Ország-Világ, 1966. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)
1966-07-06 / 27. szám
csőséget, hogy elhódítsuk azokat.« Ez a dicsőség elmaradt. A város egyre fejlődött. Éltek itt száműzött dekabristák is. S otthont adott a híres zeneszerzőnek, Glinkának. A múlt század végén és a XX. század elején a proletariátus bázisává nőtt e gyárváros. Kalinyin szervezte itt a forradalmi mozgalmat. A FORRADALOM UTÁN nagy lendülettel fejlődött errefelé is az élet. A kis karél-finn népnek autonómiát adott a Lenin vezette szovjet állam. A népgazdaság minden irányban továbbfejlődött, az ősi ágyúöntödékből traktorgyárat szerveztek. A második világháború alatt sok keserűség, szenvedés volt az itteni emberek osztályrésze. Három éven át a Hitler-fasiszták tartották megszállva Karéliát. Finneket, oroszokat egyaránt bestiálisan pusztították. A történész professzoroktól a minisztertanács palotájába mentem, és a mai életről érdeklődtem Kicá Lemán népgazdasági minisztertől. — Legfőbb kincsünk, a felmérhetetlen erdőgazdaság — mondta a miniszter. — Mégis most, az ötéves tervben célunk, hogy kevesebb fából több papírt adjunk. A hulladékot és lombosfákat is feldolgozzuk. A fiatal miniszter elmondotta még, hogy az erdők mélyén százezernyi ember dolgozik, télen néha méteres hóban is. Szüntelenül működik a fűrész, s megy a termelés. Tizenöt százalék fizetési pótlékot kapnak a favágók. A karéliai fűrészgyárak két és fél millió köbméter fát dolgoznak fel. Magyarországnak is erről a vidékről exportálnak épület- és bútorfát. Kondrapoga, Onyega-tó menti városban Európa egyik legnagyobb papírgyárát létesítették. Szovjet és angol gépekkel 3500 ember 600 ezer tonna papírt készít egy év alatt. Most egy újabb papírgyárat építenek. Nagyon sok a márványbánya Karéliában. A márványt felőrlik és építkezési tömböket készítenek belőle. Bár ahogy a vidéken láttam, itt még a leghasználatosabb építőanyag továbbra is a fa. Beszéltek arról is a minisztertanácsban nekem, hogy az erdőben rengeteg vad él. Barnamedve, farkas, vadmacska, vadkecske, különféle szarvasok, róka, nyúl, mókus él az erdőben. A tavak környékén sok millió madár tanyázik. A vadkacsának és a sirályoknak kedvenc helye a vízi világ. A róka koma becses állat errefelé, tizenhét szárhoz tenyészti értékes szőrméjéért. Karéliában, mint érdekességet, megmutatták nekem az őserdőben létrehozott tojásgyárat ,is. Valamikor itt — ahol nem ritka a 45—50 fokos hideg — nem tenyésztettek baromfit, messzi vidékekről szállították a tojást. Most ennek a gazdaságnak a tyúkállománya 13 millió tojást ad egy évben. A tyúkfarm igazgatója Lenin-rendet kapott a nagyszerű eredményért. A halászat ősi foglalkozás ezen a vidéken. Különösen a Fehér-tenger és az Onyega-tó aranybánya a halászok számára. Kemény legények az itteni halászok, így ír róluk Guttari:x-S mikor az orkán már aludni fárad s megpihen a szivén az esti tájnak, mosolyodik a part halásza mind. Síkos, halaktól nyüzsg a padok alja, rossz csónakjukat semmi sem zavarja, s a teli háló súlyos terhe ring. Kico Lenián elmondta, hogy a köztársaság modern halkombinátjai 850 ezer tonna elsőrendű halat dolgoznak fel. A hajók a Balti-tengertől a Ladoga- és Onyega-tavakat érintve, a Fehér-tengerig haladhatnak a csatornarendszerben. A karéi halászok Amerika partjaiig is elmennek a zsákmány után. A miniszter javaslatára Petrozávodszkban elmentem a híresOnyegai traktorgyárban is, ahol 72 lóerős, erdőben használatos traktorok készülnek. Mondhatom, érdemes volt megnézni a korszerű, automatizált gyártási folyamatokat. De leginkább azért örültem, mert nagyon érdekes emberekkel találkoztam itt. Az egyik műhelyben bemutattak nekem egy magas, középkorú munkást: M. I. Tyitov elvtársat. Elmondotta, hogy dédapja, nagyapja, is itt dolgozott a gyárban. Hajdanában jobbágyként jöttek ősei Petrozávodszkba. Ő itt tanult szakmát, innen ment a háborúba és itt választották meg a Legfelső Tanács képviselőjévé. »A szovjet parlamentben is munkás maradtam — mondja szerényen. — Amit a nép jónak lát, azt ott elmondjuk és törvényeket gyártunk, s azok legalább olyan jók, mint ezek az óriások — mutatott a traktorok felé. — Különösen a nemrég elhunyt, finn származású Kuusinen elvtárssal kerültem jó barátságba. Tudja, most sokat várok attól a törvénytől, amely szerint a kolhoz-parasztoknak biztosított fizetést kell kapniuk.« — Tyitov képviselő szenvedélyes vadász. Javasolta, hogy menjünk el egy pár napra az erdőbe és portyázás közben jól kibeszélgetjük magunkat a gyárról, a parlamentről egyaránt. Nemcsak azért nem fogadtam el a javaslatát, mert féltem, hogy találkozom a medvékkel, de sajnos, időmből sem tellett. Viszont összeismerkedtem a gyár egy másik büszkeségével, Sz. M. Blinov, Lenin-renddel kitüntetett újítóval is. Ő az újítók klubjának az elnöke itt, 1965-ben 700 újítást vezettek be. Blinov sokszor kimegy a távoli fakitermelő helyekre, hetekig együtt van a favágókkal, figyeli a vontatótraktorokat munka közben és már sok hasznos módosítást javasolt a tervezőmérnököknek. A Szovjetunióban is ritka az olyan üzem, ahol két Lenin-rendes munkás is dolgozik. Egy másik műhelyben K. P. Csehonyint mutatták be. Ő is Lenin-rendet kapott több évtizedes kommunista munkájáért, és június 12-én szintén a Legfelső Tanács tagjává választották. Máris felkeresik a munkások, és segítségét kérik. Havonta kétszer tart fogadónapot, ahol a képviselő elbeszélget a választóival. Nyugdíjügyekben, szociális és lakásproblémában kérik a Legfelső Tanács tagjának segítségét. Megtudtam tőle, hogy a XXIII. kongresszus után, ebben a gyárban sok érdekes kezdeményezés indult el a munkások részéről. A MAGAS ÉSZAKON, ottjártamkor, fehérek voltak az éjszakák, s munka után az emberek éjfélig is korzóztak a komor Onyega partján. A hosszú estéken át magányosan bolyongva, nézelődtem, szemlélődtem közöttük, figyelve az emberek életét, szórakozását, az élet ritmusát. Hallgattam dalaikat, elnéztem táncaikat, ízlelgettem ételeiket, örültem baráti szavuknak. Sok embert, munkást, képviselőt, professzort és minisztert kifaggattam a múltról, jelenről, és a jövő terveiről. Tanúsíthatom: kemény, kommunista munka árán egyre szebben élnek és egyre jobban boldogulnak az emberek — zord, de fennségesen szép hazájukban: Karéliában. Szebelkó Imre Északról a Fehér-tenger határolja a Karéi Szovjet Autonóm Köztársaságot. Képünkön: karéliai halászhajó a zord Fehér-tengeren Kondrapoga, karéia finn városban épült fel a Szovjetunió legnagyobb papírgyára. A papír alapanyaga a kitűnő minőségű fa, amelyet Karélia végtelen erdői bőségesen biztosítanak