Orvosi Hetilap, 1868. december (12. évfolyam, 49-52. szám)

1868-12-06 / 49. szám

839 840 zelésre, erős hányingerrel és lázzal párosultan. Baja fejlődésére nézve közlé a beteg, hogy fájdalmai 4 évi férjnél léte óta hasának a fanív mögötti részén keletkeztek és kezdetben leginkább csak akkor mutatkoztak, midőn havi baja bekövetkezett; azonban később a köz­időben is zaklatták, főleg kocsizáskor és erősebb jár­­káláskor, a­mikor egyenesen állnia lehetetlen volt. — Tisztulása, mely eleinte rendes volt, jóval korábban jött és 8—10 napig tar­tóvá lett. A nemi közlekedés mindannyiszor nagy fájdalmat oko­zott neki. Gyermeke nem volt. Mint 14 éves leány baloldali idült petefészeklákban szenve­dett, mely miatt az isebb­ sósfürdőkbe ment, s teljesen meggyó­gyult. Tisztulását 16 éves korában kapta meg, mely noha bősége­sebb, de rendes volt Betegnek hasa puffadt, nagy mértékben érzékeny ; a hüvely­be vitt ujj a hüvelyes részt c­ölöpszerűen meghosszabbodottnak, a hüvely bemenethez 11/2' távolságban levőnek, kissé hátfelé irány­zottnak, tapintás és helyből­ mozdítás kísérlete mellett igen fáj­dalmasnak találta. A nádrának a boltozaton át való vizsgálása a nagyfokú fájdalmak miatt lehetetlen volt. A nádrabeli és nádraközi lábnak minden jeleivel szemben rendeltük , hogy a hüvelyes részre 6 — 8 nadály alkalmaztassák, s hogy a rájövő napokon himbormagolajnak kellő adagait vegye a beteg. Egyúttal javasoltuk, hogy a szükségessé vált szorgos gyógy­kezelés miatt, mihelyt jobban leend, térjen vissza városi lakába. Ezután szünidőbeli távollétünk ideje alatt a beteget nem láttuk, s midőn October hó elején visszatértünk,Lumniczer főorvos barátunk, ki őt ezen idő alatt szíves volt ápolni, közlötte , hogy betegnek görcsös fájdalmai rövid ideig tartó enyhülés után újra fokozódtak és hogy leginkább előtérbe léptek a vizelési ösztönzések, melyek a beteget a kétségbeesésig kínozták, míg végre a vizelettel gem­­es folyadéknak nagyobb mennyisége üríttetett ki, a­mire tete­mes enyhülés jött létre. Kis idő múlva azonban nem kevésbé kínzó kórjelek mutatkoztak volt a vizelési működésnek körében, melyek abban álltak, hogy időszakonkint minden 1/1 — 1 órában meden­­czéje mélyében különnemű horgást s utánra vizelési ösztönzést érzett beteg, mely után nagy erőltetés mellett kevés mennyiségű zavaros vizelet és levegőbuborékok üríttettek ki a húgycsövön. E mellett a láz majdnem folytonosan tartó volt, étvágy semmi, az erőbeli hanyatlás nagyfokú. Az ivarszerveket megvizsgálva, úgy találtuk, hogy a hüvelyes rész előbbeni alakját és helyzetét megtartotta, azonban jóval ke­vésbé érzékeny, sülyedt helyéből ki nem mozdítható, s maga a nádra is erősen rögzített; a boltozatnak mellső része kidomborúlt, tömöttebb, fájdalmas. A hólyagba vezetett vékonyabb pöscsapnak orra a boltozaton vékonyan átérezhető, s a keresztcsont vásulatá­­nak irányzatában mélyebbre bevezethető. Ezen leleményből kitűnt, hogy a hólyag és nádra között he­lyezett tályogürnek a hólyaggal közlekedő nyílása, a boltozat mellső részletének megfelelőn van helyezve.­­ A hólyagnak a tályogüreggel való közlekedése eszközölte a húgynak beszivárgását ez utóbbiba, a minek folytán a tályogüregben a feljelölt gáz-képző­dés jött létre. — A tályogürnek a hólyagéval való közlekedése mellett, a húgynak amoda folyton történő beszivárgása, s a tályog­­ür gyógyulásának ezáltal való akadályoztatása, mint további fo­lyomány tűnt ki. Javalottuk ezeknek folytán , hogy a tályogot a hüvely felé feltáró ellennyitás történjék a boltozattal határos részen, a­mi által nemcsak a tályogbeli váladéknak kifolyása a hólyagürnek kikerülésével leend eszközölhető, hanem az ellennyitási résen kifo­lyandott húgynak beszivárgása a tályogtömlőbe meg lesz gá­tolva. Ezen műtétet november hó elején vittük végbe oly módon, hogy a hanyatt és felpolczolt keresztcsonttal fektetett betegnek hólyagjában hólyagmetszéshez való vezérkutaszt vezettünk, és or­mányával a hüvelyboltozatnak fennjelölt helyét felkerestük. Dr. Lumniczer barátunk volt szíves azt e helyben rögzítni, mi pedig bal mutatónkkal az eszköz vályúját felkeresve, a vályuszélre illesz­tett körmünknek lapján hatoltunk hegyes kusztúrával a vá­lyúba, s az így képezett nyílást a szike előtolásával V2"-re tágí­­tunk; az így képezett résbe egy ruhaszeletkét vezettünk. Az eredmény, mely ebbeli eljárásunkat követte abban állt, hogy néhány hét lefolyása után beteget a gázképződésnek kelle­metlen jelei ritkábban kínozták, míg végre több hónapok múlva teljesen megszűntek, és a beteg szemlátomásu­ üdülésnek indult. Azonban műeljárásunknak ezen kedvező eredményét­ érzéke­nyen csökkentette azon körülmény, hogy a beteg időszakonkénti önkéntelen vizeletszivárgásokat tapasztalt, melyek főleg tisztu­lása ideje körül szaporábban történtek. A hátramaradt hólyag-hü­­velysípolyműtétnek alkalmazása lett e miatt szükséges, melyet azonban előnyösebbnek láttunk későbbi időben véghezvinni, midőn a beteg erőbeli állapota tökéletesebben helyreállandott. Ezen idő a legközelebbi ősz volt, mikor a betegnek ép és egészséges külemével, meg visszanyert, akaratbeli szilárdságával együtt voltak a műtét és az utóbánás kínjaihoz megkívántatott előnyök. Daczára mindennek közvetlen a műtét előtt oly­­an félelem lepte meg a beteget, hogy kénytelenek voltunk a chloro­form alkalmazására nézve kívánságának engedni. A műtét ennek befolyása mellett zavar nélkül ment végbe; a 8'' hosszúságú, vo­natos sípolyrés felsebzett széleinek egyesítésére 4 varrat elégséges volt.­­ A hólyagba illesztett csap kezdetben jól tüzetett, 3-ad napra azonban hólyagbeli izgatagság állott be, mely miatt az időn­­kinti csapolás lett szükséges. Daczára ennek 8-ad napra a vize­­lésbeli ösztönzés oly nagy fokra hágott, hogy a csapnak minden további alkalmazásától el kelle állnunk. A varratoknak tized napra történt eltávolításánál annyival nagyobb megelégedéssel ta­pasztaltuk, hogy az egyesülés teljesen sikerült, minél veszélyeseb­bek voltak arra nézve a hólyagnak görcsös összehúzódásai. Ezen görcsök, aztán párosulva tetemes fokú hystericus görcsökkel még közel 10 napig tartottak, mígnem a bekövetkezett tisztulás szeren­csésen véget vetett azoknak. Azóta a nő, kivévén nádrájának idült infarktusát és rögzítettségét, ép és egészséges. A szív és a szívburok sebeiről. Fischer György tudor után, Jamain értekezetében a szívsebek azon eseteit összeszedte, melyek 1857-dikig ismeretesek voltak. Azóta Schalle és Zanetti azok számát részint újabb, részint elhanyagolt esetekkel szaporította A Jamain által felhozott esetek száma százhuszonegyre megy, míg Zanetti kutatásai folytán 1866-ban azok százötvenháromra mentek. Fischer végül legközelebbi munkájában négyszázötven­két esetet számlál fel. Fischer munkája az „Archiv für klinische Chirurgie“ IX-ik kötetének harmadik füzetében (1868) jelent meg, s 340 lapra terjed, minélfogva azt hely szűke miatt teljesen kimerítő kivonatban nem közölhetjük, de érdekesnek tartjuk be­lőle némely tárgyakat körülményesen felhozni. Fischer a szívsebek történetét kutatva, Homér Iliásáig fel­hág, melyben az Idomeneos és Alkathoos, továbbá Patroklos és Sarpedon közti tusa a szívsebek jeleinek és súlyosságának képét nyuj­t­­ja. S ezen történeti tanulmányból kitün, hogy míg a legrégibb korban ismerték a szívsebek veszélyességét, csak Beniventus

Next