Orvosi Hetilap, 1863. december (7. évfolyam, 49-52. szám)
1863-12-06 / 49. szám
2-dik ábra, utóbbi helyeken már egészen világosan, mint petéded fénylő testecsek, minden nehézség nélkül kivehetők voltak. A c és d-től a belfelület felé haladva az orsóalakú sejtek már nemcsak vastagabbak voltak, s számban gyarapodva, a kötszöveti rostoknak háttérbe való szorulása mellett egymáshoz közelebbre jutottak, hanem kennékükben, mely idáig egészen egynemű, tiszta és világos volt, még felettébb apró és igen fénylő, az enyvédanyaghoz hasonló szemcsék jelentek meg. Ezen"helytől tovább az enyvédszemcsék a sejtekben mindinkább számosabban mutatkoztak; minél nagyobb mennyiségben voltak jelen a sejtek, annál vaskosabbaknak tűntek elő. A mag az enyvédszerű átváltozásban eleinte nem vett részt, s csak később, már igen elfajult sejteknél lehetett látni, hogy szinte szemcsézetté lett. Az enyvédszerű változással lépést tartva, azon hosszú nyúlványok, melyek a-tól f-ig a közszöveti sejtek sarkaitól tova húzódtak mind jobban-jobban, míg végre egészen eltűntek, úgy hogy a belfelület felé már csak nyúlvány nélküli, erősen szemcsézett sejtek jutottak, melyek határai több helyen már nem voltak érdesek, hanem apró pontozatok következtében egyenletlenek. A belső felületet, közvetlenül erős nagyítás alatt, a 2-dik ábra mutatja , mely annak éles borotva által készült igen finom vízszinti átmetszete. Azon réteget egyébként, melyből a fentebbi átmetszet készíttetett a belfelületről könnyen le lehetett dörzsölni, s a legnagyobb vigyázatra volt szükség, hogy csak valamennyire is tűrhető készítményt csinálhassak. Míg a függélyes átmetszetű 1-ső ábrában gnél a sejtek majdnem közvetlen szomszédságban vannak egymással, a 2-ik ábrában pedig, mely az előbbire függélyesen eső metszet, azok egymástól sokkal inkább szétesnek, s a kötszöveti rostok is (2-ik ábra a) inkább kivehetők, mi arra mutat, hogy a sejtek az egymásfeletti rétegekben sűrűbben halmozódtak föl, mint lapterület szerint egymás mellé helyezkedtek. A 2-ik ábrában továbbá b, d, c és f-nél az anyasejtben magzatsejteket láthatni, míg c-nél a nagyobb sejt mellett kisebb vehető észre, s igen valószínű, hogy ezen egymás melletti két sejt ugyanazon anyasejtből képződött, s ezen sejt burkának szétesése után szabaddá lett magzati képződmény, d-nél (a felsőbbiknél) a két, magvakkal ellátott magzatsejt felett, nagyobb, fénylő és hosszas testecs látszik, mely részint a sejtekben, részint az ezenkívül található enyvédszemcséktől abban különbözött, hogy míg ezen utóbbiak a hamanylúg hatásának ellenállottak, ő maga az említett hatószer befolyása következtében egészen és egyszerre eltűnt. S minthogy a magvak átalában hasonlóképen viselték magukat, azon képződményt szinte magnak tartom, s egyszersmind annak tanúbizonyságául tekintem , hogy a magzatsejtek képződése az anyasejtek magvainak részvéte nélkül is végbemehet. A magzatsejteknél, melyek az anyasejtekben foglalnak helyet, igen méltán azon kérdés merülhet föl, hogy hol van a határvonal az előbbiek és az anyasejtek magvai között. Sokszor a magzatsejt magva nem képződött, s az anyasejt magvához igen hasonló, míg más alkalommal a magzatsejt magvával együtt az olyan maggal, melynek magtestecse van, igen megegyez. Itten az eczetsav hatása határoz, mely a sejtképződményeket részben feloldván, a határvonalak élességének veszélyeztetése nélkül azokat áttetszőbbekké teszi, míg ellenben a magvak általa mitsem változnak. Ily módon lehetett a 2-ik ábrában b, dés /-nél felvenni, hogy a sejtben található testecsek között mi fiatal magzatsejt, s ismét hogy mi tekinthető magként, s ily módon lehetett c-nél található kisebb sejtre nézve is mondanom, hogy az nem szabad mag, közepén lévő magtestecscsel. Midőn valamely sejtben nagyobb, éles határú petéded vagy gömbölyded és egynemű, világos testecset találunk, nem kell mindjárt mondanunk, hogy az mag, hanem először az eczetsavat kell igénybe vennünk, midőn nem egyszer meg fog történni, hogy mit az első látszatra magnak lettünk volna hajlandók tekinteni, am a kémszer behatására csakúg megvilágosul és elhaloványodik, mint az anyasejt maga. Az eczetsav fel fogja deríteni, hogy az előttünk levő képződmény magzatsejt-e magvával vagy enélkül, míg ha az illető képződmény a sejtek belsejében eczetsav által nem változik, kettőre gondolhatunk, t. i. a) magra magtestecscsel vagy a nélkül , s b) enyvédszemcsére, esetleg belsejében kisebb enyvédszemcsével; a kételyt a tömény hamánylag fogja eloszlatni, mely a tárgyüvegen levő elég nagy fokú melegítéskor a magvakat menthetlenül elroncsolja, míg ellenben az enyvédszemcsék hatásának még akkor is mindvégig ellenállanak. S valóban enyvédszemcséket úgy az 1-ső, mint a 2-ik ábra sejtéiben bőven lehetett találni, melyeket a gyakorlott szem már haloványabb voltuknál fogva is mindjárt enyvédszemcséknek ismer föl. Ilyen enyvédszemcsék voltak a sejtközötti anyagban is, s pedig nemcsak a többé-kevésbé szépen látható kötszöveti rostok (1-ső ábra és 2-dik ábra a) között találtattak, hanem még némely helyen a kötszöveti rostokat megszakítva egymásután sorjában következtek. Az enyvédszemcsék száma a sejtközötti szövetben a tömlő belfelülete közelében legnagyobb volt, s a külső fal felé a szövet tömöttségének megfelelőleg mindinkább kevesbedett, míg végül azon irányban egészen eltűntek. Térjünk mostan át az említett kolbászszerű duzzanatra, melyet felmetszvén, benne kevés nyálkaszerű folyadékot lehetett találni, míg belső felülete fehéres, sikamlós és fekvése hosszanti irányának megfelelőleg redőzött volt. A falzat szöveti szerkezetére nézve az anyatömlő faláéval megegyezett, míg bennéke enyvédszemcsék halmazával keverve oly sejtekből állott, milyenek a falzat belső felületén már leírattak. Szóval ezen duzzanatot fiók-tömlőnek lehetett tartani, mely minden irányban egyen-