Orvosi Hetilap, 1864. július (8. évfolyam, 27-31. szám)
1864-07-03 / 27. szám
gondoló és azoknak egész télen általi kitartása fölött aggódó, szinte már éhezni kezdő szülők elcsüggedtek, és ezen csüggedés által a kifejlendő kórnak csiráját mintegy szervezetükbe beoltották. Már october végén átalános volt a panasz, a levertség, és az urasági lakók naponként sűrűbben teltek meg nemcsak gyermekekkel, hanem különben dologra képes, de dolgot nem kapható felnőtt éhezőkkel is. A csüggedés a könyöradományok kiosztásának kezdetével nem szűnt meg, hanem egész télen át kínozta az aggódó szülőket, különösen a gyermekeik szenvedése iránt nagyobb fogékonysággal biró anyákat — kik amint láttuk a súlyos betegeknek legnagyobb számát képezték —, mert bár a minden részrőli adakozások által az itteni szegények annyira el is voltak látva, mint sehol jobban, az mégsem volt arra elegendő, hogy a szülők a még hiányzónak megszerzésére minden gondjukat ne fordítottak és a jövőbe, a könyöradományok megszűnése esetére, aggodalom nélkül tekintettek volna. Folytonos volt tehát a csüggedés, az aggodalom, a lelki izgatottság ugyannyira, hogy ennek, mint alkalmi oknak a majdan megjelenendő betegség kifejlésére befolyással kellett lenni. Jött a szigorú tél, a lakosok legnagyobb része a szobábani tartózkodásra volt szorítva. Hideget ugyan nem szenvedtek, mivel a helység erdő mellett lévén, fűteni valója mindenkinek volt egész télen átúl elég, de annál inkább nélkülözték a szabad levegő élvezetét, melynek hiánya szinte alkalmi okul szolgált a bekövetkezendő betegség kifejlésére. Ismeretes ugyanis azon a föld népénél talán egész országban honos kárhozatos szokás, hogy szobáit télen átal nemcsak nem szellőzteti, hanem az ablakokat többnyire légmentesen be is ragasztja, úgy hogy a levegő egész téren által nem újittatik a szobában föl és az ablakok bezárásával beszorított őszi levegőnek egy része egész késő tavaszig, midőn már a fűtés nélkülözhetővé válik és az ablakok újra felnyittatnak, pang a szobában. Ehhez járul még, hogy földnépünk — természetesen ahol elég tüzelője van — nemcsak annyira fűt, hogy a szoba melege rendesen 18 — 20 °-kot mutat, hanem kenyérsütés alkalmával, mivel kenyerét is a szobában lévő sárkemenczében süti, ezen fok még tetemesen növekedik. Hogy pedig a szobai rossz levegő a súly kifejlődésére szinte alkalmul szolgált, mutatja ismét az, hogy az asszonyok, kik leginkább a szobára voltak szorítkozva, legnagyobb számmal betegedtek meg, míg a férfiak, kik télen is az erdőben vagy egyébütt dolgoztak, és a gyermekek, kik a szobában a legnagyobb hidegben sem tarthatók meg, tehát akik inkább élvezték a szabad levegőt, annak sokkal kisebb mérvben voltak alávetve. Természetes, hogy minél hoszszabban tartott a tél és a tavaszi hideg, minél tovább voltak a lakosok a pangott szobai meleg levegő élvezetére szorítva, annál nagyobb hatással volt az a súly kifejlődésére. És én úgy hiszem, hogy ha a tavasz korábban, legalább rendes időben, ápril elején, beköszönt, a sülyösök száma igen sokkal csekélyebb lett volna, mint az most volt, midőn még május vége felé is kénytelenek voltunk fűteni. Ezen állításomat az is 440 látszik igazolni, hogy ápril 20-án, midőn a betegek kezelését megkezdtem, nem volt több 10 betegnél, ezeknek száma ápril végéig nem szaporodott többre 27-nél, míg az május 31-én, midőn az utolsó beteget jegyeztem be, 89-re hágott föl, mit legalább egy részben a küszködt szobai levegő okozott. Ezen oktani mozzanatokhoz járult végre a legfontosabb, t. i. a táphiány. Bár ezen már fölebb kimutatott hiány enyhítésére itt minden részről tetemes áldozatokkal járultak, bár a kenyérkiosztás, levesfőzés itt szakadatlanul egész télen által, sőt a súly kitörése után is még jó ideig tartott, és bár ez által a bajon annyira segítve volt, hogy itt egész idő alatt egy ember sem szenvedett éhséget, mégis, mivel a tápszerek elegendő táperővel nem bírtak, czéljuknak egészen meg nem felelhettek. Ismerjük az egész országban széltében használt levesek táperejét és tudjuk, hogy ha az bármily jól el volt is készítve, és bár az illetők azzal jól is laktak, az abban levő táperő épen nem felelt meg a mennyiségnek. Ezen kívül a kenyérnek, mely élvezhető volt, és elegendő táperővel is bírt, megkívántató mennyiségbeni kiosztása lehetetlen lévén, és a hús, zöldség, burgonya, káposzta tökéletesen hiányozván, a nép bár az éhség ellen elegendőleg ellátva, szükséges minőségű táplálattal nem birt, és bár lassú, de biztos léptekkel haladt a tápszerek ezen hiányos minőségének szükséges következése a súly felé. Hogy a gyermekek a sülyöseknek aránylag oly csekély számát képezték, arra a már említetteken kívül talán az is bírt befolyással, hogy a szülők, különösen az anyák, inkább gondoskodva azokról, mint magukról, nekik a táplálóbb eledeleket juttatták. Nem mellőzhetem itt annak megemlítését, hogy a helységben lakozó — mintegy 30—35 főre menő — czigányok közül, bár azok minden káros hatányoknak épen úgy voltak kitéve, mint a többiek, de sőt azok a legpiszkosabb, legszűkebb lakokba voltak egész télen át összezsúfolva, sülyben egy sem betegedett meg; mit én, azon kívül, hogy ezek a hideg iránt kevésbé lévén érzékenyek, a szabadban több időt töltöttek, még annak is tulajdonítok, hogy azok a döghústól nem irtózva, azt egész télen át ették. 2. A járvány kezdete, növekedése és alábbhagyása. A betegek kezelését, mint már láttuk, ápril 21-én kezdettem, a betegség kezdete azonban egynéhány esetben jóval előbbre visszavihető, úgy hogy az ekkor fölvett 10 beteg közül 4, már négy hét óta, 3 két hét óta, 3 pedig egy hét óta volt beteg. E szerint a járvány március végén kezdődve, növekedőben volt egész május 13-ig, mialatt a betegek száma folytonosan nagyobodott; innét azután az új esetek száma folytonosan fogyott, és pedig oly hirtelen, hogy május végén túl már új beteg nem mutatkozott. Míg tehát arra, hogy a járvány tetőpontját elérje, másfél hónap — mártius végétől május derekáig — kellett, addig annak tökéletes megszűnése fél hó alatt — május 13-tól május végéig — jött létre, úgy hogy ekkor már csak a még meg nem gyógyult betegek szerelése volt szükséges. Ezen hirtelen megszűnés, amint már fölőbb láttuk, bizonyosan a május hó második felében beállott mese-