Ország-Világ, 1966. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)
1966-07-06 / 27. szám
JÁ!lVGTAU M♦m vW AZÍRASk?! Simone de Beauvoir szép nyugodtan ül műtermének egyik sárga kanapéján, s várja a »vallatást«. A széles üvegajtón beáradó nap éles fényt vet a brazil fétisekre, a kínai opera álarcaira, a kubai dobokra, és a többi útiemlékre, amellyel tele van a montparnasse-i műterem. A földön gramofon, Mozart, Boulez, Miles Davis lemezeivel. A falakon mindenütt könyvek. Sok fénykép. Javarészt Sartre-t ábrázolják. Jobbra, a hálószobába vezető belső lépcső alatt, a szerző angol, spanyol, japán, héber, svéd és magyar, továbbá még vagy harminc más nyelvű művei. Ezek a könyvek egy egész falrészt foglalnak el, ami nem meglepő, hiszen Simone de Beauvoir munkássága nagyon széles körű. Eleddig négy regényt, egy színdarabot, egy háromkötetes emlékiratot, több útinaplót, számos bölcseleti és egyéb tanulmányt, valamint politikai röpiratot írt. De hagyjuk a könyveket, és nézzük az embert. Ami a legjobban lenyűgöz bennünket, PÁRIZSI TUDÓSÍTÓNK, EDITH SOREL SIMONE DE BEAUVOIR-nál minden bizonnyal tekintetének fantasztikus intenzitása. — Most min dolgozik? — kérdezzük elsőnek. — Egy regényt és egy esszét írok, de nem szívesen beszélnék róluk. Megrögzött szokásom ugyanis, hogy sohasem beszélek könyveimről, amíg be nem fejeztem őket. — Hogyan dolgozik? — Mindennap reggel tíztől egy óráig írok. Könnyen rászánom magam, de nehezen dolgozom. A »Mandarinokat« négy évig írtam. Egyetemi képzettségem következménye, hogy szigorú terv szerint dolgozom, és minden művem komoly dokumentációra támaszkodik. Amikor például regényt írok, el szoktam olvasni a korabeli lapokat és regényeket, hogy áthasson az akkori közhangulat. Kézzel írok és minthogy él bennem a műgond, minden egyes lapot négyszer-ötször átírok. — Honnan származik írói szenvedélye? — Hét-nyolcéves koromban kezdtem novellákat írni. Tizenöt éves voltam, amikor egy barátnőm emlékalbumába, arra a kérdésre, hogy »Mi leszel, ha nagy leszel?«, azt írtam be: »Híres író«. Magánya tudatában levő kamaszlány voltam, s lázadoztam környezetem ellen. A nyugtalanság vitt az írásra. Amikor azonban megismerkedtem Sartre-ral, és más értelmiségiekkel, hivatástudatom csökkent. Elhagytam a családi házat és nekivágtam az életnek. Tökéletesen boldog voltam, s alig éreztem szükségét az írásnak. Innen van, hogy akkori irodalmi kísérleteim nem sikerültek. — És ma teljesen leköti az irodalom? Simone de Beauvoir Beauvoir és az újságírónő