Ország-Világ, 1959. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1959-07-08 / 27. szám
„VNTLEK, KÉRLEK, OKTATLAK Nemrégiben halt meg, 76 éves korában, dr. Téglás Géza nyugalmazott törvényszéki tanácselnök, aki egyben kiváló gyorsírótörténész is volt. Több mint negyven évig válóperes bíróként működött. Az elmúlt évszázadok gyorsírástörténetének sok új adatát tárta fel. Így ő volt az, aki megfejtette azt a néhány soros gyorsírást, amelyet Arany János írt esküvője alkalmából Petőfi Sándorhoz intézett levelében. Ezt az addig ismeretlen levelet 1925 április 12-én közölte a Pesti Naplóban dr. Mikes Lajos író, amikor Szendrey Júlia levelesládájából előkerültek a kéziratok és levelek. A Pesti Napló fényképmásolatban közzétette a gyorsírás sorokat is. Mikes Lajos Arany János levelével kapcsolatban megjegyezte, hogy eddig semmi adat nem volt arra, hogy Arany gyorsírással is bíbelődött. Ez a három sor viszont arra vall, hogy nemcsak Arany, hanem nyilván Petőfi is foglalkozott gyorsírással. Egy régi gyorsírási rendszerről lehet szó, amelyet az 1840-es években használtak hazánkban. Remélhető, hogy akad olyan tudós gyorsíró, aki meg fogja fejteni e sorokat — jegyezte meg akkoriban a kiváló író-szerkesztő, Dr. Téglás Géza Mikes Lajos felhívása után nekilátott a megfejtésnek és ő volt az egyetlen, aki fényt tudott deríteni a titokzatos sztenogramra. A Pesti Napló egy hét múlva már közölte is a megfejtést. Erről Tóth Árpád érdekes sorokban számolt be. »■Szendrey Julia leveles ládájában — írja a többi között Tóth Árpád — hosszú ideig tartó rejtőzés után a Petőfi—Arany levelezésnek egy olyan darabja is előkerült, amely bizonyítékát szolgáltatja annak, hogy Arany és Petőfi értettek a gyorsíráshoz. A levél alján szerényen, de ingerlő bizarrsággal húzódik meg a három különös rajzú sor: egzotikus virágcsomó a kráter tövében! Így ad munkát a lángelmék emléke nemcsak a megdöbbentő magasságok és mélységek geneológusainak, hanem az apró és kedves furcsaságok botanikusainak is. Ahogy Shakespeare ritka, különleges tudását ma is izgatottan bányászgatják a szaktudósok, ahogy Goethe növénytani és fénytani bíbelődéseit ma is kegyeletet utódok rostálgatják, úgy került sor most a magyar költészet két lángelméje gyorsírási készségének ismertetésére. Aki ismeri a lángelmék »természetrajzától, szinte magától értetődőnek érezheti, hogy Petőfi és Arany, akik például mindketten rendkívül mostoha körülmények között ésigen fiatalon szerezték meg az ezer apró munkával járó nyelvismeretet az új és régi nyelvek egész sorában, a gyorsírás varázsával szemben sem lehettek érzéketlenek, mihelyt hallottak koruk valamelyik zsenge gyorsítási rendszeréről.* Ezután Tóth Árpád elismeréssel adózik dr. Téglás Gézának, •*a magyar gyorsírástörténelem régi és kitűnő búvárjának-“ Arany gyorsírásának megfejtéséért. Téglás Géza szerint az Arany levelében használt gyorsírási rendszer Dobrossy István 1843-ban megjelent tankönyvére támaszkodik. Ezt a tankönyvet nagyon kevesen ismerhették, még kevesebben tanulhatták. Egy-kétszáz ember, vagy ennél is kevesebb lehetett, aki akkoriban gyorsírással foglalkozott. A tréfás gyorsírási sorok megfejtése a következő: Még egyszer az Isten áldjon meg, édes Sándorom. Intlek, kérlek és oktatlak, le ne rontsd valahogy magadat a csókolásban, mert nemcsak a kis menyecskéé vagy, hanem a hazáé is. Arany azért írta e sorokat gyorsírással, hogy a feleség, Szendrey Julia ne tudja azokat elolvasni. ..A gyorsírási közlés tehát — folytatja Tóth Árpád — diszkrét közlés volt, kedves és jóakaratú figyelmeztetés a fiatal házas Petőfi számára, egészséges, oktató, baráti intés a józan nagyszalontai jegyző úrtól. Most fellebbent a bájos titok fátyola, s ha valaki indiszkréciónak venné, ne felejtse el, hogy az utókornak ilyesmire is joga van.* Dr. Téglás Géza, Arany titokzatos gyorsírási jelei tudós-alaposságú megfejtésével ilyenképpen segítségére tudott lenni az irodalomtörténészeknek. BIHARI MIHÁLY Sándorom' Dr. Téglát Géza Arany János 'gyorsírást sorai Petőfihez . Hát hogy mint vagytok otthon, Pistikám? Pilis község egyik elsárgult anyakönyvében megtaláltam Petőfi István esküvői feljegyzését. Már régebben foglalkozom Pilis község történetével: a község általános iskolájának felső tagozatán tanítok. A napokban az evangélikus egyház irodájában jártam, hogy megtekintsem a hajdani időkből fennmaradt fóliánsokat. Az egyik polcról porlepte anyakönyvi naplót emeltem le. A vignettán két évszám: 1362—1479. Az elsárgult lapok boldog esküvők emlékét idézték. Az utolsó éveknél tartottam, amikor a 36-os sorszám alatt érdekes név ragadta meg a figyelmemet. VŐLEGÉNY: PETŐFI ISTVÁN, MENYASSZONY: GRYLLHOFFER ANTÓNIA. A fakult sorokat jobban szemügyre véve megállapíthattam, hogy a nagy költő édes öccséről van szó. Az esküvő időpontja: 1863. dec. 26. Most már csak arra voltam kiváncsi, hogyan került a halhatatlan Sándor testvére a pilisi evangélikus templom eskető papja elé? Rövidesen ez is kiderült. István 48-ban ott küzd Kossuth lobogói alatt. Közhonvédból századosi rangot ér el. Bátyjával anyjuk temetésén találkozik utoljára. A szabadságharc után az osztrákok közlegénynek sorozzák be. Szabadulása után Péterváradon folytatja atyjától tanult mesterségét, a mészárosságot. 1852-ben ismeretlen rosszakarója azzal vádolja az osztrák hatóságnál, hogy mint honvédtiszt vett részt a császár elleni harcokban. Nyomban letartóztatták és a theresienstadti börtönbe hurcolták. A három esztendeig tartó raboskodás ideje alatt jó barátságot kötött rabtársával, Böhm János mérnökkel. Csaknem egyidőben szabadultak. A mérnök apósa, Gayllhoffer János dánosi földbirtokos éppen akkor keresett nevelőt két kisebbik fia mel----------------------------------------lé s a mérnök ajánlására az egykori theresienstadti fogolyra esett a választása. Így került Petőfi István 1857 nyarán Dánosra, ősszel Ellingerné, a bécsi opera énekesnője vendégeskedett a Gayllhoffer-kastélyban, s egy alkalommal elmondta, hogy nagyon szeretné Petőfi Sándor verseit anyanyelvén, németül megismerni. István erre levette a könyvespolcról bátyja verseskötetét és átnyújtotta a művésznőnek, hogy válasszon a költeményekből, majd ő lefordítja. Ellingerné felnyitva a kötetet, találomra az egyik versre mutatott. Ez Sándor tragikus jóslata, a *Szeptember végén volt, a fordítás aránylag jól sikerült, s amikor a művésznő elolvasta a fordítást hoszszú szempillái könnyekben úsztak. Ott élt a kastélyban a Gayllhoffer család büszkesége, Antónia. A leányt valósággal körülrajongta a környék vagyonos ifjúsága, de Antónia Petőfi Istvánt kedvelte. Az egyszerű nevelő azonban tudta, hogy szegény ember létére sohasem nyerheti el a leány kezét. Búcsút vett hát a dánosi kúriától. Bátyja özvegye, Szendrey Júlia atyjának ajánlatára Geiszt Gáspár földbirtokos csákói pusztájára került ispánnak, majd tiszttartóvá léptették elő. Amikor Gayllhoffer megtudta, hogy az egykori nevelő karriert csinált, egyszerre engedékenyebb lett: beleegyezett Antónia leányának és Petőfi Istvánnak eljegyzésébe. Már kieyilt tűzve az esküvő napja is, még pedig 1863. december 26-ra, amikor Vághelyi János nyáregyházi katolikus pap váratlanul felkereste Gayllhoffert, s kijelentette, hogy nem hajlandó öszszeadni a párt, mivel a vőlegény evangélikus. A családot a zavarból Petőfi Sándor egykori iskolatársa, Sárkány Sámuel pilisi evangélikus lelkész mentette ki: megeskette a fiatalokat. Ám, a mennyei örömök csak röpke hónapokig tartottak. Családi természetű bonyodalmak miatt a fiatalok sebzett szívvel szakítottak egymással. Antónia visszaköltözött szüleihez. De István nem nyugodott bele a szakításba, s egyik levelet a másik után írta hitvesének. Antónia kérlelhetetlen maradt. Egy alkalommal ismeretlen kéz által címzett borítékot kézbesítettek az asszonynak. A levél csupán enynyit tartalmazott: »Meghalt Petőfi István! Halálát súlyos szívbaj okozta .. .+* Antónia reszkető kezéből kihullott a papírlap. Ábrándos szeme a végtelenbe tévedt, aztán a könnycseppek árja futott végig halovány arcán. Rakovszky József Petőfi István