Orvosi Hetilap, 1867. szeptember (11. évfolyam, 35-39. szám)
1867-09-01 / 35. szám
611 tegnek, részint, hogy a hányinger lecsilapodjék, részint, hogy a meggyűlt nyakot kiköphesse. Következett a fonalaknak csomóba kötése. Én ezt alulról kezdtem, egyszerű csomóba tevén az alsó fonal két végét még a szájüregen kívül, a fonal szárait többi ujjaimmal feszítve, két mutató ujjammal a csomót előre toltam, mig a két sebszél teljesen egyesült, de csak is addig, és nagyon nem szoktam; a segéd ezen csomót csipeszszel megfogta s én reá a másodikat alkalmaztam. A fonal végeit nem vágtam el azonnal, hanem gyöngéd húzása mellett feszítvén a szájpadi vet csomóba kötöm a többi fonalat is s a fonal végett három vonalra a csomótól elmetszettem. A két felső varratnál nagy volt a távolság a sebszélek között, nagy lett volna a feszülés az egyesítés után, s igen könnyen kiszakadhattak volna a varratok, s ezért két vonal távolságra a varrattól mindkét oldalt függőleges bemetszést tettem a lágy szájpad állományába s így az egyesítés minden feszülés nélkül könnyen történt. A beteget ágyba fektetem s meghagytam neki, hogy semmit ne egyék s ne igyék, nyelési kísérletet ne tegyen, a meggyűlt nyálat hagyja szabadon kifolyni a szájából, beszélési kísérlettől tartózkodjék s atalán magát a lehető legnyugodtabban viselje. S valóban a beteg a következő három nap alatt nagy szilárdságot s rendkívüli lelki erőt fejtett ki, rendeletemet a legpontosabban teljesítvén, zúgolódásnak még csak jelét sem adta. A műtét estéjén jelentéktelen láz s csekély fájdalom a műtét helyén lépett föl, de már másnap a láz alább szállott s beteg fájdalomról nem panaszkodott. Harmadik napon adtam néhány kanál vizet, mert a szomy már igen magasra hágott, de még száját annyira nem tátathattam el, hogy a lágy szájpadot megnézhettem volna. Negyed napon július 7-én nem minden izgatottság nélkül nyittattam föl a beteg száját s fogtam a varratok eltávolításához, megnézendő, váljon kisérte-e eredmény fáradozásomat. Az ágyából kihozott s világosság elibe ültetett beteg ekkor már annyira elgyengült, hogy kevés ülés után elájult, ájulásából felocsúdván, megvizsgáltam a varratokat s láttam, hogy a beszúrási helyek genyednek, a varratok nem feszülnek s a két sebszél mindenütt egyesülve van. Midőn minden varratot eltávolítottam a lágy szájpad s nyelvcsap két szélét egész hosszában teljesen egyesülve találtam. A genyes váladékot zárcsipeszre alkalmazott kis darab szivacscsal letisztítván s a betegnek pár kanál tiszta húslevest s vizet adván, őt ismét ágyba fektettem. Egész napja nyugodtan telt el, éjjel azonban nagyobb fájdalmat érzett torkában s erősebb köhögés lepte meg. Midőn ötödik napon megvizsgáltam, a tegnap teljesen egyesült hely közepén egy vonalnyi, s ezalatt mindjárt három vonalnyi téren az egyesülés megválását, egy kis lyukat, egyszersmind mindkét oldalon nagy fokú mandolalebot találtam. A betegnek ismét a legnagyobb nyugalmat ajánlva, a köhögés csilapítására acet morph, rendeltem. A köhögés csakugyan megszűnt, a fájdalom enyhült, a mandolák pírja is kevésbé volt élénk. A sebet naponta szivacscsal tisztogattam, leves, tej s vizen kívül — s ezt is igen kis mértékben — mást a betegnek nem adtam. A műtét tized napján a felső kis nyílás már be volt hegedve s ekkor tétettem a beteggel beszélési kísérletet, a mi daczára annak, hogy mindkét orrlik be volt dugulva s a tonsilitis egyre tartott elég, jól sikerült s mind a beteg, mind az én teljes örömömre ütött ki. Az alsó nagyobb nyílás is szépen sarjadzott, s két hétre a műtét után teljesen begyógyult, a lágy szájpad s nyelvcsap egész kiterjedésében egyesült (az előbbi hiány helyét egy vonalszerű heg jelölvén). Csak azután bátorkodtam a mandolalok ellen küzdeni s a még mindig duzzadt mandolákat timsóoldattal kezdtem érinteni. A betegnek különben szabad fennjárást s kevés beszédet engedtem; táplálékul még mindig hig ételeket ajánlottam. A beszéd már most is sokkal érthetőbb mint volt azelőtt, de reményem a mondolatok teljes megszűntével s hosszabb gyakorlás után képes lesz egészen tisztán beszélni. A staphylographia ritkábban előforduló műtét, alkalmazása igen sok fáradtsággal jár s eredménye ritkán teljesen kielégítő — gyakran kívántatik egy második sőt harmadik műtét alkalmazása, hogy a hézag egyesittessék. Az én esetemben ez az első műtét után teljesen sikerült s ezáltal az egyénnek már is feltűnő haszon szereztetett; ezért, mint egy érdekes műtéti esetet voltam bátor azt orvos társaimmal, habár elég szárazon s tisztán a műtői eljárás s utóbánás leírására szorítkozva közölni. 612 Elsőleges vastagbéli gümősödés, — későbbi gümők a vékonybélben és a tüdőkben, — halál. Kórbonczolási közlemény. Balogh Kálmán ny. r. tanártól Kolozsvárott. 1865-diki octoberben a kolozsvári Karolina-kórházba körülbelül 19—20 éves, vézna, hosszú és szűk mellű, csekély izomzatú esztergályos legényt vettek fel, ki némi láz mellett szerfelett makacs hasmenésben szenvedett, de eszmélete épnek mutatkozott. A tüdőkben a kopogatási hang mindenhol teljes, éles és feszültnek (atympaniticus) hallatszott, valamint a szív fekvésében és térfogatában mi rendelleneset sem lehetett kifürkészni, hangjai helyett azonban zörejek hallatszottak. Elsőleges vékonybélbeli gümősödés vétetett fel, s a hasmenés fékezésére minden lehetőt elkövettek, minek azon eredménye lett, hogy a láz majdnem teljesen megszűnt, a hasmenés pedig meglehetősen csökkent, miért a beteg november végén a kórházat elhagyta, de körülbelül két hét múlva, december hóban, oda ismét visszatért, minthogy a híg, sárgás székletételek még gyakrabban következtek be, s a test elgyengülése mindinkább fokozódott. A mellkason történt kopogatás még mindig teljes, éles és feszült hangot hallatott, hallgatódzáskor pedig a rendes légüresebeli zörejt (vesiculares Athmen) mindenhol a legtisztábban ki lehetett venni. A hasmenés elleni szerelés a legnagyobb eréllyel tovább folytattatok időnkint csekély, míg máskor épen semmi sikerrel. Így folyt ez február elejéig, midőn a bal tüdő felső lebenyének megfelelőleg a kopogatási hang lassankint, de folytonosan fokozódva tompulni kezdett, egyszersmind mindinkább dobossá válván, emellett pedig finom bugyborékolás (feines, vesiculaeres Kasseli), határozatlan, majd végül hörgi légzőszével fejlődött ottan ki. Ezen tüneteket köhögés kísérte, mely eleinte semmi, vagy jelentéktelen kiköpéssel járt, de később genyszerű nyálka bőven üríttetett ki. Február vége felé a felső lebenynek megfelelőleg éles fájdalmak jelenkeztek, a tompa kopogatási hang teljessé változott át, de dobos maradt, s a finom bugyborékolást egyenetlen, nagy bugyborékolás és korsócsengés (bourdonnement amphorique) váltotta fel. Márczius elején az alsó lebeny kopogatási hangja kezdett eltompulni és dobossá lenni, valamint a hónap vége felé azon túj szinte fájdalmassá vált. A jobb oldali tüdő április elsejéig bántalmazatlan marad, midőn az első és a harmadik borda között a kopogatási hang kevéssé eltompult, igen dobossá lett, s ezenkívül ott finom bugyborékolás jelent meg. Ezen idő alatt a hasmenés tökéletesen fékezhetlenné vált, a tökéletesen kimerült beteg pedig 1866-diki april 21-én meghalt. A bonczolás ápril 22-én történt. A középtermetű, fiatal egyén szenyes sárgás-fehér bőrén kevés hullafolt látszott, a bőralatti kötszövet egészen zsírtalan, a halavány-barna, petyhüdt izomzat silány, a csontrendszer kevésbé kifejlődött, a halálmerevség pedig csekély volt. A fejet sűrű szőke hajzat fedte, a szemtekék be voltak esve, a szemrekesz kéken nézett ki, míg a láta igen kitágultnak látszott, az igen halavány arca össze volt esve, a nyak hosszú és vékonynak, a mellkas pedig hoszszú, keskeny, mindjárt a kulcscsontok alatt beesettnek, de aláfelé kevéssé domborúnak, míg a has felpuffadtnak észleltetett. A kopo