Ország-Világ, 1972. július-december (16. évfolyam, 27-52. szám)

1972-07-05 / 27. szám

REFLEKTORFÉNYBEN - A HÉT KOREA HÓNAPJA Milyen messze van és mégis oly közel. A mai negyvenéve­sek emlékezetében elevenen él még a koreai háború, a koreai nép hősi­­ harca. A huszonéve­seknek már ez is történelem. Tombolt a hidegháború. Az amerikai imperializmus és dél-koreai csatlósaim 1950. jú­nius 25-én kirobbantották a koreai konfliktust. Ezzel kez­detét vette a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság há­rom évig tartó élethalálhar­ca. 1953. július 27-én a koreai nép által térdre kényszerített agresszorok a fegyverszüneti egyezmény aláírására kénysze­rültek. Június 25-e minden év­ben az amerikai imperializ­mus elleni közös harc hónap­jának kezdete, a Korea iránti szolidaritás hónapja. A megemlékezés kettős. Egy­részt felidézi a koreai nép hő­si harcát, amelynek során a szocialista tábor segítségével méltó választ adott az agres­­­szoroknak. A háború befeje­zése után a Koreai Munkapárt és a kormány minden erőt ar­ra összpontosított, hogy gyors ütemben újjáépítse az orszá­got és tartós békévé változtas­sa a fegyverszünetet. Ezt azon­ban akadályozza a délről észak felé irányuló provokációk so­rozata. Másrészt e hónap fi­gyelmeztet arra is, hogy máig is megoldatlan az ország egye­sítésének ügye. A KNDK kor­mányának politikája arra irá­nyul, hogy az amerikai csapa­tok Dél-Koreából történő ki­vonása után minden külső be­avatkozás nélkül, demokrati­kus elvek alapján valósuljon meg az ország egyesítése. Nem a népi Koreán múlott, hogy ez eddig nem következett be. Számos javaslata a közele­désre éveken át visszautasí­tásra talált. A népi Korea kor­mányáé az érdem, hogy az északi és déli vöröskereszt szervezetek között múlt év szeptemberében megkezdőd­hettek az előzetes tárgyalások. Nem sokkal később sikerült megállapodni az érdemi tár­gyalások napirendjében is. Ez rendkívül nagy jelentőségű, mert hozzájárul a koreai nép leghőbb nemzeti vágya betel­jesüléséhez, az ország békés egyesítéséhez. Ebben a harcban Korea népe számíthat a világ haladó közvéleménye, köztük a magyar nép támogatására is. IZRAEL NÉPÉNEK ÉRDEKE Köztudott, hogy a kommu­nista pártok helyzete különö­sen nehéz az olyan országok­ban, ahol a hatalmon levők a legkülönbözőbb eszközökkel akadályozzák a dolgozók fel­világosításáért folyó harcukat. Ilyen körülmények között, szélsőséges jobboldali szerve­zetek botrányos tüntetései kö­zepette tanácskozott Tel Aviv- Jaffában az Izraeli Kommu­nista Párt figyelmet érdemlő XVII. kongresszusa, amelyen 20 testvérpárt — köztük a Szovjetunió Kommunista Párt­ja és a Munkáspárt Magyar Szocialista­­ küldöttei is részt vettek. Érthető volt a jobboldal há­borgása, hiszen a Központi Bizottság referátumának kö­zéppontjában az arab terüle­­­tek megszállása ellen, a béké­ért folyó harc szerepelt. Meir Wilner főtitkár élesen bírálta a kormányt a háborús állapot fenntartásáért és az Egyesült Államokat e politika támoga­tásáért, s rámutatott: a Kom­munista Párt programja Izrael népe, zsidók és arabok döntő többségének érdekeit fejezi ki, amelyek ellentétesek a mono­poltőkétől való politikai és gazdasági függőséggel. A for­radalmi harc jelenlegi szaka­szában egy demokratikus, anti­­imperialista front létrehozása a legfontosabb feladat. A Köz­ponti Bizottság beszámolója — fenntartva a párt korábbi álláspontját — a közel-keleti béke és biztonság megterem­tésének feltételei között első helyen említi a Biztonsági Tanács 1967 novemberi hatá­rozatának végrehajtását. A vi­tában világosan kirajzolódott az izraeli nép legkülönbözőbb rétegeiben erősödő háborúel­lenes hangulat képe. A kong­resszus megmutatta, mekkora erőfeszítéseket tesz az Izraeli Kommunista Párt az 1967-es háború agresszív jellegének feltárására és az izraeli dolgo­zókkal, különösen az arabok­kal szemben érvényesülő tár­sadalmi igazságtalanságok le­leplezésére. Kitűnt az is, az izraeli kommunisták tudják, még hosszú és nem könnyű harc van előttük. A pártkong­resszus kiáltványt intézett az izraeli néphez, amelyben fel­hív a Közel-Kelet tartós nyu­galmának biztosítását szolgáló béketervének támogatására. OA-OMIC­ # A hivatalosan is beköszöntő nyár nemcsak szép­séges oldaláról mutatja magát. Az újságok baleseti és halálozási hírei is megszaporodtak: minden hét­vége krónikájához hozzátartoznak a vízbefúltakról szóló szűkszavú jelentések is. Sajnos, legtöbbször fiatalokról van szó, akik erejük teljében vannak, egészségesek, teherbíróak. Az igazi ok a legtöbb esetben: könnyelműség, virtuskodás, a fürdési sza­bályok semmibevétele. Pedig rendőrségünk nem ok nélkül jelöli meg azokat a helyeket, ahol a fürdés életveszélyes, s éppen ezért tilos. Nem ok nélkül születtek meg a vízirendészet szabályai. Nem ok nélkül lövik fel a Balaton-part különböző részein a veszélyt jelző rakétákat. Csak éppen be kellene a szabályokat tartani, a tilalmakat figyelembe venni, a jelzések értelmében eljárni. Sok fiatalunk — és nem kis számban nem is olyan fiatalunk — úgy értelmezi a szabadságot és öntudatot, hogy fittyet hány minden szabálynak, minden rendnek. Sajnos, nem ritka az ilyen maga­tartás , amely abból a tévhitből is táplálkozik, hogy csak az lehet „jó fej”, irigyelt „vagány”, aki így viselkedik. Nemrég hallottam arról, hogy az egyik­ forgalmas pesti utcában a srácok abban ver­senyeztek, ki mer az autók előtt a legközelebb át­szaladni , hiszen az autóvezető úgyis kénytelen le­fékezni. Mások a Dunát akarják átúszni, mert a túlsó partot közelinek látják, s a bámuló diadalt oly édesnek érzik. Ismét mások hiányos vitorlázótu­dással kimerészkednek messzire a partoktól a Ba­latonra, vagy a felfújható matracon úsztatják ki magukat a tiltott mély vizekre. Oktalan könnyel­műség, buta virtuskodás —­ nincs benne semmi dia­dalmas, vagy elismerésre méltó. Éppen ellenkező­leg. A szép, a pirospozsgás, egészséges élet kockáz­tatásáról van szó. S ha megengedik a megjegyzést: egy elharapózó társadalmi magatartásról is —, mégpedig a felnőt­tebbek részéről. Arról, hogy a szabálysértőket, vir­­tuskodókat nem figyelmezteti senki, mert félnek az odavágott gorombaságoktól, a minősíthetetlen kife­jezésektől és jelzőktől. Ne szólj szám, nem fáj fe­jem — valahol ez húzódik meg a mélyben. Pedig nem így van. Egy figyelmeztetőt esetleg legorombit a virtuskodó, még talán kettőt is — de ha többen fognak össze, tehát ha egy társadalmi morállal ta­lálja magát szemben — akkor kénytelen engedni. S akkor talán előbb-utóbb arra is rájön, hogy ez a társadalom nem bántani, kalodába verni akarja, ha­nem az ő életét, egészségét akarja megóvni. Mert röviden szólva, erről van szó. Az életről. S ezt azok­nak is tudomásul kellene venniök — szülőknek, já­rókelőknek, fürdőzőknek —, akik úgy érzik, hogy nem sok közük van a más gyerekéhez. Pedig van. Mert minden fiatal élet a mi jövőnk, minden fiatal­é a mienk. M­indannyiunké. 3

Next