Ország-Világ, 1892 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1892-07-02 / 27. szám
1892 — Czudarság, hisz vétek, súlyos vétek, rossz leveleket adni a szent bokrétában! Az ő telkükön száradjon ez a bűn! Bizony ez nagy vétek. Béni úgy tudja, hogy nagyobb vétek, mint gyámoltalan részeg embert beteggé tenni és kicsalni zsebéből az utolsó krajczárt, amit haza szánt a feleségének talán, vagy az anyjának... ASSZONYOK ÍGÉRETFÖLDE. ( Lírád- Fürdő.) Az egész világ csupa készülődés. A merre megy az ember, mindenütt ezekkel a kérdésekkel fogadják : «Nini, hát még itt van? mikor szabadul már ebből a purgatóriumból ? hol fürdözik az idén ?...» S az asszonykák, akik kétségbe esnének, ha a nagyváros fülledt levegőjében kellene egy nyarat tölteniük , boldogan beszélnek arról, hogy milyen felségesen fognak mulatni a számukra teremtett földi paradicsomokban, a kies fürdők egyik-másikában. Ezzel bizony így van a nagyvárosi ember, akit a sorsa csak kegyelemből juttat egy kis tiszta levegőhöz, melyre pedig úgy kikivánkozik a zajos utczák börtönéből, mint rabmadár a kalitkájából. Eszünkbe jutnak ilyenkor, a fürdőszezon kezdetén, a boldog falusiak is, akiknek egyszerű kúriái mögött mindenütt ott van az árnyas, ligetes, enyhét adó kert, amely legalább egy kis légfürdőt biztosít számukra. Akit rossz sorsa arra kényszerít, hogy itt maradjon, az irigykedve gondol a fürdőző világra, melynek májustól szeptemberig csak egy hivatása van: hogy üde források csobogó vizében, langyos folyamok hullámai közt, vagy fodros hátú tavak tükrében csillapítsa le hevületét, élvezze a szabad levegő édességét s a lombos erdők sziesztára hivó magányát. Az egészséges emberre nézve tulajdonképen épp olyan sport, épp olyan divat ez is, mint a többi, csakhogy sokkalta hálásabb valamennyinél, mert a testi-lelki épség igazi föltételei semmiféle divatos sportban sincsenek úgy meg, mint a fürdőzésben. És ami különösen érdekessé teszi, az, hogy kiválóképen a szépnem kedvtelése, azé a szépnemé, amely napszúrást kap az első hevesebb sugártól s akkor a gondos apáknak és szerető férjeknek végre sem marad egyéb hátra, mint aggódó lelkiismeretességgel utána járni, hogy melyik fürdő és milye toilettek gyógyítanák meg legjobban a szegény kis szenvedőket. De nem így áll a dolog az igazi betegekkel, akik az élet reménységét, kínjaik enyhülését, bajuk gyógyulását várják, reményük attól az ásványokban gazdag forrástól, melyekhez bizakodó szívvel és imádságos ajakkal akként közelednek, mintha bibliai csudáknak volnának kutforrásai. Pedig mennyien vannak ilyenek! Hogy meg lehetne csak a mi betegeinkkel is tölteni valamennyi fürdőhelyünket, ha öszsze bírnák őket szedni Karlsbad, Aussee, Radegund, Ostende s a jó ég tudja még micsoda külföldi fürdőkből! De félre a panaszszal. Lassan kint múlik már az az idő, amikor a magyar embernek semmi sem volt jó a magáé s mindig idegen után kapaszkodott. A magyar fürdők, melyek egy pár évtized előtt még — néhány kivételével — alig jöhettek számításba, oly rohamosan emelkednek, épülnek, szépülnek most már, hogy a legkényesebb ízlésnek sem kell többé a külföldi fürdők után áhítoznia, megtalálhat minálunk mindent,a mit szemeszája, meg a betegsége kíván. Kivált az asszonyfürdők mutatnak rohamos fejlődést Magyarországon s ezek közt a Mátra-völgyének gyönyörű fürdője, Parád, melyet e czikkünkben ismertetünk, azoknak .V, A FELSŐ TIMSÓS TÓ A FÜRDŐ MELLETT. A TEJCSARNOK. Az IVÓCSARNOK A PARÁDI SAVANYÚVÍZ FORRÁSNÁL. KÉPEK A PARÁDI FÜRDŐRŐL: Töltögetés az égvényes kénes savanyúkútnál. ORSZÁG-VILÁG 433