemzeti zászlót. Nálunk az ilyen embert nemzeti megbecsülés­ben részesíte­nék, Manolisz Glezoszt pedig hadbíróság elé akarják állítani. Hát nem égbekiáltó igazságta­lanság? S miközben a műhely asztalánál a tiltakozó távirat szövegét fogalmazzák, mindenki erre gondol a teremben: meg kell menteni Glezoszt! G. Z. AMERIKAI UTAZÁS Tr­szlov szovjet miniszterelnökhelyettes J­_ tizenegyéves kislánya, Olga, nemsokára egy életnagyságú hajasbabát szorít majd a karjai közé. Amerikai baba lesz ez, amelyet egy New York környéki játék­gyár munkásai adtak át az édesapjának. Amikor Kozlov átvette a babát, megje­gyezte: nagyszerű lenne, ha az egész vilá­gon csak a játékgyárakban készítenének tankot, ágyút és bombázót... Ettől a mi feszültségek-szaggatta világunk még na­­gyon-nagyon messze van. De Kozlov útja mindenesetre egy lépést jelent afelé, hogy Olga nyugodtan játszhasson a mesz­­sziről jött babával. Hiszen Kozlov szemé­lyében a szovjet külpolitika ismét a nemzetközi feszültség alapkérdéséhez, a szovjet—amerikai viszonyhoz nyúl gyó­gyító kézzel. Nemcsak Eisenhowernek, Nixon alelnöknek és Herter külügymi­niszternek — de még egy washingtoni nagyáruház oroszul tudó elárusítónőjé­­nek is azt mondta: »Ha a mi két né­pünk barátságban fog élni, sohasem lehet háború.« Ahhoz azonban, hogy az amerikai— szovjet viszony megjavuljon — le kell olvasztani a jeget a State Department és a Pentagon politikájáról. És ahhoz, hogy ez leolvadjon, át kell szakítani a Szovjetunióval kapcsolatos hamisításnak, rosszindulatúnak és ferdítésnek szürke függönyét, amelyet a hidegháború pro­pagandistái vontak — és vannak — "■John Doe", az amerikai átlagember szeme elé. A TU 114-es, amelyhez re­kord repülése után még a New York-i repülőtéren sem találtak elég nagy lép­csőfeljárót — nagy rést vágott ezen a függönyön. És oszlatja a ködöt, százezrek szeméről, a New York-i Coliseum három emeletét megtöltő szovjet kiállítás is. Hogy a Kozlov-látogatásnak,­­ a körút hátterét alkotó szovjet kiállításnak mi­lyen lélektani hatása van, azt talán leg­jellemzőbben a szovjet államférfi San Franciscó-i fogadtatásának egy epizódja mutatta. Christopher, a város polgármes­tere felajánlotta városát a csúcsértekez­let színhelyeként — mit sem törődve az­zal, hogy az amerikai hivatalos politika a csúcstalálkozót még feltételekhez köti... Hogy ezekből a feltételekből mennyit "olvaszt le, Kozlov az amerikai politika vezetőivel folytatott tárgyalásokon, az még nyílt kérdés. Olga Kozlova és millió­nyi gyermek a világ minden országában, a washingtoni áruházi kiszolgálónő és megszámlálhatatlan kolléganője minden­esetre örülne, ha az amerikai külügy­minisztérium végre egyetértene ebben a dologban — a San Franciscoi polgár­­mesterrel .... Látogatás a Fehér Házban. Balról jobbra: Herter amerikai külügyminiszter, Eisenhower, Kozlov és Menysikov washingtoni szovjet nagykövet Képtárb­on érkezett

Next