Orvosi Hetilap, 1862. április (6. évfolyam, 14-17. szám)

1862-04-06 / 14. szám

259 260 Clark által leírt Cauliflower bujálkodásnak nevezett kórképlet, mely eredetileg­ bár jó indulatú (Papillar­­geschwalst), de rákos elfajulásra igen nagy hajlam­mal bír (Virchow). A méhnyaki csatorna nyakhártyája és tüszői fel­duzzadása és túltengése miatt megszűkül, s ezért a hószám szabadon nem folyhatván ki a méhűrből, azt összehúzódásra ingerli. Ez az oka, hogy fájdalmas havadzás (Menstrualkolik) oly sokszor csatlakozik e kórhoz, valamint hogy az ondó a méhürbe nem juthat, honnan a meddőség legjelentékenyebb része veszi eredetét. Az itt történt változás átterjed a méhűr takhár­­tyájára is, s annak fellazult véredényeinek bővebb kifejlése miatt időnkénti méhvérzéseket, dúsabb, néha kimerítéssel fenyegető havadzásokat hoz létre, oly­annyira, hogy igen gyakran ezen kórrel indítja a be­teget orvosi tanács keresésére. A lakhártya néha az egész médűr területén túl­teng s mint szürke bársony mutatkozik, vagy a túl­­tengés már néhány helyre szorítkozik, hol pöfeteges bujálkodásokat, később félelmes vérzéseket okozó nyákpöfetegeket hoz létre. A hurutos bántalom huzamosabb tartása után a nyákhártya elveszti sajátos jellegét és savós hártyá­hoz lesz hasonló, melynek savós izzadmánya a méh­ürből, ha szabadon kiömlik, méh­ví­z-ö­mleny­­ (hydrorrhea), ha pedig a méhszáj elzáródása miatt a kiürülés gátoltatik, s a méhürbe meggyülemlett savó azt kitágítja, a — bár ritkán előforduló — méh­­v­í­z k­ü­r­t (hydrometra) hozza létre. A­mily változásokat találtunk a méhűrben, azok­hoz hasonlókat észlelünk a lakhártya folytonossága miatt a méhkürtökben is. — Az itt felduzzadt takhár­tya a petének a méhür­bei jutását gátolván, szintén meddőséget hoz létre, a bővebb nyári váladék a kürtök szabad végén a hasürbe ömlik, s vagy ez által (Man­tis) vagy a lobos folyamat tovább harapódzása miatt időnkénti kisebb-nagyobb fokú hashártyalobot tá­maszt, míg a lobtermény a kürtök szabad végét a méhhez vagy más zsigerhez tapasztja, mi ha mindkét kürtön megtörtént, az illető nő örök meddőségre van kárhoztatva. E kóros változás nemcsak a szül­észek lakhár­tyájára szorítkozik, hanem átterjed a méh gyurmá­jára (Parenchym) is. Ha a sáb kissé hevenyebb, egész­séges véralkati­ egyénnél, részint a vérdússág, részint a lerakodott lábtermény miatt, a méh egész terjedel­mében megnagyobbodik, úgyannyira hogy a túlten­gett méh nemcsak belvizsgálat lítján, a hüvelybolto­zaton keresztül tapintva, hanem külsőleg is észlelhető, mint a fanív fölött lévő kisebb vagy nagyobb, egész kisgyermeklő nagyságú gömbölyű, sima, kemény, nyomásra érzékeny dag, mit aztán méhtömülés­­nek (infarctus uteri) nevezünk. — Idült jellegű hu­rutnál a lerakodott savós, szerveződésre kevés hajla­mot mutató lábtermény, a méh szövetét fellazítja, mi miatt a méh rendes alakját és helyzetét nem tarthat­ván meg, eltérésekre (deviatio) szolgáltat alkalmat, s így származnak másodlagosan : elhajlások, t­e­­re­m­lések (Knicking), sülyedés és előesés. A fennemlített okokból látható, hogy terhesség e kór mellett ritkán jöhet elő, s ha jön is, gyakran idő előtt félbeszakad, a méh-pete edények megszakadása s ezzel járó petegutaütés (apoplectischses­si) vagy vérömleny miatt. A felsorolt helybeli tárgyilagos kórjeleken kívül, azon együttérzésnél fogva, mely a méh s a többi szer­vek közt létezik, csakhamar más szervekben is mu­tatkoznak, részint tárgyi, de leginkább alanyi kórje­lenségek, s néha oly mérvben, hogy ezek képzik a kór legfőbb tüneményeit. Étvágyhiány, emésztési za­var, ökvöndözés, szélkar­lat, igen gyakori kórjelek, melyeket részint ezen okok, részint pedig a túlzott váladék által szenvedett anyagvesztés következtében vérhiány követ, sápadt arcz, beesett kékgyűrűs sze­mek, vékony, vén arczbőrrel. Máskor szívdobogás, fuldoklás, görcsök, féloldali fejfájás (Migraine), ideg­­zsábák, szóval a hystericus bántalom bő­s nyillékony keretébe tartozó kórtünetek egész serege képezik e kór legfőbb tüneteit, úgy hogy volt esetünk, midőn a nő több éven át kezeltetetett különböző orvos által hysteriából, anélkül hogy csak egyszer is szülészileg megvizsgáltatott volna, míg erélyes kérésre a belvizs­gálat megengedtetett, s idült méhhurutot, méhszáj ki­­fekélyedéssel talált vizsgálódásunk. Ezzel nem akarom mondani, hogy minden hy­steria a méh kóros állapotában gyöködzik, s tökéle­tesen egyetértek Th. Chambers véleményével, misze­rint „ha a hysteriaról tiszta fogalmat akarunk sze­rezni, először is e szó jelentőségét kell elfelednünk, mert ez a méhhez épen úgy viszonyulhat, mint a szer­vezet bármely részéhez“, de annyi áll, hogy az ese­tek több részében a méh kóros állapotából veszi ere­detét s azáltal föltételeztetik, miért szükségesnek tar­tom minden úgynevezett hysteriánál legelőször is a méh mibenlétéről biztos tudomást szerezni. A méhhurutnál a kórhatárzat megállapítása csak méhtükör segítségével lehetséges. Az óvatosan beve­zetett tükör tökéletes felvilágosítást nyújtana a baj helye­s mibenlétéről. Megtörténik, hogy épen vizsgá­lódásunk alatt a méhszájból mit sem látunk kifolyni, ilyenkor elegendő lesz a tükröt kissé erősebben a hü­velyes részhez nyomni, s ha bővebb nyákelválasztás volna jelen, a méhszájból azonnal mint felújított tá­­lyog­ból a váladék kibudgyan. Véleményem szerint a méhhurut csak kétféle le­het : önálló (idiopathicus) vagy jeli (symtomati­­cus). Az első oly adott körülmények között támad, melyek bármely lakhártyával bíró szervben hurutot szoktak előhozni, például rögtöni légm­érsékleti vál­tozás, erőművi inger, mint gyakori elhalás, arányta­lan taggali nőszülés, bélférgek a hüvelyben, mi fiatal leányoknál nem igen ritka saj.­­ A második minden oly kóroknál előjön, mint okozat, melyek a méhben vérbőséget s pangást hozhatnak létre, mint vérkerin­gési zavarok, tüdő- vagy szívbaj következtében, al­­hasi pangás, az emésztési zsigerek kórjai miatt, máj­­dag, sérv, szemcsésedés (cirrhosis), továbbá magában

Next