Orvosi Hetilap, 1860. december (4. évfolyam, 49-53. szám)

1860-12-02 / 49. szám

955 pék, káprázási tünetek és a háttér ingadozása követ­keznek be. A fő és a mellék alakok rendetlen változása tű­nik elő s az önészlelésben való gyakorlat szükséges, hogy az ember magát a káprázatos kép­hajhászatban tájékozza és a tünékenytől megkülönböztesse és rögzítse. Már Purkyné fáradozott, hogy a szem finomabb szerkezetében a fényárnyékkép alap alakai értelmezé­sére támpontokat találjon (i. h. 43. 1.), majd a száradt lencsét szedte szét, majd a fagyott üvegtest szemcséit vizsgálgatta, majd pedig a reczeget tette górcsei für­­készése tárgyává, kellő felvilágosítást azonban sehol se találhatott. Ha Purkyné akkor a reczegpálczika rétegének Huschke és Trevira­nus által majdnem egy év­tizeddel később felfedezett elemeit bámulatosan rendes elhelyezésében ismerte volna, ama tüneménynek C hlad­ni hangábráival való kétségkívül meglepő és szellemdús összehasonlítását a végletig nem vitte vol­na, hanem a pálizika-réteg szerkezetét a fényárnyék­­képpel összefüggésbe hozza vala. Meg vagyok győződve, hogy ezen kép elemi ala­­kait senki nem tekintheti a­nélkül, hogy amazokra ne gondoljon és közöttük összefüggést ne sejtsen annál inkább, mivel Bruecke felfedezése szerint ama szö­veti elemek egyszersmind tükrözési készülékek is. Midőn ezen irányban tovább búvárlék, a főtér egy alakját, mely minden kétséget kizár, sikerült felfe­deznem. Ugyanis, ha a kísérletet a közép forgási sebessé­get elért papírlemezzel egy ideig folytatom, az egye­nes látás körében (sárga folt) állandón a legnagyobb tisztasággal láthatom, a­mint a Purkyné finom négyszögű alakokból álló laktáblaszerű képe, apró ke­rek élesen határzott korongok szabályos mozaik­jával váltatik fel. Az apró korongok szorosan egymás mellé nyom­va vannak elhelyezve s csak egészen keskeny közti terek avagy határvonalak által választvák el egymás­tól; amazok kevésbbé, emezek pedig inkább világosak. Ezen mozaik előállása előmozdíttatik, ha a szem közellátásra erőtetik. Az ezen mozaikkal telt tér néha rendetlenül határozott, néha pedig fekvő dúlt négy- 1 szög alakát mutatja; az alak és a kiterjedés úgy válto­zik mint a h­áttér ingadozásánál (Wettstreit der Seh­felder). A mozaikot alkotó apró korongok mindig na­gyobb látszöglet alatt mutatkoznak, mint ez a sárga foltnál előjövő csapszerű pálczikák átmérőjének meg­felelne, egyszersmind a különböző körülmények sze­rint a korongok látszólagos nagysága változó. Minda­mellett, ki ezt egyszer észlelte és a pálczika réteg górcses lapképét ismeri, a közvetlen látás körében (a sárga folt), hol csak csapszerű pálczikák jönnek elő, szemlélhető egymás mellé szőrűlt kerek apró koron­gokat azonnal a sárga folt csapszerű pálczikái mozaikja nagyított képének fogja tekinteni (hasonlítsd össze Ecker Icones physiologia művét raj­zaival). Mely sajátságos fény-elhajtás (Reflexion) vagy törés által származik a csapszerű pálczikamozaik ama­­ többé kevésbbé nagyított tiszta képe és vettetik a re­­czeg legélesbben felfogó elemi részeire, vagy pedig mely különös állapot okozhatja, hogy a reczeg ama mozaik észlelését eszközölje s. a. t. eddig meg nem fejthető. A reczegpálczika rétege azonban min­denesetre a szem ama részeihez tartozik, mely egyrészről szemtelébeni látást (en­­toptische Wahrnemung, Purkyné fényárnyékképe) támaszthat, másrészről pedig bizonyos körülmények közt mint „világító” köz­benső tárgy (a csapszerű pálczikák korongmozaik­ja) világosan látható lesz. Végül megemlítem, hogy Purkynének szemre va­ló nyomás és a Volta-féle oszlopnak szemen keresztüli kiürítése által is sikerült a fényárnyékkép alakait elő­idézni. Corvisart Luciánnak a hasnyál (sue pancréatique) körüli tapasztalatai. (Kivonat Moleschott „Unters, z. Naturlehre d. M. u. d. Th­.u czímű folyóirata 7. kötetéből). Közli Dr. Balogh Kálmán. Eb­er­le 1834-ben felfedezte, hogy a hasnyál a zsír­anyagokat finoman szétosztja, miáltal azok felszívását elő­mozdítja. Bernard tíz évvel később ezen felfedezés valósá­gát becses kísérletei által megerősítette. Pur­ki né és P a p p e n­h­e i­m 1836-ban tapasztalták, hogy a hasnyál a fehérnyeanyagokat feloldja, s a hasnyál ezen tulajdonságát rövid, de határozott tételbe foglalták. Valentin 1844-ben volt az első, ki úgy találta, hogy a hasnyál a kennyét czukorrá változtatja. Sandras és Bou­chard a t 1845-ben ezt megerősítették. A hasnyálnak kennyeváltoztató és zsír­szétosztó hatása csak mellékes. Az előbbi már a szervezeten kívül mesterséges úton megtörténhetik, míg az utóbbit az epe is könnyen léte­síti. Sokkal jelentékenyebb a fehérnyeanyagokat feloldó tu­lajdonsága. Bernard, Memoire sur le Pancreas, Lee. s. les prop. phys. des liquides de l' économie T. II. és Lee. de phys. 1856. T. II. munkáiban Purkiné és Pappenheim állítására vonatko­zólag észlelte, hogy a hasnyál egymaga csak a rohadás követ­keztében oldja fel a fehérnyeanyagokat. Ő látta továbbá, hogy a hasnyál a fehérnyeanyagokra rohadás nélküli oldó hatást csak akkor gyakorol, ha azok először főzés vagy a gyomor­nedv befolyása következtében előkészíttettek, s egyszersmind idevágólag szükséges állítása, hogy a hasnyál az epével egye­süljön, mert amaz e nélkül a fehérnyeanyagokat még a mon­dott változások után sem emészti meg. S ezen általános sza­bály alól csak mint kivételt említi, hogy a csiriz (Kleber) és a sajtang (Casein) a hasnyálban nem rothadnak. Eberle, Purkiné, Pappen­heim és Valentin a hasnyálat a hasnyálmirigynek vízzel való kihúzása, Ber­nard pedig sipoly alkalmazása által nyerte. Ezen előzmények után téve Corvisart első kísérle­teit, melyek eredményei 1857 —1858-ban „Sur une fonction peu connue du pancreas“ czímű értekezésében jelentek meg. Corvisart ezen kísérleteinél a vizsgált anyagot vagy a ku­tya lekötött és kitisztított nyombelébe tette, vagy a hasnyál­mirigynek vízvonalát, vagy pedig az így nyert hasnyálból bar­­lang által kiválasztott hasnyálanyt (pankreatin) használta. A következmény mindig egy s ugyanaz volt, mert a fehérnye­­anyagok mindazon körülmények közt gyorsan, minden roha­dás nélkül megemésztettek. Corvisart Bernard-ellenes kísérletei megtámadására 956

Next