Orvosi Hetilap, 1868. június (12. évfolyam, 23-26. szám)
1868-06-07 / 23. szám
389 hurut áll be, mely hasmenéssel, néha véres hasmenéssel van párosulva. A hasmenés többnyire a 2-dik hét végén megszűnik, de nem ritkán hetekig is eltart. A 3-dik hétben a láz fokozódik, fáradság érzete, nyugtalanság, izomfájdalom leginkább a rág izmokon és a nyelési izmokban, melyek miatt a jelenlevő étvágy mellett az evés lehetetlenné válik, gyakran trismus áll be úgy, hogy a száj felnyitása erőszak által sem vihető ki, lassított és nehezített felületes légzés, hangelgyengülés, hangtalanság, gyors és nagyfokú elsoványodás. A köthártya belövelt, a szemek könnyeznek, a szempillák nem ritkán duzzadtak és savósan beszűrődvek, az ajkak s a nyelv dagadtak, úgyszintén a végtagok is, savós beszűrődés által, de csak igen erős infectiónál. Az 5— 6-dik hétben a láz alábbszáll és lassú üdülés áll be, a nem ritkán fellépő hajhullás is hasonlóvá teszi a kórképet az alhasi hagymázhoz, melytől leginkább az által különböztethető meg, hogy az öntudat és étvágy megmaradt és lépdaganat nem találtatott. A halál már a hasmenés időszakában, többnyire azonban az izomlobos időszakban állhat be. A fonalócz lakhelyéül minden emlős állat szolgálhat, legkevésbé a kutya, leginkább a növény és mindenevők. Utóbbiak közül a disznó a fonalócz valóságos lakóállataként tekinthető, mely egyrészt a trichin infectióra igen hajlandó, másrészt a trichin tovaterjedésére leginkább szolgáltat alkalmat és a nagyobb endemiáknál is a megbetegedéseket mindig a disznóig lehetett követni Gerlach nézete szerint a trichinek a chinai disznó által hozattak Angolországba, onnan pedig akkor jöttek Németországba, mikor az utolsó évtizedekben a német disznót chinaival nemesíteni kezdték. Ezen idő előtt a trichinosishoz hasonló betegség nem észleltetett, míg ez Chinában azelőtt és most is nem ritkán előfordul. Madaraknál tett számtalan kísérletekből kiderült, hogy a fonalóczos hús felvétele után legfeljebb igen kevés béltrichinek fejlődtek ki, izomtrichinek soha. Halaknál s a hüllők belsejében kitokoltatnak ugyan a trichinek, de még bélfonalóczcvá sem fejlődnek ki. Pondrók, bogarak, giliszták, rákok a trichineket gyorsan felemésztik. Ezen rövid bevezetés után saját esetemet mutatom be. (Vége következik.) Az iblany- és büzenysav és ezek sóinak a szervezetben véghezmenő változatairól és kiküszöböléséről. Rabuteau tr. az iblanysavnak (acidum iodicum) és az iblanysavas sóknak (iodates) a szervezetben véghezmenő változatait és azok kiküszöbölésének módját vizsgálat alá vetvén, ennek eredményeként találta, hogy ha kutyának ötven centigramme (1 centigramme ~ 1/7 szemer) iblanysavat, negyven gramme vízben (1 gramme — 13,72 szemer) feloldva, befecskendezett, az mint iblag (iodidum) üríttetett ki, még pedig legnagyobb valószínűséggel, mint szikenyiblag (natrium iodatum); továbbá ő maga harmadfél gramme iblanysavas hamanyt (kálium iodicum) vevén be, ezt a húgygyal és a nyállal részint változatlanul, részint pedig hamanyiblaggá (kálium iodatum) átváltozva üríté ki; ha azonban ugyanazon sóból egy gramme-nál többet nem kebelezett be, akkor a bevett iblanysavas só egész mennyisége mint hamanyiblag küszöböltetett ki. Ezután pedig harmadfél gramme iblanysavas szikennyel (natrium iodicum) tett kísérletet, s tapasztalta, hogy azon egész mennyiség a nyálban és húgyban mint szikenyiblag (natrium iodatum) feltalálható. Ha ötven centigramme hamanyiblag és ugyanannyi iblanysavas hamany, negyven gramme vízben feloldva, kutya visszerébe befecskendeztetik, az ürítékekben csak hamanyiblagra akadhatni; valamint azokban csak szikenyiblagot találunk, ha a visszerekbe nyolczvan centigramme iblanysavas szikony, negyven gramme vízben feloldva, löveltetett be. Midőn Rabuteau a kutya visszerébe vízoldatban egy gramme iblanysavas köpenylégeget (ammonium iodicum) fecskendezett be, ezen só szinte egészen iblaggá (iodiduus) lett, de meg nem mondhatja, váljon az mint köpenylégeg-iblag (ammonium iodatum) üríttetett-e ki. Valamint azt sem tudhatta ki, váljon a kutya gyomrában befecskendezett iblanysavas pirany (strontium iodicum) mint piranyiblag vagy más fém Magaként (iodidum) üríttetett-e ki. Egy gramme iblanysavas kesereny (magnesium iodicum) ugyanazon eredménynyel kebeleztetett be, mint az iblanysavas pirany. Már Leroy (Bruxelles), Miathe és még többen említették, hogy azon hamanyiblag, mely iblanysavas hamannyal van tisztátalanítva, gyomorbeli fájdalmakat okoz. Rabuteau észleletei ezen tapasztalatoknak megfelelnek, melyek szerint az állatok az iblanysavas hamanyt egymagában minden baj nélkül eltűrik, de ha az hamanyiblaggal van keverve, akkor a gyomorbeli fájdalom és a hányás nem szokott elmaradni. Rabuteau ezen kellemetlen eshetőség kikerülése végett gyakorlatában a szikenyiblagot (natrium iodatum) szokta használni; azonban egy ízben mégis megtörtént, hogy midőn azon sót jegeszületlen állapotban rendelte, több nap egymásután sárga hányadékok üríttettek ki. Vizsgálatkor kitűnt, hogy a szikenyiblag iblanysavas szikennyel volt tisztátalanítva, s midőn azt jegeczülve és tisztán rendelte, a gyomor által tökéletesen töretett. Ezen tényeket abból fejthetjük meg, hogy míg az iblanysavas sók a tömény kénsav, továbbá a hígított kén-halványsav, az iblagok pedig a hígított kén- és kénhalványsav, valamint a tömény eczetsav hatásának ellenállanak, ha azok egymással öszszekevervék, a leghígítottabb és a leggyengébb sav által azonnal felbontatnak, midőn az iblany szabaddá lesz. Midőn akár hamanyiblag, akár iblanysavas halany hígított oldatába kön-halványsavat öntünk, a legcsekélyebb színváltozás sem mutatja magát, ha azonban a két oldat egymással elegyíttetik, akkor a sav hozzáadásakor azonnal sok iblany vál ki. Ugyanez történ a gyomorban is, mennyiben a gyomornedv szabad kön-halvanysava ily körülmények között az iblanyt szabaddá teszi, mely a gyomor falára izgatólag hat. Míg az iblagok és az iblanysavas sók egymással összekeverve és a gyomorba jutva mérgezőleg hatnak, a vérbe együttesen befecskendezhetők, anélkül, hogy a legcsekélyebb kellemetlenség merülne fel, mert a vér lúgos hatású, ekként pedig a szóban levő összeköttetéseket nem bontja szét. Az iblanysavas sók (iodates) az iblagoknál (iodida) sokkal hatásosabbak, minélfogva igen helyes lenne, ha azok a gyógygyakorlatban az utóbbiak helyett alkalmaztatnának; az iblanysavas összeköttetések közül azonban ekkorig csak az iblanysavas hamany (kálium iodicum) használtatott, mely a „Bulletin générale de thérapeutique“ szerint a halvanysavas hamanynál (kálium chloricum) gyorsabban hat (LIV kötet, 60., 1868). Átalános törvényként elfogadhatjuk, hogy az állatok élenyitó szervezetek, mint ezt már Lavoisier idejében felvették, s ezzel megegyeznek úgy Wöhler-nek, mint Bence Jonesnek tapasztalatai is. Az előbbi (Versuche über den Uebergang d. Materien in den Harn, — Zeitschr. f. Physiol, v. Tiedemann u. Treviranus, 1824.) ugyanis találta, hogy az eczet-, borkő, és más növénysavas összeköttetések az emberi szervezetben szénsavas sókként elégnek s mint ilyenek a húgy által kiürittetvén, ezt ali hatásúvá teszik Az utóbbi pedig az olyanok húgyában, kik szénsavas vagy borkősavas köpenylégeget (ammonium carbonicum ves tartaricum) vettek be, légénysavat (acicum nitricum) fedezett fel. (On the oxidation of Ammonia in the Human Body, — Philosophical Transactions, 1851, 3991) Mindamellett azonban kivételekkel is találkozunk, így úgy Wohler mint Claude Bernard találta, hogy a szervezetben a vörös hamany-vasszénlégeg (ferrocyanidum potassii) sárga hamany-vasszénlégecscse (ferrocyanuretum potassii) lesz; ezenkívül pedig Claude Bernard észlelte, hogy kénsavas vaséreg (ferrum sulfuricum oxydatum) kénsavas vasélecscsé (ferrum sulfuricum oxydulatum) változik át. Ehhez hasonlók Rabuteau észleletei is, ki tapasztalta, hogy az iblanysavas sók a szervezetben való időzésük alatt ibla-23* 390