Orvosi Hetilap, 1862. április (6. évfolyam, 14-17. szám)
1862-04-06 / 14. szám
259 260 Clark által leírt Cauliflower bujálkodásnak nevezett kórképlet, mely eredetileg bár jó indulatú (Papillargeschwalst), de rákos elfajulásra igen nagy hajlammal bír (Virchow). A méhnyaki csatorna nyakhártyája és tüszői felduzzadása és túltengése miatt megszűkül, s ezért a hószám szabadon nem folyhatván ki a méhűrből, azt összehúzódásra ingerli. Ez az oka, hogy fájdalmas havadzás (Menstrualkolik) oly sokszor csatlakozik e kórhoz, valamint hogy az ondó a méhürbe nem juthat, honnan a meddőség legjelentékenyebb része veszi eredetét. Az itt történt változás átterjed a méhűr takhártyájára is, s annak fellazult véredényeinek bővebb kifejlése miatt időnkénti méhvérzéseket, dúsabb, néha kimerítéssel fenyegető havadzásokat hoz létre, olyannyira, hogy igen gyakran ezen kórrel indítja a beteget orvosi tanács keresésére. A lakhártya néha az egész médűr területén túlteng s mint szürke bársony mutatkozik, vagy a túltengés már néhány helyre szorítkozik, hol pöfeteges bujálkodásokat, később félelmes vérzéseket okozó nyákpöfetegeket hoz létre. A hurutos bántalom huzamosabb tartása után a nyákhártya elveszti sajátos jellegét és savós hártyához lesz hasonló, melynek savós izzadmánya a méhürből, ha szabadon kiömlik, méhvíz-ömleny (hydrorrhea), ha pedig a méhszáj elzáródása miatt a kiürülés gátoltatik, s a méhürbe meggyülemlett savó azt kitágítja, a — bár ritkán előforduló — méhvíz kürt (hydrometra) hozza létre. Amily változásokat találtunk a méhűrben, azokhoz hasonlókat észlelünk a lakhártya folytonossága miatt a méhkürtökben is. — Az itt felduzzadt takhártya a petének a méhürbei jutását gátolván, szintén meddőséget hoz létre, a bővebb nyári váladék a kürtök szabad végén a hasürbe ömlik, s vagy ez által (Mantis) vagy a lobos folyamat tovább harapódzása miatt időnkénti kisebb-nagyobb fokú hashártyalobot támaszt, míg a lobtermény a kürtök szabad végét a méhhez vagy más zsigerhez tapasztja, mi ha mindkét kürtön megtörtént, az illető nő örök meddőségre van kárhoztatva. E kóros változás nemcsak a szülészek lakhártyájára szorítkozik, hanem átterjed a méh gyurmájára (Parenchym) is. Ha a sáb kissé hevenyebb, egészséges véralkati egyénnél, részint a vérdússág, részint a lerakodott lábtermény miatt, a méh egész terjedelmében megnagyobbodik, úgyannyira hogy a túltengett méh nemcsak belvizsgálat lítján, a hüvelyboltozaton keresztül tapintva, hanem külsőleg is észlelhető, mint a fanív fölött lévő kisebb vagy nagyobb, egész kisgyermeklő nagyságú gömbölyű, sima, kemény, nyomásra érzékeny dag, mit aztán méhtömülésnek (infarctus uteri) nevezünk. — Idült jellegű hurutnál a lerakodott savós, szerveződésre kevés hajlamot mutató lábtermény, a méh szövetét fellazítja, mi miatt a méh rendes alakját és helyzetét nem tarthatván meg, eltérésekre (deviatio) szolgáltat alkalmat, s így származnak másodlagosan : elhajlások, teremlések (Knicking), sülyedés és előesés. A fennemlített okokból látható, hogy terhesség e kór mellett ritkán jöhet elő, s ha jön is, gyakran idő előtt félbeszakad, a méh-pete edények megszakadása s ezzel járó petegutaütés (apoplectischsessi) vagy vérömleny miatt. A felsorolt helybeli tárgyilagos kórjeleken kívül, azon együttérzésnél fogva, mely a méh s a többi szervek közt létezik, csakhamar más szervekben is mutatkoznak, részint tárgyi, de leginkább alanyi kórjelenségek, s néha oly mérvben, hogy ezek képzik a kór legfőbb tüneményeit. Étvágyhiány, emésztési zavar, ökvöndözés, szélkarlat, igen gyakori kórjelek, melyeket részint ezen okok, részint pedig a túlzott váladék által szenvedett anyagvesztés következtében vérhiány követ, sápadt arcz, beesett kékgyűrűs szemek, vékony, vén arczbőrrel. Máskor szívdobogás, fuldoklás, görcsök, féloldali fejfájás (Migraine), idegzsábák, szóval a hystericus bántalom bős nyillékony keretébe tartozó kórtünetek egész serege képezik e kór legfőbb tüneteit, úgy hogy volt esetünk, midőn a nő több éven át kezeltetetett különböző orvos által hysteriából, anélkül hogy csak egyszer is szülészileg megvizsgáltatott volna, míg erélyes kérésre a belvizsgálat megengedtetett, s idült méhhurutot, méhszáj kifekélyedéssel talált vizsgálódásunk. Ezzel nem akarom mondani, hogy minden hysteria a méh kóros állapotában gyöködzik, s tökéletesen egyetértek Th. Chambers véleményével, miszerint „ha a hysteriaról tiszta fogalmat akarunk szerezni, először is e szó jelentőségét kell elfelednünk, mert ez a méhhez épen úgy viszonyulhat, mint a szervezet bármely részéhez“, de annyi áll, hogy az esetek több részében a méh kóros állapotából veszi eredetét s azáltal föltételeztetik, miért szükségesnek tartom minden úgynevezett hysteriánál legelőször is a méh mibenlétéről biztos tudomást szerezni. A méhhurutnál a kórhatárzat megállapítása csak méhtükör segítségével lehetséges. Az óvatosan bevezetett tükör tökéletes felvilágosítást nyújtana a baj helyes mibenlétéről. Megtörténik, hogy épen vizsgálódásunk alatt a méhszájból mit sem látunk kifolyni, ilyenkor elegendő lesz a tükröt kissé erősebben a hüvelyes részhez nyomni, s ha bővebb nyákelválasztás volna jelen, a méhszájból azonnal mint felújított tályogból a váladék kibudgyan. Véleményem szerint a méhhurut csak kétféle lehet : önálló (idiopathicus) vagy jeli (symtomaticus). Az első oly adott körülmények között támad, melyek bármely lakhártyával bíró szervben hurutot szoktak előhozni, például rögtöni légmérsékleti változás, erőművi inger, mint gyakori elhalás, aránytalan taggali nőszülés, bélférgek a hüvelyben, mi fiatal leányoknál nem igen ritka saj. A második minden oly kóroknál előjön, mint okozat, melyek a méhben vérbőséget s pangást hozhatnak létre, mint vérkeringési zavarok, tüdő- vagy szívbaj következtében, alhasi pangás, az emésztési zsigerek kórjai miatt, májdag, sérv, szemcsésedés (cirrhosis), továbbá magában