Orvosi Hetilap, 1866. május (10. évfolyam, 18-21. szám)
1866-05-06 / 18. szám
nehézségekkel jár, az utolsót csak sejteni lehet. A belső elzáródás kórbonczi okai lehetnek: a bél összenyomása, a bélnek saját tengelye körüli forgása, a bél behüvelyződése, s a tulajdonképeni elzáródás (strangulatio), melynek legkülönbözőbb példányait mutatja fel a kórbonczi búvárlat, így az elzáródás létre jöhet különbféle gyűrű- vagy hasadék-alakú bélürekben, a cseplesz vagy bélfodor veleszületett vagy szerzett hasadékaiban, álhártyás képződmények által, melyek a beleket egymáshoz vagy a bélfodorhoz oly szoros érintkezésbe hozzák, hogy a belür folytonossága részben vagy tökéletesen megszüntetik. A kortörténet a következő: N. N. 56 éves, közép nagyságú, sovány testalkatú, sápadt színű, nagy, terjedelmes mozgékony lágyék-borok (Hernia ingvino-scrotalis) sérvben szenvedő egyén. 1865-ik év nov. 26- án időszakonkint visszatérő hascsikarást érzett, de szorgos teendői lévén, ezen fájdalmakat, melyek legkisebb meghűlésnél vagy étrendi kihágás alkalmával gyakran azelőtt is jelentkeztek, könnyen vette s tűrte. Estefelé a fájdalmak nagyobbodtak annyira, hogy lefeküdni s orvosi segélyhez folyamodni kénytelenittetett. Rendes orvosa, Horváth József tagtársunk, ki a nevezett egyénnél e már többször észlelt rohamokat más ízben is sükerrel alkalmazott csilapitó szerrel legyőzte, sőt maga a beteg ily rohamok beálltával csakis nagyobb rokbani megjelenésekkor alkalmatlankodott orvosának. Jelenleg sikeretlen volt úgy a szokott gyógymód, mint a beteg környezetétől használt szereknek alkalmazása. A beteg éjjelen keresztül a fájdalmak növekedését férfias elszántsággal tűrte, de hajnal felé a fájdalmak, s az ezekhez csatlakozott bántalom-szülte vészes tünemények tetőfokot énekel. November 27- én hajnalban csekélységemet is a beteg megtekintésére felkeresték. Midőn a következő kórképet találtam: Tiszta öntudat mellett az arcz kifejezése igen szenvedő, beesett bágyadt tekintetű szemek, homlokán s arczán hideg izzadság, orr, pofák, keze s lábai tapintásra hidegek, a köztakaró életteljét, egészen elvesztette, piszkos száraz nyelv, csilapithatlan szomj, folytonos böffögés, émelygés, az egész has teljében nagy mérvű puffadás, mellszorongatás (anxietas praecordialis); a haspuffadás a jobb csíptájban kiválóbban észleltetett, s e helyen a kopogtatási dobhang némileg fátyolozott volt, s mélyebb nyomásnál üres dobhangot hangoztatott; az egész has kiterjedésében jelen volt dobhang a bal csíptájon, a vastag bél mentében tompára változott, az egész has tapintásra fájdalmas, a vizelet rendes mennyiségű s minőségű. E kórkép látásánál egyelőre is az illetőnek előttem tudva lévő szakadása megvizsgálására terjesztettük ki figyelmünket, de ezt mozgékonynak találván, a tünemények ily fokban hirtelen keletkezésének más bonczi okát, mint talán béllobot, vagy sárgyülemlést, vagy valamely dag általi összenyomatást, kellett feltételeznünk. Elmélkedvén annak kipuhatolásában, csakis sejdíteni lehetett egyik vagy másik bélürt, elzáró vagy összenyomó, kórbonczi — az életet veszélyeztető akadályt. Az elzárt bonczi helynek valószínű meghatározásában kevésbé ingadoztunk, mint az elzáró ok minőségében , mert a jobb oldali csíptájban a hasfalnak kitűnőbb kidüledése, s az ezen helyen mélyebb nyomásnál megfigyelt fátyolozott üres dobhang oda utalt bennünket, hogy a tünemények csoportozatának bonczi okát vagy a vakbélben, vagy a vékony bél végében a legnagyobb valószínűséggel feltételezzük, mit a bonczasztal a legkitűnőbben megerősített, de hogy minő legyen az akadály, az már körismét lehetőség határain túl való részletezni, hanem kizárva a hasürben valamely álképlet jelenlétét, behüvelyződést vagy a bélnek belső beszorulását (incarceratio interna) sejtettük. E kettőnek az életbeni megkülönböztetésére még egyetlenegy csalhatatlan kórtünetet sem ismerünk, s csakis a bonczkés adhat e tekintetben felvilágosítást. Nagy örömünkre szolgált ez esetben, hogy az illető felvilágosodott rokonai kérésünknek engedve, a hulla bonczolását megengedték, mert hasonló, nem oly rendkívüli gyorsasággal a végenyészettel fenyegető keresetben, az élet megmentésére a teendőknek legvégsőbbjét, a hasmetszést (laparotomia) is meg lehetne kísérteni. Ez esetben azonban sem a leghatalmasabb, sem a legsemlegesebb gyógykezelés nem vezetett volna czélhoz, annyival inkább nem, mert az élet végkimerülését tanúsító kórjeleknek rohamos fejlődése, bármely észszerűen alkalmazott gyógykezelésnek sem időt, sem módot nem nyújthatott. Már a reggeli látogatásnál az egész szervezet legnagyobb összeesése volt észlelhető, s azon nap délután, a fenn elsorolt tünemények növekedésével, a legnagyobb csendben, valószínű, hogy bélhüdésben betegünk kimúlt. Bonczlelet. A bonczolásnál jelen voltak : dr. Kun Tamás megyei főorvos, Horváth József központi megyei sebész, dr. Klein és Rodriguez állatorvos. A hulla közép nagyságú, sovány, izomzata petyhüdt. Hajzata ősz, szemei becsukvák, látai tágultak, a száj-, orr-, fülüregből semmi nedvesség, testén sérelemnek semmi jele ; melle lapos, hasa felpuffadva, a hereborék két ökölnyi nagyságú daganata a jobb lágyék heresérv nagyságát tünteti elő ; az alszárakon kék szederjes hullafoltok, valamint a hasfalakon is, melyeken ezen kívül véres köpölyök helyei is láthatók; a comb belső oldalán a visszerek igen duzzadtak. A koponya köztakarója levétetvén, a koponyacsont s köztakaró közt lévő elég dús sejtszövet igen vértelen, a koponyacsont elegendő vastagságú. Az agyhártyái, annak barázdái, a lemetszett agynak minden pontja a legnagyobb fokú vértelenséget mutatták, az agy alapján mintegy két obonnyi savós vér, a szájüreg fakhártyája igen sápadt s vértelen, rajta lebörlésnek vagy kiégetésnek semmi nyoma. Anyák és mellizmok lemeztelenittetvén, igen soványak s sápadtak. Felbontatván, a mellkas, a tüdők halvány kékes színe egyelőre is nagy vértelenséget árult el, a tüdők váglapja száraz, taplószerív, alig tartalmaztak valami igen csekély mennyiségű vért; a túltengett bal szív gyomrácsában kevés mennyiségű aludt vér, a szív billentyűi szabályszerűek, a gátak üregében semmi savó nem található. A hasüreg felnyittatván, első látásra is a zsigerek vértelenségét lehetett következtetni, s minekelőtte még a rögtöni halálozás bonczi okát felkereshetnők, a belekben oly feltűnő s eltérő színezet mutatkozott, hogy egyelőre is az életben felállított kórismét igazolva láttuk, mert a gyomor, nyomból s vastag bél majdnem fehérek voltak, holott az egész vékony bél szén fekete színű volt — a bélfalnak üszkös elroncsolása — a hashártya s belek felületén izzadmánynak semmi jele. A gyomor leköttetett, a netalán gyanúsított mérgezés kipuhatolására. A vékony belekben észlelt legnagyobb fokú vérpangásnak okát fürkészve, azon helyen, hol a vékony belek a vastag bélbe általmennek, egy a bélfodorban létező néhány vonalnyi szélességű, s vastag gyűrű alakú hártyái közt egy mirigyet tartalmazó hasadék oly szorosan körülhurkolta a vékony belet, hogy csak nagynehezen lehetett azt beszorult helyéből kimozdítani. De minekelőtte a műveletet megkisérlettük volna, el nem mulasztottuk megnézni, váljon nincsen-e behüvelyződés jelen. Ennek jeleit azonban nem észleltük. A megnagyobbodott májban muskátdió-elfajulás; a lép tapintata taplószerü, a vesék szabályszerű állományúak s mindkettő feltünőleg vértelen. A rögtöni halálnak megmérgezési oka elesvén, a gyomrot is felmetszettük, ez petyhüdtnek, üresnek s vértelennek találtatott. A bonczleletből kitűnik, hogy az oly rövid idő alatt bekövetkezett kimúlást a vékony bél elzárása okozta. A hashártyában, fodorbélben, a belek felületén minden lábterménynek hiányzó tünetei, az elzárási hasadéknak alakja, oda utalnak, hogy az * * *