Ország-Világ, 1959. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1959-07-08 / 27. szám

„V­N­T­L­E­K, KÉRLEK, OKTATLAK N­emrégiben halt meg, 76 éves korában, dr. Téglás Géza nyugalmazott törvényszéki tanácselnök, aki egyben kiváló gyorsírótörténész is volt. Több mint negyven évig válóperes bíróként működött. Az elmúlt évszázadok gyorsírástörténeté­nek sok új adatát tárta fel. Így ő volt az, aki megfejtette azt a néhány soros gyorsírást, amelyet Arany János írt esküvője alkal­mából Petőfi Sándorhoz intézett levelében. Ezt az addig ismeret­len levelet 1925 április 12-én közölte a Pesti Naplóban dr. Mikes Lajos író, amikor Szend­­rey Júlia levelesládájából elő­kerültek a kéziratok és levelek. A Pesti Napló fényképmásolat­ban közzétette a gyorsírás soro­kat is. Mikes Lajos Arany János le­velével kapcsolatban megje­gyezte, hogy eddig semmi adat nem volt arra, hogy Arany gyorsírással is bíbelődött. Ez a három sor viszont arra vall, hogy nemcsak Arany, hanem nyilván Petőfi is foglalkozott gyorsírással. Egy régi gyorsírási rend­szerről lehet szó, amelyet az 1840-es években használtak hazánk­ban. Remélhető, hogy akad olyan tudós gyorsíró, aki meg fogja fej­teni e sorokat — jegyezte meg akkoriban a kiváló író-szerkesztő, Dr. Téglás Géza Mikes Lajos felhívása után nekilátott a meg­fejtésnek és ő volt az egyetlen, aki fényt tudott deríteni a titokza­tos sztenogramra. A Pesti Napló egy hét múlva már közölte is a megfejtést. Erről Tóth Árpád érdekes sorokban számolt be. »■Szendrey Julia leveles ládájában — írja a többi között Tóth Árpád — hosszú ideig tartó rejtőzés után a Petőfi—Arany leve­lezésnek egy olyan darabja is előkerült, amely bizonyítékát szol­gáltatja annak, hogy Arany és Petőfi értettek a gyorsíráshoz. A levél alján szerényen, de ingerlő bizarrsággal húzódik meg a há­rom különös rajzú sor: egzotikus virágcsomó a kráter tövében! Így ad munkát a lángelmék emléke nemcsak a megdöbbentő ma­gasságok és mélységek geneológusainak, hanem az apró és ked­ves furcsaságok botanikusainak is. Ahogy Shakespeare ritka, kü­lönleges tudását ma is izgatottan bányászgatják a szaktudósok, ahogy Goethe növénytani és fénytani bíbelődéseit ma is kegye­letet utódok rostálgatják, úgy került sor most a magyar költé­szet két lángelméje gyorsírási készségének ismertetésére. Aki ismeri a lángelmék »természetrajzától, szinte magától értetődőnek érezheti, hogy Petőfi és Arany, akik például mindketten rendkí­vül mostoha körülmények között és­­igen fiatalon szerezték meg az ezer apró munkával járó nyelvismeretet az új és régi nyel­vek egész sorában, a gyorsírás varázsával szemben sem lehettek érzéketlenek, mihelyt hallottak koruk valamelyik zsenge gyors­ítási rendszeréről.*­ Ezután Tóth Árpád elismeréssel adózik dr. Téglás Gézának, •*a magyar gyorsírástörténelem régi és kitűnő búvárjának-“ Arany gyorsírásának megfejtéséért. T­églás Géza szerint az Arany levelében használt gyorsírási rendszer Dobrossy István 1843-ban megjelent tankönyvére támaszkodik. Ezt a tankönyvet nagyon kevesen ismerhették, még kevesebben tanulhatták. Egy-kétszáz ember, vagy ennél is keve­sebb lehetett, aki akkoriban gyorsírással foglalkozott. A tréfás gyorsírási sorok megfejtése a következő: Még egyszer az Isten áldjon meg, édes Sándorom. Intlek, kérlek és oktatlak, le ne rontsd valahogy magadat a csókolásban, mert nem­csak a kis menyecskéé vagy, hanem a hazáé is. Arany azért írta e sorokat gyorsírással, hogy a feleség, Szendrey Julia ne tudja azokat elolvasni. ..A gyorsírási közlés tehát — folytatja Tóth Árpád — diszkrét közlés volt, kedves és jóakaratú figyelmeztetés a fiatal házas Petőfi számára, egészsé­ges, oktató, baráti intés a józan nagyszalontai jegyző úrtól. Most fellebbent a bájos titok fátyola, s ha valaki indiszkréciónak venné, ne felejtse el, hogy az utókornak ilyesmire i­s joga van.*­ Dr. Téglás Géza, Arany titokzatos gyorsírási jelei tudós-ala­posságú megfejtésével ilyenképpen segítségére tudott lenni az irodalomtörténészeknek. BIHARI MIHÁLY S­ándorom' Dr. Téglát Géza Arany János 'gyorsírást sorai Petőfihez . Hát hogy mint vagytok otthon, Pistikám? Pilis község egyik elsárgult anya­könyvében megtaláltam Petőfi Ist­ván esküvői feljegyzését. Már ré­gebben foglalkozom Pilis község történetével: a község általános is­kolájának felső tagozatán tanítok. A napokban az evangélikus egyház irodájában jártam, hogy megtekint­sem a hajdani időkből fennmaradt fóliánsokat. Az egyik polcról por­lepte anyakönyvi naplót emeltem le. A vignettán két évszám: 1362—1479. Az elsárgult lapok boldog esküvők emlékét idézték. Az utolsó éveknél tartottam, amikor a 36-os sorszám alatt érdekes név ragadta meg a fi­gyelmemet. VŐLEGÉNY: PETŐFI ISTVÁN, MENYASSZONY: GRYLLHOFFER ANTÓNIA. A fakult sorokat jobban szemügyre véve megállapíthattam, hogy a nagy költő édes öccséről van szó. Az es­küvő időpontja: 1863. dec. 26. Most már csak arra voltam kiváncsi, hogyan került a halhatatlan Sándor testvére a pilisi evangélikus temp­lom eskető papja elé? Rövidesen ez is kiderült. István 48-ban ott küzd Kossuth lo­bogói alatt. Közhonvédból százado­si rangot ér el. Bátyjával anyjuk te­metésén találkozik utoljára. A sza­badságharc után az osztrákok köz­legénynek sorozzák be. Szabadulása után Péterváradon folytatja atyjá­tól tanult mesterségét, a mészáros­ságot. 1852-ben ismeretlen rossz­akarója azzal vádolja az osztrák ha­tóságnál, hogy mint honvédtiszt vett részt a császár elleni harcok­­­­ban. Nyomban letartóztatták és a theresienstadti börtönbe hurcolták. A három esztendeig tartó raboskodás ideje alatt jó barátságot kötött rab­társával, Böhm János mérnökkel. Csaknem egyidőben szabadultak. A mérnök apósa, Gayllhoffer János dánosi földbirtokos éppen akkor ke­resett nevelőt két kisebbik fia mel­----------------------------------------­lé s a mérnök ajánlására az egykori there­sienstadti fogolyra esett a vá­lasztása. Így került Petőfi István 1857 nya­rán Dánosra, ősszel Ellingerné, a bécsi opera énekesnője vendégeske­dett a Gayllhoffer-kastélyban, s egy alkalommal elmondta, hogy nagyon szeretné Petőfi Sándor verseit anya­nyelvén, németül megismerni. István erre levette a könyvespolcról bátyja verseskötetét és átnyújtotta a mű­vésznőnek, hogy válasszon a költe­ményekből, majd ő lefordítja. Ellingerné felnyitva a kötetet, ta­lálomra az egyik versre mutatott. Ez Sándor tragikus jóslata, a *Szeptember végén volt, a fordítás aránylag jól sikerült, s amikor a művésznő elolvasta a fordítást hosz­­szú szempillái könnyekben úsztak. Ott élt a kastélyban a Gayllhoffer család büszkesége, Antónia. A leányt valósággal körülrajongta a környék vagyonos ifjúsága, de An­tónia Petőfi Istvánt kedvelte. Az egyszerű nevelő azonban tudta, hogy szegény ember létére soha­sem nyerheti el a leány kezét. Bú­csút vett hát a dánosi kúriától. Bátyja özvegye, Szendrey Júlia aty­jának ajánlatára Geiszt Gáspár földbirtokos csákói pusztájára ke­rült ispánnak, majd tiszttartóvá lép­tették elő. Amikor Gayllhoffer meg­tudta, hogy az egykori nevelő kar­riert csinált, egyszerre engedéke­nyebb lett: beleegyezett Antónia leányának és Petőfi Istvánnak el­jegyzésébe. Már ki­eyilt tűzve az es­küvő napja is, még pedig 1863. de­cember 26-ra, amikor Vághelyi Já­nos nyáregyházi katolikus pap vá­ratlanul felkereste Gayllhoffert, s kijelentette, hogy nem hajlandó ösz­­szeadni a párt, mivel a vőlegény evangélikus. A családot a zavarból Petőfi Sándor egykori iskolatársa, Sárkány Sámuel pilisi evangélikus lelkész mentette ki: megeskette a fiatalokat. Ám, a mennyei örömök csak röpke hónapokig tartottak. Családi természetű bonyodalmak miatt a fiatalok sebzett szívvel sza­kítottak egymással. Antónia vissza­költözött szüleihez. De István nem nyugodott bele a szakításba, s egyik levelet a másik után írta hitvesének. Antónia kérlelhetetlen maradt. Egy alkalommal ismeretlen kéz ál­tal címzett borítékot kézbesítettek az asszonynak. A levél csupán eny­­nyit tartalmazott: »Meghalt Petőfi István! Halálát súlyos szívbaj okozta .. .+* Antónia reszkető kezéből kihullott a papírlap. Ábrándos szeme a vég­telenbe tévedt, aztán a könnycsep­pek árja futott végig halovány ar­­cán. Rakovszky József Petőfi István

Next