Orvosi Hetilap, 1864. március (8. évfolyam, 10-13. szám)

1864-03-06 / 10. szám

157 az illető szolgálatot , míg végre minden támbor nélkül szabadon járt-kelt. Midőn a magyar orvosok és természetbúvárok IX-ik nagy­gyűlésüket Pesten tartották, megjelent ez alkalommal intéze­tünkben az imént leírt betegünk házi­orvosa, dr. Grosz tisztelt ügyfelünk is, s a kis beteget számos kísérettel fölkereste és látva a szép és nem remélt eredményt, a legmelegebb szavak­ban köszönte meg az intézet sikeres működését. Most a beteg minden támkészülék nélkül jár-kel fel s alá az intézetben. Jobb alvégtagja tökéletesen egyenes; a bal ere­detileg is inkább elferdült alvégtag némi távolításban áll ellenoldali társától. De biztat az eddigi siker, hogy a még hátralévő elferdülés is kellő türelem és kitartás mellett óhajtott czélhoz fog vezetni. Szóbeli betegünk a fennérintett gyűlésen be is mutattatott. Ide mellékelt s fénykép után ké­szült élethű rajzunk mutatja a múlt szomorú és a jelen örven­detes képét. Törvényszéki orvosi esetek. I. Kolozsvárral szomszédos faluk egyikében körülbelül 55 éves öreg úr él, ki zsenge gyermekkorában atyátlan lévén, a nagy­szebeni árvaházba növekedett, míg innét kikerülve ifjúko­rában a gymnásiumi tanulmányok mellett részint magántaní­­tással, részint pedig tollával nemcsak magát, hanem még ügyefogyott öreg anyját is táplálnia kellett. Mielőtt férfikorát elérte volna, anyja unszolására magánál jóval idősebb leányt vett nőül, kiről azt hitték, hogy vagyonos, míg ellenben sze­gény volt, kevés földecskéjéből még csak a kenyérre való sem kerülvén ki. Szegény és e mellett nemcsak zsémbes, hanem még mérges természetű nővel kellett eltöltenie sanyarú életét, melyben a korosabb feleség a tapasztalatlan férj felett mind­járt kezdetben határozott uralmat gyakorolt. Az így lefolyt idő alatt a zsarnok házi járom alatt nyögő férfi, a megye tisztjei által felhasználva, nemcsak tollával szor­galmasan dolgozott, hanem még a rablók megkerítésében is igen hasznosan működött, s ekként jutott ő 1848-ban szolgabirói he­­lyettességig, midőn sorsának tetemes javulása kedélyére sajátsá­gos benyomást tett. A házi fanyarokat ekkorig békén tűrő férfi egyszerre minden leánynak, kivel csak egyszer is beszélt, ud­varolni kezdett, s a réten összedett virágokból kötött bokrétá­kat ajándékozott. Ezen szerelmi nyilvánítások pedig szegényt és gazdagot, fiatalt és öreget, szépet és rútát egyaránt értek. Az idők változtával, midőn végül jegyzőséggel kellett megelé­gednie, a szerelmi rajongás végkép megszűnt, s egyénünk ismét egészen házias emberré len, ki hivatalának és családjá­nak teljes áldozatkészséggel szentelte életét, így ment ez egészen 1857 évig, midőn jegyzőségét abba kel­lett hagynia, s ezentúl a jövedelmesebb kataszteri munkálatokkal foglalkozott, melyeknek gyakorlati végzését mérnöktől tanulta el. Ekkor azonban ismét a szerelmes levelek írásának és bokréta­kötésnek adta magát, sőt midőn felesége a vele tiszteletlenül bánó fiát pártolta, attól még el is akart válni, de a megindított váló­pert, előtte ismerős református pap azon szavára, „talán bizony azért akar válni, hogy ismét megházasodjék­, véglegesen abba­hagyta , valamint szerelmi kalandozásai szinte abbanmarad­­tak. Felesége nemsokára meghalván, saját házában már egé­szen megemberedett fiaival együtt élt s a gazdálkodás közös volt, miközben a gyermekek munkálkodása a családi vagyont szinte szaporította. Minden jól ment, míg legidősb fiának első felesége élt, ki az öregnek nagy gondját viselte; a második feleség azon­ban irányában kellő figyelmet nem mutatván, valamint a fiai sem voltak iránta az illő tisztelettel, családjához való ra­gaszkodása tetemesen lazult, s hol Sárának, hol Erzsébetnek hol Annának, hol pedig másnak irt czifráknál czifrált szerel­mes verseket, adott mezei virágokból kötött csokrokat, végül pedig mindannyiát, egyiket a másik után megkérte, sőt hogy szíve választottjainál minél nagyobb díszben jelenhessen meg, s reájuk minél kedvezőbb benyomást gyakoroljon, két jó tuskát eladva, silány lovat vett, s ezzel járt leánynézőbe. Fiai attól tartván, hogy apjuk majd újra megházasodik, mindinkább in­gerültek lettek reá, s a legfiatalabb az öreget minden félével boszantotta, sőt annyira ment, hogy őt meg is verte. Hogy ez az apát bőszülté tette, könnyen felfogható, miért a múlt nyá­ron házát odahagyva Erdélyben 7 hónapon keresztül szerte bolyongott, s ismerőseinél tartózkodott, mindegyiküknél 2 — 3 hetet töltve. E közben legifjabb fiát bűntettéért a megyei tör­vényszéknél bevádolta, majd azonban apai szeretete a szenve­dett méltatlanság felett támadott érzetet elnémítván, a vádira­tot visszavonta, s azon nézetből kiindulva, hogy rossz fia majd talán megjavuland, azt a katonaságba felvétetni kérte. A vá­dolt fiú a katonaságba való felvételt ki tudta kerülni, s a kö­zépső fiú a törvényszékhez a falujabeli több lakostól aláírt oly­­szerű kérvényt nyujtatott be, hogy apját vizsgálják meg orvo­silag, nyilvánítsák őrültnek s vele mint ilyennel bánjanak. Az orvosi észlelés eredményéből valamint egyénünk rész­rehajlás nélküli ismerőseinek kihallgatásából azon véle­mény képeztetett, hogy az illető időnkint szerelmi rajongásban szenved ugyan, de ez csak a nevetségesség határain belül marad, s illetlenséggé vagy veszélyessé soha nem fajul, továbbá, midőn a szerelmi rajongás utoléri kezében levő vagyonát nem kíméli, hogy magát választottjai előtt minél érdekesebb színben tüntesse elő; ezen rohamok közben pedig, nem csak kifogás nélküli viseletű em­ber, hanem még szorgalmasan, okosan és ügyesen dolgozik is. Ezeknél fogva az egyén senki személyének, valamint a közil­lemnek veszélyes nem lévén, szabadon hagyható, hogy azonban jelen állapotában vagyonát el ne pazarolja, ez egy időre valaki gyámsága alá teendő, mi azonban a vádak­at szabad cselekvé­sében ne hátráltassa, hanem inkább nyujtassék néki mód és al­kalom tisztességes foglalkozásra, mi szerelmi rajongásainak legjobb gyógyszere leend. II. A N. N. 17 éves parasztfia erdőbe ment fát lopni, a csősz azonban tetten kapta, s miután szavára megállani nem akart, puskájából, mely összemetélt ólom golyó darabjaival volt megtöltve, lelőtte. A meglőtt egyén a lövés után egy nap múlva a kolozsvári Karolina-kórházba hozatott. Eleinte vért, azután pedig véreset köpött, míg végtére ez is meg­szűnt. Kórházban való tartózkodási ideje alatt nehezen érez- 15- 10*

Next