Orvosi Hetilap, 1861. szeptember (5. évfolyam, 35-39. szám)

1861-09-01 / 35. szám

68 o hajtotta, hogy bár csak pukkanna már, tudván, hogy ezen pukkanás után a fájdalmak mintegy kettévágva megszűnnek. Ezen fülfájásokat mindenkor meghűlésnek tulajdonítván, ren­desen meleg borogatásokkal kezelték. Hét éves és 3 hónapos korában vörhenytől lepetett meg, mely szelíd lefolyású volt, s ez időtől fogva a fülfájásoktól tökéletesen megszabadult. Mi utolsó halálos kimenetelű betegségét illeti, az 1. évi május 10-án korán reggel köszöntött be, állítólag előrement meghűlés következtében, melyre alkalmat szolgáltatott azon körülmény, hogy előtte való napon az igen esős szél kiragadta fejéből a kalapot, s ezután messzire szaladván, izzadásba jött. A beteghez reggel hivatva, azt mérsékelt lázban találtam, feje forró volt, s panaszkodott élénk fájdalmakról a tarkó tá­ján, melyek majdnem szünet nélküli jajgatásra kényszerítők. Nehogy azonban tévútra vezettessem a beteg előadása által, arra szólítottam fel, hogy kezével mutassa meg a fájdalmas helyet, s ő pontosan a fej hátsó alsó részét, az agyacs tájékát mutatta ki, mint egyedül fájdalmas helyet a fejben. Szemei tüzesek, izgatottak voltak és könnyeztek fényiszony nélkül, aludni nem tudott, s ha félig-meddig elszendergett, összefüg­gés nélkül beszélt, de ha megszólittatott, minden kérdésre tisztán, értelmesen felelt, s így a korfolyamot valódi deliriu­­mok nem bélyegezték. Ezen jelenségekből kétségtelen lévén előttem a vértolulási állapot a fejre, de nagyobb veszélyt tá­volról sem gyanítva, elvezetés eszközlése tekintetéből hideg borogatásokat rendeltem a fejre, belsőleg pedig hashajtót —­­ Inf­­laxativum, Seignette-sóval —, melyekhez este­felé, semmi­­ javulás, könnyebbülés nem mutatkozván, nadályozás járult. 17- kén, tehát a betegség második napján a láz, nézetem­­ szerint a vérbocsátás következtében, csilapult, valamint eny­­­­hültek a fej hátsó részének fájdalmai is, de más oldalról elter­­­­jedtek a halantéktájra, s még élénkebben mutatkoztak a hát­­gerincz táján a tarkótól egész a keresztcsontig, s ezek a hát­­gerincz dörzsölgetésére, mit anyja több ízben tett, enyhül­ni látszottak ; a következő éjszaka pedig , mit azonban csak a halál után tudtam meg, huzamosabb ideig jéghideg volt az egész teste, de rázás és anélkül, hogy a beteg ezt panaszolta volna. Ekkor reggel a beteget meglátogatván, fejét melegített ru­hákkal találtam betakargatva, s erre vonatkozólag a beteg atyja előadta, hogy előttük kétségtelen lévén a gyermek ki­hűlése, s máskor is, t. i. gyakori fülfájásai alkalmával a meleg borogatások használván, most is megkísértették azokat, mi­után aludni a fájdalmak miatt egész éjen át nem tudott, s azóta úgy látszik könnyebben van. — Én ugyan részemről a látszólagos könnyebbülést a vérbocsátásnak tulajdonítottam, mindazáltal, miután a tegnapi hashajtóra bőséges 5 — 6-szori székelései voltak , javulva láttam a bőr munkásságának élesz­tését, s e szempontból hársfavirágforrázatban hánytató borkö­vet tört adagban és Minderer-lést rendeltem. Az estveli láto­gatás alkalmával pedig, a forrázat különben is fogytán lévén, 6 szemet édes higanyt, 12 adagra osztva. 18­ dikán s így a betegség harmadik napján reggel, az álmatlan éj után egy sajátságos, látogatásom alkalmával is több ízben ismétlődött jelenség köszöntött be, melyet inkább utánozni, mint leírni lehetne, t. i. erőszakos és zörejes kile­­helések vagy fúkálások és köpködések a nélkül, hogy valamit kiköpött volna. Ezen fúkálási s köpködési rohamok 8—10 percznyi szünet után köszöntöttek be, 6 — 8-szori szaporán egymásra következő kifúvásokból és köpködési kísérletekből állottak, s egész délig tartottak a nélkül, hogy a tiszta öntudattal biró beteg azokat visszatartóztatni, vagy korlátozni képes lett volna. A láz akkor is igen csekély, a fejfájás mond­hatni jelentéktelen volt. — Az édes higany porok folytattat­­tak. — Délután 4 órakor ismét új jelenség köszöntött be, mely mellett a többiek egészen háttérbe szorúltak, t. i. élénk jajga­tásra , kiabálásra késztető fájdalmak az ágyéktájon, melyek egy pár óráig egy helyben maradva, kinozták a beteget, az­után pedig minden léptennyomon változtatták helyzetüket a hasürben , hol a jobb hol a bal oldalon, hol pedig a köldöktá­jon, oly élénkséggel lépvén fel, hogy a beteg fejfel ugrott s min­den képzelhető poszturákba helyezkedett, különösen gyakran térdre vagy lábujjhegyeire és könyökeire támaszkodva. Ily körülmények között jelenvén meg a betegnél, miután hasát kissé puffadtnak találtam, hajlandó voltam az említett félbe­hagyó, nyomásra nem nagyobbuló fájdalmakat szeleknek tulajdonítani, s minthogy széke a közelebb lefolyt 24 óra alatt különben sem volt­, rendeltem 12 szemet édes higanyt 6 adagra osztva és csőrét. Mindezek legkisebb enyhülést sem idéztek elő, a hasfájdalmak helyzetöket változtatva ízromon­ként állottak elő s legmagasabb fokra hágtak, éjszaka 10 — 11 óra között, mikor is a beteg ezen szavak után : „A­p­á­m, anyám segítsetek! h­íj­átok el minden orvost! no már a száz bennem van! kiadá lelkét, s én már sürgetően hivatva ekkor a beteghez, s rögtön útnak indulva, halva találtam. A kórfolyam ezek szerint nem tartott egész háromszor 24 óráig. Bonczlelet. A szülők talán átalában gyöngédebben szeretik a gyámoltalan, mint sokszor a pajkosságig virgoncz gyermeket, természetesen azért, mert amaz esetben a szere­­tethez­ a szánalom érzete is vegyül, így a szóban lévő egyéni­ség kiváló tárgya volt anyja szeretetének s talán épen ezen körülménynek tulajdoníthatom, hogy őszintén bevallva előtte a körfolyam kimagyarázhatlanságát, s indítványozva magunk megnyugtatása tekintetéből a hullabonczolatot, az anya egész készséggel feáállott. A koponyaüreg felnyittatván, az agykerek vérdúsaknak találtattak az átlátszóság hátránya nélkül; a nagy agy mind­két féltekéjének rendes állományú váglapján számos mák­­kölesszemnyi nagyságú vérpontok; a gyomrácsokban semmi savós kiizzadmány. Az agyacs mindkét féltekéjének faelága­­zású velőállománya, az úgynevezett életfája a rendesnél lágyabb, de nem hígfolyó, és vöröses színű. A Varos hídján és nyúltagyon az ily változásnak semmi nyoma. A mellkas nem nyittatott fel. A hasüregben a máj vérdús és duzzadt, a vékony beleken számos kisebb-nagyobb, galambtojás kerüle­tét megközelítő halvány rózsaszínű foltok, s a bélsártól egé­szen üres belekben számos orsonyák (Ascari) , amellett, hogy életében egyetlen egy giliszta elmenetelét sem észlelték, s arra soha sem is gondoltak, miután a tésztás ételeket nem szerette és soha nagy hasa nem volt. * * Íme előttünk a kór képe­ előttünk a hullabonczo­­lat eredménye! ha nem oly fegyverzett szemmel, s oly részletekig kivive is, milyet egy szakilag képzett kór­­boncztudós adhatna csak. Kísértsük meg most egy ol­dalról kimagyarázni a rögtönös halál okát, más oldal­ról pedig öszhangzásba hozni a sajátságos kórtünete­­ket az észlelt kórbonettani leleményekkel. A halál okára vonatkozólag úgy hiszem semmi kétség sem foroghat fenn az iránt, hogy a halál oka az agyacs velőállományának ellágyulásában, s ennél­fogva elroncsolásában keresendő. — Ezen vörös agy­­lágyúlás Rokitanszky s általában a kórboncttani és kórtani szerzők szerint, az agyállomány gyúladásá­­nak következménye, tehát a jelen esetben az agyacs velőállományának gyuladásával és pedig heves lefo­lyású, nem egészen 3 napig tartó gyuladásával volt dolgunk. De honnan magyarázzuk már ki azon, mond­hatni tökéletlenségeket, melyek a gyermekben egész életén át észleltettek; a korlátozott testi és szellemi kifejlődést, a 4 éves koráig lábujjhegyei­ való járást, melyet pes­equinus spasmodicus-nak lehetne nevezni, a kéz ujjainak ki nem nyújthatását, a csak zsámolyszék­­nyi magasságban is állani nem tudást, a bizonyos te­­kintetbeni bátorságot, s más tekintetbeni határozatlan félénkséget, a minden esetrel, valamint minden csak rövid ideig tartó tanulás, szellemi foglalkozás utáni fejfájást, az álomtalanságot, az időváltozások iránti 684

Next