Ország-Világ, 1966. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)

1966-07-06 / 27. szám

csőséget, hogy elhódítsuk azokat.« Ez a dicsőség elmaradt. A város egyre fejlődött. Éltek itt szám­űzött dekabristák is. S otthont adott a hí­res zeneszerzőnek, Glinkának. A múlt szá­zad végén és a XX. század elején a prole­tariátus bázisává nőtt e gyárváros. Kali­­nyin szervezte itt a forradalmi mozgalmat. A FORRADALOM UTÁN nagy lendü­lettel fejlődött errefelé is az élet. A kis karél-finn népnek autonómiát adott a Le­nin vezette szovjet állam. A népgazdaság minden irányban továbbfejlődött, az ősi ágyúöntödékből traktorgyárat szerveztek. A második világháború alatt sok keserű­ség, szenvedés volt az itteni emberek osz­tályrésze. Három éven át a Hitler-fasiszták tartották megszállva Karéliát. Finneket, oroszokat egyaránt bestiálisan pusztították. A történész professzoroktól a miniszter­­tanács palotájába mentem, és a mai élet­ről érdeklődtem Kicá Lem­án népgazdasá­gi minisztertől. — Legfőbb kincsünk, a felmérhetetlen erdőgazdaság — mondta a miniszter. — Mégis most, az ötéves tervben célunk, hogy kevesebb fából több papírt adjunk. A hulladékot és lombosfákat is feldolgoz­zuk. A fiatal miniszter elmondotta még, hogy az erdők mélyén százezernyi ember dolgo­zik, télen néha méteres hóban is. Szünte­lenül működik a fűrész, s megy a terme­lés. Tizenöt százalék fizetési pótlékot kap­nak a favágók. A karéliai fűrészgyárak két és fél millió köbméter fát dolgoznak fel. Magyarországnak is erről a vidékről exportálnak épület- és bútorfát. Kondrapoga, Onyega-tó menti városban Európa egyik legnagyobb papírgyárát lé­tesítették. Szovjet és angol gépekkel 3500 ember 600 ezer tonna papírt készít egy év alatt. Most egy újabb papírgyárat építe­nek. Nagyon sok a márványbánya Karé­­liában. A márványt felőrlik és építkezési tömböket készítenek belőle. Bár ahogy a vidéken láttam, itt még a leghasználato­sabb építőanyag továbbra is a fa. Beszéltek arról is a minisztertanácsban nekem, hogy az erdőben rengeteg vad él. Barnamedve, farkas, vadmacska, vadkecs­ke, különféle szarvasok, róka, nyúl, mókus él az erdőben. A tavak környékén sok mil­lió madár tanyázik. A vadkacsának és a sirályoknak kedvenc helye a vízi világ. A róka koma becses állat errefelé, tizenhét szárhoz tenyészti értékes szőrméjéért. Ka­­réliában, mint érdekességet, megmutatták nekem az őserdőben létrehozott tojásgyá­rat ,is. Valamikor itt — ahol nem ritka a 45—50 fokos hideg — nem tenyésztettek baromfit, messzi vidékekről szállították a tojást. Most ennek a gazdaságnak a tyúk­állománya 13 millió tojást ad egy évben. A tyúkfarm igazgatója Lenin-rendet ka­pott a nagyszerű eredményért. A halászat ősi foglalkozás ezen a vidé­ken. Különösen a Fehér-tenger és az Onye­ga-tó aranybánya a halászok számára. Kemény legények az itteni halászok, így ír róluk Guttari:­x-S mikor az orkán már aludni fárad s megpihen a szivén az esti tájnak, mosolyodik a part halásza mind. Síkos, halaktól nyüzsg a padok alja, rossz csónakjukat semmi sem zavarja, s a teli háló súlyos terhe ring.­ Kico Lenián elmondta, hogy a köztár­saság modern halkombinátjai 850 ezer ton­na elsőrendű halat dolgoznak fel. A hajók a Balti-tengertől a Ladoga- és Onyega-ta­­vakat érintve, a Fehér-tengerig haladhat­nak a csatornarendszerben. A karéi halá­szok Amerika partjaiig is elmennek a zsákmány után. A miniszter javaslatára Petrozávodszkban elmentem a híres­­Onyegai traktorgyárban is, ahol 72 lóerős, erdőben használatos traktorok készülnek. Mondhatom, érdemes volt megnézni a kor­szerű, automatizált gyártási folyamatokat. De leginkább azért örültem, mert nagyon ér­dekes emberekkel találkoztam itt. Az egyik műhelyben bemutattak nekem egy magas, középkorú munkást: M. I. Tyitov elvtár­sat. Elmondotta, hogy dédapja, nagyapja, is itt dolgozott a gyárban. Hajdanában jobbágyként jöttek ősei Petrozávodszkba. Ő itt tanult szakmát, innen ment a hábo­rúba és itt választották meg a Legfelső Tanács képviselőjévé. »A szovjet parla­mentben is munkás maradtam — mondja szerényen. — Amit a nép jónak lát, azt ott elmondjuk és törvényeket gyártunk, s azok legalább olyan jók, mint ezek az óriások — mutatott a traktorok felé. — Különösen a nemrég elhunyt, finn szárma­zású Kuusinen elvtárssal kerültem jó ba­rátságba. Tudja, most sokat várok attól a törvénytől, amely szerint a kolhoz-parasz­toknak biztosított fizetést kell kapniuk.« — Tyitov képviselő szenvedélyes vadász. Javasolta, hogy menjünk el egy pár napra az erdőbe és portyázás közben jól kibe­szélgetjük magunkat a gyárról, a parla­mentről egyaránt. Nemcsak azért nem fo­gadtam el a javaslatát, mert féltem, hogy találkozom a medvékkel, de sajnos, időm­ből sem tellett. Viszont összeismerkedtem a gyár egy másik büszkeségével, Sz. M. Blinov, Lenin-renddel kitüntetett újítóval is. Ő az újítók klubjának az elnöke itt, 1965-ben 700 újítást vezettek be. Blinov sokszor kimegy a távoli fakitermelő he­lyekre, hetekig együtt van a favágókkal, figyeli a vontatótraktorokat munka köz­ben és már sok hasznos módosítást java­solt a tervezőmérnököknek. A Szovjetunió­ban is ritka az olyan üzem, ahol két Le­­nin-rendes munkás is dolgozik. Egy másik műhelyben K. P. Csehonyint mutatták be. Ő is Lenin-rendet kapott több évtizedes kommunista munkájáért, és június 12-én szintén a Legfelső Tanács tagjává válasz­tották. Máris felkeresik a munkások, és segítségét kérik. Havonta kétszer tart fo­gadónapot, ahol a képviselő elbeszélget a választóival. Nyugdíjügyekben, szociális és lakásproblémában kérik a Legfelső Tanács tagjának segítségét. Megtudtam tőle, hogy a XXIII. kongresszus után, ebben a gyár­ban sok érdekes kezdeményezés indult el a munkások részéről. A MAGAS ÉSZAKON, ottjártamkor, fe­hérek voltak az éjszakák, s munka után az emberek éjfélig is korzóztak a komor Onyega partján. A hosszú estéken át ma­gányosan bolyongva, nézelődtem, szemlé­lődtem közöttük, figyelve az emberek éle­tét, szórakozását, az élet ritmusát. Hall­gattam dalaikat, elnéztem táncaikat, ízlel­gettem ételeiket, örültem baráti szavuk­nak. Sok embert, munkást, képviselőt, pro­fesszort és minisztert kifaggattam a múlt­ról, jelenről, és a jövő terveiről. Tanúsít­hatom: kemény, kommunista munka árán egyre szebben élnek és egyre jobban bol­dogulnak az emberek — zord, de fennsé­­gesen szép hazájukban: Karéliában. Szebelkó Imre Északról a Fehér-tenger határolja a Karéi Szov­jet Autonóm Köztársaságot. Képünkön: karéliai halászhajó a zord Fehér-tengeren Kondrapoga, karéia finn városban épült fel a Szovjetunió legnagyobb papír­gyára. A papír alapanyaga a kitűnő minőségű fa, amelyet Karélia végtelen erdői bőségesen biztosítanak

Next