Orvosi Hetilap, 1868. december (12. évfolyam, 49-52. szám)
1868-12-06 / 49. szám
839 840 zelésre, erős hányingerrel és lázzal párosultan. Baja fejlődésére nézve közlé a beteg, hogy fájdalmai 4 évi férjnél léte óta hasának a fanív mögötti részén keletkeztek és kezdetben leginkább csak akkor mutatkoztak, midőn havi baja bekövetkezett; azonban később a közidőben is zaklatták, főleg kocsizáskor és erősebb járkáláskor, amikor egyenesen állnia lehetetlen volt. — Tisztulása, mely eleinte rendes volt, jóval korábban jött és 8—10 napig tartóvá lett. A nemi közlekedés mindannyiszor nagy fájdalmat okozott neki. Gyermeke nem volt. Mint 14 éves leány baloldali idült petefészeklákban szenvedett, mely miatt az isebb sósfürdőkbe ment, s teljesen meggyógyult. Tisztulását 16 éves korában kapta meg, mely noha bőségesebb, de rendes volt Betegnek hasa puffadt, nagy mértékben érzékeny ; a hüvelybe vitt ujj a hüvelyes részt cölöpszerűen meghosszabbodottnak, a hüvely bemenethez 11/2' távolságban levőnek, kissé hátfelé irányzottnak, tapintás és helyből mozdítás kísérlete mellett igen fájdalmasnak találta. A nádrának a boltozaton át való vizsgálása a nagyfokú fájdalmak miatt lehetetlen volt. A nádrabeli és nádraközi lábnak minden jeleivel szemben rendeltük , hogy a hüvelyes részre 6 — 8 nadály alkalmaztassák, s hogy a rájövő napokon himbormagolajnak kellő adagait vegye a beteg. Egyúttal javasoltuk, hogy a szükségessé vált szorgos gyógykezelés miatt, mihelyt jobban leend, térjen vissza városi lakába. Ezután szünidőbeli távollétünk ideje alatt a beteget nem láttuk, s midőn October hó elején visszatértünk,Lumniczer főorvos barátunk, ki őt ezen idő alatt szíves volt ápolni, közlötte , hogy betegnek görcsös fájdalmai rövid ideig tartó enyhülés után újra fokozódtak és hogy leginkább előtérbe léptek a vizelési ösztönzések, melyek a beteget a kétségbeesésig kínozták, míg végre a vizelettel gemes folyadéknak nagyobb mennyisége üríttetett ki, amire tetemes enyhülés jött létre. Kis idő múlva azonban nem kevésbé kínzó kórjelek mutatkoztak volt a vizelési működésnek körében, melyek abban álltak, hogy időszakonkint minden 1/1 — 1 órában medenczéje mélyében különnemű horgást s utánra vizelési ösztönzést érzett beteg, mely után nagy erőltetés mellett kevés mennyiségű zavaros vizelet és levegőbuborékok üríttettek ki a húgycsövön. E mellett a láz majdnem folytonosan tartó volt, étvágy semmi, az erőbeli hanyatlás nagyfokú. Az ivarszerveket megvizsgálva, úgy találtuk, hogy a hüvelyes rész előbbeni alakját és helyzetét megtartotta, azonban jóval kevésbé érzékeny, sülyedt helyéből ki nem mozdítható, s maga a nádra is erősen rögzített; a boltozatnak mellső része kidomborúlt, tömöttebb, fájdalmas. A hólyagba vezetett vékonyabb pöscsapnak orra a boltozaton vékonyan átérezhető, s a keresztcsont vásulatának irányzatában mélyebbre bevezethető. Ezen leleményből kitűnt, hogy a hólyag és nádra között helyezett tályogürnek a hólyaggal közlekedő nyílása, a boltozat mellső részletének megfelelőn van helyezve. A hólyagnak a tályogüreggel való közlekedése eszközölte a húgynak beszivárgását ez utóbbiba, a minek folytán a tályogüregben a feljelölt gáz-képződés jött létre. — A tályogürnek a hólyagéval való közlekedése mellett, a húgynak amoda folyton történő beszivárgása, s a tályogür gyógyulásának ezáltal való akadályoztatása, mint további folyomány tűnt ki. Javalottuk ezeknek folytán , hogy a tályogot a hüvely felé feltáró ellennyitás történjék a boltozattal határos részen, ami által nemcsak a tályogbeli váladéknak kifolyása a hólyagürnek kikerülésével leend eszközölhető, hanem az ellennyitási résen kifolyandott húgynak beszivárgása a tályogtömlőbe meg lesz gátolva. Ezen műtétet november hó elején vittük végbe oly módon, hogy a hanyatt és felpolczolt keresztcsonttal fektetett betegnek hólyagjában hólyagmetszéshez való vezérkutaszt vezettünk, és ormányával a hüvelyboltozatnak fennjelölt helyét felkerestük. Dr. Lumniczer barátunk volt szíves azt e helyben rögzítni, mi pedig bal mutatónkkal az eszköz vályúját felkeresve, a vályuszélre illesztett körmünknek lapján hatoltunk hegyes kusztúrával a vályúba, s az így képezett nyílást a szike előtolásával V2"-re tágítunk; az így képezett résbe egy ruhaszeletkét vezettünk. Az eredmény, mely ebbeli eljárásunkat követte abban állt, hogy néhány hét lefolyása után beteget a gázképződésnek kellemetlen jelei ritkábban kínozták, míg végre több hónapok múlva teljesen megszűntek, és a beteg szemlátomásu üdülésnek indult. Azonban műeljárásunknak ezen kedvező eredményét érzékenyen csökkentette azon körülmény, hogy a beteg időszakonkénti önkéntelen vizeletszivárgásokat tapasztalt, melyek főleg tisztulása ideje körül szaporábban történtek. A hátramaradt hólyag-hüvelysípolyműtétnek alkalmazása lett e miatt szükséges, melyet azonban előnyösebbnek láttunk későbbi időben véghezvinni, midőn a beteg erőbeli állapota tökéletesebben helyreállandott. Ezen idő a legközelebbi ősz volt, mikor a betegnek ép és egészséges külemével, meg visszanyert, akaratbeli szilárdságával együtt voltak a műtét és az utóbánás kínjaihoz megkívántatott előnyök. Daczára mindennek közvetlen a műtét előtt olyan félelem lepte meg a beteget, hogy kénytelenek voltunk a chloroform alkalmazására nézve kívánságának engedni. A műtét ennek befolyása mellett zavar nélkül ment végbe; a 8'' hosszúságú, vonatos sípolyrés felsebzett széleinek egyesítésére 4 varrat elégséges volt. A hólyagba illesztett csap kezdetben jól tüzetett, 3-ad napra azonban hólyagbeli izgatagság állott be, mely miatt az időnkinti csapolás lett szükséges. Daczára ennek 8-ad napra a vizelésbeli ösztönzés oly nagy fokra hágott, hogy a csapnak minden további alkalmazásától el kelle állnunk. A varratoknak tized napra történt eltávolításánál annyival nagyobb megelégedéssel tapasztaltuk, hogy az egyesülés teljesen sikerült, minél veszélyesebbek voltak arra nézve a hólyagnak görcsös összehúzódásai. Ezen görcsök, aztán párosulva tetemes fokú hystericus görcsökkel még közel 10 napig tartottak, mígnem a bekövetkezett tisztulás szerencsésen véget vetett azoknak. Azóta a nő, kivévén nádrájának idült infarktusát és rögzítettségét, ép és egészséges. A szív és a szívburok sebeiről. Fischer György tudor után, Jamain értekezetében a szívsebek azon eseteit összeszedte, melyek 1857-dikig ismeretesek voltak. Azóta Schalle és Zanetti azok számát részint újabb, részint elhanyagolt esetekkel szaporította A Jamain által felhozott esetek száma százhuszonegyre megy, míg Zanetti kutatásai folytán 1866-ban azok százötvenháromra mentek. Fischer végül legközelebbi munkájában négyszázötvenkét esetet számlál fel. Fischer munkája az „Archiv für klinische Chirurgie“ IX-ik kötetének harmadik füzetében (1868) jelent meg, s 340 lapra terjed, minélfogva azt hely szűke miatt teljesen kimerítő kivonatban nem közölhetjük, de érdekesnek tartjuk belőle némely tárgyakat körülményesen felhozni. Fischer a szívsebek történetét kutatva, Homér Iliásáig felhág, melyben az Idomeneos és Alkathoos, továbbá Patroklos és Sarpedon közti tusa a szívsebek jeleinek és súlyosságának képét nyujtja. S ezen történeti tanulmányból kitün, hogy míg a legrégibb korban ismerték a szívsebek veszélyességét, csak Beniventus