Ország-Világ, 1892 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1892-07-02 / 27. szám
434 ORSZÁG-VILÁG miam az asszonykáknak a kedvéért, a kiket nem csupán a fürdőzés divatja készt a fürdőhelyekben való válogatásra. Több mint száz esztendeje annak, hogy a parádi völgyben legeltető pásztorok azt vették észre, hogy a jószágnak nem kell a hegy közt bujdosó patak tiszta vize, itatás idején mind elhúzódik egy sűrü erdővel borított völgybe, melyben a földből kibuzgó büdös vizet nagy mohósággal iszsza. Kiváncsiak voltak a pásztorok, hogy mit szerethet úgy ezen a vizen a nyár, a gulya, s maguk is megkóstolták, ízlett nekik a különös ízű savanyúviz nagyon, csakhamar maguk is rákaptak s attól fogva szívesen vittek belőle haza egy-egy kulacscsal. A parádi égvényes kénes savanyúviz-forrás föl volt fedezve s 1778 táján már mint gyógyvíz kezdett szerepelni a vastimsós ásványvízzel együtt, melyet először a timsógyártással foglalkozó munkások használtak gyógyító fürdőküt. Hosszú idő telt el attól fogva, míg a debrői uradalmat Paráddal együtt megvette Károlyi György gróf, aki a legnagyobb áldozatkészséget fejtette ki arra, hogy a szenvedő betegek komoly hasznát vehessék a természetadta ez igazi kincsnek. 1854-ben a vastimsós fürdőnél teljesen fölszerelt tizennyolcz szobás lakóházat építtetett a nemes gróf s ezzel megvetette tulajdonképen való alapját a mai gyönyörű fürdőtelepnek, mely azóta örökségképen fiára, Károlyi Gyula grófra s Gyula gróf elhunyta után a gr. Károlyi majorátus örökösére, a fiatal Mihály grófra szállott. Ez idő szerint a kiskorú tulajdonos helyett Károlyi Tibor gróf, a majoreskó nagybátyja s gyámja, ez a rendkívül tevékeny és praktikus főúr gondozza a parádi fürdőt, melynek szépítése és folytonos emelése érdekében máris annyit tett, hogy tulajdonképen neki lehet köszönni, ha Parád fürdőt immár büszkén említhetjük elsőrangú hazai fürdőink között. Asszonyok ígéretföldének neveztem czikkem czímében ezt a bájos fürdőt, tartozom vele, hogy a hangzatos czímet megmagyarázzam. Alig van fürdő az országban, melynek a hatása általánosabb és sokoldalúbb volna, mint a parádi völgy forrásaié, de ámbár a tönkrement gyomor, a görvélykór, az idegrendszer sokféle bántalna, a köszvény, a csúz, az angolkór és a bőrbetegségek egész serege megtalálja benne a leghathatósabb orvosságot, mégis a legnagyobb áldását a fürdőnek asszonyok érezhetik, azok a szegény, elkínzott teremtések, akiket valami olyan női betegség gyötör, amely lehetetlenné teszi rájuk nézve a családi boldogság zavartalanságát. — Amiféle baja, gyöngesége, fogyatkozása a női szervezetnek csak lehet, az jóformán valamennyi gyógyulást talál a parádi vasastimsós fürdő megszentelt vizében. Hisz úgy a vas, mint a timsó már magában és külön is egy-egy megváltás a szenvedő asszonyoknak, a vérszegény, elpetyhüdt, hurutos szervezetnek , hát még így együtt, a természet utolérhetetlen tudománya szerint összekeverve, elkészítve ! A hány asszony elgyengülve, vérszegényen, halálos kimerültséggel bágyadt testében s lemondással és kétségbeeséssel a lelkében, Parádra kerül: az, ha csak végkép nincs tönkre téve a szervezete s ha csak egyáltalában nem mondott még le róla az orvosi tudomány, itt, a Mátra bükkösében, a vasastimsós fürdők felséges vizében újra magához tér, mint a hervadó virág a harmathullására; lelkében új reménység megnyugtató érzése támad már az első egynéhány fürdő után, mert érzi testi szenvedéseinek eltompulását, érzi vidámsága s ruganyossága visszatérését, érzi egész lényében a nagy változást, mely a haldoklásból az újjászületésbe való átmenetet jelenti. Igazi reménység, igazi megváltás ezek szerint a parádi fürdő a beteg asszonyoknak. De a vasastimsós víz egymagában még aligha képes volna erre a csudatételre. Ez a remek orvosság is csak akkor fejtheti ki egész hatalmát, ha a beteg testben meghúzódott lélek szintén megtalálja a testi gyógykezelés mellett a maga üdülését. Arra való a gyönyörű környék, mely Parád-fürdőt körülveszi, s melynek hegyes és mégis szelíd vidékét látni s benne elmerülni olyan végtelenül jól esik az álmodozásra hajló léleknek. Ott van a bükkös, a maga csöndes, napsugaras, szélmentes zöldjével, melynek színpompája utolérhetetlenül fölötte áll minden más lomberdő zöldjének; ott vannak a messziről kéklő hegycsúcsok, a Saskő, a Kékes, melyek magukhoz csalogatják azokat a kiket orvosi tilalom nem tart visza nagyobb kirándulásoktól; ott van a Jámborhegy tetejéről terjedő messze kilátás a síkságra, a kalászos zónára, mely szinte elvész a nagy mélységben, honnan egy kopár hegyhát mögül Kanászvár romja, a régi rablólovagok véres és erőszakos korszakára emlékeztető e sötét fészek emelkedik ki komoran. A gróf Károlyiak nagy vadaskertjében nyitva az út kisebb kirándulásokra. Ott van a hallgatag erdei magányban a három aranyhalas tó, melyekben százával pattognak fel az araszosnál jóval nagyobb csillogó halak; ott van a vízesés az Ilona-völgyben s a vasastimsósság kútja, mely zöldkő-medenczéjében hat méter széles vízfelülettel sötétlik. Ebből a kútból hordják a rendes vasastimsós fürdő erősítésére való lúgot, mely valóságos esszencziája a trachit-hegy kincsének. Azok a betegek pedig, akik gyöngébbek, semhogy fárasztó sétákra vállalkozhatnának, pompás parkban tölthetik idejüket, hol virágos réteken, susogó nyárfák alatt, a kövek közt elzugó Tarna-patak partján olvashatnak, játszhatnak, szórakozhatnak, akár a lawn-tenni-, akár a kugli-pályán. Olvasni valóról gondoskodni se kell, ott van a fürdő újjáalakított társalgóterme, melyben egy pár tucat hírlap áll rendelkezésére a fürdőközönségnek, meg egy zongora azoknak, akik a billentyűk csengő hangjai mellett akarnak egy kicsit ábrándozni. A fürdő jótevő vize s a környék sokféle szépsége így hatásukban testvériesen kiegészítik egymást. Első képünk ime fogalmat ad a parádi völgy kedves vidékéről. A fürdőtelepek nyugatról nézve. Előttünk a völgynyílás, mely szemközt bevezet a parádi völgybe; jobbról az emelkedő erdőség lábánál látszik a gróf Károlyiak ízléssel épített kastélya, melyben most a majoreskó édes anyja időz; a kastély alatt van az alsó park s balról a fürdőtelep épületcsoportja az új vendéglővel, melyet félkörben futó födött folyosó köt össze a szállóházakkal s magával a fürdőépülettel is. Aki tavaly óta nem látta ezt a telepet, alig ismerne rá, annyi az újítás, a kibővítés rajta. Az idén már száz csinosan berendezett pohártiszta árnyékos barátságos szoba várja a vendégeket, akik kifogástalan ellátást kapnak olcsó pénzért az útonépült vendéglőben A szállóházakban a lakások annyira kapósak, hogy most már az elszórtan fekvő uradalmi épületeknek ily czélra való berendezése is komolyan tervben van. Ezzel a rohamos fejlődéssel okvetetlenül az fog járni, hogy a fürdőházat is ki kell már a közeljövőben bővíteni, mert a harminczhat kád nem lenne elég az egyre szaporodó vendégeknek. A fürdőépület fölött emelkedik a Fehérkehegy, az áldás forrásának az édesanyja. Itt van a két vastimsós vízmedencze, melyek egyikét második képünk mutatja be. Csendes világ ez itt, sétahelynek, kivált alkonyatkor, alig képzelhetni kedvesebbet. Itt nincs sűrűség, szabadjárása lehet a szemnek, a tekintet elsiklik a sötétvízű medencze mozdulatlan tükrén, nincs abban még egy szalag sem, minden ilyen apró elevenséget rögtön meggyilkol, kinyújtóztat a vasastimsós víz érintése. Harmadik képünk a tejcsarnokot ábrázolja, a szép kis svájczi paviliont, hol frissen fejt tejet ozsonnázhat, reggelizhet, a ki kívánja, vagy akinek az orvos rendeli. A pavilion mögött, túl a kerítésen, még a tarka boczik is jól látszanak, a mint a legelőről hazatérőben vannak. Mindez a fürdő közvetlen környékéhez tartozik s állandó gyönyörűségére van a vendégeknek. De egy kicsit távolabb van a legszebb kirándulási hely, hova olcsó fuvarosok, a fürdő bérkocsisai szállítják az embert. A csevicze-forrás ez, tőszomszédságában Sasvár-kastélylyal, özvegy gróf Károlyi Györgyné otthonával. Tessék megnézni a negyedik képet. Ott emelkedik gyönyörű park közepén a környék jóltevőjének, a hazáját imádó exczellencziás asszonynak a tündérvára. Egy XIV. Lajos korabeli remekmű, egy délibábja a renaissancenak. Környékén, a sima utakon mintha ma is hosszúhajú apródok futkosnának ; az ember szinte hallja kaczagásukat, amint bujocskát játszva, a bokrok közt láthatatlanul osonnak egyik rózsatötöl a másikhoz. Rózsával van tele a park, a rózsa a matróna-grófné kedvelt virága, a kastély csupa szépség kívül, csupa fény belől, csupa magyar a tornya csúcsától kezdve az utolsó bútorig, ami benne van. A díszes szobákban valami végtelenül vonzó melankolia van, talán a magány teszi, mely ide költözött egészen; vagy az a két arczkép, mely az özvegy grófné elhunyt két fiát, Gyulát és Viktort a megszólalásig híven ábrázolja; vagy az a keresztbe tett egy pár régi pisztoly a falon, melyet a kastély alapozásánál ástak ki az erdei földből, mint a hantok alá került történelem néma tanúit?!... Az exczellencziás asszony gondos kezének a nyoma mindenütt; az a két jóságos kéz éppúgy ért a mesteri hímzéshez, mint a segélyadáshoz Van a kastélyban egy kályhaellenző, melyet élő virágról másolt selyemczérnáával, hímzetűvel a nagyúri matróna, szebbet a művészetté fejlett kézműipar sehol se mutat föl ennél mai napság. A kastély előtt, a parkon túl, megpillantjuk az ivócsarnokot, a cseviczepavillont, mely az égvényes kénes savanyú vízforrást fedi, a híres büdös parádévizet szolgáltatja. Az ötödik kép a pavilion külsejét, a hatodik kép pedig a töltögetést mutatja bent a kútnál. Ott van szép sorjába rakva a sok palack, mind a parádi üveghutából kerül ki, mely az ország legtöbb gyógyszertárát is ellátja orvosságos üveggel; az uradalmi hajdú ügyel a munkára, amint talán éppen a milliomodik üveg telik meg. Ennyit képes magából egy év alatt kiontani ez a kitűnő forrás, melynek a vize legjobb orvossága a gyomor- és a bélbajos betegeknek. A beteg asszonykákat, akik Parádra kívánkoznak, bizonyára érdekli az is, hogy milyen orvos gondviselése alá kerülnek ott. Brém János a neves kitűnő képzettségű speczialista női bajokban. Aki még többre is kiváncsi, nézze meg az utolsó képen azt az urat, aki jobbról meghajolva a karjára könyököl. Gulyás János, a fürdő közvetlen felügyeletével megbízott parádi számtartó, dr. Brém, meg várt Szabó a fürdőgondnok, együttesen intézik most a Mátra e híres fürdőjének az ügyeit, ők gondoskodnak mindarról, ami ott a vendégek életét minél kellemesebbé teheti. Dr. Brém osztogatja az egészséget, vári Szabó a megelégedést, Gulyás János minden egyebet ezenfelül, és mind a hárman tetejesen mérik, a mit adnak. Beteg asszonykák, a kik új életre vágytok, s az új élettől még sok, sok boldogságot várhattok, ne feledjétek el, hogy a szamóczatermő, ásványvizes, vastimsós fürdőt kínáló Mátra a ti reménységtek! Bársony István. JL■ 1892 ML MODERN LOVAGOK. Irta MUNKÁCSI KÁLMÁN. (Vége.) Az asszony megingott, a bútorokba fogódzva, féloldalt görnyedve jött előbbre. Mintha csodás messzeségből jönne, elhalóan hangzott föl a csendességben törékeny hangja. — Eljöttem... Itt vagyok... Szeretem. Úgy nézett ki, mintha minden pillanatban össze akarna roskadni. Hozzája ugrott és karját a dereka alá támasztotta. A szegény asszony még habozott, még tiltakozott. Lángoló pír öntötte el halavány arczát. Ne, ne! —s egy székbe roskadt. Majd hirtelen kiegyenesedve, félelmes határozottsággal kérdezte : — Mit teszünk most, Rejtő? Rejtő csodálkozva meresztette ki szemét. Nem igen értette a kérdést. Leghelyesebbnek tartotta valami nagyon édes, jelentős mosolylyal felelni. A küzködő asszony sötéten, kitágult szemmel bámult maga elé, s néhány percz múlva újra megszólalt. — Az éjjel elutazom. Nénémhez megyek. A szepesi püspök a nagybátyám. Kérni fogom közbenjárását a szentszéknél. Károly (kínos erőfeszítéssel mondta ki a nevet) nem fog akadékoskodni. Rejtő hátrahökkent. Aki oly briliánsul tudta fegyelmezni minden gondolatát, minden mozdulatát, nem volt képes eltitkolni iszonyú meglepetését. Szája félig nyitva hangtalanul mozgott. Tekintete, mint a kergetett lepe, kétségbeesett czéltalansággal repkedett idestova. Tehetetlenül motyogta: — Nem, nem, ne tegye. Nem szabad megtennie.