Orvosi Hetilap, 1868. július (12. évfolyam, 27-30. szám)
1868-07-05 / 27. szám
lönben figyelemmel kísérjük, a genyképződés történését saját átérzékünkkel életben észlelhetjük. A 3-dik ábra béka bélfodrának darabját erős nagyítás alatt tünteti elénk. Az a és b két visszér, melyek mindegyikében a vér szabadon foly, s ebben csak itt ott láthatni tova hömpölygő színtelen sejteket, de ezek egyike sem időz az edényfal belső felületén, valamint azok halmazai folytán keletkezett értösülések sehol sem vehetők észre. Itt nincs se a színes, se a színtelen vérsejtek tovahaladása megakadva, hanem e helyett a közöttük levő kötszövetet homályosabbnak, finoman szemcsézettnek látjuk, a kötszöveti sejtek (c és d) pedig jelentékenyül megnagyobbodva, határozottab idomokban domborodnak ki, továbbá igen tisztán, éles határokkal ellátva, kivehetők s erősen szemcsézettek. Virchow ezen állapotot a sejtek homályos megduzzadásának nevezte, s ez csak akkor vehető ki, midőn a szövetekhez a kellő nedvesség fenntartása czéljából adott közönyös folyadékon kívül egyebet nem teszünk. Ezen folyamatot a lobingerül szolgáló levegő hatásának kitett bélfodron némelykor már néhány perc múlva, míg máskor egy vagy két óra után láttam bekövetkezni. A sejtek leírt homályos megduzzadása, majd rövidebb, majd hosszabb idő múlva, az akként szenvedő közszöveti sejtek szaporodását eredményezi, mi szemmel láthatólag osztódás útján megy véghez, mégpedig nem egyszer hihetlen gyorsasággal, úgy hogy közönségesen egy-két óra, míg máskor hosszabb idő lefolyása után, azon helyeken, hol előbb egyes sejtek elszigetelve állottak, kettőből, háromból, sőt ezek többjéből álló csoportok jelennek meg. S ilyenkor azon nevezetes tünemény szokott akárhányszor felmerülni, hogy a sejtek ezen új képződése azon edények szomszédságában, sőt azok külburkában történ legélénkebben, melyekben a vér folyása egészen szabad, míg hol annak áramlása bármely okból megakadt, az új sejtek keletkezése igen hátramarad. A negyedik ábrában ide vonatkozó képet láthatunk, hol az a-val jegyzett hajszáledényben a felhalmozódott színtelen vérsejtek már hat óra óta tartó tömeszt képeztek, mi ott a vérkeringést teljesen megszüntette, míg a visszérben a vér szabadon folyhatott; azonban megjegyezzük, hogy az utóbbi edény az előbbinél valamivel alantabb feküdt, minélfogva vízszintes síkban a belburok alakelemei irányánál fogva hosszant redőzöttnek látszott. Ezenkívül még azt is meg kell említenünk, hogy f-nél jókora darab tér rövidség , okáért ki van hagyva, mert az ott levő sejtképződés a b tájékból a c tájékba levő átmeneteit képezvén , határozottan azok egyikéhez sem volt sorozható, hanem azon tekintetben úgyszólván középen állott. A c visszér külburkában apró sejtek csoportjai (e) sűrűn feküdtek egymás mellett, a sejtek pedig aprók, s a kötszövet hosszanti irányának megfelelőleg derékban kevéssé összenyomva voltak. A külburkon kívül, de ennek szomszédságában, az apró sejtek alaka a gömbölydedhez már közelebb állott, minthogy a kötszövet kevésbé lévén feszes, azoknak minden irányban való kifejlődését inkább megengedte. Ezen edény közelében a sejtcsoportok nagy számmal mutatkoztak, de annál inkább gyérültek, minél távolabbra estek onnét, míg végtére az a hajszáledény szomszédságában csak itt-ott lehetett két, három, vagy legfeljebb öt igen apró, kifejletlen sejtből álló halmazt látni. Mindez pedig akkor volt, midőn az a hajszáledényben a színtelen vérsejtek eleinte egyenként a falhoz tapadtak, míg később abban, az egész űrt kitöltve, felhalmozódtak; a visszérben ellenben a vérfolyás több órai észlelés alatt soha meg nem akadt, s a hömpölygő színtelen vérsejtekből falhoz egyetlen egy sem tapadt. Ezen körülményeken egyébként semmi meglepő sincs, ha azokat a dolgok természetes rende szerint taglaljuk. Az egész láttér a küllevegő izgató hatásának egyaránt ki volt ugyan téve, de az a hajszáledénynek megfelelői tájon a sejtek szaporodásának szükségképen háttérben kellett maradni, mert azok az edény betömülése folytán a vérből tápanyagot közvetlenül nem kaphattak, s legfeljebb abban részesültek, mi a szomszéd tájakról, ezek által már nagy részben felhasználva, hozzájuk elszivárgott, valamint az elégési terményektől is csak ezen az úton, mégpedig felvehetőleg eléggé nehezen szabadulhattak meg. Ezzel megegyezőleg a táj sejtei nemcsak számra nézve voltak kevesen , hanem még ezen felül fejlődésben sem igen mehettek előre, miből folyólag igen aprók, a hajszáledényekben felhalmozottaknál jóval kisebbek maradtak, mely körülmény azon lehetőséget végképen kizárta, hogy az edényfalon át kibújt színtelen vérsejteknek tekintethessenek. Máskép állott a dolog a kis visszér külső burkában és a neki megfelelől tájon, mennyiben ezek a soha meg nem szakadt vérfolyás következtében mindig jó tápanyagot ele- 3-ik ábra, 4-ik ábra.