Ország-Világ, 1921 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1921-01-01 / 1. szám

Szerkesztőség: VI., HORN EDE-UTCA 18., földszint 1. Kiadóhivatal: V. KERÜLET, HOLD-UTCA 7. SZÁM. SZERKESZTIK: Dr. VÁRADI ANTAL / Dr. FALK ZSIGMOND ELŐFIZETÉSI ÁR .- Egész évre 260 kor., félévre 130 kor., negyedévre 65 kor., egyes szám ára 6 korona. Finom műnyomó papíron készített egész évre 800 kor., egyes számonkint 25 korona. AZ UTOLSÓ SZERELEM Regény. - Irta GEORGE SAND. <1> Franciából fordította SZÁLÁN CZy JÓZSEF. Téli estén együtt ültünk a vacsoránál. Ke­délyes hangulatban folyt a vacsora, mint min­den lakoma, amelyen igazi jóbarátok jönnek össze. A vége felé azonban egyikünknek, egy orvosnak az elbeszélésén szomorúra for­dult a vacsora derűs hangulata. Ez az orvos elmondotta, hogy reggel egy halott asszonyt vizsgált meg, aki házassági dráma áldozata lett. Környékbeli gazdálkodó felesége volt. Mindnyájan becsületes, okos embernek ismer­tük ezt a gazdálkodót. Végtelen féltékeny­sége vitte rá arra, hogy megölte a feleségét. Mindjárt fölvetődtek a mohó kérdések, ame­lyeket az ilyenféle tragikus esetek szoktak kiváltani. A macnrarázatok és kommentárok Utón ne -e ' ' zefjfík- n­ht;. fu oU reflexiók es meglepődve láttam, hogy milyen különféleképen ítélik meg e csele­kedetet azok, akiket látszólag ugyanazok a szempontok, ideák, érzések és elvek fűztek össze. * Az egyiknek az volt a véleménye, hogy az asszonygyilkos férj tiszta józanságában cselekedett és lelkiismeretét megnyugtathatja az a tudat, hogy joga volt így cselekedni. A másik azt vitatta, hogy a férj, akit az asszony könnyelműsége múló őrületbe kergetett, ön­magának szolgáltatott igazságot. A harmadik a vállait vonogatta: gyávaságnak tartotta megölni a házasságtörő asszonyt. A negye­dik meg azt tartotta gyávának, aki élni hagyja az asszonyt nyilvánvaló hűtlensége után is. Nem mondom el mindazokat az ellent­mondó teóriákat, amelyeket e menthetetlen cselekmény kapcsán fölvetettek. Megvitatták a férj erkölcsi jogát az asszonnyal szemben: a törvény, a társadalom, a vallás, a bölcses­ség nézőpontjából. Mindegyik álláspont talált védelmezőre. Hevesen és vakmerőén vitáztak a kérdésről anélkül, hogy megértették volna egymást. Az egyik mosolyogva kérdezte: — A becsület nem az asszony megölésére kényszerítette=e a férjet ? Ez a közbeszóló különben az asszonyról nem mondott véleményt. — Csinálnának csak törvényt, — folytatta, — amely arra kötelezi a megcsalt férjet, hogy nyilvánosan fejét vegye a bűnös hitvestársá­nak ! Fogadok, hogy közöttetek, akik elmélet­ben oly engesztelhetetleneknek mutatkoztok, nem akadna egy sem, aki nem a legélesebben tiltakozna ilyen törvény ellen. Csak egy ember volt közöttünk, aki nem vett részt a vitatkozásban. Ez az ember Szilveszter volt. Szegény öreg ember, érzé- kenyszívű, végtelen gyöngéd és szeretetre­méltó optimista, aki Berquin szellemében gon­dolkozott a társadalomról. Egy kedves szom­széd volt, akit szerettünk becsületes jelleméért és szelíden tréfálkoztunk vele. Az öreg Szilveszter valamikor házasember volt s e házasságából született egy rendkívül szép leánya. A felesége, aki nagy vagyont pazarolt el a hiúságára, régebben meghalt. A leány sokkal nagyobb szomorúságot hozott Szilveszter fejére, mintha ő is meghalt volna. Rossz útra tért. Miután Szilveszter hiába próbálta kiragadni a leányát a kicsapongások fertőjéből, levette róla a kezét teljesen. Rá­hagyta vagyona utolsó roncsait is a leányra és elvetette gondját a hasztalan aggodalmak­nak, a hiábavaló törekvéseknek, amiket a leány úgysem becsült semmire sem. Ötven­éves kora küszöbén nekivágott a bizonytalan­ságnak. Elment Svájcba, ahol csak a kereszt­nevén szerepelt. Tíz esztendőt töltött Svájc­ban. Egészen eltűnt azok szeme elől, akik Franciaországban ismerték őt. Később Páris közelében ismét találkoztak vele. Egy elhagyott házban éldegélt, szegé­nyesen, túlságos mértékletességgel 300 frank járadékából, amelyet idegenben megtakarított keresetéből biztosított magának. Csak hossza­dalmas rábeszélésre ment bele abba, hogy a teleket X=éknél töltse, akik rendkívül tisztel­ték és szerették. De Szilveszter annyira sze­rette a magányosságot,- hogy mihelyt a fák rügyezni kezdtek, visszatért az elhagyatott BOLDOG ÚJÉVET! XLI1. ÉVFOLYAM. BUDAPEST, 1921. JANUÁR 1. 1. SZÁM.

Next

/
Thumbnails
Contents