Orvosi Hetilap, 1860. december (4. évfolyam, 49-53. szám)

1860-12-02 / 49. szám

­­957 - fel lehet hozni, hogy Bernard a hasnyálat sipoly által, míg ő más úton nyerte. Hogy Corvisart ezen ellenvetést megc­áfol­­ja, újabb kísérleteinél sipoly által nyert hasnyálat használt, melyeknél a következő kérdéseket tette fel: l-ször van-e a sipoly által nyert hasnyálnak azon hatása, milyen a víz általi kivonás következtében nyertté ?­k­or ezen két módszer melyi­ke vezet legelhatározóbb eredményhez ? Purkyné és Pappenheim felfedezését Corvi­sart mindannyiszor megerősítettnek találta, valahányszor a víz által oly hasnyálmirigy vonatott ki, mely a gyomoremész­tés tí­ 7 órájában megölt állattól való volt. Egy ilyen has­nyálmirigy nedve 50—75 grm. fehérnye anyagot könnyen megemészt. A víz kivonásnál nyert hasnyál a gyomoremész­tés negyedik óráján alól s a 9-en felül lévő vagy egészen éhes állattól véve — semmi, az 5. és 8-ik órában kivégezettől hasz­nálva pedig csak csekély hatású volt, így tehát a sipolyból előözönlő hasnyálnak is, hogy sikeres eredményű legyen, az emésztés 6 — 7 órájában kell vétetnie s a Bernard-dal való ellenkezés könnyen lesz megfejthetővé azon körülményből, hogy ezen kisérlő a sipolyból a hasnyálat az emésztés 1—2 órájában nyerte, midőn ennek még semmi fehérnye oldó hatá­sa sincs, mert a ható hasnyál képezésére jelen lévő gyomor­­emészdékek (Magenpeptone) tova mozgatása okvetlen meg­­kivántatik. Corvisart az emésztés 6 —7-ik órájában nyert has­nyálat csak akkor használta, ha az a sipolyból a metszés meg­tétele után nem több mint két órai közben folyt ki. Az így ka­pott hasnyálat három részre osztotta, melyek mindegyike 15 gramme volt, az első adagba 5 gramme fris rostonyát, a má­sodikba 10 grm. nyers hasnyálmirigyet, míg a harmadikba 5 grm. tojásfehérnyét tett. A rostonya két, a tojásfehérnye négy, a nyers hasnyálmirigy pedig 8 óra múlva a rohadás leg­csekélyebb nyoma nélkül teljesen meg volt emésztve. Corvi­sart ezen kísérleteit a tudományban előkelő tanúk előtt mind­annyiszor teljes sikerrel végezte, minélfogva habozás nélkül állítható ,hogy úgy a sipolyból, mint a víz kivo­nás által magából a mirigyből a gyomor­emész­tés 6— 7 órájában nyert hasnyál, a fehérnye­­anyagokat minden előleges elkészítés s az epe köz bejövetele nélkül teljesen megemész­ti, úgy hogy a rohadásnak még csak nyoma sem észlelhető. A hibák, melyek a hasnyál működésére vonatkozó el­lenmondásokat szülték, a fentebb említett nyerési időben való eltérésen kívűl a következőkben rejlenek: 1) a használt tápszerek romlottságában; 2) a hasnyál régiségében ; 3) a hasnyálemésztés hosszan tartásában. Ha a mestersé­ges gyomoremésztési kísérletek 12 —18 óráig eltartanak meg­járja, mert a tápszerek 6—­12-ig is elidőznek a gyomorban. Egészen másképen van ez a mindenfelé teljesen nyílt nyom­bélben , hol minden nagyítás nélkül állítva a tápszerek leg­alább 6-szor kevesebb ideig lévén, a hasnyál emésztési kísér­letnek legfeljebb 2—5 óráig szabad tartania, s ezt megerősíti a tapasztalás is , mert kellő tulajdonú hasnyál 42—45 C° hő mellett a­mit a rostonyából 2—3, a tojás fehéréből pedig 4 — 5 óra lefolyása megemészt, a feloldás netovábbját teszi. 4) A hasnyál és az emésztendő tárgy mennyiségei egy­máshoz való viszonyában, mert ha az utóbbi mennyisége az előbbié felett túlnyomó, megtörténhet, hogy rohadás követ­kezik be. 5) A következő rohadást okozó esetekben: a) midőn a hasnyál beteg állattól való, b) ha az genyes, c) ha a kibocsátó csőnek a sipolyba való tétele után 6, 12, 14 órára nyeretik és d) ha a sipolyból a cső bevitele után csakhamar folyni meg­szűnt hasnyál 6,24 órára előtűin­t használtatik. A sipolycsinálási és a vízkivonási helyességre vonatko­zólag az életbúvár előtt következő fontos tételekre kell ügyel- s ni, hogy a vizsgált tárgynál mely életfeltételeket kell eltávo­lítani, megtartani, vagy átváltoztatni, hogy az egész életi jelentőséget minden oldalról áttekinteni lehessen. A hasnyál tulajdonsága fü­rkészésénél ama követelményeknek megfelelhet­ni,­ha a hasnyál tisztán nyeretik, ha a kísérleti idő alatt a has­nyálmirigy káros befolyásoktól őrizve van, s végtére ha a has­­nyál hasznossága, vagyis az általa egy emésztési időszakban feloldott tápanyagok mennyisége megállapíttatik. Tekintjük most, hogy a két hasnyál­nyerési mód közül melyik vezethet biztosabban az elősorolt feltételek betöltésére. A sipoly alkalmazás által a már felhozott feltételek tel­jesítése mellett is csak igen nehezen lehet alkalmas hasnyálat kapni, mert a mirigy közelében a kivezető csőbe, miután ez igen rövid, helyezett csap mint inger hatvan, a hasnyálmirigy­­életiséget többé kevésbbé átváltoztatva ez a rendestől úgy mennyiségi mint minőségi tekintetben eltérő váladékot nyújt, mint ezt a hasnyál elválasztási viszonyaiból s emésztési tehe­tetlenségből vagy rendellenességéből következtetni kell, így tehát a sipoly által nem kaphatni tiszta hasnyálat, mert a si­poly­csap által ingerelt mirigyből csak többé kevésbbé átválto­zott váladék nyerhető ; nem lehet elérni, hogy a kísérleti idő alatt a hasnyálmirigy káros befolyásoktól megóvó legyen, mert a kivezető csőben lévő sipoly a csap ingerhatásának foly­ton ki van téve. S végtére nem határozhatni meg a bizonyos mennyiségű hasnyál által feloldható fehérnyetömeget, mert úgy mennyiségi mint minőségileg átváltozott hasnyálat ezen czélra használni nem lehet. Azon eszmére, hogy a hasnyálmirigynél folyton sipoly­csap alkalmaztassák, a gyomorsipolycsapok nyújtottak okot; azonban itt feledve van, hogy a­mi egy helyen jól töretik, az máshol hatalmas inger, így például a homokszem máskép hat a szájban mint a szemben s eként van ez a sipoly­csapokkal, melyeket a gyomor jól tűr, míg a hasnyálmirigyben jelenté­keny változást idéznek elő. A­mi a mirigyből a víz kivonása által nyert hasnyálat illeti, mindenekelőtt azon ellenvetésre kell válaszolni, mintha az élni megszűnt állat mirigye ép anyagot nem nyújthatna. Az ellenvetők feledik, hogy a tárgyalt szerv hevenyen kivég­zett állattól való, midőn az még csak úgy él mint az izom, no­ha már a szervek összetartó élete megszűnt; továbbá pedig nem veszik figyelembe, hogy a hasnyalany (pancreatin) az emesznyéhez (pepsin) hasonlón az élet után is hosszabb ideig ható gerjéből nem veszítve eláll. A vízkivonás által készült hasnyál tisztaságában hiányt lehetne látni a vér miatt, melyet a víz a hasnyálanynyal egye­temben magába vesz. Ezen vérmennyiség azonban oly csekély, a kérdéses emésztési folyamatnál pedig annyira közömbös, hogy méltán nem levőnek tekinthető. Egyébiránt a vízkivonat jósága legbiztosb ismérvéül meg van az állandóság, úgy hogy a mintegy 250 gramme víz által a kutya mirigyéből az emész­tés 6—7-ik órájában kivont hasnyál 4—6 óra lefolyása alatt 35—50 grm. aludt tojásfehérnyét képes megemészteni. Ha meghatároztatik, hogy a gyomoremésztés egyes órái­ban a vízkivonás útján nyert hasnyál emésztési nagysága mi­lyen, meglehetős pontossággal kiszámítható , hogy 15 kgrm. súlyú kutya, egyszeri emésztés ideje alatt, mennyi fehérnye­­anyagot képes feloldani Ez 200—300-ra tehető. Tudjuk, hogy az embernek naponta 500 grmm. fris legeny tartamú tápszer szolgál étmértékűl. A mondottak után a vízkivonás módszeré­nek a sipoly alkalmazási elébe való tételén habozni nem lehet. i­ ­ &58 - LAPSZEMLE. (M.) A rezgöri (delirium tremens) sikeres orvoslása nagy adaa gyászü­nkével (digitalis) G. M. Jone­s-tól. Mr. Jones Jersey­ közkórházi sebésznek ezen gyógy­módja nagy figyelmet gerjesztett az angol orvosok közt. A kis czikkecske, mit csak is őt látogató londoni ügytársai felszólí­tására a „Medical Times“ sept. 29-ki számában e tekintetben közölt, a tényt oly egyszerűen és őszintén állítja elő, hogy adatai már e tulajdonoknál fogva is hitelt érdemelnek. Mr. Jo­nes következőképen nyilatkozik:49*

Next