Ország-Világ, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1969-07-02 / 27. szám

JÓ HÍR AZ ELVTÁRSAINKNAK Amikor június 17-én délelőtt, a Kreml György-termében 75 kommunista és munkáspárt 300 küldöttének ajkáról, tucatnyi nyelven felcsendült az Interna­­cion­álé, a jobb jövőért küzdő emberiség új harci programmal lett gazdagabb. A nemzetközi munkásosztály himnusza az öt földrész marxista-leninista pártjainak sikeres, eredményes tanácskozását zárta le, amely megtárgyalta korunk legégetőbb kérdését: az imperializmus elle­ni harc feladatait, és e harc mo­torja, a kommunista és munkás­pártok, minden haladó erő so­rainak tömörítését ebben a küz­delemben. Ott álltunk a csillogó csillá­rok alatt, és leküzdve az ünne­pélyes perc okozta megillető­­dést, igyekeztünk tárgyilagos mérleget készíteni. A világ kommunista pártjai ezt megelőzően 1960-ban tartot­tak átfogó értekezletet, amelyen elemezték a nemzetközi erővi­szonyokat és az azokból követ­kező feladatokat. Az azóta eltelt esztendők alatt nagy változások mentek végbe a világban. Hogy csak néhány példát említsünk: a Szovjetunió megkettőzte gaz­dasági erejét, hasonló mérték­ben fejlődött a többi szocialis­ta ország is; a gyarmati rend­szer felbomlásának folyamatá­ban teljesen átalakult Afrika képe; forrongásba jött a latin­amerikai kontinens Ugyanakkor fokozódott az im­perializmus agresszivitása: há­borút indított Vietnamban és a Közel-Keleten; folytatta bom­lasztó aknamunkáját a szocia­lista országok ellen. Számos ob­jektív és szubjektív körülmény folytán nézeteltérések támadtak egyes szocialista országok és kommunista pártok között, min­denekelőtt a Kínai Kommunista Párt vezetőinek nagyhatalmi soviniszta, egységbontó politiká­ja következtében. A vízválasztó Mindez a nemzetközi helyzet­nek, az imperializmus elleni harc feladatainak új felmérését, kijelölését tette szükségessé a kommunista pártok számára. Ezért kezdeményezte néhány évvel ezelőtt több testvérpárt egy új nemzetközi tanácskozás összehívását. Nyilvánvaló volt, ha a tanács­kozás összeül, és sikeres mun­kát végez, akkor megszilárdul az antiimperialista harc frontja, ha viszont kudarcot vall, súlyos csapást mér a világ haladó erői­re. Ennélfogva a tervezett érte­kezlet bizonyos értelemben víz­választó lett a nemzetközi poli­tikában. A hivatalos Washington, Lon­don (de Peking is) az utolsó pillanatig a tanácskozás kudar­cára spekulált. A kommunista pártok­­ egységtörekvéseinek csődjét jósolta hónapokon át, egészen június 5-ig a burzsoá sajtó. Sőt, erről a reményéről még a tanácskozás megkezdése után sem mondott le. Az érte­kezlet sajtóközpontjában az első napokban a nyugati újságírók egy része állandóan szenzációt szimatolt. A „szenzáció” itt azt jelentette volna, hogy például valamelyik párt kivonul az ülésteremből, hogy a tanácsko­zás nem képes egységesen állást foglalni a legfontosabb kérdé­sekben. De többségben voltunk mi, az „ellendrukkerek­’, a szo­cialista országok újságírói és azok a nyugati kollégák, akik velünk együtt várták a Kalinyin sugárúti sajtóközpontban a jó híreket. És szerencsére nekünk lett igazunk. Valójában az értekezlet elejé­től az egységtörekvések szelle­mében folyt le. Egyhangúlag fo­gadta el a harcoló Vietnam, az arab népek, a görög, az indonéz, a haiti kommunisták, demokra­ták iránti szolidaritási okmányt, a békefelhívást, a Lenin-cente­­nárium megünneplésére felhívó dokumentumot. Az alapvető kérdéseket összefoglaló és har­ci programul szolgáló fődoku­mentumot ugyancsak magáévá tette a túlnyomó többség, egye­dül a dominikai testvérpárt de­legációja vetette el teljes egé­szében ezt a nagy fontosságú okmányt. Nemcsak szellemesen, de ta­lálóan is mondotta Rodney Arismendi, az Uruguayi Kom­munista Párt főtitkára, amikor a tanácskozás záróülésére né­hány percre beengedtek ben­nünket, a kint szorongó újság­írókat: „Van egy hírem, amely jó is, rossz is. Jó — elvtársainknak, de rossz azoknak, akik nem egé­szen barátságosan tudósítottak az értekezletről: a tanácskozás sikeresen fejezte be munkáját.” Minek eredménye a tanácsko­zás sikere? Az összefűző erők diadala Nem titok, hogy a különböző földrajzi, történelmi, politikai viszonyok között tevékenykedő kommunista pártok különböző tapasztalatokkal rendelkeznek, sajátos taktikát alkalmaznak, sajátos módon ítélnek meg kü­lönféle problémákat. Éppen eb­ben reménykedtek, ettől várták a tanácskozás csődjét azok, akiknek a kommunista akció­egység nincs ínyükre. Nem szá­moltak azonban azzal, hogy a testvérpártokat elválasztó té­nyezők sokkal csekélyebbek, mint az őket összefűző erők, a marxista-leninista világnézet, a közös célkitűzések és nem utolsósorban az imperializmus elleni közös harc. Az álláspontok közelebb ho­zásában kétségtelenül fontos szerepet játszott a gondos és alapos megelőző munka, a ta­valyi budapesti konzultatív ta­lálkozó, az előkészítő bizottság­nak és munkacsoportjának te­vékenysége. Végül még köze­lebb kerültek az álláspontok magán a nagy tanácskozáson is, ahol az egészséges, nyílt, elvtár­si vitában elhangzó érvek fel­tétlenül hozzájárultak a nézetek tisztázódásához, közös nevezőre hozásához. A tanácskozás előkészítésében és megrendezésében kiemelke­dő szerepet játszott a Szovjet­unió Kommunista Pártja. Nem­csak mint házigazda, hanem mint a nemzetközi kommunista mozgalom legtapasztaltabb har­ci osztaga — Wladyslaw Go­­mulka szavaival élve —, első az egyenlők között. A testvérpár­tok képviselői nagyra értékelték a Magyar Szocialista Munkás­párt érdemeit is az 1968-as konzultatív találkozó lebonyolí­tásában és az azóta folytatott előkészítő munkában. Az MSZMP delegációja aktívan ki­vette részét magának a nagy ta­nácskozásnak a tevékenységé­ből is. Kádár János felszólalá­sát és a sajtóértekezleten el­hangzott szavait gondosan ele­mezték, mind a tanácskozóte­remben, mind annak falain túl. Pártküldöttségünk egyik tagja részt vett a tanácskozás szer­kesztő bizottságában (abban a szervben, amely rendkívül tü­relmes munkával formába ön­tötte az értekezlet dokumentu­mait), egy másik tagját pedig a tanácskozás titkárságának társ­elnökévé választották. Amikor ezek a sorok napvilá­got látnak, már bizonyára vala­mennyi pártküldöttség megér­kezett hazájába. Az egyes pár­tok központi bizottsága meghall­gatja a delegátusok beszámolóit a nagy tanácskozásról, és az ott elfogadott dokumentumok szel­lemében kijelölik a feladatokat, újult erővel látnak neki a meg­sokszorozódott munkának. Mert a moszkvai tanácskozás nem cél, hanem eszköz volt a nemzetközi kommunista mozga­lomban. Eszköz, amelynek se­gítségével új fejezet kezdődik az imperializmus, a háború, a nyomor elleni, a demokráciáért és a szocializmusért folyó küz­delemben. Ennek a közös harc­nak az egységokmányát szente­sítették Moszkvában aláírásuk­kal a világ kommunistáinak képviselői. Moszkva, június Kulcsár István A szovjet delegáció a nagy tanácskozáson .

Next