Orvosi Hetilap, 1866. október (10. évfolyam, 40-43. szám)
1866-10-07 / 40. szám
701 702 tiszta fehérnemű és ágyi ruha, nemkülönben a jó étkezés annyira kedvező hatással volt, hogy az egyének kinézése rendkívül gyorsan javult; az üszkösödő és roncsoló fekélyek, a vérömlenyek, a sokaknál mutatkozó savógyülemek, valamint a legtöbbnél jelenlevő kínzó fájdalmak pedig egyedül vízzel való tisztogatás mellett napról napra mindjobban gyógyultak. Az erre azonnal foganatba vett bujakór elleni kezelés, mi legtöbbször higanyos gyógyszerek alkalmazásából állott, a közönséges kedvező eredménynyel volt, noha a már előhaladt őszi időben a betegek nagy része folyosókon és a lépcsőhelyiségekben feküdt. Ugyanazt tapasztaltam 1859-ben is, mégpedig számos, egészen hasonló körülmények között kezelésem alá jutott betegeknél. S a nyilvános intézetekben levő, közönségesen szegény betegek nagy tömegén szerzett tapasztalatok az egyes vagyonos magánbetegeknél találtakkal megegyeznek, kik a fővárosokba sokszor nagy távolokból érkeznek, így látjuk ezt a délről, délkeletről, kivált pedig az északról (Orosz- és Lengyelország, Moldova) jövő betegeknél, kik a test ápolásával nem sokat törődnek, a bujakóri megbetegedéseket pedig a szellőztetéssel és tisztasággal együtt elhanyagolják. Egyszersmindezen, az úgynevezett jobb osztályokhoz tartozó egyéneknél bebizonyul, hogy az említett egészségi tényezők komoly és szorgos művelése a legszembeötlőbb eredménynyel jár. Ezen értelemben mit tettek régi jó elődeink rendszeres bujakóri gyógyításaiknál? — Alig valamit, sőt a bujakóri kezelési módok legjelentősebbikénél, a higanybedörzsöléseknél az ágyi ruha és fehérnemű változtatását meg sem engedték; szellőztetés tervszerűen nem történt; az űrszékek a betegek szobáiban tartattak; az árnyékszékek szokás szerint rendkívül szennyesek voltak; a gyógyítás alatt fürdők oly kevéssé használtattak, mint a mosakodások kerültettek; a betegek naponta több óráig rendszeresen izzasztottak, miután előbb a általuk meleg italok nagy tömegét megitatták; ezek átalában véve bizonyos napokon és órákban különös nagy adagokban nyújtattak. A száj-, garat- és az orrür pontos és szorgos tisztántartására a legcsekélyebb gondot sem fordították. Gyakorlati pályám első éveiben mindezen egyes dolgokat több nyilvános kórházban és egynémely magán betegnél saját érzékeimmel tapasztaltam, s ha ma — majdnem több mint harmincz évi gyakorlat után — az orvosi nemzedék azon valóban borzadalmas eljárásról alig tud valamit, ez csak a fiatalabb oskolák érdeme. Ha azonban az arról való emlékezés és regélés a nép között még él, s azon eljárások a mai bujaköri gyógyításainkkal itt-ott viszonyba hozatnak, a felett nem csodálkozhatunk, mert a rosszat ezen a téren sem feledik könnyen el. Egyébként a kortársak közül némelyek, hogy ne mondjam sokan, az általunk kijelölt álláspontot kellően még nem fogták fel, s ezeknek igen ajánlanék a bujakórosak életrendi ápolására vonatkozó fejezetet, mint ez a bedörzsölési gyógyításról szóló munkám legközelebb megjelent harmadik kiadásában igen körülményesen előadva foglaltatik, s mindaddig mintául szolgálhat, míg másoknak hasonló nagy számú és kedvező eredményű tényeken alapuló és megbízható eljárása azt pótolni nem fogja. Nem elég, hogy bujakóros betegeknek orvosságot és egynémely, helyes kár, de elégtelen egészségügyi intést adjunk, hanem lehetőleg legrendezettebb életrendi ápolást kell sürgetnünk, mire szívós kitartással ismét és ismét vissza kell térnünk, a rendelések kivitele felett pedig szigorúan őrködjünk. Ekkor és csak ekkor hozhatjuk a bujakóri gyógyítást jelenkori tapasztalatainkkal egyezménybe. A beteg közönség az élettani törvényekhez lassankint hozzászokik, előítéleteiről lassankint mégis lemond, lassankint az orvos irányában való követeléseiben igazságosabb és annak tettei megítélésében méltányosabb lesz mint mai nap, mi kivált a bujakóri gyógygyakorlatban oly kevéssé fordul elő, mint nem volt Confuzsé, Abdul-Chalim, VI Sándor pápa, Ferencz király és más boldogult urak idejében. (Folyt. köv.) A műtősebészet körébe eső nevezetesebb üterek rendellenes viszonyai és változatai sebész-boncttani szempontból. Czifra Ferencz ny. r. tanártól Kolozsvárott. (Folytatás) A fejüterek rendellenes viszonyai és változatai. Ezen üterek a szegy-kulcs csecsizora alatt jobbfelöl a gége, balfelöl a bárzsing oldala mellett a nyak hosszában futnak fel egész az úgynevezett fejéri árokig (fossa carotica). Ezen rendes lefolyásában ágakat nem ad, melyekre különben sincs szükség, minthogy oly téren halad, melyet a kulcsalütér áraszt el ágakkal. A közös fejütérnek eredetétől kezdve, egészen főoszlási pontjáig (tehát mint carotis primitiva a francziák szerint) meglehetősen állandó lefolyása van. Főágakra, külső és belső fejérre való oszlása a pajzsporcz felső, vagyis a harmadik nyakcsigolya alsó szélével egyenlő magasságban történ. Ugyancsak ezen oszlási ponton fordulnak elő leggyakrabban az ütérdagok. Nőknél és gyermekeknél, hol a gége magassabban áll, a feloszlás a pajzsporcz alsó széléhoz közelebb történ. Azonban ezen említett oszlási hely nem ritkán változik, így példaa baloldalon sokkal alantabb esik, mint a jobboldalon, a névtelen ütértől alig egy hüvelyknyi távolságra, mely esetben a műtő könnyen zavarba jöhet, különösen ha a lekötést a felső nyaki háromszögben eszközli. Az ütér ily esetekben rendesen csekély vastagságú, mely körülményből az említett változatra lehet következtetni. Burns látta a közös fejűteret a nyakon mélyen, a hatodik csigolyával egyenlő magasságban eredni, vagy ellenkezőleg igen magasan, pl. az állkapocs szöglete közelében. Ez esetben a külső fejér némely ágai a közösből erednek, vagy a külső fejér törzse igen rövid, s egy- s szerre bokrosan vagy legyező alakban elágazó. Igen nevezetes, s habár ritka azon változat, midőn a közös fejütér nem oszlik főágaira, mely esetben a külső fejérből származni szokott ágak a közösből erednek, ez azután kevéssé meggyöngülten mint a belső fejér a maga útján tovább haladván. A fejüterek oldal szerint egymástól több tekintetben különböznek, miért is a különbségeket itt megérinteni nem tarjam feleslegesnek. A fejüterek oldal szerint egymástól mindenelőtt eredetre nézve különböznek, mennyiben köztudomásilag a jobboldali a a névtelen ütérből egyenes szöglet alatt, a baloldali pedig a függér ívéből közvetlen ered, egyenesebb lefolyású és annak irányú folytatásaként tűnik elő. A jobb fejülér közelebb esik a pajzsmirigyhez, mint a bal, miből azon gyakorlati előny kő-