Orvosi Hetilap, 1860. december (4. évfolyam, 49-53. szám)
1860-12-02 / 49. szám
957 - fel lehet hozni, hogy Bernard a hasnyálat sipoly által, míg ő más úton nyerte. Hogy Corvisart ezen ellenvetést megcáfolja, újabb kísérleteinél sipoly által nyert hasnyálat használt, melyeknél a következő kérdéseket tette fel: l-ször van-e a sipoly által nyert hasnyálnak azon hatása, milyen a víz általi kivonás következtében nyertté ?kor ezen két módszer melyike vezet legelhatározóbb eredményhez ? Purkyné és Pappenheim felfedezését Corvisart mindannyiszor megerősítettnek találta, valahányszor a víz által oly hasnyálmirigy vonatott ki, mely a gyomoremésztés tí 7 órájában megölt állattól való volt. Egy ilyen hasnyálmirigy nedve 50—75 grm. fehérnye anyagot könnyen megemészt. A víz kivonásnál nyert hasnyál a gyomoremésztés negyedik óráján alól s a 9-en felül lévő vagy egészen éhes állattól véve — semmi, az 5. és 8-ik órában kivégezettől használva pedig csak csekély hatású volt, így tehát a sipolyból előözönlő hasnyálnak is, hogy sikeres eredményű legyen, az emésztés 6 — 7 órájában kell vétetnie s a Bernard-dal való ellenkezés könnyen lesz megfejthetővé azon körülményből, hogy ezen kisérlő a sipolyból a hasnyálat az emésztés 1—2 órájában nyerte, midőn ennek még semmi fehérnye oldó hatása sincs, mert a ható hasnyál képezésére jelen lévő gyomoremészdékek (Magenpeptone) tova mozgatása okvetlen megkivántatik. Corvisart az emésztés 6 —7-ik órájában nyert hasnyálat csak akkor használta, ha az a sipolyból a metszés megtétele után nem több mint két órai közben folyt ki. Az így kapott hasnyálat három részre osztotta, melyek mindegyike 15 gramme volt, az első adagba 5 gramme fris rostonyát, a másodikba 10 grm. nyers hasnyálmirigyet, míg a harmadikba 5 grm. tojásfehérnyét tett. A rostonya két, a tojásfehérnye négy, a nyers hasnyálmirigy pedig 8 óra múlva a rohadás legcsekélyebb nyoma nélkül teljesen meg volt emésztve. Corvisart ezen kísérleteit a tudományban előkelő tanúk előtt mindannyiszor teljes sikerrel végezte, minélfogva habozás nélkül állítható ,hogy úgy a sipolyból, mint a víz kivonás által magából a mirigyből a gyomoremésztés 6— 7 órájában nyert hasnyál, a fehérnyeanyagokat minden előleges elkészítés s az epe köz bejövetele nélkül teljesen megemészti, úgy hogy a rohadásnak még csak nyoma sem észlelhető. A hibák, melyek a hasnyál működésére vonatkozó ellenmondásokat szülték, a fentebb említett nyerési időben való eltérésen kívűl a következőkben rejlenek: 1) a használt tápszerek romlottságában; 2) a hasnyál régiségében ; 3) a hasnyálemésztés hosszan tartásában. Ha a mesterséges gyomoremésztési kísérletek 12 —18 óráig eltartanak megjárja, mert a tápszerek 6—12-ig is elidőznek a gyomorban. Egészen másképen van ez a mindenfelé teljesen nyílt nyombélben , hol minden nagyítás nélkül állítva a tápszerek legalább 6-szor kevesebb ideig lévén, a hasnyál emésztési kísérletnek legfeljebb 2—5 óráig szabad tartania, s ezt megerősíti a tapasztalás is , mert kellő tulajdonú hasnyál 42—45 C° hő mellett amit a rostonyából 2—3, a tojás fehéréből pedig 4 — 5 óra lefolyása megemészt, a feloldás netovábbját teszi. 4) A hasnyál és az emésztendő tárgy mennyiségei egymáshoz való viszonyában, mert ha az utóbbi mennyisége az előbbié felett túlnyomó, megtörténhet, hogy rohadás következik be. 5) A következő rohadást okozó esetekben: a) midőn a hasnyál beteg állattól való, b) ha az genyes, c) ha a kibocsátó csőnek a sipolyba való tétele után 6, 12, 14 órára nyeretik és d) ha a sipolyból a cső bevitele után csakhamar folyni megszűnt hasnyál 6,24 órára előtűint használtatik. A sipolycsinálási és a vízkivonási helyességre vonatkozólag az életbúvár előtt következő fontos tételekre kell ügyel- s ni, hogy a vizsgált tárgynál mely életfeltételeket kell eltávolítani, megtartani, vagy átváltoztatni, hogy az egész életi jelentőséget minden oldalról áttekinteni lehessen. A hasnyál tulajdonsága fürkészésénél ama követelményeknek megfelelhetni,ha a hasnyál tisztán nyeretik, ha a kísérleti idő alatt a hasnyálmirigy káros befolyásoktól őrizve van, s végtére ha a hasnyál hasznossága, vagyis az általa egy emésztési időszakban feloldott tápanyagok mennyisége megállapíttatik. Tekintjük most, hogy a két hasnyálnyerési mód közül melyik vezethet biztosabban az elősorolt feltételek betöltésére. A sipoly alkalmazás által a már felhozott feltételek teljesítése mellett is csak igen nehezen lehet alkalmas hasnyálat kapni, mert a mirigy közelében a kivezető csőbe, miután ez igen rövid, helyezett csap mint inger hatvan, a hasnyálmirigyéletiséget többé kevésbbé átváltoztatva ez a rendestől úgy mennyiségi mint minőségi tekintetben eltérő váladékot nyújt, mint ezt a hasnyál elválasztási viszonyaiból s emésztési tehetetlenségből vagy rendellenességéből következtetni kell, így tehát a sipoly által nem kaphatni tiszta hasnyálat, mert a sipolycsap által ingerelt mirigyből csak többé kevésbbé átváltozott váladék nyerhető ; nem lehet elérni, hogy a kísérleti idő alatt a hasnyálmirigy káros befolyásoktól megóvó legyen, mert a kivezető csőben lévő sipoly a csap ingerhatásának folyton ki van téve. S végtére nem határozhatni meg a bizonyos mennyiségű hasnyál által feloldható fehérnyetömeget, mert úgy mennyiségi mint minőségileg átváltozott hasnyálat ezen czélra használni nem lehet. Azon eszmére, hogy a hasnyálmirigynél folyton sipolycsap alkalmaztassák, a gyomorsipolycsapok nyújtottak okot; azonban itt feledve van, hogy ami egy helyen jól töretik, az máshol hatalmas inger, így például a homokszem máskép hat a szájban mint a szemben s eként van ez a sipolycsapokkal, melyeket a gyomor jól tűr, míg a hasnyálmirigyben jelentékeny változást idéznek elő. Ami a mirigyből a víz kivonása által nyert hasnyálat illeti, mindenekelőtt azon ellenvetésre kell válaszolni, mintha az élni megszűnt állat mirigye ép anyagot nem nyújthatna. Az ellenvetők feledik, hogy a tárgyalt szerv hevenyen kivégzett állattól való, midőn az még csak úgy él mint az izom, noha már a szervek összetartó élete megszűnt; továbbá pedig nem veszik figyelembe, hogy a hasnyalany (pancreatin) az emesznyéhez (pepsin) hasonlón az élet után is hosszabb ideig ható gerjéből nem veszítve eláll. A vízkivonás által készült hasnyál tisztaságában hiányt lehetne látni a vér miatt, melyet a víz a hasnyálanynyal egyetemben magába vesz. Ezen vérmennyiség azonban oly csekély, a kérdéses emésztési folyamatnál pedig annyira közömbös, hogy méltán nem levőnek tekinthető. Egyébiránt a vízkivonat jósága legbiztosb ismérvéül meg van az állandóság, úgy hogy a mintegy 250 gramme víz által a kutya mirigyéből az emésztés 6—7-ik órájában kivont hasnyál 4—6 óra lefolyása alatt 35—50 grm. aludt tojásfehérnyét képes megemészteni. Ha meghatároztatik, hogy a gyomoremésztés egyes óráiban a vízkivonás útján nyert hasnyál emésztési nagysága milyen, meglehetős pontossággal kiszámítható , hogy 15 kgrm. súlyú kutya, egyszeri emésztés ideje alatt, mennyi fehérnyeanyagot képes feloldani Ez 200—300-ra tehető. Tudjuk, hogy az embernek naponta 500 grmm. fris legeny tartamú tápszer szolgál étmértékűl. A mondottak után a vízkivonás módszerének a sipoly alkalmazási elébe való tételén habozni nem lehet. i &58 - LAPSZEMLE. (M.) A rezgöri (delirium tremens) sikeres orvoslása nagy adaa gyászünkével (digitalis) G. M. Jones-tól. Mr. Jones Jersey közkórházi sebésznek ezen gyógymódja nagy figyelmet gerjesztett az angol orvosok közt. A kis czikkecske, mit csak is őt látogató londoni ügytársai felszólítására a „Medical Times“ sept. 29-ki számában e tekintetben közölt, a tényt oly egyszerűen és őszintén állítja elő, hogy adatai már e tulajdonoknál fogva is hitelt érdemelnek. Mr. Jones következőképen nyilatkozik:49*