Orvosi Hetilap, 1864. április (8. évfolyam, 14-17. szám)

1864-04-03 / 14. szám

219 ger alakú csapok képződnek, melyeknek hátsó vége többé­­kevésbé mélyen, néha az egyenlítői síkon is túl, az átlátszó lencsébe nyúlik, mellső vége pedig a lencse mellső domboru­­­lata fölé emelkedik, s a mellső tokot dombszerűen előre tolja, akkor a középponti tokhályog ezen féleségét, lobordad hályog­nak hívjuk." Midőn tehát Arit a mellső tokra tapadt izzad­­mányrögcsét, azaz a lerakodmányt magát lobordad hályognak nevezi, Stellwag szerint ez csak azon változások folytán jó létre, melyeket a lerakodott izzadmányrögcse a tok belső felületén, annak sejtjeiben és a vele határos lencserétegekben előidéz, mire az első kórtermény, tudniillik az izzadmány, mely az egész folyamatnak indító oka volt, még szintén meg­maradhat vagy pedig el is enyészhet. — H. Müller a Würz­burger med. Verhandl. VII. köt. 3-ik füzetében*) a lobordad hályog egy esetének boncztani leírását adja, mely Stellwag imént említett adataival tökéletesen megegyez. Müller e mellett megjegyzi, miszerint daczára annak, hogy a kúp idomú hályog hegye a mellső szemcsarnokba jelentékenyen kinyúlt, a tok átvonulását fölötte még­is tisztán ki lehet­ venni. Ha most az én esetemet Stellwag és Müller ezen leírásá­val összehasonlítjuk, azt találjuk, hogy azt esetemre nem alkalmazhatjuk, miután a labor a lencse állományába épen nem folytatódott s a mellső tokot sem torlasztotta dombszerűen előfelé. Sőt ellenkezően a tok köldökszerűen be volt húzódva azon a helyen, melyből a lobor kiindult, s ez egyenletes alka­tával a köldökszerűen behúzódott tok helyéről a mellső szemcsarnokba szabadon emelkedett. Az én esetem sokkal inkább küllemét viselte azon lobordad hályogoknak, melyeket Arit tankönyve I. kötetének 235 és köv. lapján említ, melyek első tekintetre a mellső fokra történt lerakodásoknak látsza­nak , s miket Arit csipeszszel el is távolithatott, anélkül hogy a lencsében állomány-veszteség észrevehető lett volna, azon a csekély szakadékon (Einriss) kívül, mit a lerakodmány a mellső tokkali szoros összenövésének rovására tenni lehet. Arl­-nak leletével Müller és Stellwag ellenkező nézpontja az utóbbinak**) következő közleménye által némileg mégis kiegyenlíthető : „Hiteles észlelők állítják, hogy hasonló csa­pokat láttak, melyek széles alappal a mellső tok mellfelületén ültek s szarvszerűen csúcsosodván, a mellső csarnokba nyúl­tak. Ők ezen különös növedékeket a tok külső felületén búj­ál­­­kodó újképleteknek tulajdonították. Azonban ily esetek rend­kívül ritkák."­­ Meg kell vallanom, hogy én a fölőbb elmon­dott tárgyilagos jelenségek és azon benyomásnál fogva, mit esetem ismételt és pontos vizsgálata reám tett, azt föltétlenül ezen rendkívül ritka folyamatok közé sorolni kényszerültem. Én tudniillik szintén a mellső tok külfelületéhez tartozó új kép­letre gondoltam s származásának okát azon izgató hatányok­­ban véltem feltalálhatni, melyeknek a tok a szaruhártya libá­­ban ki volt téve. Meg kell e helyen még kísérelnem megfejteni esetem egy különös sajátságát, a fölőbb említett hornyolatot tudniillik a növedék alapján s az onnan fölfelé vonuló finom barázdát a labor testén. A hornyolat úgy nézett ki, mintha az alap kerek körrajzából érintőileg egy darabka távolittatott volna el. Épen e helyen fekete, tökéletesen átlátszatlan folt is látható, s közte és a szemrekeszszél közt a tér egészen szabad. Daczára az illető szemrekeszrész teljes épségének, és daczára a szem­rekeszszél és a fekete, élesen határolt folt közti épen nem gya­nus térnek, a foltot mégis a szivárvány festenyéből származ­tatom, s a leletet akképen hiszem megfejthetni, hogy fölteszem, miszerint a szaruhártya, mint fölőbb említettem, nem egészen középponti átfúródási nyiladékába, a mellső tok középső részé­vel együtt a szemrekesznek is egy darabkája kitolatott, minél fogva az előfekvő részekre esett lepleg a tok és a szivárvány­hártya széle közt osztatott fel. A tokra történt lerakodmány eszerint egészen kerek nem lehetett, mivel a szivárvány széle által fedett helyen hiányzott. Midőn később, a mellső szemcsar­nok helyreállítása után, a szivárványhártya levált és rendes helyzetébe visszahúzódott, előbbi székhelye jeléül a labor most látható hornyolatában föstenyét ott hagyta, míg a hornyolat maga a mellső tok azon részének felel meg, mely a szaruhár­­tyálikban feküdt ugyan, de az izzadmány lerakodása ellen a szivárvány széle által védve volt.­­ Egyébiránt a labor alap­jának nem tökéletesen kerek mivoltát onnan is lehetne szár­maztatni , hogy a szaruhártyáliknak, melyben a tok feküdt, hasonló határszélei voltak, nevezetesen, hogy közepe felé egy helyen beálló hegygyel bírt. Mind a két esetben a lobordad test­nek , mely az izzadmány behatása folytán a tokon képződött talajon fejlődött ki, alapjának alakhibájában tovább is kelle szenvedni s a növés alatt, az alap hornyolatának megfelelően, a test barázdájának is létre jönni.­­ Mi lehetett végre oka annak, hogy a labor csúcsa petéded, rendes alkatú gömbösének alakját öltötte magára, melyre a barázda nem folytatódott, ezt megfejteni képes nem vagyok. Hogy kórismét ítéletemet kiegészítsem s az ezután teen­dőkre nézve irányt nyerjek, fontolóra akartam venni azt is, mit a veleszületett lobordad hályogról megtudhattam, hol, mint egyelőre föltettem, a hályog ezen neme a legtisztábban, azaz minden szövem­ény nélkül jelenik meg. A veleszületett lobordad hályog fölötte ritkának látszik. Az Archiv. f. Ophth. valamennyi köteteiben egy esetet sem találok följegyezve, s az irodalom terén nem ismerek más leírást, mint Ammon, — Deutsche Klinik 1852, 9. sz. — és Arit tudorét — Lehrbuch II. k. 265. 1. és Prager Vierd­js. 1858. III. 113 és k. 1. Ammon-nak volt alkalma a veleszületett lobord. hályogot egy egy éves gyermek mind a két szemén láthatni, s annak fejlő­dését másfél évig figyelemmel kisérni, s végre halál után a szemeket bonetvizsgálatnak alávetni. A képlet viszonyait a lencsetok állományához itt pontosan meg lehetett határozni. Ammon azt találta, hogy „a lencsetok és lencsegyurma, a fehér, átlátszatlan, lobordad emelkedések kivételével egészen rendesen átlátszó volt. Ezen emelkedéseket hályogtűvel köny­­nyen le lehet­ választani a lencséről, mi­alatt az is vétetett észre, hogy alapjuk közepéből csap áll ki, mely által a lencse gyurmájába bemélyedtek. Azon helyen tudniillik, melyen a labor fészkelt, kis mélyedés volt látható a lencse felületén, s e bemélyedés közepén gödröcske, mely a fölebb emlitett csapnak megfelelt." Ammon ismétli, hogy ezen tájnak kézi lencsével történt szorgos vizsgálatánál a lencseszövetén semmiféle más változásának nyoma sem volt látható. A tok pedig azon a he­lyen, hol a labor fészkelt, tisztán kivehető nem volt, s mint Ammon megjegyzi, valószínűen vagy a lobor által felszivatott, vagy vele összenőtt és szintén eltávolíttatott. Közelebbi vizs­gálatnál a loborok „fehéres, tömött, rétegenkint lerakodott anyagból állottak. A rétegek különféle vastagsággal bírtak, hol igen világosak,hol homályosak voltak, s a górcső alatt szer­kezetnélküli alaktalan tömegnek bizonyultak." *) Úgyszinte az Archiv. f. Optk­. IV. k. 1. oszt.-ban, 376. 1. "**) Lehrbuch sat. 512. 1.

Next